2016. november 15., kedd

VONA, PHARAON, VAJNA, ORBÁN ÉS A FÁRAÓK

24.HU - POSZT ITT
Szerző: Farkas György
2016.11.15.


A TV2-ben nem téma Pharaon professzor partizása, de Vona Gáboré igen. A TV2 azt gondolja, jelesre vizsgázik, ha ily módon elégíti ki nézői tudásvágyát, és még idejében – 2018 előtt – bemutatja, ki is megy szembe Orbánnal. Ha ez nagyon nem tetszene a kormányfőnek, vélhetően szólna kormánybiztosának, hogy ne csak a nemzeti filmipart újítsa már meg, hanem saját tévécsatornája hírszerkesztési szabályait is. Persze Andy Vajna is szólna, a TV2 Tények című műsora pedig fegyelmezetten teljesítené a gazda kérését. Nézői így – a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében – nem tudnának meg újabb részleteket sem a Jobbik elnökének magánéletéről, sem arról, hol volt augusztus 4-én a kormányfő, amikor egymás mellé parkolt a körözött bűnöző Pharaon és a nemzet milliárdos gázszerelőjének hajója.

Mivel a minap – a rivális RTL Híradó alapján megírtuk, hogy Pharaon magyar piramisából kihullott egy kő (szerződést bontott cégével a Magyar Nemzeti Kereskedőház), adja magát, hogy megmutassuk, milyen a jó fáraó. (Ezt már egy ötödikes is tudja.)...

ITT OLVASHATÓ

HASZNOS BLÖFFÖK

NEMGOGOL BLOG
Szerző: Toadwart66
2016.11.15.


...A közvéleménykutatási adatokból az látszik, hogy egyre többen inkább külső megfigyelőként szemlélik a számtalan, tarkabarka együttműködési rendszert. Teszik ezt részint szenvedő alanyként, részint szórakozásból. Az „Elmentek ti a jó édes anyátokba!” párt a maga 41-45 %-ával stabilan tartja első helyét, sőt dinamikusan erősödik. Ha ez a heterogén réteg eléri a kritikus tömeget és beindul a láncreakció, hatalmas futkosás lesz az országban. Mindenképpen bölcsebb lenne ezt elkerülni, de az ész és az előrelátás nem politikai kategória. Jó példa erre az, hogy Orbán Viktor szó szerint magára vállalta Rogán Antal népszerűtlen cselekedeteit. Amúgy teljesen jogosan, ugyanis minden gazda felelősséggel tartozik az általa tartott házi kedvencéért, legyen az Burkus a kutya, vagy Tóni a kabinetfőnök. Burkus kutyával természetesen jóval kevesebb gond van, tartása pedig kevésbé költséges.

Erős felindultságában valami olyasmit is mondott a miniszterelnök, hogy a Rogán Antal ellen indított nemtelen támadások csupán politikai blöffök és mivel őt magát, mármint a puritán életvitelű Orbán Viktort is vádolják mindenfélével, többek között mesés gazdagsággal, ezek nyom nélkül leperegnek a zakójáról. Készségesen hozzátette, ha valakinek gondja van az említett gyanús ügyletekkel, ne legyen nyúlszívű, tegyen bátran feljelentést a megfelelő helyen. Kitűnő érvelés, de Tényi István, hivatásos perlekedőn kívül kevesen akadhatnak az országban, akik öngyilkossági szándékból vezérelve fel mernék jelenteni, mondjuk Tiborcz István, átlagos magyar állampolgárt, sikeres lábakkal rendelkező vállalkozót. Amíg Polt Péternek hívják a legfőbb ügyészt, addig a miniszterelnök ne nagyon ajánlgassa senkinek az igazság kiderítésének ezt a formáját, mivel a részéről ez egy arcátlan blöff. Majd pont a nyerő szériában lévő Mészáros Lőrinccel, vagy Andy Vajnával fog birokra kelni egy mindenre elszánt szabadságharcos.

Orbán Viktor jelleméből fájóan hiányzik mindenfajta elegancia, nagyvonalúság, jó modor. Tömörebben is meg lehetne fogalmazni neveltetésének feltűnő hiányosságait, de minek. Olyan lett, amilyen. Erőszakos, fennhéjázó és beteges mértékben makacs. Ilyenné tette őt az élet. Tetszett volna Esterházynak, és nem KISZ-titkárnak születni, akkor nem tetszett volna miniszterelnöknek lenni, Magyarország pedig megspórolt volna ezzel magának egy csomó pénzt. Mint tudjuk, nem így történt.

Rogánt, a papírmártírt, próbálták ugyan bíróság elé citálni, de ez eddig nem nagyon sikerült. Fizikailag képtelenség őt tárgyalásra előállítani. Szilvásy György, volt titokminiszter esetében egyből kerítettek ehhez egy rabvezető szíjat, az ő személyében ugyanis nem Orbán Viktort támadták. A jelenlegi kabinetfőnök kezére a sok, szép értékes táska miatt nem lehet ilyesmit húzni, mert elejtené ezeket. Rogán fényes politika pályája akkor kezdett felfelé ívelni, amikor Szijjártó kollégájával együtt hetente rágalmaztak meg arcátlanul másokat. Páros produkciójukkal végighaknizták az egész országot. Ez akkor senkit sem zavart különösebben.

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének legfőbb összetartó ereje az Omertà, melyet még Simicska Lajos is csak személyeskedés szintjén mert megtörni. Magát a Rendszert ő sem rogyasztotta össze, mivel valószínűleg az őt is maga alá temette volna. A különböző, körmönfont titkosításokkal ráadásul ezt a hallgatást praktikus módon, törvényesíteni is lehet. Ha ehhez hozzákeverünk egy megfelelően előkészített legfőbb ügyészt, kész is az áthatolhatatlan védelem. Amolyan jogi Maginot-vonal. Áttörni nem érdemes rajta, jóval célszerűbb Erich von Manstein tábornok példája nyomán gyorsan megkerülni...
 

ROGÁN TÓNI MARAD, OSZT JÓ NAPOT!

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: Trombitás Alfréd
2016.11.15.


Különös helyzet állt elő a magyar politikában azzal, hogy Orbán Viktor megerősítette azt a fideszes doktrínát, mely szerint soha nem vált le olyan minisztert vagy államtitkárt, akit az ellenzék támad. Vannak ugyanis olyan kormánypárti káderek, akiket soha nem kritizált az ellenzék, mégis mentek a levesbe, néhány kivételes helyzetben lévő funkcionáriustól azonban akkor sem válik meg a miniszterelnök, ha támadják, és akkor sem, ha békén hagyják. Nos, Rogán Antal tipikusan ilyen sérthetetlen figura, akinek lényegében minden megengedett.

Ami első hallásra cinizmusnak tűnik, az második hallásra sokkal durvább annál. A minap Orbán Viktor az ellenzéki kritikákra reagálva kijelentette a Parlamentben, hogy minden egyes ellenzéki támadás tovább erősíti Rogán miniszter úr pozícióját. A kör így be is zárult, ugyanis ha a propagandaminisztert hazugságcunamija ellenére nem kéri számon az ellenzék, akkor béna kacsa, ha pedig nekiesik, mint tót az anyjának, akkor meg megerősíti a pozíciójában. A tanulság nagyon egyszerű: Rogán Antal azbesztből van, lényegében támadható lángszóróval, gránátvetővel, vagy csúzlival, a főnöke a testével védi őt.

Orbán azért lehet cinikus a négyzeten, mert Rogánt lényegében beárazta a magyar közvélemény. A többség szemében pénzéhes, kétkulacsos, zavaros vizekben halászó figura, aki rezzenéstelen arccal képes belehazudni a kamerákba, így lényegében megtestesíti korunk ideális kormánypárti politikusát. Ő a fideszes politikus esszenciája, eltávolítása ezért is lenne életveszélyes lépés Orbán Viktor részéről. A Fideszt minden feltétel nélkül támogató mintegy egymilliós tömeg meg azt mondja, hogy Rogán még mindig jobb, mintha visszajönne Gyurcsány Ferenc. Orbán így vele demonstrálhatja, hogy kormányában mindenki addig tartja meg a pozícióját, amíg ő úgy akarja. Így ha Rogán reggeltől estig helikopterezik az ország fölött, de neki úgy tartja kedve, hogy erre annyit mondjon, hogy ez csak egy blöff, akkor Tóni nem veszíti el propagandaminiszter jellegét...

ITT OLVASHATÓ

ELVESZI A HANGUKAT, MEGTÖRI A GERINCÜKET

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2016.11.15.


Marabu (akit szeretettel köszöntünk a Szalonnán) karikatúrája önmagában is megáll, mégis érdemes talán továbbgondolni. A magyarországi valósággal sokan tisztában vannak, kevesen nincsenek. Aki nem akarja észrevenni a nyomort, az nem is fogja. Neki így jó, lelke rajta.

Az utcán élő hajléktalanok egy hosszabb, vagy rövidebb folyamat végén kötnek ki az aluljárókban, parkokban. Ők láthatók, sőt – gondoljunk csak Marsi Anikó fintorgására – érezhetőek is. A legtöbb nehéz helyzetben lévő ember nem így él. Akinek van lakása, az nem látható. Akkor sem, amikor sötétben éhezik és fázik a négy fal között. A különbség csak annyi, hogy ő nem az utcán csinálja ezt, hanem otthon. Éhenhalni, kihülni ott is lehet. Talán még hamarabb, hiszen őket a különféle humanitárius szervezetek sem találják meg, ők nem kapnak meleg ruhát, takarót, ételt, gyógyszert. A legtöbben szégyellnek segítséget kérni és nem is biztos, hogy van kihez fordulni.

A második rétege ennek a történetnek – és számomra a karikatúrának is – első körben a hajéktalanok kriminalizálása volt. Majd második körben a lejáratásuk, megbélyegzésük. Ennek egy vonulata a Vajnatévé produkciója a
büdös aluljáró-lakókról. De ehhez tartozik az a történet is, amikor ki akartak lakoltatni 64 nőt egy átmeneti szállóról, mert kellett (most is kell) az ingatlan.

Minden kommunikációs eszközt bevet a kormány, hogy a nehezen és kevesek által látott migránsok helyett jól látható, bárki számára felismerhető ellenséget kreáljon. Olyanokat, akik ellen lehet majd harcolni, hont védeni. Például a
nyugdíjasokat, akik megzabálták a jövőt. Lassan áttolódik a súlypont és célkeresztbe kerülnek azok a társadalmi csoportok, amelyek már nem képesek az önvédelemre. Többnyire nem is tudják – mert nem jutnak információhoz számítógép és esetleg áram hiányában -, hogy ők lettek az új migránsok, az országromboló élősködők. Pedig ez történik...

ITT OLVASHATÓ

EGY ISMERETLEN FUTBALLBÍRÓ LEVELE ORBÁN VIKTORHOZ

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Adorján György
2016.11.15.


Kedves Viktor! Nehogy már kicselezz mindenkit. Uncsi már az a belsőről sarokra forma.

A fejjátékoddal meg amúgy is gond van, ne akarj olyan magasra ugrani ilyen alacsonyan.

Állóképességed sem a régi, ötven után már leszállt a strúmád neked is, tele vagy úszógumikkal.

Úgy jársz majd a focimániáddal, mint Stadler az akasztói stadionnal.

A kerti pottyantósotokból rá látsz a milliárdokba került pályára?

Ja, és nem kéne lerúgnod mindenkit onnan, ahol baloldalon kergetik a bőrt.

Lesre sem kéne annyit szaladnod, kiéhezve a sikerre, gondolván, hogy jobban teljesítesz már megint.

Fújd ki magad, rád fér több mint húszévnyi futkosás után.

Ne hallgass Mészáros Lőrincre, aki egyszer úgy is elmondja majd, hogy lett milliárdos bundázva, izzadtság nélkül a te segítségeddel.

Ne fogadj szót Habony hablatyolásának sem, tudod, a haza nem lehet ellenzékben, meg az EU-n kívül is van ám élet, tartsd csak a labdát ezentúl a saját térfeleteken.

Nézz a tükörbe!

Hajdan szakállal és hosszú lobonccal fejeden szépreményű játékosnak tűntél.

Akkoriban még sokan szurkoltak neked, tán még hittek is abban, amit akkor mutattál.

Kiégtél mára. Kifújt, csapó.

Szerintem vesztedet érzed.

Már nem úgy mozogsz a pályán, mint húsz-harminc évvel ezelőtt.

Törődj bele.

Reflexeid tompultak, erőnléted sem a régi.

Eljárt az idő feletted is.

Ne akarj úgy futkározni, mint huszonévesen.

Amiben viszont nem változtál, elismerem, ugyanúgy játszod most is az eszed, mint hajdanán...


ITT OLVASHATÓ

ÖZÖNLENEK A KÍNAIAK, PÁR 10 MILLIÁRDOT MÉG LEHÚZNAK ROGÁNÉK AZ ÁLLAMRÓL

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: nickgrabowszki
2016.11.15.


A levegőben maradt a kínzó kérdés:

Orbán miért nem mentette meg legalább a látszat egy részét, és hozott össze legalább
egy semmire se jó alkotmánymódosítást az érvénytelen népszavazás után?

Ehhez mindössze annyit kellett volna tennie, hogy elfogadja Jobbik ajánlatát, és megszünteti a letelepedési kötvényt még októberben, vagy legkésőbb november elején.

Presztízsveszteség lett volna persze, de az is presztízsveszteség, hogy 15-20 milliárd forintos, kb. 8 hónapos kampány után még csak egy
vacak alkotmánymódosítást se tudott produkálni, ha már a népszavazás bebukott.

Mert persze, hogy a népszavazás nem irányulhat az alkotmány módosítására. De mit számít, ha úgyis
érvénytelen lett?

Meg persze, hogy az alkotmánymódosítás legfeljebb
fenéktörlésre lett volna jó. Ezt Orbán tudja, a Fideszben tudják, de a Fidesz szavazói nem tudják. Ők azt az üzenetet hiszik igaznak, amit a transzmissziós szíj (a kormány- és a Fideszmédia) közvetít számukra. Szóval szinte bármit.

Ha elhiszik, hogy ide arabok jönnek, hogy arabok akarnak jönni elvenni a munkánkat, hogy ide arabokat akarnak telepíteni, akkor bármit elhisznek.

Az se eléggé plauzibilis magyarázat, hogy Orbán a Jobbikon akart ezzel ütni. Hiszen eléggé úgy látszik, hogy inkább a Jobbik ütött ezzel rajta.

Meg a Jobbik elleni támadások függetlenek a népszavazástól (a kudarcától mindenképpen) és az alkotmánymódosítástól is: azok már nyáron elkezdődtek.

A letelepedési kötvényt pedig amúgy is meg akarták szüntetni: már augusztusban beszéltek a felülvizsgálatáról. Felülvizsgálatot meg nem szokás elrendelni, ha rendben mennek a dolgok. Nem fognak felülvizsgálni valamit, amit eszébe se jut senkinek felülvizsgálni. (Már kormányoldalon, persze.) A vizsgálat bejelentése után már nyilvánvaló volt, hogy nem a megszüntetéséhez, hanem a megtartásához kellenek megfelelő érvek és jó okok. A vizsgálat ténye már előrejelezte, hogy meg fogfák szüntetni.

Nem kellett volna mást tenni, mint előrehozni a zárást 2 hónappal...


ITT OLVASHATÓ

ERRŐL BESZÉLJ, PINTÉR, NE KÖDÖSÍTS!

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- DÜHÖNGŐ, HACSAKNEM BLOG
Szerző: H. A.
2016.11.15.


...a nemzetbiztonsági ok, mint titkosítási ürügy nem bírói mérlegelés tárgya, az ellen nem lehet a bíróságra menni panasszal, azt belengetik, mint fociban a piros lapot, onnantól kezdve nincs tovább.

Erről beszélj, Pintér, ne ködösíts! Arról, hogy nem elég, hogy korruptak vagytok, de érdemi munka helyett folyamatosan azon agyaltok, hogy miként lehetne eltitkolni a korrupció nagyságrendjét a közvetlenül érintettek elől. Mit mondjak? Áldott nagy szerencsénk van veled, hogy résen vagy, és figyelsz, különben még a terroristák megtudnák, hogy mennyi pénzt kúrtok el ész nélkül, és rájönnének, hogy magyar fideszes politikusnak lenni sokkal jövedelmezőbb, mint agyatlanul robbantani szerte a világban.

Demokrácia, egyenes beszéd, őszinteség, mi? Ja, titkosítva 30 évre. Terrorveszély, na ugye? Nem elég, hogy a nemzetbiztonsági, rendvédelmi hatóságok-szolgálatok önmagukban terrorveszélyt generálnak? Nem elég, hogy munkájukat végző rendőrök életébe kerül, hogy dilettáns gyökerek ülnek bársonyszékekben, akik még egy zsákfaluban is képesek eltévedni bűnüldözés címszó alatt, páncélozott autókkal felszerelve? Ahova ti beteszitek a lábatokat, amire ti ráteszitek a kezeketeket, az spontán terrorveszélyt jelent. Helyből, nem csak nekifutásból.

Az a helyzet, hogy már eddig is tudtuk: minden bizonnyal még a kamunépszavazásra eltapsolt milliárdok nagyságrendjét is
übereli ez a Várba putyerkázás, és az sem lenne meglepő, ha kiderülne, hogy minden túlárazási együtthatót figyelembe véve komplett megyék éves GDP-jét karcolná a végeredmény. Nem fog kiderülni, mert pont ez a tét, hogy ne derüljön ki. És akkor abba még bele sem gondoltunk, hogy miként aránylik ez a szám például a magyar oktatás lehangoló finanszírozásához. Vélt és valós demagógián innen és túl viszont a legnagyobb probléma mégiscsak ezzel a gátlástalan tempóval van. Amit öntudatos polgárnak és tisztességes embernek lehetetlen megemésztenie.

Nehezen eldönthető – ha egyáltalán -, hogy a Várba költözés arcpirító rongyrázása, a pusztító-pazarló megalománia a leginkább dühítő, vagy ez a Pintér-féle sunyi, cinikus, kollektív hülyének nézés. Bár a műszaki adatok ilyetén aljas titkosítását talán még el tudnám fogadni, de itt elsősorban a pénzügyi vonatkozások elrejtése az aggályos. Még egyszer: az állampárt szerint a pénz tulajdonosának semmi köze nincs ahhoz, hogy azok, akikre rábízta azt, mire szórják-herdálják és pontosan mennyit. Jobb helyeken az utolsó szaros vasig nyilvánosságra kell hozni minden egyes állami beruházás költségeit, miután az az adófizetők adója, illetéke, pénze, tulajdona, vagyona. A korábbi harcos úttörőkhöz hasonlóan Pintér Sándor belügyminiszter közben azon dolgozik, hogy ez még véletlenül se következhessen be. Ezért fizetik őt is. Hogy ilyeneket találjon ki és valósítson meg.

Mert Pintér azt akarja benyeletni velünk, hogy a 600 évre titkosított adatok ismerete nélkül a migránsterroristák sem a Várban, sem a vasúton, sem a repülőtéren, sem további kiemelten fontos létesítmény körül nem fognak robbantani. Értjük, persze. Hálásak is vagyunk érte. Hogy nem elég, hogy a kastélyokat-palotákat-földeket összeharácsolták, nem elég, hogy a király a Várba költözik, még ahhoz sem lehet közünk, mennyit költ magára a korrupció iránti mélyülő bizalmáról híres gazember.

Közben meg az van, hogy ez a felhajtás is ugyanannak a kormányzati koncepciónak a része, hogy ameddig van újságíró, aki kérdez, ameddig van jogvédő civil szervezet, amelyik kíváncsi, amíg van öntudatos polgár, aki tisztában van azzal, hogy mit lát, ameddig bárki utánajár és számonkéri a maffiát, addig ezek a csoportok önmagukban (terror)vesztélyt jelentenek az illetékesekre nézve. Miközben nemzetközi rangú bűnözők szomszédságában köpködik a szotyolát, nemzetközi bűnözőkkel üzletelnek és játsszák át nekik a közvagyont, nemzetbiztonsági kockázatot jelentő egyéneket engednek be röhögve az országba, nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva titkolóznak a saját polgáraik előtt. Ennyi van és ennyit jelent Pintér átlátszó vergődése. Nem a lopás és a nagyipari korrupció a nemzetbiztonsági kockázat, hanem az, hogy még van, aki ezt számonkéri rajtuk.


ITT OLVASHATÓ

CUDAR ÁLLAPOTBAN VAN A MAGYARORSZÁGI NYELVOKTATÁS

TABUNYITOGATÓ BLOG
Szerző: Albert Ákos
2016.11.14.


...Legkésőbb 2014-re már széles körben is nyilvánvalóvá vált, hogy valami nagyon nincs rendben a magyar nyelvoktatással. Ekkor indította be a kormány az úgynevezett diplomamentő programját, amelynek lényege, hogy nyelvvizsgához segíti azokat a hallgatókat, akik a nyelvtudás hiánya miatt nem kaphatják kézhez a diplomájukat. Utóbbinak ugyanis feltétele egy középfokú nyelvvizsga bemutatása. Ez akkor körülbelül ötvenezer főt érintett, azt viszont, hogy ez a szám azóta csökkent vagy nőtt, a programot kezelő Nemzetgazdasági Minisztérium a kérdésünkre nem tudta megmondani.

Az elmúlt két évben azonban 10235-en jelentkeztek a programra, közülük 7534-en már be is fejezték a képzést. Az NGM szerint a nyelvi képzéseket befejezők folyamatosan nyelvvizsgáznak, eddig azonban még csak 3603 sikeres nyelvvizsga született. Magyarul hiába a 3 milliárd forintból indított program, több mint 46 ezer magyar diák máig nem tud hozzájutni a diplomájához a nyelvvizsga hiánya miatt.

A helyzet pedig 2020-tól kezdve még rosszabb lesz. A felsőoktatási törvény értelmében ugyanis a felsőoktatási alap- és osztatlan szakokon bemeneti követelmény lesz legalább egy középfokú nyelvvizsga megléte. Azaz ami jelenleg még csak a diplomaszerzéshez kötelező, az négy év múlva már az egyetemi felvételihez is szükséges lesz, vagyis akinek nincs középfokú nyelvvizsgája vagy nem tesz emelt szintű nyelvi érettségit, az nem jelentkezhet a felsőoktatásba.

A Nyelvtudásért Egyesület szerint épp itt az ideje elkezdeni felkészülni erre, ugyanis 2011-ben a felsőoktatási alapképzésre felvettek átlag 54 százalékának volt csak papírja nyelvtudásáról, a felsőfokú szakképzésre sikeresen felvételizőknek pedig csak 21 százalékának. Rozgonyi Zoltán szerint ez azt jelenti, hogy a közoktatás a közelében sincs annak, hogy nyelvvizsgához juttassa a diákokat, azaz csak azok kerülhetnek be a felsőoktatásba, akik kellő számú magánórával tudják kompenzálni azt, amit nem tanítanak meg nekik az iskolában, ami pénzbe kerül. “Ez egyenlőtlen, és súlyosak a társadalmi következményei” – mondta. Eközben azonban a diplomamentés sem tudja kezelni a nyelvvizsga nélkül a diplomájukra váró tömegeket, Rozgonyi szerint ugyanis évről évre 6-8 ezer fővel bővül a számuk, a képzésen pedig ennyien nem tudnak részt venni. De mi a baj nyelvoktatással az iskolában?

Minimum 936 tanóra. Egy diák a tanterv szerint ennyi időt tölt nyelvtanulással az iskolás évei alatt általános és középiskolában (plusz még 432 tanórát, ha második nyelvet is tanul). Ez a szám kifejezetten magas, ha a környező országok hasonló számait vesszük alapul: Lengyelországban ugyanez 537, Romániában pedig 472 óra. Luxemburgban ugyanakkor 1893 órát fordít egy iskolás nyelvtanulásra.

A Nyelvtudásért Egyesület konferenciáján elhangzottak alapján az összehasonlítás helyett érdemesebb inkább azt megnézni, hogy az ALTE nemzetközi nyelvtanulási szövetség mit ír elő, hány órát kell egy diáknak nyelvtanulással töltenie, ha középfokú vizsgát akar tenni. Ez alapján ehhez elegendő közel 600 nyelvóra, így a magyar szabályozás által biztosított 936-nak elegendőnek kellene lennie. Mégsem az.

A konferencia egyik előadója bemutatta a tavalyi angol és német érettségi eredményeit, egy nyugati és egy keleti megyére, valamint Budapestre lebontva:

Budapesten 12128-an érettségiztek angolból középszinten, és mindössze a 39 százalékuk kapott jelest

Veszprém megyében 1499 érettségizőnek csak a 32 százaléka, Hajdú- Bihar megyében pedig 3410-nek csak a 28 százaléka kapott jelest.

Emelt szinten jobb a helyzet, ott az eredmények ugyanebben a három megyében 75, 83 és 65 százalék jeles, de emelt szintű vizsgát egyrészt sokkal kevesebben tesznek (kevesebb, mint a középszinten érettségizők negyede), másrészt ők alapból a jobb tanulók közül kerülnek ki, így nem meglépő, hogy többen kapnak jelest.

Ha valaki nem képes jelesre levizsgázni középszinten, az azt jelenti, hogy nincs meg B2-es szintű tudása. Ennél beszédesebb azonban az, hogy a magyarok nem csak a vizsgákon teljesítenek rosszul, hanem a hétköznapokban sem beszélnek nyelveket. A 2012-es eurobarométer szerint a magyar lakosság mindössze 35 százaléka beszél egy idegennyelvet, ami ne csak az uniós átlaghoz képest kevés, de ráadásul folyamatosan csökken is, 2006-ban ez a szám még 42 százalék volt

Mindezek után csak azt a következtetést lehet levonni, hogy nem az órák mennyiségével van gond. Rozgonyi szerint “szembe kell nézni az iskolai oktatás gyenge hatékonyságával”...


ITT OLVASHATÓ

BŰNÖS LIGETVÉDŐK ÉS A MI PÉLDAKÉPEINK

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Garay Klára
2016.11.14.


Könnyeimet nyelve olvasom, hogy a Ligetvédők miatt a Hungexpo épületeket bontó cégnek többlet költségei merültek fel. Miután egy csomag százas papírzsepit eláztattak a könnyeim, észrevettem magamon, hogy én is nagyon fel vagyok háborodva.

Ezek a gazok már korábban odasündörögtek a Dagály letarolásához is, és megháromszorozták az úszó vb épületének költségeit. Ezek a „nem várt” költségek bizonyára meghaladták az épület félkészen elforgatásának díját. De gyanúsak nekem, hogy hasonló vis major duplázta meg a Fradi stadion költségeit, és más kiemelt beruházásokét is.

Az is szörnyű, amit a Városligetben csinálnak! Védik a VÁROSUKAT, annak látványát, a világ örökségét, a világ első tervezett közparkját, a városlakók egyetlen jelentős kikapcsolódási lehetőségét (mellesleg a jogállamot, az alkotmányosságot, az emberi jogokat…) azaz a város becsületét.

Hogy mit kellene csinálniuk ezeknek a fiataloknak?

Szépen, csöndben belesimulni a NER-be! Részt vehetnének a Nemzeti Együttműködés Rendszerében és még jó fizetést is kaphatnának úgy, hogy nem akadályozzák Szegény Töröm-Zúzom Kft-t...

ITT OLVASHATÓ

EGYÉL ÚGY, MINT EGY GÖRÖG!

HELLO MAGYAROK! BLOG
Szerző: sztogi
2016.11.14.


Mediterrán konyha és egészség - sokszor halljuk ezt a párosítást, és nem véletlenül. Tenger, napsütés, olajbogyó, paradicsom és a megunhatatlan feta sajt! Ezek mind a görög konyha alapanyagai, a mindennapi étkezések elmaradhatatlan részei. És akkor a változatos édességről még nem is beszéltünk!

A Földközi-tenger környékén élő emberek milliói a mediterrán étrend szerint élnek. Komoly tudományos kutatások támasztják alá, hogy ezeknek az emberek a körében jóval alacsonyabb a szív- és érrendszeri megbetegedések aránya, mint a más vidéken élőknél. A mediterrán étrend magas flavonoid tartalma révén a daganatos betegségek kialakulásának kockázatát is csökkenti. Bőséges zöldség- (nyersen és főzelék formájában) és gyümölcsfogyasztáson, rendszeres tej, bor, burgonya fogyasztáson, olívaolaj felhasználásával készült ételeken alapul, de az omega-3 zsírsavak forrásának számító tengeri halakban és diófélékben is gazdag.

NA DE MIT ESZNEK A GÖRÖGÖK?

Mindennapjaikban a görögök rengeteg zöldséget, gyümölcsöt, halat, tésztát esznek, és elenyészőbb mennyiségű fehér, illetve vörös húst. Megszokott, hogy a háztartásokban főfogásként egytálételt főznek, amihez salátát, kenyeret és feta sajtot fogyasztanak. Levest főételként készítenek (pl. bablevest, hozzá kenyeret és olajbogyót fogyasztanak).

Görögországban nem szokás több fogásos menüt főzni ebédre.

Zöldséget, gyümölcsöt, olívabogyót, halat a heti helyi termelői piacon szerzik be a háziasszonyok. Általában az egész hétre bevásárolnak itt. A nyugdíjasok általában a gyermekeik számára is bevásárolnak, ha azok dolgoznak, és nem tudnak eljutni a piacra. Mivel a zöldségek fontos szerepet játszanak a görög gasztronómiában, ezért a heti nagybevásárlás egyik legfontosabb helye mindenképp a „laiki”, a piac...


ITT OLVASHATÓ

GONDOLATOK MARKÓ BÉLA ÉS SZÜDI JÁNOS TRIANONI PENGEVÁLTÁSÁHOZ...

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Rátesi Margit
2016.11.14.


Előzmények: Szüdi János “A rontás virágai” címmel írt az Élet és Irodalom című lap október 7-iki számában egy publicisztikát. Ebben arról morfondírozott, hogy a magyar társadalom többsége 2010-ben vajon miért arra az erős emberre voksolt, aki a szabadság illúziójából a kötelességtudás mezejére vezette népét. Sok egyéb mellett, azt a következtetést is megengedte magának, hogy: „A magyarság nem tud kiegyezni Trianonnal, holott nem történt más, csupán annyi, hogy önálló országot alapítottak azok a nemzetek, amelyek nem találták meg a helyüket a dualista államban.”

Erre kapta fel a fejét Markó Béla, aki a lap október 28-iki számában
Rossz mondataink címmel felháborodottan kérte ki magának, a szerinte „csupán annyi” kitételt. Az alábbi véleményt természetesen először az ÉS főszerkesztőjének küldtem el, aki meg is ígérte, hogy a lap következő, november 4-én megjelenő számában szerepel majd. Azon a héten nem jelent meg, ez érthető. Lehet anyagtorlódás, akármi. De az eheti, november 11-én megjelent ÉS-ben sincs. Ez már elegendő ahhoz, hogy „aktualitásukat” veszítsék az alábbi mondatok. Holott immár csaknem 100 éve, hogy a Trianon-szindróma képtelen aktualitását veszíteni, de ennél is nagyobb baj, hogy – 33 évi jelentéktelenítés ellenére sem képes a magyar nép nagy többsége józanul végiggondolni, hogy mi is történt 1920-ban abban a versailles-i kiskastélyban, és hogyan lehetne ebből a csapdából végre kikecmeregni. Ezért tartom fontosnak, hogy ha az eredeti írásokat közlő lapban nem is, akkor ezen a fórumon találjon utat a nyilvánossághoz.

Tisztában vagyok azzal, hogy a következőkben leírtak nem lesznek túl népszerűek. Akkor sem, ha szokásomtól eltérően nagyobb teret szentelek a vitatni kívánt írás szerzőjének szánt tiszteletkörnek. Markó Béláról van szó, akit csak írásaiból, és a Romániában élő magyarság iránt elkötelezett, a realitásokat figyelembe vevő és azokat a magyarság érdekében jól kihasználó politikájából ismerek. Tehát többnyire egyetértve vele.

Az ÉS október 28-iki számában, a Visszhang rovatban megrója Szüdi Jánost, aki szerinte egy rossz mondatot is leírt “A rontás virágai”, ugyanitt, egy héttel korábban megjelent cikkében. A rossz mondat: „A magyarság nem tud kiegyezni Trianonnal, pedig nem történt más, csupán annyi, hogy önálló országokat alapítottak azok a nemzetek, amelyek nem találták meg a helyüket a dualista államban.” Markó hosszan sorolja az utódállamokhoz – elsősorban persze a Romániához került – kisebbségieket ért méltánytalanságokat. Némiképp színpadiasan feltéve a kérdést: én „csupán annyi” vagyok? Ismerve és elismerve a korábban, és még a napjainkban is létező, a magyar kisebbséget érő méltánytalanságokat, mégis úgy vélem: ideje lenne tényleg beszélgetnünk Trianonról:


ITT OLVASHATÓ

NÉHÁNY TÉNY A BÁNTALMAZÁS MIATT JOGERŐSEN ELÍTÉLT HATVANI RENDŐRÖK ÜGYÉBEN

HELSINKI FIGYELŐ BLOG
Szerző: presshelsinki
2016.11.14.


Vasárnap az egyik Facebook-oldalon megjelent egy írás a 2013-as bántalmazás miatt jogerősen elítélt rendőrök ügyével kapcsolatban. Az írás számos tényt valótlanul ismertet, számos körülményt elhallgat. A reakciók hangneme pedig a kommentelőket minősíti és az oldalnak a létrehozóját, akit nem zavar, ha töméntelen ocsmány szöveg mellett mások halálát kívánják a saját profilján. Jöjjenek először a tények, amelyek az ítéletből származnak, mégiscsak hitelesebb, mint a ki tudja, honnan származó információk.

1. Az ügyben tucatnyi rendőr volt jelen, közülük három személyt ítéltek el, akik az elsőfokú bíróság és a másodfokú bírói tanács szerint jogszerű ok nélkül bántalmaztak magyar állampolgárokat.

a) A 2. rendű vádlottat két rendbeli, csoportosan, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettében, egy rendbeli védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntettében és egy rendbeli védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettében találták bűnösnek. Őt ítélték 1 év 6 hónap végrehajtandó szabadságvesztésre úgy, hogy a felsorolt cselekményekre a büntetőtörvénykönyv 2–12 év közti szabadságvesztés kiszabását írja elő. A bíróság tehát – élve törvény adta jogával – a törvényi minimumnál is alacsonyabb büntetést szabott ki. Ezt a vádlottat korábban már ítélték el jogerősen szolgálatban kötelességszegés vétségéért.

b) Az 1. rendű vádlottat két rendbeli, csoportosan, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettében találták bűnösnek, őt egy év felfüggesztett börtönre ítélték. Ennek a büntetési tételkeret 1–7,5 év. Őt korábban ítélték már el hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettéért és szolgálatban kötelességszegés vétségért.

c) A 3. rendű vádlottat két rendbeli, csoportosan, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettében találták bűnösnek, őt egy év felfüggesztett börtönre ítélték. Ő büntetlen előéletű, korábban 7 fenyítése volt...


ITT OLVASHATÓ

A LEGTÖBB MAGYAR MINTHA NEM IS EURÓPÁBAN ÉLNE II. - LESÚJTÓ KÉP RAJZOLÓDIK KI A TÁRKI KUTATÁSÁBÓL

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: del Toro
2016.11.15.


Tanulságosak a Tárki által készített Társadalmi Riport című szociológiai kiadványában a magyar gazdaság szerkezetével foglalkozó fejezetek is. A legnagyobb probléma, hogy hiányoznak a gazdaság gerincét és húzóerejét képező erős hazai tulajdonú közép- és nagyvállalatok. A kutatók szerint a felemelkedéshez intézményi reformokra, adócsökkentésre és a háztartások, valamint a gazdaság magyar szereplőinek bővülésére van szükség.
 
(A két részes sorozat első része itt olvasható)
Gazdaság
 
Magyarországon sok furcsaságot találunk a gazdasági adatokban: pikáns például az az adat, hogy az elmúlt évek „Nem leszünk gyarmat” jelszava ellenére, nálunk messze a legnagyobb a külföldi vállalatok termelékenységi előnye a hazaiakkal szemben. A nagyjából háromszoros termelékenységi különbség magasabb, mint bármelyik másik európai országban:
 

EZ A MAGYAR TRAGÉDIA, NEM A MIGRÁNSVÁLSÁG

CSEPELIEK ÚJSÁGA BLOG
Szerző: csú - hvg.hu
2016.11.15.


...A Tárki kutatóinak elemzése szerint kimondható, hogy a magyar társadalom Európa szegényebbik feléhez tartozik, a gazdagok sincsenek annyira gazdagok, mint akár a környező országokéi, a középosztály gyenge és erőtlen, a polgárság a társadalom nagyon szűk rétegét teszi ki. A társadalom legszegényebb 60 százaléka nem képes a középosztályi életmintát követni. Az, hogy nincs erős középosztály, nem csak ennek a kormánynak a hibája, az előzőek sem tudták ezt a feladatot megoldani.

A vagyoni egyenlőtlenség a kutatók szerint nagyobb, mint a jövedelmi, a társadalomszerkezet eltorzult. A háztartások 50 százaléka ugyanis 7 millió forint alatti vagyonnal vagyontalannak számít. A középréteg - 7 és 70 millió közti vagyonnal - teszi ki a háztartások 45 százalékát. 3 milliárd forint feletti vagyonnal 150-200 háztartás rendelkezik. A vagyon döntő részét a lakóingatlanok teszik ki.

Szegénység: nem mindegy, mit nézünk

A szegénységet többféle számítással mérik. Az egyik a jövedelmi szegénységet nézi, ez alapján uniós viszonylatban nem olyan rossz a helyzet, az Eurostat 2015-ös adatai szerint a magyar szegények aránya kisebb az EU-s átlagnál: honfitársainknak "csak" 14,6 százaléka él jövedelmi szegénységben, az EU-s átlag 17,2 százalé.

Ha viszont az anyagi deprivációt nézzük, már más a kép. Ennél a mérőszámnál azt veszik figyelembe, hogy a háztartás képes-e a váratlan kiadásokat fedezni, el tud-e menni egy hétre nyaralni, tudja-e törleszteni a tartozásait, van-e pénze húsra, tudja-e otthonát megfelelően fűteni, megengedhet-e magának mosógépet, tévét, telefont, autót. Ha a válasz három kérdésre nem, akkor a háztartás anyagilag depriváltnak számít, ha még egy kérdésre nemmel válaszolnak, már súlyos depriváltságról lehet beszélni.

Ebben az összehasonlításban - szintén az Eurostat adatait nézve - Magyarország durván az uniós átlag alatt teljesít: 2015-ben a népesség 44 százalékát érintette a probléma - kicsit több mint a felénél súlyos a helyzet -, miközben az uniós átlag 19,5 százalék. Csak Romániában és Bulgáriában rosszabb a helyzet. (Forrás: HVG.HU)
 

"EGY AKOL, EGY VÁLYÚ"

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Gusztos István
2016.11.14.


Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy a hatalmon lévő szervezetnek számomra ki a legundorítóbb figurája… Valahogy mindig úgy érzem, éppen az, aki az adott pillanatban jártatja a száját, vagy akár csak megjelenik valahol – mondjuk az „Országgyűlésben”…
 
A szervezetben rengetegen vannak olyanok, akiknek semmiféle érdemi teljesítmény sem róható terhükre(…) – egyetlen feladatuk, szerepük az, hogy az ellenzéket gyalázzák, mégpedig a lehető legpofátlanabb, leginkább tenyérbemászó módon. Például ilyen szerepben tündököl az a zállamtitkár vagy micsoda, aki a mai züllésen Vona Gábortól a következőt kérdezte:
 
"Milyen érzés Gyurcsány Ferenccel egy akolban lenni, az MSZP-vel egy vályúból enni?"
 
Normális(abb) országokban az olyan bandaháború, mint amilyennel a Fidesz és a Jobbik hosszabb ideje szórakoztatja a közönséget, legfeljebb a politikai pálya szélén, de inkább a partvonalon kívül képzelhető el.
 
Hát hiszen nem is lesz, nem is lehet nálunk demokrácia mindaddig, amíg a Fidesz-típusú szervezetek ki nem szorulnak a játéktérről… Mert amíg a centrumban, meghatározó erőként létezhetnek, addig minden hiába…
 
Hiába játszik például az ellenzék demokráciát, hiába kérdez bármit a Keresztapától: legtöbbször csak megalázó, banditákhoz illően előadott „választ” kap.
 
De azért az „egy akol, egy vályú” dumája megér néhány szót. Mégpedig azért, mert az egyatáborból az egyavezér talpnyalója (hogy finom legyek) szellemeskedett így...
 

KETTÉSZAKADVA OTTHON ÉS ITTHON KÖZÖTT

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Norbert
2016.11.15.


A határátkelés nem feltétlenül egyirányú folyamat, és hogy egy-egy döntés mennyire nem végleges, azt jól mutatja Norbert története is, aki nem is egyszer költözött már Angliába ki, majd Magyarországra vissza. Története szerintem nagyon érdekes és nem tanulságok nélkül való, remélem, nektek is tetszik majd. Jó hosszú a sztori, ezért úgy gondoltam, mint egy háromfelvonásos dráma jelenik majd meg itt a blogon – ma az első felvonást olvashatjátok.

„Ahogyan az utóbbi időben egyre több és több ember hagyja el az országot különböző okokból, úgy lehet egyre több és több cikket olvasni a kinti életről, tapasztalatokról.

Olvasva ezeket a cikkeket, mindig is az volt az első gondolatom, hogy még az ugyanazon helyen élő emberek is mennyire másképpen látják, érzékelik a körülöttük lévő új életet, világot.

Egyesek tényszerű, míg mások főként érzelmileg átitatott véleményeket továbbítanak az otthon maradt magyaroknak, vagy épp a szintén kint élő honfitársaiknak!

Pont ez, a tapasztalatok és vélemények sokszínűsége adta nekem is a kedvet arra, hogy leírjam a saját tapasztalatimat, amiket összesen több mint négy és fél év alatt szereztem, három „felvonásban”.

A helyzetem érettségi után hamar eldőlt, hisz édesanyám már a felvételi beadásakor előre jelezte, hogy nem fogjuk tudni megoldani a továbbtanulást anyagilag, semmilyen formában. (Azt hiszem, ez eléggé tipikus gond sokak számára.)

A legtöbb barátom elment egyetemre, főiskolára, én otthon maradtam. Azon kívül, hogy szerettem a filmeket, és fiatalkori álmom volt, hogy filmrendezőnek tanulhassak, nem sok elképzelésem volt a jövőről.

(Voltak konkrét célok még az érettségi előtti időszakban, de azokat a továbbtanulás esélyének nullára redukálása után el is temettem jó mélyre magamban.)
...

REKONSTRUÁLTÁK HITLER BUNKERÉT

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: Göbölyös N. László
2016.11.15.


Berlinben rekonstruálták Adolf Hitler utolsó dolgozó- és hálószobáját, ahol élete utolsó napjait töltötte 1945. áprilisában.

Eddig csak egy egyszerű fekete tábla jelezte, hogy hol volt Hitler bunkee, de nem maradt semmi nyoma, a helyén jelenleg egy parkoló van. A német hatóságok mindig tartózkodtak attól, hogy a múltat idéző bármilyen építményt emeljenek ezen a helyen, attl tartva, hogy a Harmadik Birodalom nosztalgikusai idezarándokolnának. Két lépésre onnan viszont van egy holokauszt-emlékhely, és nem messze tőle a Terror topográfiája múzeum, amely a náciznus történetét mondja el.

Hitler bunkerének másolatát az eredeti helytől kb. 1 km-re rekonstruálták egy régi óvóhelyen. A 3,8 méter vastagságú falak mögött látható a Führer utolsó dolgozó- és hálószobája. A falon függ II. Frigyes porosz király portréja, az íróasztalon egy oxigénpalack, és egy kutyaszobor...

ITT OLVASHATÓ

MINDÖRÖKKÉ ROGÁN!

VARÁNUSZ BLOG
Szerző: Fabius
2016.11.14.


Köszönöm, Viktor, hogy titeket a Rogánról szóló hírek nem rendítenek és pláne nem gondolkodtatnak!

Most asszed hülyéskedek, pedig nem. Tudom, mindenki azt kéri mondasd le a HelikopterTonyót, én viszont rendhagyó módon abban bízom, nem hazudtolod meg magad és kitartasz a végsőkig. Örült a kis szívem az előbb mikor ezt olvastam: „Minden egyes támadás, amit a témában hallottam, növeli a miniszterem iránti bizalmat.”

Nagyon helyes hozzáállás ez szerintem, abba ne hagyd ÉdesViktor, mert sírva fakadok!

...
ITT OLVASHATÓ

FIGYELJ, ZAVAROS KIS PASAS

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2016.11.14.


Nem csak Bálint idegesítette magát a mai parlamenti cirkusszal, hanem én is. Esküszöm, a víz vert le az Orbán Viktor nevű, franc tudja hány magyar miniszterelnökének elképesztő szereplésétől. Egészen idáig úgy gondoltam, hogy értelmes ember, csak éppen geci. A második jelző maradt, az első ugrott. Ostoba, gagyi előadást hallhattunk. Az egy dolog, hogy ő mindenkit hülyének néz, az egy másik dolog, hogy ő maga sem dicsekedhet.

Értem én, hogy meg kell védeni az ő kutyája kölykét, egy alomból vannak, szorítják egymás tökét keményen. Nem lehet elengedni, mert az beláthatatlan következményekkel járna. Mert beszélne. Vallana. Mert nem fogja sem elvhűségből, sem más okból elvinni a balhét. Az tényszerűen így igaz, hogy védeni kell egymást az utolsó csepp takonyig. Ha egy bukik, mindenki bukik.

És nem Rogánnal van a baj. Az egész rendszer bűzlik. Ilyenek, mint amilyen Rogán, de akár mint Orbán, Lázár, Szijjártó és a többiek, mindenhol vannak. Csak ameddig a hasonló szellemi kvalitású előgerinchúrosok többnyire műanyag öltönyben, műanyag aktatáskával, félromos Suzuki Swiftből kikászálódva a nyugdíjasok pénzére ácsingóznak, varázsmatracot, mindenre jó mágneses karkötőt és birkából készült ágyneműt árulva, addig ez a másik eresztés rászabadult az országra.

Nekik már nem elég, hogy kifoszthatják a hiszékeny, az idős korral járó tünetektől bármi áron szabadulni akaró embereket. Nekik minden kell és még annál is több. Úgy alakították a rendszert, hogy mindent megtehessenek. A törvényektől a legfőbb ügyészig őket szolgálja minden. A gond ott lesz, már most is ott van, hogy annyira leépültek, hogy már hazudni sem tudnak. Már a hívek közül is egyre többen látják, hogy meztelen a király. Egyszer – nem is sokára – jön egy kisgyerek és ki is fogja mondani. Meztelen a király. Látod?
...
ITT OLVASHATÓ

Палата № 6 - SZÍNMŰTŐRZÓ

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: rezeda
2016.11.15.


A játszóhely:
Kopott kórterem, mállik a vakolat, az ágyak mellett penészes foltok. A rácsos ablakon ferdén süt be a Nap, a nyolcágyas szobában négy férfi fekszik kórházi pizsamában. O. Viktor, fejlett, túltáplált férfibeteg, szemei táskásak. R. Antal, cingár, szőke férfi, zavart tekintettel, rajta látszik meg leginkább a baj. Sz. Péter, kakastaréjt visel, szemüveges, pökhendi alak. K. Lajos, jámbor tekintetű ápolt, akin megmutatkozik, hogy semmit sem ért. Mind a négyen rezignáltan nézik a plafont.

O. Viktor hirtelen felül, és elkiáltja magát: – Fegyverbe, fegyverbe a kerítéshez, én tekem, itt vanak a migráncsok, viszik a munkát, erőszakolják a drága Anikót, a kicsi Récsölt. Már a budi tövében vannak a rohadékok, üssed, rúgjad, vágjad! – Hirtelen elcsuklik a hangja. – Népszavazás. – Ezt nyögi, és lehorgasztja a fejét.

K. Lajos nem érti, de megszólal a hirtelen csendben: – Az a legveszélyesebb, ha valaki máshonnan jött, de itt született.

O. Viktor föleszmél: – Mit beszél maga?

K Lajos: – Nem tudom, csak jönnek elő a szavak.

R. Antal is bekapcsolódik: – Magát miért hozták be?

K. Lajos: – Mert mindig kupakokkal álmodok.

R. Antal: – Mikkel? – Hirtelen körülnéz. – Hol a táskám? Hová tették a táskámat? Én édes kis Vuittonom. Maga lopta el. – Fordul
Sz. Péterhez, és rámutat. – Maga.

Sz. Péter: – Ne pofázz köcsög, mert berendellek.

R. Antal: – Mit csinálsz, aranyom? – Vált hirtelen tegeződésbe ő is. Innentől indulattól függően tegezik vagy magázzák egymást az ápoltak.

Sz. Péter: – Berendellek, már mindenkit berendeltem az egész rohadt világból, te is jöhetsz. Vagy kapsz egy jegyzéket, egy cáfolatot, parasztgyerek.

R. Antal: – Ki a paraszt? Futsalos köcsög. – Béka-szerű szemei még jobban kigúvadnak. – Vegyél kötvényt, hülyegyerek!

Csönd lesz hirtelen, amit O. Viktor ábrándozó suttogása tör meg: – Vlagyimir, galambocskám, galuska galagonya. Szeretem a dácsád illatát. – Mindenki elgondolkozik.

O. Viktor megint megszólal: – Mi volt azokkal a kupakokkal?

K. Lajos hebeg, de úgy mondja, mint a leckét: – Inkább az áruk, a szolgáltatások adóztatását jövedék esetében, fémkupak esetében, amelyek termékdíjként jelentkeznek, és azok ilyen környezetvédelmi szempont, hogy a fémkupakoknak az ügyében fellépve próbáljuk meg ezt a szemléletet csökkenteni, tehát egy sor olyan adóintézkedést fogadtunk el, amelyik alapvetően nem érinti az emberek mindennapi életét.

O. Viktor: – Hülye vagy te Lajos, csak nekem van a seggembe is fejem. Tudsz még ilyet
?
...
ITT OLVASHATÓ

BARTUS LÁSZLÓ: SZEGÉNYEK, FASISZTÁK ÉS AZ ELIT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bartus László
2016.11.14.


Az amerikai elnökválasztás után sokan a tömegek "elitellenes" lázadásának nevezik a világban zajló antiliberális, szélsőjobboldali fordulatot. Ezt főleg abból vezetik le, hogy az alulképzett, iskolázatlan szegények Trumpra, az "elitellenes" demagógra szavaztak. Mintha az "elitellenesség" ezektől a tömegektől származna.

Csakhogy azok a szegények, akiknek állítólagos "elitellenes" és "establishment-ellenes" lázadása áll a szélsőjobb előretörése mögött, ki sem tudják mondani, hogy "elit", azt még megismételni sem tudják, hogy "establishment", arról nem beszélve, hogy azt sem tudják, mit jelent. A jelenség hamisságát jól mutatja, hogy az "elit" tagjai a Wall Streetről Trump kormányában lesznek. Nem az "elitet" váltották le.

Nevetséges azt állítani, hogy akik Trumpra szavaztak, azok a "nem elit", akik ragaszkodnak a politikai korrektséghez, az emberi jogokhoz, azok pedig az elit. Akik Trump ellen tüntetnek, azok sem az elit. A Sohó nem az elit. Itt nem az elit és a nem elit áll egymással szemben, hanem a fasiszták és a nem fasiszták.

A magyarázatok szerint a szegények "elit" elleni lázadásának oka a lecsúszás, az életszínvonal csökkenése. Csakhogy ezek a szegények négy éve, amikor Obamára szavaztak, még szegényebbek voltak, mert közel volt még a 2008-as világválság. Ha a szegénység lenne a magyarázat, most is a demokratákra kellett volna szavazniuk.

Amerikában ugyanis a szegény ember nem republikánus, hanem demokrata szavazó. Számukra az "elitet", ha tudnák, hogy az mit jelent, a republikánus párti pénzéhes és profitéhes cégtulajdonosok, gyárosok és nagykutyák jelentik, akik a legkisebb szociális juttatás ötletére "szocializmust" és "kommunizmust" kiáltanak, akik a szegényektől most még az Obamacare-t is elveszik, és maguknak engedik le az adót, nem a szegényeknek.

Ezek az iskolázatlan szegények nem az anyagi okok miatt szavaztak Trumpra. Négy évvel ezelőtt azért nem szavaztak a republikánusokra, mert nem szélsőjobboldali jelöltjük volt. A választás két demokratikus elveket valló politikus között zajlott. Az iskolázatlan szegényeket nem az anyagi helyzetük, hanem a populista szélsőjobboldali propaganda tette Trump szavazóvá. Azonosulni tudtak a rasszizmussal...


ITT OLVASHATÓ

MIT KELL TUDNI?

JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: Benedikty Béla
20016.11.14.


Mindent az olvasókért.
Utána néztem, ki lehet amerikai elnök, és ha már erre vettem a fáradságot, azt is megnéztem, ki lehet magyar miniszterelnök.
 
Az amerikai elnököt választani kell. Ha megválasztják, akkor elnök lesz. Egyetlen feltétele, hogy az Egyesült Államokban kellett születnie - vagyis a megkötés a legkevésbé fontos tulajdonságot emeli ki, azért ugyanis senki nem tesz semmit, hogy valahol megszülessék. A világ legnagyobb hatalmú embere eszerint bárki lehet (ja, még el kell múlnia 35 évesnek), csak az számít, hol jött a világra. Lehet bármilyen büdös bunkó (mint az most látható élőben), ha megválasztják, ő dönti el, megnyomja-e az atomtáska piros gombját. Követelmény nincs.
 
Magyar miniszterelnök meg végképp bárki lehet (amint az évek óta látható élőben). Követelmény egyáltalán nincs. Bár... Hovatovább azért az hátránynak fog számítani, ha valaki el tudta végezni az általános iskolát. A butaság, a faragatlanság, a tudatlanság, a beteges hatalomvágy, a köztörvényes bűnök elkövetésére való hajlam, a gerinctelenség, a rossz ízlés, a pökhendiség már most is szinte behozhatatlan előnynek számít (amint az évek óta látható élőben)...
 

EXKLUZÍV! LELELPLEZZÜK BAYER ÉS ORBÁN TITKOLT KAPCSOLATÁT!

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.11.14.


Persze nem leplezünk le semmit, mert nem vagyunk olyan szennymédia, mint az Origo, a Ripost vagy a Tv2. Akik egy a 2009-es EP választások éjszakáján készült fotót Vona Gáborról úgy tüntetnek fel, mintha azt Terry Black szedte volna elő, bizonyítva Vona Gábor homoszexualitását. Ez olyan, mintha mi a lenti képhez azt írnánk oda, olvasónk küldte a képet, bizonyítva Orbán Viktor és Bayer Zsolt homoszexuális kapcsolatát. Semmi valódi állítás, semmi tény, épp ellenkezőleg a tények megmásítása, a körülmények elhallgatása.
 
Az Origón “- -” nevű szerző által publikált kép ugyanis elhallgatja, hogy Terry Black Simonyi Gábor a 2009-es sajtófotó pályázatra készült fotóját rakta ki Vona Gáborról, amelyen egy pártaktivista gratulál a Jobbik elnökének a 2009. június 7-ei EP-választások után. Nem egy melegbárban fotózták a képet, nincs benne semmi titkos. A Jobbik első nagy győzelmét ünneplik, és ha valaki kíváncsi a fejleményre, 100 százalékig biztos, hogy nem szájrapuszi következik.
 
Ez a kép ezzel a beállítással, Terry Black által posztolva, a kép elkészülésének helyszínét és körülményeit elhallgatva, egy hazugság. Azt akarják hazudni nekünk, hogy Vona Gábor meleg.
 
Ezzel nem az a probléma, hogy a Jobbik elnökét támadják, hanem az a probléma, hogy ilyen eszközökkel bárkit be tudnak sározni a saját szavazói szemében. Mert én hiába gondolom azt, hogy lényegtelen Vona meleg-e, a saját szavazói, a jobboldali szavazók nagy többségben sajnos erről másként vélekednek.
 
De a lényeg ebben az ügyben nem Vona szexuális irányultsága, hanem az, hogy ezek bárkit levadásznak. Ma eljutott odáig a Fidesz vezette szennysajtó, hogy akire Orbán Viktor kiadja a lelövési parancsot, arról bármilyen hazugságot összehordanak. Semmiben sem különbözik ez attól, mintha mi tényleg Bayer és Orbán szerelmi légyottjairól írnánk cikkeket. Az pedig, hogy valaki pert nyer ellenük, senkit nem érdekel...

ITT OLVASHATÓ

SZÖGES DRÓTTAL VÉDIK A TANÖSVÉNYT, MIKÖZBEN KATOLIKUS LUXUSÉTTEREM NYÍLIK SZEGEDEN

ÁTLÁTSZÓ - MUTYIMONDÓ BLOG
Szerző: mutyimondo
2016.11.14.


Ezekről ne maradj le!
 
Egy forintért megmondom (HVG)
 
Szöges drót és fegyveres őrök védik, mi az?
Hát persze, hogy tanösvény (Átlátszó)
 
Katedrális néven nyit luxuséttermet a püspök Szegeden (DélMagyar)
 
 
Ha van 3 perced:
 
Egy forintért megmondom
Titkolja a kormány mennyire becsüli a Puskás Ferenc Stadion tervezésére és kivitelezésére szánt összeget: a Közbeszerzési Értesítőben 1 forintot írtak az összeghez. Csak a bontás került 4 milliárd forintba, amit a ZÁÉV és a Föld-Trans 2001 Kft. konzorciuma. A stadion befogadóképessége 60 ezer fő lesz, de a kisebb 40-45 ezer főt befogadni képes elődje is csak különleges alkalmakkor telt meg, így nem tudni, hányszor tölti majd be teltház a sportlétesítményt. (
HVG)
 
Szöges drót és fegyveres őrök védik, mi az? Hát persze, hogy egy tanösvény
Hatvan városa vonzza az uniós forrásokat. Egy ilyen támogatásból készült el most egy tanösvény, ahova azonban lehetetlenség bejutni. A hatvani fideszes országgyűlési képviselő Szabó Zsolt, az ő minisztériuma folyósította a támogatást és közvetetten az ő rokonáé a terület, a pályázatot bonyolító egyesületet pedig az ő embere vezeti. (
Átlátszó)
 
Matolcsy barátnője elveszti az állását
Nem kell aggódni, Vajda Zitának ezen felül is van három vezetőségi pozíciója és a jegybanktól is kap fizetést, de a Magyar Nemzeti Bank alapítványai körüli átszervezése miatt elveszti egyik igazgatósági tagságát. A változtatás apropója, hogy az alapítványok saját belsőellenőrzési rendszert vezettek be, ezért megszűnnek a felügyelőbizottságok. és az igazgatósági pozíciókat a jövőben belsős emberekkel kívánják feltölteni. (
Figyelő)
 
Egy Soros-közeli bankár tárgyalt Rogán bizalmasánál, Kertész Balázsnál
A Soros-alapítványnál dolgozott 12 évig az egyik grúz üzletember, akit pénteken videóztak le Rogán bizalmasa előtt. Irakli Rekhviashvili és két másik grúz társa, a letelepedési kötvénybizniszben érdekelt Shabtai Michaeli, illetve Nika Gilauri volt grúz kormányfő egy olyan erőműépítési projektet is említenek Rogán bizalmasának Aulich utcai irodája előtt, melyhez a magyar Eximbank hitelét is fel akarják használni. (
Index)
 
Ha van még két perced:
 
Katedrális néven nyit luxuséttermet a püspök Szegeden, a Szegedi Dómhoz tartozó látogatóközpontot 2,1 milliárd forint uniós és állami forrásból történő felújításakor alakították ki (Délmagyar)
 
Rogán Antal pozícióját erősítik az ellene irányuló támadások Orbán Viktor szerint. A kormányfő megjegyezte, hogy a kormányon belül a teljesítmény számít, “blöfftámadásokkal” nem foglalkozik. (Figyelő)
 
A Legfőbb Ügyészség 8,6 millió forintért vett adatbányász szoftvert, hogy fel tudja dolgozni a Quaestor-ügyben felgyülemlett információmennyiséget. (Átlátszó)
 
Most már hivatalos irat bizonyítja, hogy az Országos Roma Önkormányzat elnökének nem volt szüksége, az egyébként 6 évre kötött lízingszerződéses, luxus-Mercire. (MNO)
 
A NAIH szerint is jogszerűtlenül járt el Rogán Antal hivatala, amikor nem küldte el email-ben az Átlátszó által kikért közérdekű adatokat, ezért felszólította, hogy küldje meg azokat. (Átlátszó)
 
A Freedom House szerint többek között Magyarországon is romlik az internetszabadság. (HVG)