Szerző: Rezeda
2017.01.03.
Matolcsy bankjának közlése nyomán az új esztendőben arra kellett rájönnöm fájdalmasan, hogy különleges állatfajta vagyok, aki kilóg a tornasorból. Ha átlagos organizmus volnék, akkor háztartásomban itt, a szuterénban tízmilliós fölhalmozásom lenne bankbetétben, de, hogy a mindennapi parizer se okozzon túl nagy fejtörést, nyolcszázötvenezer forintom lapulna a dunyhában ropogós bankók formájában, emellett néhány tízezer forintnyi valuta is sunnyogna a párnacihában, miheztartás végett.
Ilyen jelentéseket kap a kormány és az állampárt apparátusa, hogy így néz ki az átlagos alattvaló. Éppen ezért semmi kivetni való nincsen már abban, ha hülyén hangzó szlogenekkel – minthogy: „Magyarország jobban teljesít”, illetve: „Magyarország erősödik” – szórakoztatja a nagyérdeműt, de elsősorban saját magát. Ha ezek a kondíciók jellemzik az átlagmagyart, törvényszerű a permanens győzelmi jelentés. Rémületem tehát jogos, ezt magad is beláthatod nyájas olvasó. Az átlagtól eltérőnek mindig szar a sorsa, őt gúnyolja mindenki, különcnek lenni nem jó tehát.
S mivelhogy épp ezért az ember gyereke nyüszög, hogy átlagos lehessen, főleg, ha akkor olyan jól megy a sora, mint ahogyan azt a pártközpontban vélelmezik – negyvenhétből fényesen, ugye -, kutató körútra indultam először is a nyamvadt szobámban, ámde meglehetős hendikeppel. Lévén, dunyhám az nincsen, mert nem vagyok Holle anyó, ami viszont a nagyobbik baj, hogy a párnámnak sincsen cihája. A pokrócomat meg hiába ráztam, mint a rumbatököt, egy madárlátta bankó, se egy rohadt takaréklevél nem hullott ki belőle, és én ezen meg sem lepődtem igazán, mert erősen sejtettem, hogy így lesz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.