Szerző: Szelestey Lajos
2017.01.03.
A Financial Times vezércikkben hangsúlyozza, hogy akár tetszik, akár nem, a németekre hárul a globális vezetés. A német kancellár nagyon helyesen döntött, amikor úgy határozott, hogy negyedszerre is megpályázza tisztségét. Azt ígéri, hogy küzd a demokráciáért, a szabad kereskedelemért és a nyílt társadalomért. Visszautasítja, hogy átengedje a terepet olyan nacionalistáknak, mint Trump, Putyin vagy Orbán Viktor.
Bizonyosan történelmi pillanat, hogy éppen egy német kormányfő veszi át ezt a szerepet. Tükröződik benne az elismerés az ország 45 óta végbement átalakulása, gazdasági teljesítménye iránt, meg az is, hogy Berlin az unió elsőszámú motorja. Egyben azonban azt is kifejezi, hogy Anglia, Franciaország és az Egyesült Államok már nem befolyásolják lényegesen az európai ügyeket. Merkel természetesen jól tudja, hogy partnerekre van szüksége. Ha odahaza nyer a jövő ősszel, akkor az ő dolga lesz, hogy egyben tartsa az EU-t. A populista nyomulás közepette azonban nehéznek ígérkezik, hogy népszerűsítse a fokozott együttműködést. Meg kell mutatnia, hogy a közösség még képes lényeges akciókra, és fenn kell tartania a Moszkvára nehezedő nyomást. Közben pedig modus vivendit kell találnia Trumppal. Nem valószínű, hogy könnyen boldogul, mert az új elnök teljesen alaptalanul rokonszenvezik Putyinnal. Nem lesz könnyű mindezt elérni egy ellenséges környezetben, de ki volna rá alkalmasabb, mint a német kancellár? A kommentár azt tanácsolja, hogy óvakodjunk azoktól a vezetőktől, akik az elmúlt dicsőségre hivatkozva akarják megteremteni a boldog jövőt. A nosztalgikus nacionalizmusban Kína, Oroszország és Törökország a trumpi Amerika előtt jár. A három országban tapasztalható politikai légkör egyértelműen rávilágít a veszélyekre, mert mindhárom az ígéri, hogy visszaállítja a nemzet nagyságát, miközben központi kampány zajlik az ellenséges külső erők, illetve a nemzetellenes belső ellenség ellen. Az Egyesült Államokban persze az erős intézmények és szabad sajtó miatt sokkal nehezebb lesz elnyomni az ellenzéket, de tévedés azt hinni, hogy a demokráciák immunisak a nosztalgikus nacionalizmus újjászületésével szemben. Lásd pl. Magyarországot, ahol a nacionalista Orbán Viktor sóvárgóan tekint az elvesztett területekre. A jelenség akkor válik veszélyessé, amikor átvált mítoszteremtésbe, illetve átfordul ellenségesbe az idegenekkel szemben. Onnantól kezdve megnő az összecsapás eshetősége az egymással vetélkedő nacionalista ideológiák között. Merthogy mindig sokkal könnyebb a külföldiek által elkövetett disznóságokra mutatni, mint bevallani a saját nép bonyolult történelmét. Dehát már ezt csinálták a nácik is. Szóval a történelemből lehet ihletet meríteni, ha valaki nemzeti megújhodást ígér, ám ennek egyben figyelmeztetésül kell szolgálnia...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.