Szerző: Szele Tamás
2017.01.07.
Persze, ez nem történhetett hirtelen felindulásból, ehhez az ország vezetésének engedélye is kellhetett – ha ugyan nem egyenesen az ő felkérésükre történt a tranzakció. Habár, ki tudja, mire adtak ők utasítást, és azt ki hogyan értelmezte. Elképzelek egy párbeszédet a Miniszterelnöki Hivatalban:
– Gyurikám nincs pénzünk, az ünnepek mindent elvittek. Adj egy kisebb összeget!
– Nincs, miniszterelnök úr, a kassza is üres.
– Döglök meg egy sörért… figyelj, ugorj le, add el az Arany-összest a Múzeum körúton, pár sör csak kijön belőle.
Egy óra múlva.
– Na, így már elviselhetőbb. Mennyit kaptál, Gyurikám?
– Olyan harmincnégy milliárd forintot.
– Mennyit??? Hát mit adtál el, te szerencsétlen?
– Amit mondott a miniszterelnök úr.
– Az Arany-összest? Nem hittem volna, hogy ötezernél többet kapsz érte, még így, emlékévben sem.
– Arany-összest? Dehogy is! Az összes aranyat!
Mondjuk így is lehetett, másképpen is, lássuk magát a hírt.
„Novemberben még volt 110 millió eurónyi (34 milliárd forint) aranytartaléka az országban, mostanra már nincs. A Magyar Nemzeti Bank megszabadult tőle.
A teljes lenullázásra húsz év óta biztosan nem volt példa, az ezt megelőző adatok nem érhetőek el.
Az aranykiárusítást a Portfolio vette észre, amikor utánanéztek, mitől estek az év végére 767 millió euróval 24,384 milliárd euróra Magyarország nemzetközi tartalékai.
Hogy miért adták el Matolcsyék az összes aranyat, annak nincs indoklása. Annak pedig különösen nincs, hogy miért akkor, amikor 10 havi mélyponton 1150 dollár körül járt az árfolyam. Az MNB elmúlt évei pont nem arról szóltak, hogy pénzszűkében lenne, és hirtelen üzletelésekre kényszerülne.” (444)
Hát ez azért érdekes. Főleg, hogy miután a napi sajtó beszámolt az esetről – mondjuk az MTI még most sem említi, de hát nem pultoslány az MTI, hogy mindenről tudjon – az MNB még külön levében meg is magyarázta, mi történt.
„Azt írják, hogy nem igaz, hogy eladták volna az aranytartalékot: a pontos megfogalmazás szerintük az, hogy „a korábbi betéti jellegű aranyra szóló követelés helyett az MNB arany-deviza swap ügylet keretében fekteti be az aranytartalékot, azaz derivatív jellegű aranyra szóló követelése jelenik meg”, ezt pedig az MNB mérlegében máshová írják be.”
Ja, az úgy mindjárt más. Egyszóval nem eladták, hanem befektették egy swap-ügyletbe. Azt szabad. Dehogy szabad különben, gondoljunk csak bele, mi is ez a tranzakció. Van nekem X mennyiségű aranyam. Ennek Y az ára jelenleg. Mármost vagy nincs pénzem, vagy spekulálni akarok, de odaadom a zacisnak ezt a kis smukkot, aki figyelembe veszi a piaci árakat, a saját hasznát, a dátumot és az éves középhőmérsékletet, levonja belőle az unokahúga kocsijának forgalmi rendszámát és a Duna vízállását Mohácsnál, aztán ad nekem egy valamikor lejáró zálogcédulát és egy méltányos kölcsönösszeget. Ami természetesen nem azonos az arany reális értékével, sőt: ez egy kölcsönszerződés, szigorú feltételekkel. Ha kiváltom időben, akkor újra enyém az arany, ha nem, az övé marad. Nekem most, momentán lesz pénzem, ha okosan forgatom, visszakaphatom a zálogtárgyat is, ha nem, akkor meg ő jutott olcsón aranyhoz. Egyszerű ez, kérem.
Az MNB esetében is ez játszódik le, azzal a megszorítással, hogy amennyiben az arany világpiaci ára emelkedik, akkor ez a swap-üzlet, vagyis zálogtranzakció haszonnal fog járni, ha csökken, akkor deficites lesz. Mármost egyetlen zálogos sem olyan hülye, hogy maga ellen spekuláljon, tehát ha mi kaptunk pénzt az aranyunkért, akkor jó esetben is stagnálás várható a világpiacnak ebben a szegmensében, rossz esetben átadnak negyven új aranybányát valahol Afrikában és nekünk – visszafizetés esetén – lesz drágán olcsó aranyunk.
Ez a helyzet, aranyoskáim. Ez egy kockázatos befektetés volt, nem egyéb...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.