2016. november 13., vasárnap

A JOBBIK MEGSZŐTTE A HÁLÓJÁT ÉS VÁRJA, HOGY A FIDESZ BELEPOTTYANJON

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: Trombitás Alfréd
2016.11.13.


A Fidesz úgy tesz, mintha elegánsan elengedhetné a letelepedési kötvényt, pedig most már nem vonulhat ki ebből a történetből úgy, mintha pusztán gazdasági kérdés lenne a konstrukció megszüntetése. A feloldhatatlan ellentmondás illusztrálása felvillantunk egy fikciót: Mit szólnának Donald Trump szavazói ahhoz, ha új elnökük amerikai állampolgárságot árulna kolumbiai gerillavezéreknek, mexikói drogbáróknak vagy orosz titkos ügynököknek? Azt mondják, a politikában nem mindig fizetődik ki a következetesség, a letelepedési kötvények esetében mégis érdemes átgondolni, van-e haszna tovább húzni az időt.

Jobboldali belháborúról cikkeznek manapság a magyar sajtóban, ám a helyzet nem olyan egyszerű, ahogy az első látásra tűnik. A Jobbik ugyanis kétségtelenül a korrupcióellenes küzdelem vezető erejeként definiálja magát a letelepedési kötvények frontján, ám a Fidesz dominanciáját nem törheti meg a baloldali pártok frakcióinak támogatása nélkül. Nem sikerült volna megbuktatnia az alaptörvény módosítását sem Vona Gáboréknak, ha a többi ellenzéki frakció nem marad távol a szavazástól, és a három független képviselő nem szavaz nemmel a Fidesz kezdeményezésére.

 A Jobbik kezdeményezése a letelepedési kötvények vizsgálatára létrehozandó bizottság ügyében akkor lehet életképes, ha a baloldali pártok hajlandóak lesznek együttműködni a szélsőjobboldaliként számon tartott Jobbikkal. A szocialisták érzik annak a veszélyét, hogy kicsúszik a kezdeményezés a kezükből, és ha engednek e hívásnak,- kis túlzással - felsorakoznak a Jobbik zászlaja alatt. Nem is alaptalan a félelmük, hiszen Vonáék ügyesen megkavarták a Fidesz kommunikációját azzal, hogy az alaptörvény módosító szövegét most ők akarják benyújtani a Parlamentnek, ám ezúttal a letelepedési kötvények forgalmazásának megszüntetését is gránitba vésnék...

ITT OLVASHATÓ

VITAKULTÚRA

HUPPA BLOG
Szerző: Szele Tamás
2016.11.13.


...Az első komoly országos belvita, melyben széles néptömegek vettek részt, a foci EB-miatt tört ki, mármint, hogy Orbánnak drukkol-e az, aki a magyar válogatottnak drukkol? Nem, ugyanis a futball egy játék, Orbán meg a medve viszont sajnos nem játék, de pro és kontra jobb feladatok megoldására vitatott erők ütköztek meg a néhány magyar meccs előtt, alatt és után, főleg a körúti ünneplések miatt, ugyanis a kormányoldal is észrevette a kínálkozó propaganda-lehetőséget, és természetesen megpróbálta kihasználni azt – különben, ha nem lett volna szabad, komoly büntetés járt volna azért, ha az emberek a négyes-hatos tetején ugrálnak.

No, összevesztünk, mint a vakok, mindenki lehazaárulózott mindenkit, ahogy annak rendje, és hiába mondták a bölcsebbek, hogy a foci EB-nek vége lesz előbb-utóbb, a harag megmaradt azóta is az akkor szétröpített sértések miatt.

Aztán összevesztünk az olimpián, össze a paralimpián, folyamatosan nyomult a népszavazási kampány, állandó és alapvető feszültségforrásként, és természetesen már rég nem a menekültekről szólt, hanem arról a kis, magyar wagneri Götterdämmerungról, melynek keretében egyik politikai csoport – szándékosan nem írok oldalt, oldal már annyi van minálunk, mint a tetrakontaoktaéderen – világrengető ősförgeteg és mennydörgések valamint földindulások közepette belefojtja a másik csoport híveit egy, azaz egy kanál vízbe.
Aztán mindenki énekel.

A népszavazás lement, érvénytelen lett, tehát a kormány érvényesnek találta, beterjesztették az alaptörvény-változtatás javaslatát, de azt a Parlament nem szavazta meg, egyszóval a Parlament is Istenek Alkonyát játszik egy kanál vízben. Ugyanis a Jobbik most arra készül, hogy egy mondat különbséggel benyújtsa ugyanazt a törvényjavaslatot, ami azt mutatja, hogy egyfelől nincsenek nagy és elvi kifogásaik, nem elrontói ők semmi rossznak, csak az ő szájuk íze szerint legyen pocsék a világ – másfelől meg természetesen felkészülnek egy hosszú és vérre menő lövészárok-háborúra a kormánnyal. Ugyanis ez az egymondatos különbség már politikai súlyt adna nekik, komolyabbat, mint a reális, ezt a kormánypárt nem szavazhatja meg, akkor sem, ha pár hónapon belül a kialakult botrány miatt amúgy is ki szeretnék vezetni a letelepedési kötvény intézményét.

Akkor összegezve: a javaslat valódi lényege, tehát az, hogy a mindenkori magyar kormány megtagadhassa uniós intézkedések végrehajtását, ha olyan kedve van (ez nem a módosítás első pontjában foglaltatik) megmarad, csak abból kéne választani, hogy Fidesz-paprikásan vagy Jobbik-borsosan nyomják le a torkunkon ugyanazt a csuszpájzt.
Hát, a legvalószínűbb, hogy mivel politikai presztízsről van szó, nem lesz ebből belátható időn belül semmi se.

Ami nem baj, csak szeretném előre jelezni, hogy ha minden úgy megy, ahogy eddig, ezen is alaposan össze fog még veszni párszor a jó magyar társadalom, kocsmától tudományos akadémiáig mindenhol.
Közben Rogán Antal milliós aktatáskára cseréli korábban több, mint félmilliós tatyóját, Szegeden megbüntetik azokat a srácokat, akik krétával rajzolgattak egy szökőkútra, rendőröket lőnek főbe szélsőjobboldaliak, itt-ott felrobban a Körút, mennek fel az árak és még jobban fognak emelkedni figyelembe véve a trendeket, egyszóval zajlik az élet a maga kis, magyar, pokoli módján, fövögetünk itt a szurokban, de minket nem ez érdekel.

Kit érdekel, hogy belégebedünk, míg marhatjuk egymást?

Most épp Trumpon. Holnap a letelepedési kötvényen.

És el is éri a célját a hiszterizálás, hiszen már kezd úgy feltevődni a kérdés, hogy Jobbik vagy Fidesz?

Holott minden épeszű magyar ember előtt világos kéne legyen, hogy se a Jobbik, se a Fidesz, hanem csakis valami más hozhatja el a rég várt pozitív változást.

Hogy aztán ez micsodás dolog lesz, én meg nem mondom, tessék egymás között leveszekedni, magányos vadász vagyok én, nem állok be táborokba.

Az a fontos, ismétlem, hogy se Jobbik, se Fidesz.

És Trumptól se tessenek sokat várni.

ITT OLVASHATÓ

VISSZAUTASÍTOTT SEGÍTSÉG

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. Ritók Nóra
2016.11.13.


Nagyon nehéz olyankor, mikor a probléma nyilvánvaló, az ember segítene, de elutasításba ütközik. Még nehezebb ez, ha olyan emberről van szó, aki egyedül van, elszigetelődve a közösségtől. Mert szinte előre látszik, baj lesz, és mégsem enged. Elzárkózik mindenkitől.

Előre bocsátom, a történet nem cigányokról szól. Az emberek könnyen ítélkeznek…. ha piszkos, már csak cigány lehet. Ha iszik, akkor is. Ha lenyúlja, kihasználja a másikat, akkor is. Talán azért van ez, mert így kényelmesebb. Általánosítva mindig kényelmesebb kirekeszteni, gyűlölködni. Szemtől szembe már nem olyan egyszerű. Mert akkor a sztereotípiákból épített fal hirtelen leomlik, és marad az egymás szemébe nézés, amiben már csak az egyéni történetek értelmezhetők. Ott már elkerülhetetlen a belegondolás: én mit tennék, ha ebbe a helyzetbe kerülnék? Ott már kevesen tudnak félrefordulni, és köpni egyet.

Az asszonyról nem sokat tudunk, bár a közösség perifériáján van, kapcsolódik hozzánk, de többnyire nem beszél, inkább passzív jelenlevő. A faluban sem töri senki a fejét, vajon hogy került ebbe a helyzetbe… Megszokták, itt van, ilyen. Valaha volt családja, férje, gyerekei. A férje meghalt, a gyerekei nem tartják vele a kapcsolatot, más rokonai nem keresik. Egy üresen álló ház áram és víz nélküli melléképületében él, egyedül.

Nyilván volt oka, hogy így alakult az élete. Leginkább az ital, ami nemcsak lelkileg, hanem fizikailag is megnyomorította, emlékeszem, mennyire megrémültem, mikor először megláttam a lábfejét, ami egy esés miatt eltört, és természetellenes irányban forrt össze, egy életre elvéve a lehetőségét, hogy valaha normális lábbelit húzzon fel. Mert orvoshoz akkor sem ment.

Próbáltuk persze segíteni mindig őt is. Emlékszem, hogy örült, mikor, kapott pl. egy napelemes lámpát, ami lehetővé tette, hogy este némi fény legyen a szobában, akkor tudtam meg, hogy szeret olvasni, leginkább romantikus regényfüzeteket. A rendezvényeinken többnyire részt vesz, láthatóan jól is érzi magát, egyszer a kézműves tevékenységbe is beszállt, tud sálat kötni, aztán ezt is elhagyta. A közmunka óta, mivel őt is behívják, nem jön a kerti munkára, biobrikett-készítésre sem, minek is jönne, ott a könnyű munkáért is jár a pénz.

Az utóbbi időben rémes állapotban van. Mindkét lába oszloposra dagadt, alig tud menni. Sosem volt túl rendezett a külseje, de most kifejezetten ápolatlan, az arca csupa korom. Ha megyünk hozzá, kijön, de be nem enged. Végre elment az orvoshoz, aki a kórházba akarta utalni, de nem ment...


ITT OLVASHATÓ

AZ INTERNET NEM FELEJT: A MINISZTERELNÖK SAKKOZIK

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: fsp
2016.11.13.


Öt évvel ezelőtt készült a fotó, Londonban, 2011. november 12-én. Főnök és szóvivője sakkoznak.

Nem kell Polgár Juditnak lenni hozzá, elég, ha közepes képességű amatőr az ember, hogy rájöjjön: ezek itt ketten pancserok. Nem értenek ahhoz, amit csinálnak, nem játékból, hanem erőből tologatják a figurákat. Sem stílus, sem gondolat, elképzelés sehol. Az országot is így vezetik. Dühből, indulatból, rögtönözve.

Ezt írtam akkor erről.

Akár egy festmény is lehetne, a Kerényi Imre által megrendelt botrányos sorozat egyik ékessége. Ezzel a címmel: A miniszterelnök sakkozik a szóvivőjével. Vagy: Sötét indul, és két lépésben mattod kap.

De nem festmény ez, hanem, amint az szabad szemmel is jól kivehető: fotó. A miniszterelnök udvari fényképésze készítette, ez is benne van az évi 9 milliós szerződésben.

Komoly, felelősségteljes férfiakat látunk a Londonban készült fényképen. Két koponya feszül egymásnak, emberi elmék csatáznak, melyikük tud túljárni a másik eszén. Erről szól a sakk: ki képes távolabbra látni, több lépésre előre gondolkodni.

Szijjártó szóvivő szíves közlése nyomán tudjuk, a fotó londoni rezidencián készült. Maradt valamennyi szabadidejük, a bábuk kéznél voltak, fogták magukat, sakkoztak egyet. A brit miniszterelnök, Cameron már kiokosítva, Európa ügye elrendezve – a görögök kezelhetők, az olaszok más tészta, mondta Orbán – jöhet a sakk.

Sakkozni jó. Fortélyos furfangokat, cseles csínyeket kieszelni, csapdába csalni az ellenfelet. Ezúttal Orbánnak sikerült. A képen még nem látszik, de a végeredményt ismerjük: bemattolta a szóvivőjét.

Nem kell Polgár Juditnak lenni hozzá, elég, ha közepes képességű amatőr az ember, hogy rájöjjön: ezek itt ketten pancserok. Nem értenek ahhoz, amit csinálnak, nem játékból,
hanem erőből tologatják a figurákat.

Sem stílus, sem gondolat, elképzelés sehol...

ITT OLVASHATÓ

LECSÚSZÓK FÉLELMEI, TRUMP GYŐZELME - HELYSZÍNI JELENTÉS IOWÁBÓL

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Dorosz Dávid
2016.11.13.


Túl vagyunk rajta. Az elmúlt évtizedek legkiélezettebb elnökválasztása véget ért. Egy kisváros dél-kelet Iowában betekintést nyújt abba, hogy hogyan jutottunk ide.

Nem vagyok újonc kampányokban – lezárt, hazai politikai szerepvállalásom alatt több országos és helyi kampányt irányítottam, vezettem. Ezek a tapasztalatok az amerikai politika iránti évtizedes érdeklődésemmel párosítva nagyon izgalmassá tették már előre is ezt, az Amerikai Egyesült Államokban eltöltött évet. Lakhelyemen, St. Louis-ban nagy figyelemmel követtem a kampányt, amikor tudtunk, a feleségemmel együtt elmentünk az eseményekre, többször önkénteskedtünk adatbázisból kitelefonálásban, szavazókat regisztrációban stb. Annak ellenére, hogy több évtizeden keresztül Missouri a legklasszikusabb ingaállam volt (aki itt nyert, az lett az elnök), 2008-ban elvesztette ezt a mérsékelt jellegét, és eltoldódott a republikánusok felé. (Ennek ellenére az idei választási szezon egyik legfrissebb jelöltje és legjobb politikai
hirdetése egy helyi demokrata szenátor-jelölttől érkezett).

Ezért a valódi elnökjelölti kampányhoz egy másik, közeli államot kellett keresnünk. Így októberben és az elmúlt napokban a legközelebbi szorosabban álló államba, Iowába utaztunk. Az állam a maga furcsa, caucusra alapuló előválasztásával politikai karriereket tud
elindítani vagy egy szempillantás alatt kivégezni. Ezen túlmenően a legtöbb amerikainak sem ugrik be az államról más, mint végeláthatatlan búza- és kukoricaföldek képe (ahogy látszik, ezekről én is csináltam pár képet, amik a cikket illusztrálják). De ahogy mindig, a valóság sokkal több, mint klisék halmaza. És a terepen, kopogtatással töltött napok remek lehetőséget adnak arra, hogy az ember a felszín, és képeslapok mögé nézve helyiekkel találkozzon.

Fort Madison a Mississippi partján fekszik, Iowa egyik legdélibb települése, a folyó másik oldala már Illinois-hoz tartozik. A város nevét adó erőd az első volt a folyó felső szakaszán, arról a
James Madisonról kapta a nevét, aki remek külügyminisztere volt Thomas Jeffersonnak, majd maga is elnök lett (kis áthallás az idei választásra). Folyóra épült városként a település része lett az egyébként főleg mezőgazdaságból élő állam ipari központjának. 11 ezres lakosságával, és főleg fehér, munkás lakónegyedeivel a város, egész Lee megyével együtt biztos demokrata környék volt az elmúlt évtizedekben.

Még az egyébként mindenhol agyonvert Walter Mondale is megnyerte 1984-ben, legutóbb Obama 57%-kal nyerte meg, plusz 5%-kal az egész állam átlagához képest. Minden adat szerint az itt élők kevésbé iskolázottak (13%-nak van legalább főiskolai diplomája az országos 31%-hoz képest), alacsonyabb jövedelműek (41 ezer dolláros, éves bevétel háztartásonként szemben a nemzeti átlag 53 ezerrel), főleg az iparban dolgoznak, és eddig nagy arányban járultak hozzá Obama és más demokraták győzelmeihez. Tehát pontosan az szavazótábor, ami a Trump-kampány célkeresztjében volt, aki biztosan hozta is az államot. De minden statisztika mögött valódi emberek és történetek vannak.

Tehát a hét elején, kampány utolsó napjaiban az utcákat járva igyekeztünk a már regisztrált demokrata szavazókat mozgósítani. Az utcák képe igazolja az előzetes várakozásokat: olcsó, egyemeletes házak, régi autók, lakókocsiparkok, sok helyen elhagyatott, romos házak. Az első házak egyikénél egy anya nyit ajtót: mindent megtesz, hogy ne lássuk a szeme alatti zúzódásokat, gyorsan leráz, nem beszélhet senkivel, amíg az „embere” haza nem ér. Pár házzal lejjebb egy 21 évesnek kinéző lány nyit ajtót, 3 gyerekével lakik egy akkora otthonban, ami egy párnak is kicsi lenne – a fiúja „nem ugyanaz, mióta két turnust szolgált Irakban”. Ahogy elkezdünk beszélgetni, megijed: „Mindenképp szavaznom kell, ez kötelező?” Megnyugtatjuk, hogy ez jog, nem kötelesség, és megyünk tovább...


ITT OLVASHATÓ

OROSZOK A 3-AS METRÓRÓL: "CSAK EGY KIS FESTÉK TARTJA ÖSSZE"

24.HU - POSZT ITT
Szerző: Farkas György
2016.11.13.


A szerelvényekben kevés az újrahasznosítható anyag.

Az orosz Metrovagonmas szerint a 3-as metró felújításra küldött szerelvényeiben kevés az újrahasznosítható anyag, az elemek 70 százalékát cserélni kell. A 3-as, korábban a 2-es metró vonalán használt Ev3-as, valamint a 81-717-es jelzésű metrók gyártója magyar újságíróknak mutatta be a Budapesten közlekedő szerelvények felújítását. Daria Marku, a cég külföldi kapcsolatokért felelős vezetője egy kerekasztal-beszélgetésen azt mondta, más méretűek a metróajtók, megváltozott a tető, ezért csak a kasztni kisebb részét tudják használni a felújításnál. Elsőként a legrégebbi kocsikat hozták vissza, mert azokat, megfogalmazása szerint
csak egy kis festék tartja össze,
ezért a kocsiszekrények legnagyobb részét cserélni kellett.

A beszélgetésen elhangzott, hogy a cég gyártási kapacitása évente négyszáz kocsi; a magyar megrendelés 222 kocsira szól, ám a szerződés szerint Budapestre csak 2018-ban szállítják le az utolsó darabokat, mert a BKV kikötötte, ötnél több szerelvény nem hiányozhat. A prototípus-szerelvény január második felében szerezheti meg a hatóságoktól a típusengedélyt, az első január végén forgalomba állhat. Ezt követően havonta legalább kettő érkezik Budapestre.

A forgalomba helyezést követő három évig teljes körű garanciát vállalnak a szerelvényekre. Arról még tárgyalnak, hogy ezeket a feladatokat magyar vagy orosz szakemberek végezzék-e, de a cég emberei Budapesten lesznek. Az egyik kocsiszín bejárásakor Alekszandr Nyikityenko, a cég egyik vezérigazgató-helyettese arra a kérdésre, tudják-e, hogy Budapesten 40 éves szerelvények is közlekednek, azt mondta, Moszkvában 51 évesek is vannak, igaz, nagyon fontos ezek karbantartása...

ITT OLVASHATÓ

SZÍVE SZERINT ÁDER IS ÍGY TENNE, CSAK NEM AKARJA, HOGY LÁZÁR MEG ROGÁN TELJESEN HÜLYÉNEK NÉZZE

KOLOZSVÁRI SZALONNA BLOG
Vendészerző: Boda András
2016.11.13.


...arról akarok beszélni, hogy nemrégiben elég tisztességesen megemelték az izlandi képviselők juttatását – a negyvennégy százalékos lift után immár 9000 eurót kapnak a honatyák, akiket azért stafíroztak ki, mert így szeretnék biztosítani számukra a pénzügyi függetlenséget. (A döntést egyébként a Kjararad hozta meg: e testület öt tagból áll, hármat a parlament delegál, egyet a legfelsőbb bíróság, az ötödiket pedig a pénzügyminiszter nevezi ki. Hatáskörébe tartozik a képviselők, a miniszterek és egyes közszolgálati intézmények vezetői javadalmazásának meghatározása.)

Nos, megvolt az emelés: hinné-e valaki, hogy van, akinek még ez se tetszett? Bizony, az államfő, Guðni Jóhannesson egyáltalán nem örült: azt mondta, ő sosem kérte, hogy emeljék meg a fizetését, neki nincs szüksége ilyesmire, így az összeget jótékony célra utalja majd. Ismertem már ilyen magukról megfeledkezett exhibicionistákat: ott van például örök kedvencem, José „Pepe” Mujica, Uruguay volt elnöke, aki elnöki fizetésének tíz százalékát, nagyjából az uruguayi átlagbért volt csupán hajlandó felvenni, a többit jótékony célokra fordította; hasonlóképp járt el anno fizetésével Göncz Árpád köztársasági elnök, aki ráadásul az elnökségének tíz éve alatt kapott ajándékokat árverésre bocsátotta, a befolyt összeget beteg gyerekek gyógyítására adta; és, bizony, hadd vágok csak ököllel a darázsfészekbe, még maga a Magyar Sátán, Gyurcsány is képes volt teljes kormányfői fizetését karitatív célokra utalni. És tudom, szíve szerint így tenne Áder János is, csak nem akarja, hogy Lázár meg Rogán teljesen hülyének nézze.

Nézés, jut eszembe: nézzétek el nekem, ha azt érzem, a végére muszáj öt mondatot megosztanom veletek az előbb már megidézett Mujica prezidentótól – szerintem mindennél többet mesél. Íme: „Nem azok ellen az emberek ellen vagyok, akiknek sok pénzük van, akik megőrülnek a pénzért. De a politikában ezt külön kell választani. Ki kell zavarnunk a pénzt szerető embereket a politikából, mert veszélyt jelentenek ott. A pénzt imádó emberek szenteljék magukat az iparnak, a kereskedelemnek, hogy megsokszorozhassák a vagyonukat. De a politika az a mindenki boldogságáért vívandó küzdelem.”

Tudom. Tudom. De akkor is. Köszi, Pepe.

ITT OLVASHATÓ

ELŐNYÉRE VÁLHAT-E A LEENDŐ ELNÖKNEK, HOGY MÉG SOHASEM OLVASOTT EL EGY KÖNYVET SEM?

444.HU
Szerző: akiraly
2016.11.13.


Hogyan lesz képes elirányítani egy 320 milliós országot, a világ vitathatatlanul legnagyobb nagyhatalmát Donald Trump, aki milliárdos üzletei ellenére mégiscsak egy családi vállalkozást vezetett? A Washington Post Trump legközvetlenebb munkatársait faggatta Trump vezetői stílusáról.

...Nem szeret olvasni. „Azzal büszkélkedik, hogy még sohasem olvasott ki egy könyvet sem” – meséli Donald Trumról Barbara Res, aki 18 éven át vezette a megválasztott amerikai elnök építési projektjeit.

Gondolkodás nélkül, zsigerből dönt. „A fickó nem olvas. Csak arra reagál, amit az adott pillanatban lát és hall. Nem hálás hallgatóság” – mesélte Jack O'Donnell, aki működése csúcsán, az 1980-as években vezette Trump egyik kaszinó-szállodáját Atlantic Cityben.

Nem szeret elmerülni a részletekben. „Ritkán tartotta be a napirendjét, és sose készült fel az értekezletekre. Ha felvetettél neki valamit, akkor előbb arról kellett beszélni, hogy milyen nagyszerű ember és mennyire igaza van. De ha úgy tudtad eladni az ötleted, mintha az övé lenne, akkor általában megkaphattad, amit akartál” – mondta a már idézett Res.

Erénynek tartja saját felszínességét. Ha döntenie kell, saját bevallása szerint megpróbál visszaemlékezni első, felszínes benyomására, és az alapján dönteni. Ez olykor személyzetpolitikájában is megmutatkozik, az ingatlanholdingját vezető Matthew Calamarit 35 éve állásinterjú nélkül vette fel, mert nagyon tetszett neki, ahogy a US Open biztonsági őreként a rendezvényt megzavaró nézőkkel bánt.

De bármennyire is fontos neki az első benyomás, munkatársai azt is jól tudják, hogy az utolsóként hallott tanácsra hallgat. Van olyan beosztottja, aki képes volt órákig a folyosóján ücsörögni egy fontos döntés végső határideje előtt, hogy biztos az ő véleménye legyen az utolsó, ami eljut a főnökig.

Trump még a jellemhibáit is előnynek tartja. „Egy nárcisztikus nem hallja meg a tiltakozást” – írta a cikk elején idézett könyvében, a Think like a Billionaire-ben...


ITT OLVASHATÓ

TERRORIZMUS EURÓPÁBAN: KI A HIBÁS ÉRTE?

ÁTLÁTSZÓ - VIDEÓ BLOG
Szerző: D. Kovács Ildikó
2016.11.12.


Az Európai Unió és a tagállamok hatóságai több olyan hibát is elkövettek, amelyek kiküszöbölésével jó eséllyel megelőzhetők lettek volna a párizsi és brüsszeli terrorcselekmények – vélik szakértők a Frontline dokumentumfilmjében.

2015. szeptember 9-én az európai hatóságok előtt is jól ismert, Szíriából éppen visszatérő Najim Laachraoui, Mohamed Belkaid és Salah Abdeslam a budapesti Keleti pályaudvaron találkoztak. Kihasználták, hogy az akkor éppen tele volt menekültekkel és elvegyültek a tömegben. Néhány órával később Mercedesüket megállították az osztrák-magyar határon, és ugyan rajta voltak az EU által megfigyeltek listáján, a rendőrség nem talált semmi gyanúsat róluk az ellenőrzés során és továbbengedték őket.

A három terrorista közreműködésével 2016 tavaszán több brüsszeli helyszínen is bombát robbantottak, amelynek során 35-en meghaltak és több százan megsebesültek.

De miért engedték át őket a határon? – kérdezi Sebastian Rotella, az olasz ProPublica újságírója, aki 20 éve ír riportokat a terrorizmusról és aki a Frontline Terror in Europe című filmjét készítette. A film végigköveti, hogy hogyan jutottak el a francia és belga fiatalok a merényletekig és ebben milyen szerepe volt a hatóságoknak.

Több mint 20 ország tagja az Európai Uniónak, akik más-más információs adatbázissal rendelkeznek és ezek nem feltétlenül állnak összeköttetésben egymással, és nem mindegyik tartalmaz információkat az esetleges terrorista kapcsolatokról – ad választ Rob Wainwright, az Europol igazgatója...


ITT OLVASHATÓ

AKI ELHISZI, HOGY A PIRÉZEK MEGESZIK A MUNKÁJÁT, AZ ELHISZI AZT IS, HOGY A LIBERÁLISOK KIIRTJÁK AZ ORSZÁGOT

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2016.11.12.


A rendes hívők már eddig is gyűlölték a liberálisokat, bár nagyjából a 97 százalékuknak megközelítőleg sincs fogalma, mit takar egyálalán a kifejezés. Most tekintsünk el attól, hogy a liberalizmus nem egy jól körülhatárolható valami, számtalan ága létezik, ám valamiben mindannyian azonosak: a szabadságot tartják a legfőbb értéknek. Most itt nem fogok vitát nyitni a különféle ágakról, bogakról és hajtásokról. Egyrészt, mert nem vagyok liberalizmus-szakértő, másrészt mert a kedves olvasó, aki mindjárt késztetést érez rá, hogy kioktasson ebben a témában, szintén nem szakértő.

Egy dolog biztos. Liberálisnak lenni nem bűn. Máshol. Magyarországon az. Valahol az anyagyilkos és a rablógyilkos között helyezkedik el. Szitokszó lett. Nem magától, hanem leginkább azért, mert kellett egy ellenség. A végtelenségig nem kommunistázhat a Fidesz sem, miután a kormánypárt csurig van volt kommunistákkal, ahogy a szavazóbázis is. Ezért a liberálisokra esett a választás, azt úgysem tudja senki, hogy néz ki egy liberális, ezért bárkire ráfogható. Olyasmi, mint a piréz. Aki elhiszi, hogy a pirézek megeszik a munkáját, az elhiszi azt is, hogy a liberálisok kiirtják az országot. Vagy Európát. Esetleg a világot.

A liberalizmus és a liberálisok elleni elszánt és feltétlenül szent háború fővezére maga Orbán Viktor, az egykori focista, jelenlegi potenciális istenkirály. Az ebből a célból tömött média pedig teljes mellszélességgel tolja a fostalicskát. Akár van értelme, akár nincs. A lényeg, hogy a főnök ezt találta ki, ők meg ezért kapják a pénzüket. Szóval megy a liberálisok lejáratása, bármit jelentsen is liberálisnak lenni. Az rossz, mert mondta a főnök. Ugyanakkor jó is – nem a liberális, hanem a jelző univerzális használata – mert mindenkire rá lehet aggatni és védekezni sem lehet ellene. Igaz, normális ember nem is védekezik, mert végső soron a normális ember szereti a szabadságot. Úgy általában is, részleteiben is. Közben mutatom, mire gondolok...


ITT OLVASHATÓ

A TRUMP-GYŐZELEM TANULSÁGAI - AVAGY HOGYAN LEHET LEGYŐZNI A POPULISTÁKAT?

MAGYAR NARANCS
- REPUBLIKON INTÉZET BLOGJA
Szerző: Madlovics Bálint
2016.11.13.


Mivel épp azt mondják, amit az emberek hallani akarnak, elvileg az övéknél tetszetősebb válasz nincs. 

Amennyire meglepte a világ politika iránt érdeklődő részét Donald Trump fölényes, szokásosan demokrata, illetve billegő államokat is behúzó győzelme az amerikai elnökválasztáson, olyan hamar sikerült az elemzők többségének elhelyezni azt abban a narratívában, amelyet a Brexit-népszavazás és még korábban a különböző populista erők európai előretörése kapcsán is használtak. Röviden: az elitek elszakadtak a valóságtól, gőgösen lenézik a leszakadó és egyre nagyobb (egzisztenciális) félelemben élő emberek panaszait, akik viszont így, elkeseredettségükben a populisták felé fordulnak. A populizmus nem más, mint – ahogy egy neves holland politikatudós fogalmaz – a nem demokratikus liberalizmusra adott illiberális válasz, a magukra hagyott és kisemmizett emberek lázadása az álomvilágban élő elitekkel szemben.

Jogosan merül föl azonban a kérdés, hogy mégis mi lenne akkor az elitek feladata. Miből állna az álomvilágból való „ébredés”, avagy hogyan adhatnának a populisták ellenfelei a mainál jobb, sőt még a versenytársaik szövegeinél is népszerűbb válaszokat a kisemberek problémáira?
A kérdés annál is feszítőbb, mivel a populisták épp azt mondják, amit az emberek hallani akarnak, azaz elvileg az övékénél tetszetősebb válasz – a nép szempontjából – nincs; a szövegeiket átvenni pedig, mint David Cameron példájából is láthatjuk, korántsem biztos, hogy a végeredmény szempontjából tanácsos lenne.

A válaszhoz mindenekelőtt azt kell megértenünk, hogy általában hogyan épülnek fel a kampányüzenetek, és hogyan néznek ki köztük a populisták. Egy jó kampány alapvetően három dologból áll: félelemből, amely egy probléma azonosítását és az okok (bűnbakok) kijelölését jelenti; reményből, amely a problémára kínált megoldásból fakad; és végül „a megmentő” szerepéből, ami nem jelent mást, mint hogy az adott politikus bizonyítja hitelességét, őszinte szándékát és képességét is a beazonosított probléma megoldására. Populistának azt szokás tekinteni, aki a kampányüzenetéhez a választók meglévő félelmeit, illetve az általuk legégetőbbnek gondolt problémát használja, teljesen elfogadva és legfeljebb csak kiegészítve azt konkrét bűnbakok megjelölésével, a reményt pedig leegyszerűsítő, a választók által könnyen befogadható megoldások kínálásával táplálja...


ITT OLVASHATÓ

KEMÉNYEN RÁLÉPNEK A KIRÚGÁSOKRA

CSEPELIEK ÚJSÁGA BLOG
Szerző: csú
2016.11.13.



Kiemelten ellenőrzik jövőre a munkavédelemre és a munkaügyre, ezen belül az elbocsátásokra, munkaviszony-megszüntetésekre vonatkozó szabályok betartását

A közzétett terv szerint az ellenőrzésekben jövőre a munkavédelemi szabályokat kiemelten vizsgálják az építőiparban, a kereskedelemben és a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásánál. A munkaügyi szabályok vizsgálatánál pedig a megszűnő munkaügyi jogviszonyt, a munkavállalói jogviszonyok rendezettségét, az egyszerűsített foglalkoztatási, illetve a személy- és vagyonvédelem területén tevékenykedő munkáltatókat helyezik előtérbe.

Az építőiparban a vizsgálatokat

2017 második negyedévében, a kereskedelemben a negyedik negyedévben végzik majd, a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának körülményeit pedig a harmadik és a negyedik negyedévben ellenőrzik...


ITT OLVASHATÓ

ANGOL MUNKAMORÁL ÉS MAGYAR SZEXIZMUS

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2016.11.13.


Bizonyos értelemben az erkölcs az eheti blogajánló vezérszála, a kérdést így vagy úgy feldolgozó írásokról alighanem jót lehet majd vitatkozni. Járunk majd Angliában, Svédországban és Belgiumban is, és a posztok legalább olyan változatosak lesznek, mint a helyszínek

Elsőként rögtön látogassunk el a brit fővárosba a
London Budapest Metro blog segítségével, melynek szerzője meglehetősen markáns véleménnyel bír a bennszülöttek munkamoráljáról.

„Angliát nem az uniós tagsági könyv visszavonása fogja hazavágni, hanem az elburjánzott, esztelen segélyrendszer és az ebből fajzott csodálatos brit munkamorál. Ez utóbbiról mesélnék kis szemelvényeket, felhasználva a munkahelyemen tapasztaltakat (SZTK rendelő).

Dióhéjban a hozzáállásuk a kenyérkereséshez a következő: minél kevesebb szellemi- és fizikai erőbefektetéssel minél több pénzre igényt tartani abban a hiszemben, hogy náluk értékesebb, különlegesebb kis hópehely nincs.

Ez jellemző más népekre is, de itt, minden munkáltató keserűségére, még a jogrendszer is védi a herevere pancsmunkát és kétoldali munkaundort, mert is az a lényeg, hogy ,,olyan keményen küzd és akarja” szegény lelkem. (...)

Kérem szépen, itt minálunk a rendelőben szerintem a management nem túl bölcs módon túlfizeti az alkalmazottakat (belértve engem is, de én legalább idegeskedem eleget a pénzemért).

Óránként £12-£13 is dukál a recepciósnak, főnővérnek, akik szentül hiszik, hogy kiváló munkájukkal minden pennyjét megérdemlik a zsetonnak, és pechemre ilyen juttatás mellett meg sem fordul a fejükben, hogy felmondjanak.

Recepciósaink, ha éppen kiemelik a buksijukat a telefonjukból (Facebook és Candy Crush a napi diéta, és érik az ideje, hogy reggelente egy dobozba elkobozzam a telcsiket, mint a dedóban), nem igazán képesek egy emailt tisztesen megírni, pedig mindkettő anyanyelvű angol/ír.

Mit várjak az olyan mufftól, aki 29 éves koráig a commute és communicate, azaz ingázni és kommunikálni igéket egy és ugyanannak a szónak hitte (,,Miért, nem csak a szlenges, rövid változata?"), illetve nekem, kelet-európainak kell felvilágosítanom az igeidők harmadik alakjáról és hogy az angolban nincs kettős tagadás? (...)

Képtelenek a nevük bemondani a telefonba, kulturáltan, kellemmel beszélni a betegekkel és kiszellőztetni ebéd után, mikor az egész rendelő sültcsirkétől bűzlik. Ezeket sajna ha az anyjuk nem tanította meg nekik kiskorukban, én már most nem fogom tudni, fegyelmi eljárást meg ilyenekért nem indíthatunk. (...)

Na most, az én egyik problémám Angliával az, hogy nem lehet nevükön nevezni a dolgokat, és ha bárki őszintén megkérdez, nem válaszolhatom, hogy ez a nő egy gyökér. Ostoba, szerény agyi képességű, pupák, stb.

Merthogy ha valakinek gondot okoz, hogy elemi dolgokat betegyen az agyába és aztán később előhúzza az információt amikor arra szükség van, az az értelmező szótár szerinti butaság!

Nem a Pitagorasz-tétel levezetéséről beszélek, hanem hogy olvassa el, mit ír ki a nyomtató, vagy hogy mindig ellenőrizze a páciens nevének helyesírását, ilyenek. Egyik sem megy, de vigasztaljon, hogy ezek itt jobb körülmények között élnek, mint nálunk egy orvos. (...)..."


ITT OLVASHATÓ

KAMPEC DOLORES XXXVII. - NIRVANA A BOKROK TÖVÉBEN

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: rezeda
2016.11.13.


Elmúlt hát ez is. Az utcákról, a térről és az életből kipárologtak a duplagyűrűsök, lecsapódtak a konyhák falain, azokon csorogtak tejfölszerű fájdalomként, és az urukat vélték körbefolyni a porladó malterben, mert a krizantémok rég lehorgasztották fejüket a temetőben, és már semmi sem maradt. A traktoroslegények, az olajos hajú férjek, a fogatlan nagyapák mind megadták magukat az időnek, csak a melegítőalsós, fiatalszerű nőstények tartották magukat még egy darabig, mert az új ivadékok a kiságy kőből faragott rácsaiba haraptak tejfogaikkal, amelyek úgy ropogtak, akár a csont, és nem lehetett műanyag dömpereken száguldozni, de hóban hengergőzni sem most már. Csak a sár és csak a szél volt egy héttel november kezdete után.

Amikor mindenki lassan süllyedt alá a téli álomba, Béla magához tért egyhetes életmozija után, amiből semmi nem derült ki, csak képeket meg hangokat látott és hallott, amelyek nem álltak össze egységes egésszé. És ekkor jött rá arra, hogy amit olyan buzgón keresett, csak az utolsó pillanatban, amikor már nem tud majd ellenállni a fekete lyuk vonzásának, és egy szempillantás alatt látja majd fölülről az egészet, csak akkor tudja meg, hogy érdemes volt-e itt és ide újjászületnie, és nem lett volna hasznosabb megpróbálkoznia a Nirvánával. Így hát arra szorítkozott, hogy még egyszer, és most már világos elmével nézze át újra, sokadik reinkarnációja után elnyeri-e a jutalmat, és alábukhat-e az igazi semmi érzékek nélküli boldogságába.

– Na, elmész a francba Sziddhartha. – Ezt mormogta, így szidta a megvilágosodottat, mert észrevette, hogy a nagy kékség beígért boldogságát ő sem adja ingyen, sőt, keményebb föltételeket szab, mint a bádogbános a harangja alatt, aki csak hamis óbégatást és némi aprót kért az üdvözülésért. De nem játszott a partiban Allah sem a hülye Mohamedjével, mert senki sem volt a közelében, aki a sahádát a fülébe súghatta volna, amikor Béla épp távozni készül. Ahogyan születésekor anyja sem ezt sikította, hanem valami Krisztust emlegetett, így helyezve el újszülöttjét abba a trágyába, amely már ezer éve szítta magába ezt a vidéket, kurmplipaprikássá szublimálva az összes népeket. És most, amikor a gyalázatos újra éledezett haszonleső pribékek által, Béla kivédhetetlen vágyat érzett arra, hogy az egész cirkuszt messzire odahagyja.

A fröccsök ura fölfigyelt a katatón motyogásra, megörült, hogy barátját újra ezen a világon tudhatja, italt csúsztatott elé, hogy visszanyerhesse józanságát, de Béla nem dőlt be az ördög csábításának. Odakint megkondult a harang, és elkezdett zuhogni a hó. A közmunkások mindettől viaszfigurává váltak, és ebben a panoptikumban Béla most már tudatosan nézett bele a múltba, hogy érdemes lesz-e majd lótuszülésben a bukszusok alá ülnie, így próbálva meg elnyerni az örök homály világosságát...


ITT OLVASHATÓ 

A LUXUSMÁNIÁS POJÁCA MÁR MEGINT KÉSŐN TÉRT MAGÁHOZ AZ AMNÉZIÁBÓL

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2016.11.12.


„Semmi problémát nem látunk abban, hogy egy régi ismerőshöz miniszter úr időnként felugrik egy kávéra. Az viszont érdekes, hogy ezen magánprogramok szinte mindegyikén jelen van az Index videósa, ami felveti a tiltott megfigyelés gyanúját.”

Ezért tartjuk mi a kormányt, és annak is a Rogán Antonio segge alá tartozó, propagandaminisztériumként üzemelő fiókját. Amit rejtélyes okoknál fogva Miniszterelnöki Kabinetirodának csúfolnak. Mert a miniszterelnöknek nevezett egyénnek nem kínos, nem kellemetlen, nem pofabőrpirító hetente egy ilyen bizonyítvány-magyarázó szarelkenéshez adni a funkcióját.

Azért tartjuk tudniillik, hogy amikor megjelenik – hosszú, keserves hónapok oknyomozását követően – egy
tényekkel (fotók, dokumentumok, videófelvételek) alátámasztott cikk az urizáló paraszt sötét maffiózókkal összefolyó áldásos ténykedéséről, akkor ilyen jellegű közlemények formájában töröljék ki a seggüket az adót minden körülmények között fizetni kénytelen nyilvánossággal.

Nem sokkal azután, hogy a tényfeltárókkal már egyszer kitörölték: Rogán Antal és sleppje az Indexnek letagadta, hogy kapcsolatban áll a portrécikk főszereplőjével, Kertész Balázs ügyvéddel, aki az V. kerületi önkormányzatban és a Fidelitasban évekig Rogán harcostársa volt, majd Cecília papucsférjének 2006-os polgármesterré választása után egyik legfőbb segítőjévé, kenő- és csúszópénzeinek kezelőjévé, a híresen hírhedt belvárosi ingatlanmaffia rendszerének tökélyre fejlesztőjévé avanzsált. Hogy rögtön-azonnal perrel is fenyegetőzött, az már szinte szóra sem érdemes.

Sajnos a csuklóból tagadás ezúttal sem jött be, mint ahogy a Cecília szoknyája mögé bújás is nevetségbe fulladt. Rogán pechére az Indexnek felvételei vannak arról (mint ahogy nemrég a Népszabadságnak is voltak a helikopterezésről), ahogyan Rogán belép Kertész irodájába, majd fasztuggyakiazaHabony is megjelenik kisvártatva.

A fenti hányásszagú közleményt az teszi méginkább áporodottá, hogy a cikk megjelenése után a hazugság két lábon járó megtestesítője sürgősen lesikálta a Facebook-oldaláról a Kertész Balázs ügyvédsamesszal közös fotó(ka)t. Ahhoz képest, hogy Rogán nem áll vele semmilyen – és főleg nem üzleti – kapcsolatban, még a miniszteri beiktatásán is jelen volt. Kertész a Rogánén, úgy értem. Ahhoz képest, hogy nem áll vele kapcsolatban, hirtelen régi kedves ismerőssé vedlik át a propaganda magyarázkodásában, akihez miniszterúr felugrik egy kávéra, vagy mert éppen elkapta a gyorsfosás az Aulich utcában. Külön bájos, hogy Habonyt is általában pont akkor kapja el. A fosás is...


ITT OLVASHATÓ

TRUMP "GYŐZELME" FÉLREÉRTVE

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Lázár György
2016.11.12.
 
 
A magyar sajtó meglepően keveset foglalkozik az amerikai választások lényegével, vagyis azzal a sajátos elektori rendszerrel (Electoral College), amely lehetővé tette, hogy Trump több elektori szavazathoz jusson mint Hillary Clinton – és győzzön.
 
Trump tulajdonképpen nem “győzött”, hanem veszített, hiszen országosan kevesebb szavazatot kapott mint Clinton. Clinton eddigi számítások szerint kb. 400 ezerrel több szavazatot kapott, és az előrejelzések szerint a különbség növekedhet is Clinton javára, akár egymillió fölött is lehet. (A szavazatok számlálása jelenleg is tart.)
 
Az elektori rendszerben államonként kell győzni, és a győztes párt viszi az állam összes elektori szavazatát, kivéve Nebraska és Maine államokat. Trumpnak 270 elektori szavazat kellett a győzelemhez és azt három un. hintaállam döntötte el: Pennsylvania (20 elektor), Michigan (16) és Wisconsin (10).
 
Pennsylvania-ban a közel 6 millió szavazatból kb. 68 ezer, Michigan-ben közel 5 millió szavazatból 12 ezer és Wisconsin-ban a közel 3 millió szavazatból 27 ezer szavazattal kapott többet Trump...
 

BEVÁLTHATJA-E A "LÁZADÓ KÖZÉPOSZTÁLY" REMÉNYEIT TRUMP?

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bak Mihály
2016.11.12.


Megelőlegezve a választ: szerintem nem. Donald Trump legalább annyira tagja, szimbóluma a most fellázadt középosztály lecsúszását okozó politikai berendezkedésnek, mint a Clinton család, sőt. Egész életútja, vagyonosodása az 1980-as évek elején kibontakozott folyamatok szerves része.
 
A nagyvilágban félelem övezi Donald Trump diadalát, az Egyesült Államokban pedig – a tiltakozó tüntetők jól látható kivételével – sokan szinte a megváltót látják a kese hajú milliárdosban. Az első adatok tanúsága szerint Trump áttörte a társadalmi csoportok közti eddigi korlátokat, a „középosztály lázadása” nyomán a demokraták stabil támogatói rétegeiből (latinók, kisebb részben afroamerikaiak, nők, zsidó csoportok, satöbbi) számosan „dezertáltak”, csatlakozva a vesztes fehér munkásosztályhoz, a lecsúszott középréteghez, együtt emelve pajzsra a mindenkit megsértő, elképesztően retrográd nézeteket hirdető Trumpot.

A kampányban elhangzottakkal nem foglalkozom, mert Trump ígért fűt-fát, vadvirágot, akár naponta egymásnak is ellentmondó ötletekkel állott elő, ráadásul ezek némelyike mögül rekordsebességgel kezd kifarolni. Azt sem érdemes (most, itt) boncolgatni, mennyire reális fenyegetés a teljes „falzár” a mexikói határra (pláne ennek megfizettetése a déli szomszéddal), és hogy közgazdaságilag megalapozott-e az amerikai cégek termelésének visszatelepítése Ázsiából az anyaországba. A képtelenségek sorának tetsző külpolitikai elképzelések értékelését is meghagyom másoknak. S végül: DT személyiségének elemzése ehelyütt mellékes feladat.

Engem most kizárólag az a kérdés foglalkoztat, hogy egyáltalán komolyan hihető-e, hogy Trump „újra naggyá teszi Amerikát”, beváltja-e a legkülönfélébb társadalmi rétegeket egymáshoz lökő, s Trump karjaiba hajtó heterogén és sokfelé húzó választói massza reményeit?

Egyvalami kapcsolja össze ezeket a csoportokat: a középosztály egyre gyorsuló lecsúszása, ennek nyomán a teljes kiábrándulás a jelen politikai osztályából. Ezt a segélykiáltást két ember hallotta meg: Donald Trump és Bernie Sanders. Utóbbi elvérzett az előválasztási harcban, programját lényegében ignorálta a talpon maradt jelölt, előbbinek ezután csak ki kellett nyújtania a karját. Sanders alulról (a politikai semmiből) érkezett, eszméi azonban „veszélyesen” balosok Amerikában. Maradt Trump...

ITT OLVASHATÓ

A KORMÁNYFŐ SZERINT VAN ÉLET AZ EU-N KÍVÜL IS

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Klubrádió
2016.11.12.


Interjút közöl Orbán Viktor miniszterelnökkel a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap.

A lap európai szerkesztője, Peter Foster a magyar kormányfő minapi londoni látogatása idején készítette az interjút, amely szombatra virradóra jelent meg az újság online kiadásában.


 Orbán Viktor az amerikai elnökválasztás eredményével kapcsolatos kérdésre kifejtette: a republikánus jelölt, Donald Trump győzelme azt jelenti, hogy a realitás áttört az ideológián.
"Filozófiai-ideológiai szinten úgy érezzük, hogy mi itt a nyugati világban 'liberális nem-demokratikus' rendszerben élünk, és ennek vége. Ennek az ideológiának, amely megteremtette a politikai korrektségre alapuló saját nyelvezetét - és ezzel szürke, egyforma megközelítést alakított ki minden kérdéshez - vége van" - mondta Orbán Viktor a brit lapnak.
 

Az újságíró felidézi Orbán Viktor egy korábbi kijelentését, amelyben a kormányfő azt mondta, hogy Trump megválasztása Magyarország és Európa számára is jó lenne. Arra a kérdésre, hogy továbbra is így tartja-e, a miniszterelnök azt mondta, hogy ez az érzése erősebb, mint valaha.
 

Kijelentette: Donald Trump nagyon egyértelműen állást foglalt az illegális migrációval szemben.
 

Ha erős alapokkal bíró államok nem teszik világossá, hogy hol vannak a határok, mit tartanak elfogadhatónak és mit nem, az destabilizálhatja a nyugati világot, és "erre nincs szükségünk" - tette hozzá. A kormányfő kijelentette: véleménye szerint ebből a szempontból Trump jobb Magyarország és jobb Európa számára is.

Arra a felvetésre, hogy az EU-vezetők részéről olyan vádak érik, hogy nem tartja magát az Európai Unió értékeihez, Orbán Viktor kijelentette: a kérdés az, hogy miként definiálhatók az európai értékek.
 

Ha az európai értékeket szuverén államok szövetségeként határozzák meg, akkor Magyarország igencsak erősíti az Európai Unió értékeit, mivel a törvényesség és a rend európai érték, ez pedig a szuverén államok sajátja, és a nemzetközi kötelezettségek - például a schengeni előírások - teljesítésének előfeltétele.
 

"Tehát mi jó európaiak vagyunk, védjük Európát nemcsak az értékek, hanem a realitás szintjén is, amikor a schengeni határokat őrizzük a schengeni szerződésben foglaltaknak megfelelően" - fogalmazott Orbán Viktor.
 

Hozzátette ugyanakkor: igaz az is, hogy Magyarország nem elégedett mindazzal, ami Brüsszelben zajlik.
 

"Ebben az értelemben kormányom egyfajta ellenzékben van Brüsszelben, de ez reformellenzékiség, nem pedig romboló ellenzékiség" - mondta a miniszterelnök...

ITT OLVASHATÓ

MÁS FARKÁVAL A CSALÁNT

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.11.12.


Talán ez a legkellemesebb dolog.
Nevezetesen, más farkával verni a csalánt, majd bekasszírozni a vérkeringés serkentéséért járó társadalmi elismerést, meg még némi aprópénzt is.
Ugye, pénz beszél, a kutya ugat, a karaván halad, mondja a népi bölcsesség, és ez így már két okosság is egy kupacban, de ez az igazságtartalmukból nem von le semmit.
Vállalkozóbarát ártunk és ármányunk ismét beledurrantott a nulláslisztbe, keresztényi jótékonyságot gyakorolt alattvalói felvirágoztatása érdekében: alapbéremelést adott nekik, majd most olyan elégedetten nézeget ki a fejéből, mint a kiskamasz, aki először tapasztalja meg a férfilét pozitívumait, de még nem találkozott a negatívumai közül egyel sem.

A kormány kötelező minimálbér-emelést tervez, az eddigi 111000,- forint helyett 127000,- forintra tervezi emelni a bruttó minimálbért, ezzel egyidejűleg pedig négy százalékos járulékcsökkentést akar bevezetni.
Sajnos, ezeket a varázslatokat magyarember csak többé-kevésbé érti, fordítsuk hát le magyarról magyarra.
A minimálbéren foglalkoztatott dolgozó ezután éhbérosztáskor az eddigi 73815,- Ft helyett 84455,- Ft-ot fog hazavinni, ezt a 10640,-Ft-ot munkáltatónak kell kigazdálkodnia - de nem csak ezt.
A vállalkozás bérhez kapcsolódó költségei minimálbéres dolgozói tekintetében 142634,-Ft-ról 158115,-Ft-ra növekednek személyenként, a többlet 15480,- Ft-ot is meg kell fizetnie a munkáltatónak.
Takarékosan gazdálkodó államunknak ezután majd dolgozónként 42545,-Ft-ot, az eddigieknél 15480 ,-Ft-al többet kell befizetni dézsma, vagy mifene címen.
A középfokú végzettséghez kötött munkakörben dolgozó munkavállalónak garantált bérminimum jár, ezt is emelni tervezi a kormány, bruttó 129000,-Ft-ról 161000,-Ft-ra, itt a munkavállaló havonta 21280,-Ft-al visz majd többet haza, mint eddig.
A vállalkozás terhei ebben a kategóriában dolgozónként 34680,- Ft-al növekednek, melyből munkavállalónként 13400,-Ft többletbevételre tesz szert erre érdemes államunk.
Magyarországon a minimálbéres a foglalkoztatás legnépszerűbb formája, ennél már csak a közmunka bére szeretetreméltóbb, de annak emeléséről nincs most szó, közmunkásokkal csak a teljes foglalkoztatottság kapcsán szeretünk számolni.

Természetesen az élet ennél azért bonyolultabb, ugyanis a kormány csak az osztogatásban és fosztogatásban kíván szerepet vállalni, az ezekből adódó gondok megoldásában nem annyira.
Fizetni ugyanis csak abból lehet, amit az adott vállalkozás megtermel, és ha többet akarunk kifizetni a munkavállalóknak, annak két útját ismeri az ortodox gazdálkodás: vagy bevételt kell növelni, vagy kiadást csökkenteni.
Jelen esetben az az érdekesség forog fenn, hogy a kormány elkezdte kiosztani a liba harmadik combját.
Hogy abból csak kettő van?
Kit érdekel, oldja meg a rohadt vállalkozó, úgyis csal, lop és festi magát, nem kell azt sajnálni, annak a bőre alatt is pénz van.
Vagy egy csontváz, de mindegy is - csörög mindkettő.
A vállalkozás mit tud erre lépni: árat emel, bevételt növel, és ha a piac el is fogadja szép elképzelését, hát szerencséje van.
Ha nincs, akkor jön a szürke, majd fekete foglalkoztatás, de ez sem egyszerű.
Ezen a téren is változások várhatók - ha nincs vállalkozás, nincs mit bírságolni, oszt jónapot...


ITT OLVASHATÓ

ÉLŐSKÖDŐK

TUAREG BLOG
Szerző: Tuareg
2016.11.12.


Ez a cikk NEM az Orbánbandáról szól. Róluk még a leghülyébbnek is nyilvánvaló, hogy gazemberek. Hanem a többi élősködőről.

Rossz hírem az, Kedves Hontársam, hogy Te vagy a gazdatest. De úgy is mondhatom: hülyére vesznek. Kiosztottak Rád egy szerepet: Te vagy a kedves idióta, akinek nincs memóriája, nem tud egyszerű számokat összeadni. És még rosszabb hírem, hogy ezt a szerepet remekül el is játszod. Nem, nem mindenki, de roppant kevesen vannak, akik átlátják, és hajlandóak kifütyülni a rossz színészeket előadásuk jutalmaként. Az élősködők röhögnek Rajtad. Beveszed a nyilvánvaló hazugságaikat, csatlakozol a szekértáborukhoz, és még büszke is vagy rá. A kedvükért hajlandó vagy VALÓBAN törölni a saját memóriádat, és elfelejteni a legegyszerűbb számtani műveleteket.

Azt kérik Tőled: ne gondolkozz, inkább érezz. Érezd a csapatélményt, és ne foglalkozz a többivel, megmondják úgyis, mit kell gondolnod, és ne zavarjon, hogy ugyanarról a dologról akár mindennnap mást kell. A legjobb gazdatesteknek jut közös fénykép, piszipuszi, egy kis önkormányzati pozíció, kis felügyelő-bizottsági hely. Az élősködő hülyére vesz Téged, és igaza van. Nélküled, Kedves Hontársam, megszűnik létezni. De ilyen veszély nem fenyegeti egyiküket sem: elegen vagytok ahhoz, hogy legyen kaja-pia-audi-titkárnő, másra persze nem, az Ország meg közben szétrohad, dehát amíg a színházban ülsz, fűtött székben, és bámulod az előadást, addig tökmindegy, mi van a hideg utcán, nemde.

Az élősködő persze tud számolni. Az élősködőnek a memóriája is . Fosik is rendesen, hogy egyszer felébredsz, helyreáll a gondolkodóképességed, visszatér a memóriád, meg a számtani alapműveletek elvégzésében való rutinod is. Ami a boltban, a kasszánál simán megy egyébként, ha egyszer közügyekben is sikerül, na onnantól lesz vége az élősködőknek. Nekik ez a rendszer. Nem akarnak Ők túl sokat, tisztában vannak vele, hogy a Felcsúti milyen szerepet osztott ki rájuk, és azzal is, hogy azt be kell tartani, mert különben jön a dorong. Be is tartják. Az Ő feladatuk demokráciának hazudni a diktatúrát, lecsapolni a felgyülemlett feszültséget, mert az okos király gondoskodik arról, hogy önmaga válassza ki az ellenzékét is. És Orbán sajnos okos király...

ITT OLVASHATÓ

MAGÁBA KELL NÉZNIE ANNAK, AKI LENÉZTE TRUMPOT

444.HU
Szerző: kasnyikm
2016.11.12.


Nagyon leforrázva érzi most magát mindenki, miután Donald Trump nyerte az amerikai elnökválasztást. Szerda hajnalban néhány perc alatt az évek óta várt tutibiztos, unalmas Clinton-győzelemből valami teljesen új, az egész világot megrengető változás lett. Az értetlen harag elsőre rögtön a közvélemény-kutatókra zúdult.
Pedig a közvélemény-kutatók valójában a hibahatár környékén tévedtek. Aki igazán benézte a dolgot, az az amerikai elemzőkaszt volt.
A közvélemény-kutatásokat saját modell alapján összegző fivethirtyeight.com például az utolsó pillanatig csak 2 az 1-hez valószínűséggel jósolta a Clinton-győzelmet, és az oldal alapítója, Nate Silver a választás előtt nem sokkal jelezte: elég egy két százalékpontos tévedés – ami nem is olyan nagy –, és Trump máris megfordíthat egy csomó billegő államot.
 
Igaz, volt, ahol öt százaléknál is nagyobb volt a tévedés (Iowa, Ohio és Wisconsin). Egyedül abban a három billegő államban találták el az eredményt viszonylag pontosan, amelyekben végül Clinton nyert.
 
A megfigyelők, tévés beszélő fejek és az újságokban véleménycikket írók viszont a választás előtt az akkori közvélemény-kutatások alapján egy-két héttel még földindulásszerű Clinton-győzelmet vártak, amit meglovagolva a demokraták visszaszerezhetik a szenátust és még a talán a számukra különösen nehéz alsóházat is.
 
Az, hogy ennyire leírták Trumpot, nem lehet meglepő, ha egyszer Trump egy olyan hihetetlenül szokatlan jelölt volt, aki <illeszd be bármelyik megnyilvánulását abból a 99999-ből, amelyik egy hagyományos politikust egy pillanat alatt alkalmatlanná tett volna a választók szemében a korábban érvényes konszenzus szerint>.
 
Túl sok dolgot csinált Trump, ami alapján az, hogy megválasszák, fizikai képtelenségnek tűnt a saját kulturális buborékjukban tapasztalt normákhoz szokott megfigyelők szemében. Talán az elemzők-megfigyelők, akik javarészt maguk is urbánus amerikai értelmiségiek, hagyták, az előítéleteik és a vágyaik felülkerekedjenek az eszükön. Egy ilyen környzetben teljesen normális, hogy Trumpot egy nyolcvanas évekből itt maradt, visszataszító tulokként tegyék nevetségessé. Egy csomó beszélő fej panaszkodott arra, hogy már annyi minden miatt felháborodtak Trump megnyilvánulásai után, hogy lassan már túl merevek ahhoz, hogy újra felháborodjanak a legújabb felháborító megnyilvánulásain. (Trump persze lubickolt az így kapott figyelemben és az ingyen reklámidőben.)
 

A KALIFORNIAI VÁLASZTÁSOK EREDMÉNYE (ADATPOSZT)

ÖRÜLÜNK, VINCENT? BLOG
Szerző: jotunder
2016.11.12.


A kaliforniai szenatusban 26 demokrata es 14 republikanus szenator van. A kepviselohazban 55 demokrata es 25 republikanus. Kalifornia kormanyzoja a demokrata Jerry Brown. 1975-ben lett eloszor kormanyzo Ronald Reagan utan. Kaliforniaban Trumpnak a vilagon semmi eselye nem volt (meg nem szamoltak meg    tobbmillio kaliforniai szavazatot, nem igazan lenyeges, csak a szamokat fogja megvaltoztatni). Egy kaliforniai ember szamara gyakorlatilag semmifele jelentosege sincs annak, hogy ki az elnok. Trump dontesei csak attetelesen erintik Kaliforniat, Amerikaban az oktatasugytol, az egeszsegugyig, minden rettentoen decentralizalt.  Ok nem azert duhosek, mert valtozni fog az eletuk, hanem azert, mert budos tahonak tartjak Trumpot, es megis hogy veszi ki az magat.

ITT OLVASHATÓ

MOLOTOV ÉS RIBBENTROP ÚJRATÖLTVE

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2016.11.12.


Még mindig Amerika és még mindig Trump. A világban is. De érthetően. A csengőgombbal játszadozó óvódás lehet idegesítő, és zene esetén akár megtapsolandó is. Az atomorgonista esetében nem biztos, hogy megéli a végjátékot az, aki a játékos színpadra lépésekor tapsolt. De nyilvánvaló, hogy a hurrápesszimista forgatókönyvön kívül is van élet.

Ahogy Orbán szerint az
Európai Unión kívül is van élet. Ami kétségtelen. De azért ennek kapcsán lehet, hogy érdemes lenne megkérdeznie a magyar államalapítás körül serte-pertélőket, hogy miért akartak betagozódni az akkori fősodorba. Ha tetszik, akkor abba a birodalomba, amit ideológiai alapon szerveztek, és ma a „keresztény európai hagyomány” címkével ellátott mítoszként villog a miniszterelnök fejében. Már az, amit megjegyezni képes volt a történelemből. Amely alapján világos, hogy évszázadokig állt fenn a lokális civódásokon felülemelkedett, a valláson alapuló kvázibirodalom. S lehet természetesen hivatkozni az akkori nemzetállamok létére. Természetesen joggal lehet rájuk hivatkozni. De azt, hogy ezeknek mekkora önálló erejük volt a valósan birodalomszervező erővel szemben, annak javasolható talán a Canossa-járással kapcsolatos szócikket a történelemkönyvből. IV. Henrik német király kezében szinte biztosan komoly hatalom összpontosult, és tehetségtelen sem igen lehetett, ha később német-római császárrá válhatott. A hatalma biztosításához pedig, ellenpápa állításával pontosan ahhoz az ideológiához volt kénytelen alkalmazkodni, ami igen komoly váza volt az akkori Európának...

ITT OLVASHATÓ

KORÁNTSEM ÁLL OLYAN JÓL A FIDESZ, MINT A KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSOK MUTATJÁK

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.11.12.


A Fidesz közeli Nézőpont Intézet tulajdonában álló kozvelemenykutatok.hu küldött ki közleményt kedden, arról, hogy a Fidesz jobban áll a kutatásokban, mint a 2014-es választásokon szerzett eredménye. A hír persze így nem felel meg a valóságnak, mégis többen, így az Index és a 444 is gyanútlanul átvette a közleményt.
E szerint a Fidesz ma 7%-kal több szavazatot kapna, mint 2014-ben. A közlemény a biztos szavazókról szóló kutatásokat összesítette. Csakhogy 17 hónappal a választások előtt a biztos szavazók preferenciáiból következtetést levonni, de leginkább azt egy választási eredménnyel összehasonlítani hülyeség.

A jelenlegi kutatásokban a biztos szavazóknál a Fidesz 49% körüli eredményen áll. De érdekes ezt a számot összevetni a korábbi biztos szavazós kutatásokkal. A kozvelemenykutatas.hu főként a biztos szavazókról szóló közvélemény-kutatásokat összegző grafikonján jól látszik: 2014-ben a választások előtt pont ugyanígy állt a párt, 48-52 között. De ennél is érdekesebb 2010, amikor 65-74%-ra mérték a Fideszt. Miközben 2010-ben 52, míg 2014-ben 44 százalékkal végzett a kormánypárt.

A biztos szavazókra vonatkozó kutatások ugyanis két választás között gyakran adhatnak tévképet. Például a Fidesz szavazói sokkal elkötelezettebbek a többi párt szavazóinál: a legtöbb, ezt is mérő kutatás szerint sokkal nagyobb arányban mondják biztosra a szavazatukat.

Most pedig még inkább megkérdőjelezhető egy ilyen kutatás valós eredménye, hiszen a népszavazási kampány valójában a Fidesz szavazóit aktivizálta, érdekelte leginkább, tehát valószínűleg nekik most magasabb a szavazási hajlandóságuk, ez pedig torzíthatja az eredményeket...


ITT OLVASHATÓ