A CIVIL MERYL STREEP

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2017.01.11.

A diktátorok réme a szabad és jellemes ember, aki nem fél. Amerika bízhat az alkotmányos demokráciában, az erős alkotmányában, a hatalmi ágak szétválastzásában, amely ma még ép, de ezek bármikor sérülhetnek és lépésről-lépésre leépíthetők, mint azt láthattuk sok helyen. Igazán csak az olyan szabad és jellemes emberekben, azok sokaságában bízhat, akik nem adják meg magukat, nem hódolnak be, hanem maradnak szabad emberek, és erre figyelmeztetik azokat, akik a hatalmukkal vissza akarnak élni. Például fenntartják a kritikához való jogukat. 

Az alábbiakban látható Meryl Streep beszéde a Golden Globe-gálán, alatta pedig a teljes szöveg olvasható magyarul.

„Köszönöm, Hollywood Foreign Press, (a Hollywoodban dolgozó külföldi újságírók szervezete – a szerk.). Csak hogy felvegyem a fonalat, amiről Hugh Laurie is beszélt az imént. Valójában mi ebben a teremben mindannyian az amerikai társadalom legócsároltabb rétegéhez tartozunk. Gondoljátok csak végig. Hollywood, külföldiek és a sajtó. De kik vagyunk mi igazából? Sőt, valójában mi is Hollywood? Egy rakás ember, akik mind különböző helyekről származnak.

Engem személy szerint egy New Jersey-beli iskola formált olyanná, amilyen vagyok. Viola [Davis] egy farmon született Dél-Karolinában, majd a Long Island-i Central Fallsban nőtt fel. Sarah Paulsont egyedülálló édesanyja nevelte fel Brooklynban. Sarah Jessica Parker egy volt hét vagy nyolc testvére közül Ohióban. Amy Adams Olaszországban született, Natalie Portman pedig Jeruzsálemben. Hol van az ő születési bizonyítványuk? No, és ott van még a gyönyörű Ruth Negga, aki Etiópiában született, Írországban nőtt fel, most pedig egy virginiai kisvárosi lány karakterének megformálásáért jelölték Golden Globe-díjra. Ryan Gosling – mint a világ legkedvesebb emberei mind – kanadai. Dev Patel Kenyában született, Londonban nőtt fel, most pedig egy Tasmániában nevelkedett indiai srácot alakít.

Hollywood tehát telis tele van kívülállókkal és külföldiekkel. Ha kirúgod az összeset, nem marad más, amit nézhetnél, mint az amerikai foci és a harcművészet (ami, ugye, nem igazi művészet...) Rövid időt kaptam arra, hogy mindezt elmondhassam. Egy színész egyedüli feladata, hogy belépjen olyan emberek életébe, akik eltérnek az átlagtól, és megmutassa a nagyközönségnek, milyen érzés is ez valójában. Ebben az évben pedig nagyon-nagyon-nagyon sok ilyen erős alakítással találkozhattunk, amelyek pontosan ezt tették: kivétel nélkül lélegzetelállító és szenvedélyes munka volt mindegyik.

Volt azonban egy olyan alakítás, ami teljesen letaglózott. Majdnem kitépte a szívemet. Nem azért, mert különösképp jó volt. Lényegében semmi jó nem volt benne, de hatásosan elvégezte a feladatát. Az volt a szándéka, hogy megnevettesse a közönségét, hogy kimutathassa a foga fehérjét. Ez az a pillanat volt, amikor az ember, aki az országunk legmegbecsültebb székébe óhajt beleülni, nyilvánosan kigúnyolt egy fogyatékkal élő riportert. Valakit, akit legyőzött kiváltságban, erőben és abban a képességében, hogy visszavághasson. Megszakadt a szívem, amikor ezt láttam. És még mindig nem tudom kiverni a fejemből, mert ez nem egy film volt. Hanem a valóság...

ITT OLVASHATÓ