Szerző: Márai Sándor
New York, 1956.
Kísérőzene: César Franck - E-dúr pastorale (részlet) A Hungaroton "Csendes éj" című lemezéről.
ITT NÉZHETŐ, HALLGATHATÓ
2016. október 23., vasárnap
MÁRAI SÁNDOR: MENNYBŐL AZ ANGYAL
YOUTUBE COM
Szerző: Márai Sándor
New York, 1956.
Nincs leírás. Mert ha valakinek el kell mondani, mi is ez a vers, amelyet Márai Sándor írt, és az mit is ér, mit jelképez, miről szól, akkor: minek fecsegni. Úgy sem lehet megmagyarázni! Ő Márait sem ismeri, nemhogy '56-ot. Ha meg nem kell, akkor ő tudja, milyen jelentőségű, érzelmű ez a verse az Író Fejedelemnek. Amit először a Szabad Európa Rádióból hallottam még annak idején. Akkor persze még nem Sinkovits Imre, a Nemzet - azóta elhunyt - Színésze adta elő.
Kísérőzene: César Franck - E-dúr pastorale (részlet) A Hungaroton "Csendes éj" című lemezéről.
ITT NÉZHETŐ, HALLGATHATÓ
Szerző: Márai Sándor
New York, 1956.
Kísérőzene: César Franck - E-dúr pastorale (részlet) A Hungaroton "Csendes éj" című lemezéről.
ITT NÉZHETŐ, HALLGATHATÓ
A FIDESZ SIKERESEN MEGVÉDTE A SZABADSÁGOT ÉS A DEMOKRÁCIÁT AZ ELLENVÉLEMÉNYT NYILVÁNÍTÓKTÓL
B1... BLOG
Szerző: nickgrabowszki
2016.10.23.
...Ma, Magyarországon elvileg lehet nemszeretni a kormányt,
Aki nincs velük, az nincs.
Csak az új egység van. Akinek ellenvéleménye van, az nem mehet be az állami rendezvényre. Az nem része se az államnak, se a nemzetnek. Az új egységnek pláne.
Mintha el se telt volna az a 60 év november negyedike óta.
Szerző: nickgrabowszki
2016.10.23.
csak gyakorlatilag nem.
Ha nem tetszik a rendszer, annak nem lehet hangot adni az állami rendezvényen, mert be sem engednek. A tiltakozás nem kerül be az állami médiába, aki azt nézi, annak egészen úgy tűnik, hogy minden magyar nagyon-nagyon kedveli a miniszterelnököt, a kormánypártokat és a politikájukat.
Az ellenzéki (azaz nem kormánypárti, független) média elvileg tudósíthat róla, amíg gazdasági okok miatt be nem zárják, mivel a hatalom kontroll alatt tartja a hirdetéseket, és tőle független (azaz külföldi) tőkét nem enged be a piacra.
Ha nem tetszik a rendszer, annak nem lehet hangot adni az állami rendezvényen, mert be sem engednek. A tiltakozás nem kerül be az állami médiába, aki azt nézi, annak egészen úgy tűnik, hogy minden magyar nagyon-nagyon kedveli a miniszterelnököt, a kormánypártokat és a politikájukat.
Az ellenzéki (azaz nem kormánypárti, független) média elvileg tudósíthat róla, amíg gazdasági okok miatt be nem zárják, mivel a hatalom kontroll alatt tartja a hirdetéseket, és tőle független (azaz külföldi) tőkét nem enged be a piacra.
Lehet ellenzéki sajtó, de úgy tesznek, mintha nem lenne; lehet ellenzéki választó, de úgy tesznek, hogy ne látszódjon.
- Nem igaz, hogy aki nincs velük, az ellenük van.
- Az sem igaz, hogy aki nincs ellenük, az velük van.
Aki nincs velük, az nincs.
Csak az új egység van. Akinek ellenvéleménye van, az nem mehet be az állami rendezvényre. Az nem része se az államnak, se a nemzetnek. Az új egységnek pláne.
Mintha el se telt volna az a 60 év november negyedike óta.
A NAGY ÖTVENHATOS HAZUGSÁG (MEGJEGYZÉSPOSZT)
ÖRÜLÜNK, VINCENT? BLOG
Szerző: jotunder
2016.10.23.
1963-ban mutatták be Várkonyi Zoltán Fotó Háber című filmjét. Négymillióan nézték meg. A film egy magyar kémről szól, aki beépül egy a nyugati hírszerzéssel együttműködő csoportba. A magyar kémet (értsd: KOMMUNISTA BELÜGYEST!!!) a Latinovits Zoltán játszotta. A filmben szerepelt az a Lőte Attila is, aki Schmidt Mária személyes 56-jának az arca.
Még egyszer. 1956 után hét évvel egy kommunista kém és a "gaz, nyugati titkosszolgálatok" küzdelmét bemutató filmet megnézi a fél ország. Később: Stirlitz. Minden kilométerkőnél. Bors Máté. Még később Illyés Gyula és Kádár János a Parlamentben lapogatják egymást.
Orbán Viktor apja és anyja is őszintén hívő kommunisták voltak, Orbán Viktor pedig negyedszázaddal 1956 után alapszervezeti KISZ-titkár. Nekem a Latinovits-csal sincs semmi bajom, az Illyéssel sem, az Orbánnal, mármint a 18 éves Orbánnal, pláne nem. A valóság az, hogy Kádár Jánost ezt az ország elfogadta. És tőlem szónokolhat szegény lelkylola arról, hogy ő hogyan hajigálta mínuszhúsz éves korában a Molotov-koktélt a tankokra, Magyarországon gyakorlatilag nem volt ellenzék, nem voltak ellenzéki falfirkák, ellenzéki gondolatok, nem volt itt semmi. Igen, az emberek egy része hallgatta a Szabad Európát, nagyon sokan kiröhögték a Gáspár Sándor szintű bornírt hülyéket, imádták Hofit amikor Kádárt parodizálta, de ennyi volt, semmi több. Amikor Kádár kezdett meggyengülni, amikor már nem tudott semmit ajánlani cserébe a kussolásért, akkor igen, akkor az emberek elkezdték kicsit (elég kicsit) kinyitogatni a szájukat.
Kádár tudta, hogy jobb az, ha ő nincs állandóan a tévében, ha a fényképét csak május elsejéken mutogatják, tudta, hogy nem kell erőltetni az empiriokriticizmust, és adott ponton még Biszkut is képes volt félreállítani, de azt is tudta, hogy ő a Szovjetunió nevű birodalom magyarországi kormányzója, és ezt azért a magyar emberek nem nagyon hülye része is tudta. Nem tudom, hogy azt tudta-e, hogy ennek nem lehet jó vége. Valószínűleg, nem....
ITT OLVASHATÓ
Szerző: jotunder
2016.10.23.
1963-ban mutatták be Várkonyi Zoltán Fotó Háber című filmjét. Négymillióan nézték meg. A film egy magyar kémről szól, aki beépül egy a nyugati hírszerzéssel együttműködő csoportba. A magyar kémet (értsd: KOMMUNISTA BELÜGYEST!!!) a Latinovits Zoltán játszotta. A filmben szerepelt az a Lőte Attila is, aki Schmidt Mária személyes 56-jának az arca. Még egyszer. 1956 után hét évvel egy kommunista kém és a "gaz, nyugati titkosszolgálatok" küzdelmét bemutató filmet megnézi a fél ország. Később: Stirlitz. Minden kilométerkőnél. Bors Máté. Még később Illyés Gyula és Kádár János a Parlamentben lapogatják egymást.
Orbán Viktor apja és anyja is őszintén hívő kommunisták voltak, Orbán Viktor pedig negyedszázaddal 1956 után alapszervezeti KISZ-titkár. Nekem a Latinovits-csal sincs semmi bajom, az Illyéssel sem, az Orbánnal, mármint a 18 éves Orbánnal, pláne nem. A valóság az, hogy Kádár Jánost ezt az ország elfogadta. És tőlem szónokolhat szegény lelkylola arról, hogy ő hogyan hajigálta mínuszhúsz éves korában a Molotov-koktélt a tankokra, Magyarországon gyakorlatilag nem volt ellenzék, nem voltak ellenzéki falfirkák, ellenzéki gondolatok, nem volt itt semmi. Igen, az emberek egy része hallgatta a Szabad Európát, nagyon sokan kiröhögték a Gáspár Sándor szintű bornírt hülyéket, imádták Hofit amikor Kádárt parodizálta, de ennyi volt, semmi több. Amikor Kádár kezdett meggyengülni, amikor már nem tudott semmit ajánlani cserébe a kussolásért, akkor igen, akkor az emberek elkezdték kicsit (elég kicsit) kinyitogatni a szájukat.
Kádár tudta, hogy jobb az, ha ő nincs állandóan a tévében, ha a fényképét csak május elsejéken mutogatják, tudta, hogy nem kell erőltetni az empiriokriticizmust, és adott ponton még Biszkut is képes volt félreállítani, de azt is tudta, hogy ő a Szovjetunió nevű birodalom magyarországi kormányzója, és ezt azért a magyar emberek nem nagyon hülye része is tudta. Nem tudom, hogy azt tudta-e, hogy ennek nem lehet jó vége. Valószínűleg, nem....
ITT OLVASHATÓ
1956 - A NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM ...
ÁTLÁTSZÓ - SLEJM BLOG
Szerző: slejmblog
2016.10.23.
Szerző: slejmblog
2016.10.23.
1956 októbere. A 20. századi magyar történelem kiemelkedő fontosságú eseménye. De miért is? A szabadságharc miatt? Azt kik vívták? És mit akartak ezzel elérni? Hogy mi mindenről szólt a forradalom, hogy miben is állt a jelentősége, hogy miért ragadtak pontosan fegyvert az emberek 60 évvel ezelőtt, és milyen társadalmi-gazdasági berendezkedést kívántak maguknak az elnyomás helyett – erről szól a mostani adás!
AZ ORBÁN NEVŰ SZEMMEL LÁTHATÓ MÓDON SÚLYOSBODÓ TÜNETEIVEL JÓ LENNE VALAMIT KEZDENI
KOLOZSVÁRI SZALONNA
- DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2016.10.23.
...Na, jön a fényes csillag. Hosszas VIKTOR üvöltés, vastaps.
Rekedt üvöltés. Ez már Orbán. Nem szóltak neki, hogy be van kapcsolva a mikrofon. Üdvözli az összes magyart, szerte a világban. Ez gondolom a Londonban dolgozó magyarokra nem érvényes, bár erre nem tért ki.
A komunista diktatúránál tartunk. Rideg volt, szörnyű és be volt deszkázva az ég, de mi azért vészeltük át, mert büszkék voltunk ’56-ra. Végső soron – ha jól értem, mert időnként elmegy a hangja az ordítástól – mi, magyarok (mi nem, csak ők, az újegységesek, gondolom) vétlenek vagyunk a kommunizmust illetően. Áldozatok. De végig nagyon bátrak voltunk.
Orbán láthatólag nagyon elégedett magával, annyira okosakat mond. Azt mondja, végső soron 1956 döntötte meg a Szovjetúniót, de néhanap visszajár a döglött kommunizmus füttyögetni. Ezt nyilván a beszéd alatt sípoló magyarokra értette. Fejlődünk, mert most nem tetvek, hanem kommunisták.
Azt mondja a küldetéstudatos, hogy a magyarok soha nem mondanak le a szabadságról. (Ebben én is nagyon bízom, mert különben már nem itt élnék). Most sok-sok szóvirág következik, leginkább a szabadságról, amit oda akar kivezetni, hogy a szabadság az Unióval szembeni szabadságot, a nemzetállamot jelenti. Máris megérkeztünk a migránsokhoz ’56 örömére.
Meg akarja menteni ez a szerencsétlen Brüsszelt az elszovjetesedéstől. Most hörögte el. Már a keresztény gyökereknél tartunk. Mert ez segített túlélni a magyaroknak a szovjet elnyomást is.
Ez hülye.
Most derül ki, hogy mi magyarok bátrak és okosak vagyunk. A földrajzi fekvésünk miatt 30 évente mi kerülünk a történelem fősodrába. 60 évvel ezelőtt Orbán benzines palackokat dobált a tankokra, 30 éve ő nyitotta meg a határt, most pedig ő építette fel a kerítést, ami megállítja a migráncsokat.
Orbán akkor is helyt áll, ha azok támadnak rá, akiket ő védelmez. Ránk Európa mindig számíthat – kukorékolja a vezér -, valamint gyáva népnek nincs hazája. Ne féljünk és ne engedjük be a terroristákat, haszonlesőket, migráncsokat, a naív hülyéket.
Ha két út közül választhatsz, válaszd a nehezebbet. Ez a bátorság ismérve – mondja -, bár szerintem meg a hülyeség szinonimája.
Most megint ordít a nép, hogy Viktor!
Viktor meg most felemeli a szíveket. 1956 egységbe forrasztott minket, de lelki ébredésre van szükség. Akinek van szeme, füle, az lát és hall. Gondolom.
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
Vastaps, Viktor!
Befejezte, a kamerás nem tudja a dolgát, mert mutatja a vezért, aki erről valószínűleg nem tud. Az a nyelvcsapkodás, kényszeres rángatózás, zakócibálás, nyakkendő-huzigálás és arcrángás ijesztőbb, mint a semmitmondó beszéd.
Lehetséges, hogy ez egy nagyon emelkedett ünnepi beszéd akart lenni, de én egyetlen előnyét fedeztem fel. Rövid volt. Rövid, tartalmatlan, zűrzavaros és lapos. A lengyel köztársasági elnököt leszámítva egyetlen egy külföldi politikus sem vett részt az eseményen. Ez még nem lene baj (dehogynem), azonban az Orbán nevű szemmel látható módon súlyosbodó tüneteivel jó lenne valamit kezdeni, mert a következő nyilvános fellépése még annyira sem lesz vállalható, mint most ez. Pedig már ez is éppen eléggé gázos volt.
ITT OLVASHATÓ
- DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2016.10.23.
Rekedt üvöltés. Ez már Orbán. Nem szóltak neki, hogy be van kapcsolva a mikrofon. Üdvözli az összes magyart, szerte a világban. Ez gondolom a Londonban dolgozó magyarokra nem érvényes, bár erre nem tért ki.
A komunista diktatúránál tartunk. Rideg volt, szörnyű és be volt deszkázva az ég, de mi azért vészeltük át, mert büszkék voltunk ’56-ra. Végső soron – ha jól értem, mert időnként elmegy a hangja az ordítástól – mi, magyarok (mi nem, csak ők, az újegységesek, gondolom) vétlenek vagyunk a kommunizmust illetően. Áldozatok. De végig nagyon bátrak voltunk.
Orbán láthatólag nagyon elégedett magával, annyira okosakat mond. Azt mondja, végső soron 1956 döntötte meg a Szovjetúniót, de néhanap visszajár a döglött kommunizmus füttyögetni. Ezt nyilván a beszéd alatt sípoló magyarokra értette. Fejlődünk, mert most nem tetvek, hanem kommunisták.
Azt mondja a küldetéstudatos, hogy a magyarok soha nem mondanak le a szabadságról. (Ebben én is nagyon bízom, mert különben már nem itt élnék). Most sok-sok szóvirág következik, leginkább a szabadságról, amit oda akar kivezetni, hogy a szabadság az Unióval szembeni szabadságot, a nemzetállamot jelenti. Máris megérkeztünk a migránsokhoz ’56 örömére.
Meg akarja menteni ez a szerencsétlen Brüsszelt az elszovjetesedéstől. Most hörögte el. Már a keresztény gyökereknél tartunk. Mert ez segített túlélni a magyaroknak a szovjet elnyomást is.
Ez hülye.
Most derül ki, hogy mi magyarok bátrak és okosak vagyunk. A földrajzi fekvésünk miatt 30 évente mi kerülünk a történelem fősodrába. 60 évvel ezelőtt Orbán benzines palackokat dobált a tankokra, 30 éve ő nyitotta meg a határt, most pedig ő építette fel a kerítést, ami megállítja a migráncsokat.
Orbán akkor is helyt áll, ha azok támadnak rá, akiket ő védelmez. Ránk Európa mindig számíthat – kukorékolja a vezér -, valamint gyáva népnek nincs hazája. Ne féljünk és ne engedjük be a terroristákat, haszonlesőket, migráncsokat, a naív hülyéket.
Ha két út közül választhatsz, válaszd a nehezebbet. Ez a bátorság ismérve – mondja -, bár szerintem meg a hülyeség szinonimája.
Most megint ordít a nép, hogy Viktor!
Viktor meg most felemeli a szíveket. 1956 egységbe forrasztott minket, de lelki ébredésre van szükség. Akinek van szeme, füle, az lát és hall. Gondolom.
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
Vastaps, Viktor!
Befejezte, a kamerás nem tudja a dolgát, mert mutatja a vezért, aki erről valószínűleg nem tud. Az a nyelvcsapkodás, kényszeres rángatózás, zakócibálás, nyakkendő-huzigálás és arcrángás ijesztőbb, mint a semmitmondó beszéd.
Lehetséges, hogy ez egy nagyon emelkedett ünnepi beszéd akart lenni, de én egyetlen előnyét fedeztem fel. Rövid volt. Rövid, tartalmatlan, zűrzavaros és lapos. A lengyel köztársasági elnököt leszámítva egyetlen egy külföldi politikus sem vett részt az eseményen. Ez még nem lene baj (dehogynem), azonban az Orbán nevű szemmel látható módon súlyosbodó tüneteivel jó lenne valamit kezdeni, mert a következő nyilvános fellépése még annyira sem lesz vállalható, mint most ez. Pedig már ez is éppen eléggé gázos volt.
ITT OLVASHATÓ
TGM: MAGYARORSZÁG 1956 - A SZOCIALISTA FORRADALOM
KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: TAMÁSGÁSPÁRMIKLÓS
2016.10.23.
A magyar proletariátus hosszú ideig tartotta életben a társadalmi tulajdon és szabad szocializmus eszméjét, a világ legerősebb katonai hatalmával, illetve a „liberális” Nyugat közömbösségével és hallgatólagos beleegyezésével szemben.
(Ennek az írásnak az első formája előadás volt a berlini MarxIsMuss kongresszuson, amelynek a szövegét utólag jegyeztem le angolul. Megjelent az International Socialism 152., 2016. őszi számában, a 111-116. lapon. A magyar fordítás a Kettős Mérce szerkesztőségének munkája – nekem sajnos nem volt időm átnézni. Az írás külföldi közönség számára készült, és bizonyos egyoldalúságaival a sok évtizedes jobboldali historiográfia ferdeségeit szerettem volna helyrebillenteni. Ezért csak kurtán említem az ellenforradalmi epizódokat. Ennek ellenére rövid esszém nem mond ellent a történettudomány által föltárt tényanyagnak és a legtöbb értelmezésnek se, bár elméleti keretei természetesen mások – ezért az itteni értelmezés az én munkám és az én felelősségem. A kezdetleges antikommunista propagandaműveket nem vettem tekintetbe. Ezek lényege: alapvető egyetértés a Kádár-korszak hivatalos beállításával, amely az 1956-i demokratikus szocialista forradalmat restaurációs kísérletként, azaz „ellenforradalomként” mutatta be; ugyanezt hiszi a mai jobboldali propaganda is, csak amit a kádári ideológiai apparátus kárhoztatott, azt dicséri. De mindkettő hamisít, méghozzá ugyanúgy.)
Gyakran el szoktuk felejteni a történelmi eseményekben részt vevő emberek tapasztalatainak fontosságát. A mainstream politikai irodalom úgy mutatja be az 1945. évet Kelet-Európában, mint orosz megszállást, amely fokozatosan ráerőltetett egy gyökerek nélküli rendszert a vonakodó és ellenkező népességre, amely pusztán félelemből engedelmeskedett. De szinte senki nem vette a fáradtságot annak megmagyarázására, miért is hívják még a konzervatívok és monarchisták is 1945-öt nemcsak „felszabadulásnak”, de „forradalomnak”. Az új – eleinte pluralista és demokratikus – rendszer Magyarországon a Vörös Hadsereg 1919-es önkénteseinek tízezreit találta, velük együtt pedig az 1919-i forradalom és Tanácsköztársaság résztvevőinek százezreit, valamit a szociáldemokrácia által tanított, enyhén merev és ódivatú marxizmusban képzett szervezett munkások százezreit...
ITT OLVASHATÓ
Szerző: TAMÁSGÁSPÁRMIKLÓS
2016.10.23.
(Ennek az írásnak az első formája előadás volt a berlini MarxIsMuss kongresszuson, amelynek a szövegét utólag jegyeztem le angolul. Megjelent az International Socialism 152., 2016. őszi számában, a 111-116. lapon. A magyar fordítás a Kettős Mérce szerkesztőségének munkája – nekem sajnos nem volt időm átnézni. Az írás külföldi közönség számára készült, és bizonyos egyoldalúságaival a sok évtizedes jobboldali historiográfia ferdeségeit szerettem volna helyrebillenteni. Ezért csak kurtán említem az ellenforradalmi epizódokat. Ennek ellenére rövid esszém nem mond ellent a történettudomány által föltárt tényanyagnak és a legtöbb értelmezésnek se, bár elméleti keretei természetesen mások – ezért az itteni értelmezés az én munkám és az én felelősségem. A kezdetleges antikommunista propagandaműveket nem vettem tekintetbe. Ezek lényege: alapvető egyetértés a Kádár-korszak hivatalos beállításával, amely az 1956-i demokratikus szocialista forradalmat restaurációs kísérletként, azaz „ellenforradalomként” mutatta be; ugyanezt hiszi a mai jobboldali propaganda is, csak amit a kádári ideológiai apparátus kárhoztatott, azt dicséri. De mindkettő hamisít, méghozzá ugyanúgy.)
Gyakran el szoktuk felejteni a történelmi eseményekben részt vevő emberek tapasztalatainak fontosságát. A mainstream politikai irodalom úgy mutatja be az 1945. évet Kelet-Európában, mint orosz megszállást, amely fokozatosan ráerőltetett egy gyökerek nélküli rendszert a vonakodó és ellenkező népességre, amely pusztán félelemből engedelmeskedett. De szinte senki nem vette a fáradtságot annak megmagyarázására, miért is hívják még a konzervatívok és monarchisták is 1945-öt nemcsak „felszabadulásnak”, de „forradalomnak”. Az új – eleinte pluralista és demokratikus – rendszer Magyarországon a Vörös Hadsereg 1919-es önkénteseinek tízezreit találta, velük együtt pedig az 1919-i forradalom és Tanácsköztársaság résztvevőinek százezreit, valamit a szociáldemokrácia által tanított, enyhén merev és ódivatú marxizmusban képzett szervezett munkások százezreit...
ITT OLVASHATÓ
1956 - ÜZENET A STADIONBÓL
NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: nepszava.hu
2016.10.23.
Kispesti szurkolók a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában játszott Ferencváros - Honvéd mérkőzésen a budapesti Groupama Arénában szombaton este.
ITT OLVASHATÓ
Szerző: nepszava.hu
2016.10.23.
ITT OLVASHATÓ
EBBEN A HITVÁNY ÉS KORRUPT, TISZTÁTALAN ÉS ALJAS NÉPBEN EGYSZER RAGYOGOTT FEL AZ IGAZSÁG
24.HU - POSZT ITT
Szerző: Farkas Attila Márton
2016.10.23
"Hogy mi történik ma itt, azt tudjuk. Ezerkilencszázötvenhatot az egész irodalom, az egész sajtó, a zene, a festészet, a művészet, a társadalom, a tudomány, a politika, elárulta. Minek árulta el? Annak, hogy élni csak kell. Senki se mert meghalni, mint az orosz tankok alatt a munkások és a diákok és a gyermekek. Költő, író, szobrász, zenész, festő, orvos, tanár, mérnök, miniszter, katona, paraszt, munkás. Soha még nép nem volt ilyen elhagyatott. Semmiféle vagyon, hír, hatalom nem ér annyit, mint amennyit mindezért most fizetni kellett. Nincs az életnek olyan mélysége és magassága, amely ez alatt az árulás alatt ne roskadna össze.
Egy év múlva már úgy éltek, mintha semmi sem történt volna. Mintha e hitvány és korrupt, nyomorult és züllött, tisztátalan és aljas népben egyszer, egyetlenegyszer és egyedül, az egész földön egyesegyedül nem ragyogott volna fel az igazság, és nem mondta volna ki egyszerre és egyhangúlag mindenki, aki itt él, kétszázszoros túlhatalom ellenére. Aki ezt elárulta, az már nem hitvány és nem aljas és nem korrupt és nem nyomorult. Tovább élnek és énekelnek és festegetnek és szónokolnak és tanítanak. Tényleg semmi sem történt?
Évek óta azon gondolkozom, ha még valaha a történetben az igazság szóhoz jut, mit fognak mondani arról az időről, ami ezerkilencszázötvenhatot követte, azokról az emberekről, akik zenét komponáltak, és képeket állítottak ki, és színpadon játszottak, jóízűen ettek és ittak ahelyett, hogy fogukat csikorgatták volna. Nem írni több, mint írni. Ahelyett, hogy elvonultak volna kapálni és fát vágni, édes volt nekik az érvényesülés és a pénz.
Eleinte azt hittem, hogy a mai nevek csak azért maradnak fenn, hogy azokat még ezer év múlva is leköpjék. De túl jól ismerem a magyarokat. Azonnal elkezdtek mentségeket koholni, elkezdtek sugdolózni, hogy mennyire szenvednek, miközben vastag összegeket gyúrtak zsebükbe, a libapecsenyén hízott vértanúk. Fogadok, hogy a történelembe mint mártírokat jegyzik fel őket, e koszos és ripők söpredéket, dicsőítik egymást és bevezetik egymást a történelembe, óvatosan Berzsenyi és Csokonai, Petőfi, Bartók, Csontváry, Arany és Kemény közé, ahelyett, hogy rémpéldaként mutatgatnák őket a panoptikumban: íme, akiknek drágább volt a selyemnyakkendő, mint ezerkilencszázötvenhat. Mintha életnek lehetne tartani azt, amit ezek élnek, mintha költészet és zene és dráma lenne az, amit ezek csinálnak, mintha lehetne ilyen feltételek között élni akárcsak hivatalban, vagy gyárban.
Persze, élni csak kell. Nagyon nehéz. De ha nagyon nehéz, hát nagyon nehéz. Elrejtőzni és hallgatni, és napszámos munkát vállalni, és fogakat összeszorítani, és nem lázadni, vagyis igenis lázadni, és nem engedni, és átkozott és bőszült görcsben élni, és nem engedni. Hol van ma az a név, börtönökön kívül, amely nem ragad a mocsoktól?
„Semmi szent nincs, amit ez a nép ne gyalázott volna meg, ne süllyesztett volna hitvány eszközzé, és ami a barbárok között is égi tiszta marad, azt ezek a huncut vadak iparként űzik, és nem is tudnak mást – ahol az embert megalázzák, ott már nem tud másként élni, mint saját érdekéért, saját hasznát keresi, és nincsen benne többé szív még akkor sem, ha ünnepel, vagy ha szeret, vagy ha imádkozik” (Hölderlin).
Majd igazolják őket. Lemosogatják őket, bekerülnek a lexikonba, az irodalom és a kultúrtörténetbe, mint akik magas esztétikai értékeket valósítottak meg. Milyen történet lesz ez?
Engem ez nem elégít ki..."
OKTÓBER 23: BESÚGÁS HELYETT GYERTYÁT
GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2016.10.23.
Október 23. Szintem mindenkinek mást jelent. De a politikai töltete alig vitatható. Amellett egyfajta burkolt fenyegetést is hordozhat. Némelyeknek. Kinek mit. De meg is látszik. Az előkészületeken. Leginkább azon, ahogy a hatalmon levőknél milyen erős a zabszem-effektus. Jelenleg úgy tűnik: nagyon
Gyakorlatilag még nem történt semmi azon kívül, mint hogy kifütyüléssel fenyegették meg Orbánt. Nem motorosokkal, nem a TV-székház felgyújtásával, nem egy köztér össznépi vizeldévé avatásával, hanem kifütyüléssel. A bátrak bátra ettől aztán olyan csokicsíkossá tette a narancsszínű alsógatyácskáját, hogy elindult a kormányzati szóbeszéd: provokáció lesz, akárki meglássa. Ennek elkerülésére, és a nemzeti besúgás nagyobb dicsőségére civilruhás rendőrök bevetését is bejelentették. A tömegben. Abban a tömegben, amit a műsor szerint Orbán saját hívei és statisztái fognak uralni. De azért besúgók kellenek még ebben a tömegben is. Elvégre ki más figyelné majd árgus kézzel a másikéból kiverendő sípot? Meg ki ellenőrizné, hogy a tapsolók arcán megjelenik-e az elvárt áhitat? Mert amennyiben nem, akkor azonnal leleplezik, mint potenciális provokátort...
ITT OLVASHATÓ
Szerző: Andrew_s
2016.10.23.
Gyakorlatilag még nem történt semmi azon kívül, mint hogy kifütyüléssel fenyegették meg Orbánt. Nem motorosokkal, nem a TV-székház felgyújtásával, nem egy köztér össznépi vizeldévé avatásával, hanem kifütyüléssel. A bátrak bátra ettől aztán olyan csokicsíkossá tette a narancsszínű alsógatyácskáját, hogy elindult a kormányzati szóbeszéd: provokáció lesz, akárki meglássa. Ennek elkerülésére, és a nemzeti besúgás nagyobb dicsőségére civilruhás rendőrök bevetését is bejelentették. A tömegben. Abban a tömegben, amit a műsor szerint Orbán saját hívei és statisztái fognak uralni. De azért besúgók kellenek még ebben a tömegben is. Elvégre ki más figyelné majd árgus kézzel a másikéból kiverendő sípot? Meg ki ellenőrizné, hogy a tapsolók arcán megjelenik-e az elvárt áhitat? Mert amennyiben nem, akkor azonnal leleplezik, mint potenciális provokátort...
ITT OLVASHATÓ
HAZAI PIAC
ÉLET ÉS IRODALOM ONLINE
Szerző: Kovács Zoltán
2016.10.21.
Tíz napja szüntette be a Népszabadság megjelenését az osztrák tulajdonos menedzsmentje, Heinrich Pecina üzleti indokokkal magyarázza a döntést. A pillanatnyi helyzet földrengés utáni napokra emlékeztet: fogytán a túlélés jelei, gyengülnek a hangok, és maradnak a romok, mígnem azokat is eltakarítják. A tulajdonos, a kormányerő és hozzá közel álló körök piaci döntést emlegetnek, mintha tán ebben az országban a piac kiválasztó ereje lenne a meghatározó. Nyilván nem így van, ezt azok is tudják, akik az ügyben megszólaltak rezsibiztostól helikopterbajnokig, szóvivőtől frakcióvezetőig. Olyan kormánypolitikusok emlegetnek piaci törvényszerűségeket, akiknek természetes, hogy megszűnik nálunk jelentősnek mondható, negyvenezres példányszámú lap (veszteségre hivatkozva), ugyanakkor életben marad, és nyilván rentábilis egy napilapként bejegyzett kormányzati üzenőfüzet a maga négy-ötezer példányával, sőt tán még nyereség is képződik rajta.
Milyen piac ez, és miféle piaci verseny? Természetesen semmilyen, hiszen ez a kormány gyűlöli a piacot, gyűlöli a versenyt, mert gyűlöli az annak alapját jelentő azonos versenyhelyzetet, gyűlöl mindent, amit nem ural. Csakhogy ha mindezt gyűlöli, akkor gyűlöli azt az ideált is, amit saját maga hangoztat: elsősorban is a szabad, saját tehetségéből, szorgalmából és akaratából dolgozni akaró nemzeti polgárságot. Az Orbán Viktor által szavakban hirdetett világban annyi lenne a kormány szerepe, hogy lehetőleg világosan és viszonylag hosszú időre megalkotja a piaci verseny jogi és közgazdasági környezetét, ebben meghatározza a saját szerepét, majd a továbbiakban ehhez tartja magát. Ez volna a szerepe, de nem ezt teszi, hanem felszámolja a piac gyenge maradványait. Nem csak a sajtópiacét, hanem lehetőleg mindent, ahol tettre kész emberek saját munkájuk eredményét látnák: egyoldalú szabályokat alkotnak, a döntőbizottságokat megtömik saját megbízható kádereikkel, akik aztán a termőföldtől trafikokig olyan döntéseket hoznak, amelyekkel többségében saját embereiket hozzák gazdálkodói helyzetbe. Amikor aztán ebben az egyenlőtlen küzdelemben valaki megbukik, sajnálkozva mondják, hogy bizony a piac ilyen.
Így marad talpon egy Magyar Idők nevű kormányzati agitpropka, és szűnik meg a mai sajtó egyik legszínvonalasabb terméke, a Népszabadság. Amit a kormány tesz, az csak egy érdeklődő közönség számára érthető, de ettől még tény: teletömi állami hirdetéssel az egyiket, a neki nem tetsző meg alig kap. A kormányzat szerint ez a piac.
Hogy mi a tényleges helyzet, azt jól érzékelteti az atlatszo.hu kutatása, amelyben szerette volna megtudni, hány médiavállalat hajlandó nyilvánosságra hozni, mennyi bevétele származik az államtól. Ez amúgy nyilvános adat lenne, ha nálunk az idevágó szabályokat komolyan venné a kormányzat is meg a kedvezményezettek többsége is. A következő lapokat, tévéket, rádiókat és híroldalakat keresték meg ezzel a kérdéssel: Magyar Nemzet, Lánchíd Rádió, Hír TV, Népszabadság, Heti Válasz, Index, Demokrata, Echo TV, Class FM, Origo, Magyar Narancs, ATV, Népszava, RTL Klub, TV2, HVG, Élet és Irodalom. Többszöri megkeresésükre mindössze két lap, a Népszava meg az Élet és Irodalom válaszolt. (A Mandiner korábban közölte az adatokat. Ennek ismeretében természetesen az is kérdéses, milyen jogon kritizálja a média nyilvánosságtól elzárkózó része a kormányzati összefonódásokat, ha az állami reklámköltéseket illetően maga sem törekszik az átláthatóságra.)
A Népszabadság története az egyre nyomorúságosabb magyar közélet terméke. Ez a kultúra a tulajdonfelfogáshoz is kapcsolódik. A tulajdon felelősségéhez – ahogy fogalmaz a mediapiac.com szerzője: „Ha valaki megszerez egy értékes, jól ismert vagyontárgyat vagy márkanevet, azzal óvatosan kell bánnia. Ahogyan virtuálisan keresztre feszítenek valakit egy elhanyagolt Andrássy úti palotáért vagy egy állítólag félremenedzselt, nagy múltú porcelángyárért, ugyanúgy a figyelem középpontjában lesz az, aki egy ismert politikai lapot csap a portfóliójához. Afféle hungarikum talán, hogy nálunk a lappiacon sem csináltak forradalmat, az elmúlt rendszer márkanevei éltek tovább. Ahogyan nálunk nincs Választási Újság, és a Mai szó sem került a régi nevek elé, úgy maradt életünk része a Magyar Nemzet, a Népszabadság, a Népszava… Ha valaki ezekhez nyúl, a kulturális identitásunkat érinti. Ha ezek közül tűnik el valamelyik, az minőségileg más, mint ha egy heti bulvárlap vagy havi férfimagazin esne ki a palettáról. Még akkor is, ha már nem érkezik meg milliók postaládájába reggelente.” (mediapiac.com, október)
De hát hol vagyunk mi ettől a gondolkodástól? Előlép a néhány év alatt kormányzati tényezővé avanzsált becsvágy, és tulajdonosi jogokról beszél, már persze úgy, ahogy az a fejében összeáll: lényege, hogy a tulajdonos akármit megtehet. (A magyar tulajdonosi réteg új embereiről majd máskor, most csak annyit, hogy többségében nem termelnek, hanem megszereznek. Nem versenyeznek, hanem pályáznak, majd támogatókat, Voldemortokat és fideszes Escobarokat keresnek. Ilyenformán nem pénzt hoznak, hanem visznek. A magyar lumpenburzsoázia tobzódik helikoptereivel, földnagybirtokaival és állami pénzen vásárolt külföldi futballklubjával, rosszul kitöltött vagyonnyilatkozataival, szánalmas magyarázkodásaival. Orbán hivatalba lépésekor a szolgáló állam szerény hivatalnokairól beszélt, mára föltöltötte az országot Kárpáthy Abellinókkal.)
Miniszterelnökként ő is része a rendszernek, természetesen a tápláléklánc minőségileg más, magasabb szintjén. Ő is piaci realitásokat emleget, a tulajdon szentségét. Amit a Népszabadságról mondott, szimpla és félrevezető, amit egy kormányfő aligha tehet meg. Ráadásul a kérdés egyébként sem az, hogy a tulajdonos mit tehet meg, kirúghatja a főszerkesztőt, beszüntetheti a lapot, hanem az, hogy ténylegesen mit tesz meg. A Sulzberger család vagy a New York Times jelenlegi kiadója, Arthur Ochs Sulzberger és az első generációs magyar laptulajdonosok között éppen akkora a különbség, mint a NY Times és a magyar napilapok között. Az, hogy a New York Times egyike a világ legtekintélyesebb lapjainak, egyebek között tulajdonosainak az érdeme. Számukra a lap több mint üzleti vállalkozás vagy a politika befolyásolásának eszköze. Sulzbergerék – akárcsak az amerikai újságírók és a fontosabb laptulajdonosok többsége – hisznek abban, hogy van társadalmi felelősség, van kimondandó igazság és követendő erkölcs; céljaik, érdekeik nem ellentétesek a társadaloméival; a hatalomban nem végcélt, hanem eszközt látnak, amellyel a közjót szolgálhatják. Ennek megfelelően a New York Times, élen a főszerkesztővel, az elhallgatással szemben a feltárást, a cinkossággal szemben a szolidaritást bátorítja. A Sulzberger család és a társadalom érdeke nem szétválasztható. Még akkor sem, ha vitás esetekben nyilvánvalóan Arthur Sulzbergeré az utolsó szó.
A HETILAP MEGVÁSÁRLÁSA VAGY ELŐFIZETÉSE UTÁN OLVASHATÓ
Szerző: Kovács Zoltán
2016.10.21.
Milyen piac ez, és miféle piaci verseny? Természetesen semmilyen, hiszen ez a kormány gyűlöli a piacot, gyűlöli a versenyt, mert gyűlöli az annak alapját jelentő azonos versenyhelyzetet, gyűlöl mindent, amit nem ural. Csakhogy ha mindezt gyűlöli, akkor gyűlöli azt az ideált is, amit saját maga hangoztat: elsősorban is a szabad, saját tehetségéből, szorgalmából és akaratából dolgozni akaró nemzeti polgárságot. Az Orbán Viktor által szavakban hirdetett világban annyi lenne a kormány szerepe, hogy lehetőleg világosan és viszonylag hosszú időre megalkotja a piaci verseny jogi és közgazdasági környezetét, ebben meghatározza a saját szerepét, majd a továbbiakban ehhez tartja magát. Ez volna a szerepe, de nem ezt teszi, hanem felszámolja a piac gyenge maradványait. Nem csak a sajtópiacét, hanem lehetőleg mindent, ahol tettre kész emberek saját munkájuk eredményét látnák: egyoldalú szabályokat alkotnak, a döntőbizottságokat megtömik saját megbízható kádereikkel, akik aztán a termőföldtől trafikokig olyan döntéseket hoznak, amelyekkel többségében saját embereiket hozzák gazdálkodói helyzetbe. Amikor aztán ebben az egyenlőtlen küzdelemben valaki megbukik, sajnálkozva mondják, hogy bizony a piac ilyen.
Így marad talpon egy Magyar Idők nevű kormányzati agitpropka, és szűnik meg a mai sajtó egyik legszínvonalasabb terméke, a Népszabadság. Amit a kormány tesz, az csak egy érdeklődő közönség számára érthető, de ettől még tény: teletömi állami hirdetéssel az egyiket, a neki nem tetsző meg alig kap. A kormányzat szerint ez a piac.
Hogy mi a tényleges helyzet, azt jól érzékelteti az atlatszo.hu kutatása, amelyben szerette volna megtudni, hány médiavállalat hajlandó nyilvánosságra hozni, mennyi bevétele származik az államtól. Ez amúgy nyilvános adat lenne, ha nálunk az idevágó szabályokat komolyan venné a kormányzat is meg a kedvezményezettek többsége is. A következő lapokat, tévéket, rádiókat és híroldalakat keresték meg ezzel a kérdéssel: Magyar Nemzet, Lánchíd Rádió, Hír TV, Népszabadság, Heti Válasz, Index, Demokrata, Echo TV, Class FM, Origo, Magyar Narancs, ATV, Népszava, RTL Klub, TV2, HVG, Élet és Irodalom. Többszöri megkeresésükre mindössze két lap, a Népszava meg az Élet és Irodalom válaszolt. (A Mandiner korábban közölte az adatokat. Ennek ismeretében természetesen az is kérdéses, milyen jogon kritizálja a média nyilvánosságtól elzárkózó része a kormányzati összefonódásokat, ha az állami reklámköltéseket illetően maga sem törekszik az átláthatóságra.)
A Népszabadság története az egyre nyomorúságosabb magyar közélet terméke. Ez a kultúra a tulajdonfelfogáshoz is kapcsolódik. A tulajdon felelősségéhez – ahogy fogalmaz a mediapiac.com szerzője: „Ha valaki megszerez egy értékes, jól ismert vagyontárgyat vagy márkanevet, azzal óvatosan kell bánnia. Ahogyan virtuálisan keresztre feszítenek valakit egy elhanyagolt Andrássy úti palotáért vagy egy állítólag félremenedzselt, nagy múltú porcelángyárért, ugyanúgy a figyelem középpontjában lesz az, aki egy ismert politikai lapot csap a portfóliójához. Afféle hungarikum talán, hogy nálunk a lappiacon sem csináltak forradalmat, az elmúlt rendszer márkanevei éltek tovább. Ahogyan nálunk nincs Választási Újság, és a Mai szó sem került a régi nevek elé, úgy maradt életünk része a Magyar Nemzet, a Népszabadság, a Népszava… Ha valaki ezekhez nyúl, a kulturális identitásunkat érinti. Ha ezek közül tűnik el valamelyik, az minőségileg más, mint ha egy heti bulvárlap vagy havi férfimagazin esne ki a palettáról. Még akkor is, ha már nem érkezik meg milliók postaládájába reggelente.” (mediapiac.com, október)
De hát hol vagyunk mi ettől a gondolkodástól? Előlép a néhány év alatt kormányzati tényezővé avanzsált becsvágy, és tulajdonosi jogokról beszél, már persze úgy, ahogy az a fejében összeáll: lényege, hogy a tulajdonos akármit megtehet. (A magyar tulajdonosi réteg új embereiről majd máskor, most csak annyit, hogy többségében nem termelnek, hanem megszereznek. Nem versenyeznek, hanem pályáznak, majd támogatókat, Voldemortokat és fideszes Escobarokat keresnek. Ilyenformán nem pénzt hoznak, hanem visznek. A magyar lumpenburzsoázia tobzódik helikoptereivel, földnagybirtokaival és állami pénzen vásárolt külföldi futballklubjával, rosszul kitöltött vagyonnyilatkozataival, szánalmas magyarázkodásaival. Orbán hivatalba lépésekor a szolgáló állam szerény hivatalnokairól beszélt, mára föltöltötte az országot Kárpáthy Abellinókkal.)
Miniszterelnökként ő is része a rendszernek, természetesen a tápláléklánc minőségileg más, magasabb szintjén. Ő is piaci realitásokat emleget, a tulajdon szentségét. Amit a Népszabadságról mondott, szimpla és félrevezető, amit egy kormányfő aligha tehet meg. Ráadásul a kérdés egyébként sem az, hogy a tulajdonos mit tehet meg, kirúghatja a főszerkesztőt, beszüntetheti a lapot, hanem az, hogy ténylegesen mit tesz meg. A Sulzberger család vagy a New York Times jelenlegi kiadója, Arthur Ochs Sulzberger és az első generációs magyar laptulajdonosok között éppen akkora a különbség, mint a NY Times és a magyar napilapok között. Az, hogy a New York Times egyike a világ legtekintélyesebb lapjainak, egyebek között tulajdonosainak az érdeme. Számukra a lap több mint üzleti vállalkozás vagy a politika befolyásolásának eszköze. Sulzbergerék – akárcsak az amerikai újságírók és a fontosabb laptulajdonosok többsége – hisznek abban, hogy van társadalmi felelősség, van kimondandó igazság és követendő erkölcs; céljaik, érdekeik nem ellentétesek a társadaloméival; a hatalomban nem végcélt, hanem eszközt látnak, amellyel a közjót szolgálhatják. Ennek megfelelően a New York Times, élen a főszerkesztővel, az elhallgatással szemben a feltárást, a cinkossággal szemben a szolidaritást bátorítja. A Sulzberger család és a társadalom érdeke nem szétválasztható. Még akkor sem, ha vitás esetekben nyilvánvalóan Arthur Sulzbergeré az utolsó szó.
A HETILAP MEGVÁSÁRLÁSA VAGY ELŐFIZETÉSE UTÁN OLVASHATÓ
1956 A MŰEGYETEMISTA SZEMÉVEL!
KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Vak Ond
2016.10.23.
Igen! Nagybetűvel A Műegyetemista. De máris pontosítanék, hiszen valójában hárman írták a 14 pontot, amit 1956. október 22-én a nagygyűlésen megvitattak és különben a Műegyetem sem pontos.
De kezdjük az elején.
Most, először jelenik meg összefoglaló a velük kapcsolatos történtekről, bár régóta készülök megírni esetüket, hiszen kivételes szerencsém révén nagyon közeli kapcsolatban vagyok a 2 főszereplővel Sz. Sral. és M. L.-sal. (Harmadikuk – H. K. az előzmények közepette kivonult a dolgok sodrásából.)
Október 23 előtt már a szegedi egyetemisták tartottak egy nagygyűlést, ami után mindenki szépen hazament szinte utózönge nélkül.
Ezt megelőzően, október 23. előtt már egy héttel meghirdették a Műegyetem központi épületének aulájába a nagygyűlést 22-e 14 órára. Ezidő alatt állították össze a 14 pontot, ami a nagygyűlés alatt elnöklésükkel, levezetésükkel vagy 16-ra bővült, módosult az országból összesereglettek bekiabálásai, felszólalásai alapján megvitatva. Persze mindenki a saját sérelmeit vetette fel, illetve indulatokkal teli maxihazafias ötletekkel jött elő, mint a katonák magyaros ruházatának követelése és hasonlók. A Himnuszt legalább ötször elénekelték éjfélig, amíg a nagy tömeg előadta felvetéseit. Azután mindenki hazament, ki Tatára, ki Budafokra és a szélrózsa minden irányába, ahonnan a gyárakból, a vállalatoktól jöttek, vagy sokan csak egyedül, ahogy a szájról-szájra terjedő információ alapján inspirációt érzett.
Részletkérdés, de pontosítani kell a köztudatban elterjedt paradigmát! Nem műegyetemisták voltak, hanem Építőipari egyetemisták. A két egyetem egymás mellett volt, és közös volt a központi épületük, az aulájuk. A nagygyűlést tehát ezek az építőipari egyetemisták hirdették meg, szervezték meg, írták össze a követeléseiket és vezették le a nagygyűlést, amiben később az este folyamán egy katonai hallgató is besegített.
A 14 pont összeállításánál meghatározó szempont volt, hogy szigorúan, logikusan a reálisan megvalósítható fontos kérdésekből állították össze, amelyek a politikai realitást fontosnak tartották az utóbbi évek fellazuló diktatúrája esélylehetőségei alapján.
A nagygyűlés éjfélkori befejeztével elhatározták a másnapi, 23-ai demonstrációt az utcákon végigvonulva, amiről már számtalan leírás megemlékezett, így ezt, valamint a Rádió és a Parlament eseményeit sem taglalnám, hanem csak az események összefüggéseit gondolnám végig...
ITT OLVASHATÓ
Szerző: Vak Ond
2016.10.23.
De kezdjük az elején.
Most, először jelenik meg összefoglaló a velük kapcsolatos történtekről, bár régóta készülök megírni esetüket, hiszen kivételes szerencsém révén nagyon közeli kapcsolatban vagyok a 2 főszereplővel Sz. Sral. és M. L.-sal. (Harmadikuk – H. K. az előzmények közepette kivonult a dolgok sodrásából.)
Október 23 előtt már a szegedi egyetemisták tartottak egy nagygyűlést, ami után mindenki szépen hazament szinte utózönge nélkül.
Ezt megelőzően, október 23. előtt már egy héttel meghirdették a Műegyetem központi épületének aulájába a nagygyűlést 22-e 14 órára. Ezidő alatt állították össze a 14 pontot, ami a nagygyűlés alatt elnöklésükkel, levezetésükkel vagy 16-ra bővült, módosult az országból összesereglettek bekiabálásai, felszólalásai alapján megvitatva. Persze mindenki a saját sérelmeit vetette fel, illetve indulatokkal teli maxihazafias ötletekkel jött elő, mint a katonák magyaros ruházatának követelése és hasonlók. A Himnuszt legalább ötször elénekelték éjfélig, amíg a nagy tömeg előadta felvetéseit. Azután mindenki hazament, ki Tatára, ki Budafokra és a szélrózsa minden irányába, ahonnan a gyárakból, a vállalatoktól jöttek, vagy sokan csak egyedül, ahogy a szájról-szájra terjedő információ alapján inspirációt érzett.
Részletkérdés, de pontosítani kell a köztudatban elterjedt paradigmát! Nem műegyetemisták voltak, hanem Építőipari egyetemisták. A két egyetem egymás mellett volt, és közös volt a központi épületük, az aulájuk. A nagygyűlést tehát ezek az építőipari egyetemisták hirdették meg, szervezték meg, írták össze a követeléseiket és vezették le a nagygyűlést, amiben később az este folyamán egy katonai hallgató is besegített.
A 14 pont összeállításánál meghatározó szempont volt, hogy szigorúan, logikusan a reálisan megvalósítható fontos kérdésekből állították össze, amelyek a politikai realitást fontosnak tartották az utóbbi évek fellazuló diktatúrája esélylehetőségei alapján.
A nagygyűlés éjfélkori befejeztével elhatározták a másnapi, 23-ai demonstrációt az utcákon végigvonulva, amiről már számtalan leírás megemlékezett, így ezt, valamint a Rádió és a Parlament eseményeit sem taglalnám, hanem csak az események összefüggéseit gondolnám végig...
ITT OLVASHATÓ
'56 A KAZÁNHÁZBAN
REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: rezeda
2016.10.23.
A nyolcvanas évek legelején, valaha volt boldogult úrfikoromban, amikor a segédfűtés nemes művészetét űztem hivatásilag, még teljesen más volt a világ. Nem volt benne se Orbán, se Gyurcsány, se Németh Szilárd, sőt, egyáltalán senki sem volt a mai istenek közül. Kádár volt, még rajta a hús az azóta rég ellopott csontjain. Meg Trabantok, Wartburgok pöfögése, valamint párthatározatok. Voltaképp, ha jobban belegondolok, a veleje ugyanaz volt, csak a matéria tért el, meg a kötelező ima szövege.
Viszont, hogy Dali könyörgött volna a nyersanyagért ebben az én városomban, az minden kétségen felül állott. Az egész rohadt, egyre gyorsuló ütemben táguló Univerzumban még egy ilyen hely nem volt, ilyen kavalkádja koroknak és eszméknek, mint ez a pont, amelyet Szombathelynek neveztek el a marslakók. És ezen belül is a Március 15. tér, ahol Lenin szobor állott (kezében a sityakja), és ezt a szellemi katyvaszt tetőzte meg a már akkor is hülye hatalom azzal, hogy a létrehozott sajátos szimbiózist őriztette október 23-án az ellenforradalmi erőkkel szemben, akik persze sehol sem voltak.
Ennek ellenére egy tömény forradalom volt tehát az a csodás szocreál tér, amely így egyben évszázadokat ölelt át mondanivalójában, mutatva, hogy csodát nagyon könnyű tenni, csak akarni kell. S ha mindehhez hozzátesszük, hogy túlnan, alig kétszáz méterre meg szovjet hősi temető volt a maga piros csillagban végződő obeliszkjével a platánok alatt, akkor kiderül, hogy a kazánház, amelynek a mélyiben töltöttem méla ifjúságom, épp a középpontja ennek az egésznek, amelyet bús magyar sorsként értelmezhetnénk, ha szenvedő lovak nem bitorolnák már ezt a kifejező szimbólumot.
Meg a Gyula. Ő volt a főnököm nekem, a fűtő, és mint az kiderült az éjszakai műszakos ivászatok közben, ő tényleg forradalmár volt, nem ilyen nyikhaj Orbán, aki csak pofázott, amikor már minden tuti volt. Gyula a vérét, illetve hát a szabadságát adta ezért a mi mostani nagy hevületünkért, ugyanis egy zűrös éjszakán éppen a szomszédban lévő obeliszkre mászott föl, és le akarta rugdalni a csúcsáról a vörös csillagot. Ezért kapott pár évet, és a sors furcsa fintoraként szabadulása után épp ebbe a kazánházba került, ide, a szovjet temető, meg a Lenin szobor mellé.
Tehát ő volt a főnököm nekem, akivel szakmányban lehetett versenyt olvasni a tizenkét órás műszakok alatt, és, ha már végképp káprázott az ember szeme, akkor meg sakkozni, olyan mennyiségben, hogy még Kádár apánk bozontos szíve is örült volna, ha látja. De nem látta, ő másképpen látott, más szemei voltak. Ez volt az a kor, amikor a magyar Bretschneiderek élénken érdeklődtek az emberek gondolatai iránt...
...Azok tudni akarták, mit gondolsz, ezek pedig meg akarják mondani, mit gondoljál, és ez egyáltalán nem mindegy. Azok békén hagytak, ezek meg visítanak permanensen. Akkor csöndesen sakkozgattak a rend őrei, és szidták a rendszert, mostan TEK van, vonulásokkal. Haladunk. Szóval máma megint 23-a van, másfajta felgondolásokkal. A kazánházat sajnos már rég bezárták, tehát, namaste. Zárásképp azért: az az őrizés csakúgy értelmetlen volt, mint a mostani tutulás. Rendszert hétköznap kell dönteni, az ünnepeket ugyanis kurvára vigyázzák.
ITT OLVASHATÓ
Szerző: rezeda
2016.10.23.
Viszont, hogy Dali könyörgött volna a nyersanyagért ebben az én városomban, az minden kétségen felül állott. Az egész rohadt, egyre gyorsuló ütemben táguló Univerzumban még egy ilyen hely nem volt, ilyen kavalkádja koroknak és eszméknek, mint ez a pont, amelyet Szombathelynek neveztek el a marslakók. És ezen belül is a Március 15. tér, ahol Lenin szobor állott (kezében a sityakja), és ezt a szellemi katyvaszt tetőzte meg a már akkor is hülye hatalom azzal, hogy a létrehozott sajátos szimbiózist őriztette október 23-án az ellenforradalmi erőkkel szemben, akik persze sehol sem voltak.
Ennek ellenére egy tömény forradalom volt tehát az a csodás szocreál tér, amely így egyben évszázadokat ölelt át mondanivalójában, mutatva, hogy csodát nagyon könnyű tenni, csak akarni kell. S ha mindehhez hozzátesszük, hogy túlnan, alig kétszáz méterre meg szovjet hősi temető volt a maga piros csillagban végződő obeliszkjével a platánok alatt, akkor kiderül, hogy a kazánház, amelynek a mélyiben töltöttem méla ifjúságom, épp a középpontja ennek az egésznek, amelyet bús magyar sorsként értelmezhetnénk, ha szenvedő lovak nem bitorolnák már ezt a kifejező szimbólumot.
Meg a Gyula. Ő volt a főnököm nekem, a fűtő, és mint az kiderült az éjszakai műszakos ivászatok közben, ő tényleg forradalmár volt, nem ilyen nyikhaj Orbán, aki csak pofázott, amikor már minden tuti volt. Gyula a vérét, illetve hát a szabadságát adta ezért a mi mostani nagy hevületünkért, ugyanis egy zűrös éjszakán éppen a szomszédban lévő obeliszkre mászott föl, és le akarta rugdalni a csúcsáról a vörös csillagot. Ezért kapott pár évet, és a sors furcsa fintoraként szabadulása után épp ebbe a kazánházba került, ide, a szovjet temető, meg a Lenin szobor mellé.
Tehát ő volt a főnököm nekem, akivel szakmányban lehetett versenyt olvasni a tizenkét órás műszakok alatt, és, ha már végképp káprázott az ember szeme, akkor meg sakkozni, olyan mennyiségben, hogy még Kádár apánk bozontos szíve is örült volna, ha látja. De nem látta, ő másképpen látott, más szemei voltak. Ez volt az a kor, amikor a magyar Bretschneiderek élénken érdeklődtek az emberek gondolatai iránt...
...Azok tudni akarták, mit gondolsz, ezek pedig meg akarják mondani, mit gondoljál, és ez egyáltalán nem mindegy. Azok békén hagytak, ezek meg visítanak permanensen. Akkor csöndesen sakkozgattak a rend őrei, és szidták a rendszert, mostan TEK van, vonulásokkal. Haladunk. Szóval máma megint 23-a van, másfajta felgondolásokkal. A kazánházat sajnos már rég bezárták, tehát, namaste. Zárásképp azért: az az őrizés csakúgy értelmetlen volt, mint a mostani tutulás. Rendszert hétköznap kell dönteni, az ünnepeket ugyanis kurvára vigyázzák.
ITT OLVASHATÓ
11 JÓ TANÁCS AZOKNAK, AKIK KI AKARJÁK FÜTYÜLNI ORBÁN VIKTORT
KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Jámbor András és Kalocsai Kinga
2016.10.22.
...érdemes pár dolgot észben tartani és figyelni, hogy ne fajuljon el a Fidesz híveinek és az ellentüntetőknek a találkozása:
ITT OLVASHATÓ
Szerző: Jámbor András és Kalocsai Kinga
2016.10.22.
- Egy nemzeti ünnepre nem feltétlenül csak azok mennek ki, akik erős pártpreferenciával rendelkeznek, hanem sokan olyanok is, akik valóban csak a nemzeti ünnep miatt vesznek részt egy megemlékezésen. Nagyon sokan családdal, kisgyerekekkel mennek ki, és nagyon sok az idős ember is.
- Fütyülni rendben van, de azt is meg kell értsük, hogy ez zavarni fogja azokat, akik viszont meg szeretnék hallgatni azt, amit a nemzeti ünnepen mondani fognak. Lesznek, akik ezen fel fognak háborodni és esetleg agresszívan reagálnak, verbálisan vagy akár fizikailag. Az ilyen reakcióknak nem szabad felülni, mindvégig fontos, hogy a békét, az erőszakmentességet megőrizzük még ilyen esetekben is. Nem kell visszaszólni, nem szabad visszaütni. Ha valaki a tiltakozás ilyen formáját választja, készüljön fel az ellenreakciókra és arra is, ő csupán saját tiltakozását hajtsa végre.
- A fütyülésen túl a skandálás is egy megfelelő formája annak, hogy az ember kifejezze nemtetszését, azonban érdemes átgondolni, hogy mit skandálunk és verbálisan se legyünk agresszívak, ne üvöltsünk olyat, amit mi sem szeretnénk, hogy gyerekünk halljon, vagy olyat, amit kedvenc politikusunkról az ellenoldal mondana.
- Lehet még más eszközöket felhasználni, sípot, légkürtöt, kereplőt, egyéb zajnövelő eszközt, de itt is figyeljünk - főleg ha az eszköz nagyon hangos - hogy ne mások ellen használjuk, ne okozzunk például a magas zajszinttel a mellettünk állóknak kellemetlenséget.
- Nem azok az emberek az ellenségek, akik kimennek egy állami ünnepségre, és nem is a kint szolgálatot teljesítő rendőrök. Azt mindig tartsuk szem előtt, hogy Orbán Viktorral és az általa felállított rendszerrel van bajunk, nem pedig azzal az emberrel, aki ott áll a másik oldalon. Őket csak békés formában sikerülhet meggyőzni igazunkról.
- Ne hagyjuk, hogy az események, akár saját tüntető társunk, vagy az állami ünnepségen állók miatt tettlegességig fajuljanak, lökdösődés, köpködés vagy akár verekedés legyen a helyzetből. Próbáljuk nyugtatni az olyan tüntető társainkat, akik agresszívabbak, akiket elkap a hév.
- Ha egyesével próbálunk meg bejutni az állami ünnepségre, mintha arra mennénk és nem attól elszeparálva akarnánk kifejezni a véleményünket, akkor arra kell számítani, hogy - ahogy ez minden tüntetésen érvényes - a rendezvény szervezőinek, rendezőinek, esetlegesen az általuk felkért biztonsági cég alkalmazottainak jogukban áll felkérni minket a távozásra, ha szerintük nem értünk egyet a rendezvény szellemiségével. Ha beléptetés van, akkor ugyanígy jogukban áll nem beengedni minket. Ha az ő felszólításuknak nem engedelmeskedünk, akkor kérhetik a rendőrség segítségét, akiknek jogukban áll igazoltatni és kikísérni minket a rendezvény területéről. Ha a rendőri intézkedésnek nem engedelmeskedünk, akkor kényszeríthetnek minket a rendezvény területének elhagyására, és ha szükségesnek látják, akkor elő is állíthatnak. Ezen kívül jó eséllyel magunk leszünk egy olyan tömegben, amely nem ért egyet a mi ellenvéleményünkkel, és ilyen esetben könnyen kialakulhat fizikai konfliktus.
- Legutóbb március 15-én, a Múzeum körútnál volt ellentüntetés Orbán beszéde alatt, ott jó pár ellentüntető próbálta meg áttörni a rendőri sorfalat egyénileg. Azon túl, hogy ennek nem sok hatása volt, még ha egy-egy ember át is jutott, akik aztán rögtön lökdösődésbe is kezdtek az állami rendezvény résztvevőivel, semmit nem értek el. Ellenben agresszív hatása volt, amivel nem nyertek ügyüknek támogatást.
- Ha egy mód van rá, ne menjünk egyedül! Ha azt gondoljuk, tömegesen nem engednének be a beléptetéskor a biztonságiak, akkor is beszéljük meg ismerőseinkkel, hol találkozunk a Kossuth téri kordonerdőn belül. Próbáljunk együtt mozogni a társainkkal, hogy vigyázzunk egymásra, és ne legyünk egy esetleg balhés helyzetben egyedül. Ha atrocitás ér minket, vagy társunkat, azt próbáljuk rögzíteni fotóval, vagy videóval.
- Legyen nálunk személyi igazolvány és lakcímkártya egy esetleges rendőri intézkedés esetében, ne takarjuk el arcunkat, és ne vigyünk magunkkal szúró- és vágófegyvert a helyszínre.
- Amit fontosnak tartunk, hogy senki se kezdeményezzen erőszakos cselekedetet, ne üljön fel a provokációnak, és ő se provokálja a nem fütyülni érkezőket.
ITT OLVASHATÓ
1956 - SZÍNHÁZIAK SZÍNHÁZAKRÓL, FORRADALOMRÓL. 1. RÉSZ
NEMZETIKÖNYVTÁR BLOG
Szerző: Rajnai Edit
2016.10.23.
Szerző: Rajnai Edit
2016.10.23.
Sorozatunk színészek, színházi emberek visszaemlékezését idézi fel az 1956-os forradalom napjaira a hatvanadik évforduló alkalmából...
...Mi is történt 1956 októberében a színházakban és a színházak körül? Szöveg, adatokat tartalmazó forrás kevés maradt, összeszedegetve sincs. Blogsorozatunk színészek, színházi emberek memoárjait – emlékezetüket – hívja segítségül, remélve, hogy a kérdésre legalább töredékes válasz adható, és számolva azzal, hogy az idő, az egyéniség, a világszemlélet, az életutak egyéb történései, az 1956-ban elfoglalt és az 1956 utáni helyzetek és pozíciók az emlékezőket utólag is irányítják. A történetek 1956 októbere-novembere eseményeinek csak néhány részletét idézik. Az előzmények és a folytatás ott olvasható az emlékiratokban...
'56 A MAGYAR FILMMŰVÉSZETBEN
CSECSE MESÉK BLOG
Szerző: Gál Bence Balázs
2016.10.22.
60 éve már, hogy a magyar nemzet kimondta, elég volt. Az ünnepre való tekintettel ebben a posztban összegyűjtöttem, a teljesség igénye nélkül, azokat az alkotásokat, amelyek vagy az eseményekkel, vagy az azt követő megtorlás időszakával foglalkoznak, vagy elmesélnek egy nagyon emberközeli történetet a háttérben a forradalommal.
ITT OLVASHATÓ
Szerző: Gál Bence Balázs
2016.10.22.
ITT OLVASHATÓ
KERTÉSZ ÁKOS: ÖTVENHAT SZÁMTALAN ARCA
KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Kertész Ákos
2016.10.21.
Ahányan vagyunk, magunkat valamilyen szinten magyarnak tartó emberek, annyi ötvenhatunk van. Így hát senki ne várja tőlem, hogy én fogalmazzam meg az autentikus, egyedül érvényes, kanonizálható ötvenhatot; természetesen a magaméról fogok beszélni, annak is csak egy kis szeletéről.
Nemrég Lázár György kollégánk adta meg a KMH visszaemlékezésének alaphangját figyelmeztetve arra, hogy az ötvenhatos magyar emigrációt nem kellene szentté avatni, rengeteg bűnöző (többszörös gyilkos is!), szélhámos, ingyenélő, a csőcselékhez, a csürhéhez tartozó figura volt köztük. Meg persze példamutatóan tisztességes, szorgalmas emberek, akik a befogadó ország jeles állampolgárivá lettek. Még hősök is.
Vagyis ne fanatizáljunk egyoldalú mítoszokat, próbáljunk meg tárgyilagosak maradni; mi, toleráns kanadaiak, igazán megengedhetjük magunknak ezt a luxust.
Hiszen eddig azt sem sikerült eldönteni, mi volt ötvenhat. Sajnálatos események? Vagy éppen örvendetes események? Forradalom? Ellenforradalom? Fölszabadító szabadságharc? Belső (párt-állami) puccs? Vagy csupán puccskísérlet?
És ki volt Nagy Imre? A Forradalom vezére? Vagy egy gyönge politikus, aki hagyta magát a hangadóktól sodortatni, hogy végül vállalja a mártírhalált? De miért? Egy emberarcú, szerethető szocializmusért? A nemzeti függetlenségért? A demokráciáért?
És ki volt Kádár János? Reform-kommunista, aki szovjet nyomásra áruló lett és vállalta, hogy ő hívta be az oroszokat, akiket annyira nem kellett hívni, hogy ki sem mentek a országból? Az ötvenhatot követő véres megtorlás főfelelőse (amit végülis Andropov szovjet nagykövet diktált), vagy reálpolitikus, aki fölismerte, hogy Jalta és Potsdam érvényben van, vagyis a szovjet csapatok a nyugat, a NATO teljes egyetértésével tartózkodnak Magyarországon, és ha csak a magyar lázadó fegyveresek nem kergetik vissza őket Moszkváig, innen ugyan a szovjeteket semmilyen nemzetközi erő ki nem penderíti? És közben megpróbálta a rabomobilt a kijelölt út napos oldalán vezetni?
Ja, és nem volt kötelező Kádárnak vállalnia a föladatot. Mehetett volna Nagy Imréékkel a jugó követségre és onnan Snagovba fogolynak, sőt nemzeti hősnek, és nyugodtan átadhatta volna a stafétabotot Münnichnek, Ilkunak, Biszkunak, Dögeinek, Szirmainak, Aprónak… voltak itt káderek, dögivel!
Akinek csak halvány fogalmai vannak ezekről a figurákról, az tudja, hogy hozzájuk képest Kádár maga volt Gábriel arkangyal, csak belőle nem lett nemzeti mítosz. Hazaáruló is kell, bűnbak, mint Világos után Görgey Arthur, Trianon után Károlyi, Jászi meg a zsidók, hogy legyen, aki megszemélyesíti a balsorsot...
ITT OLVASHATÓ
Szerző: Kertész Ákos
2016.10.21.
Nemrég Lázár György kollégánk adta meg a KMH visszaemlékezésének alaphangját figyelmeztetve arra, hogy az ötvenhatos magyar emigrációt nem kellene szentté avatni, rengeteg bűnöző (többszörös gyilkos is!), szélhámos, ingyenélő, a csőcselékhez, a csürhéhez tartozó figura volt köztük. Meg persze példamutatóan tisztességes, szorgalmas emberek, akik a befogadó ország jeles állampolgárivá lettek. Még hősök is.
Vagyis ne fanatizáljunk egyoldalú mítoszokat, próbáljunk meg tárgyilagosak maradni; mi, toleráns kanadaiak, igazán megengedhetjük magunknak ezt a luxust.
Hiszen eddig azt sem sikerült eldönteni, mi volt ötvenhat. Sajnálatos események? Vagy éppen örvendetes események? Forradalom? Ellenforradalom? Fölszabadító szabadságharc? Belső (párt-állami) puccs? Vagy csupán puccskísérlet?
És ki volt Nagy Imre? A Forradalom vezére? Vagy egy gyönge politikus, aki hagyta magát a hangadóktól sodortatni, hogy végül vállalja a mártírhalált? De miért? Egy emberarcú, szerethető szocializmusért? A nemzeti függetlenségért? A demokráciáért?
És ki volt Kádár János? Reform-kommunista, aki szovjet nyomásra áruló lett és vállalta, hogy ő hívta be az oroszokat, akiket annyira nem kellett hívni, hogy ki sem mentek a országból? Az ötvenhatot követő véres megtorlás főfelelőse (amit végülis Andropov szovjet nagykövet diktált), vagy reálpolitikus, aki fölismerte, hogy Jalta és Potsdam érvényben van, vagyis a szovjet csapatok a nyugat, a NATO teljes egyetértésével tartózkodnak Magyarországon, és ha csak a magyar lázadó fegyveresek nem kergetik vissza őket Moszkváig, innen ugyan a szovjeteket semmilyen nemzetközi erő ki nem penderíti? És közben megpróbálta a rabomobilt a kijelölt út napos oldalán vezetni?
Ja, és nem volt kötelező Kádárnak vállalnia a föladatot. Mehetett volna Nagy Imréékkel a jugó követségre és onnan Snagovba fogolynak, sőt nemzeti hősnek, és nyugodtan átadhatta volna a stafétabotot Münnichnek, Ilkunak, Biszkunak, Dögeinek, Szirmainak, Aprónak… voltak itt káderek, dögivel!
Akinek csak halvány fogalmai vannak ezekről a figurákról, az tudja, hogy hozzájuk képest Kádár maga volt Gábriel arkangyal, csak belőle nem lett nemzeti mítosz. Hazaáruló is kell, bűnbak, mint Világos után Görgey Arthur, Trianon után Károlyi, Jászi meg a zsidók, hogy legyen, aki megszemélyesíti a balsorsot...
ITT OLVASHATÓ
56 CSEPP VÉR - MUSICAL
JESZ YOUTUBE CSATORNÁJA
Szerző: Mihály Tamás, Réz András, Bokor Attila
2013.10.21
"Történetünk egy kicsinyke, határ menti településen zajlik, mely valós keresztmetszete a rettegett '50-es évek terrorjának. 1956. október 23-án, az ÁVÓ a helyi orosz parancsnok lányának születésnapjára bált rendez. Ezen a bálon a fiatalok összecsapást terveznek a helyi karhatalmistákkal. A terv meghiúsul, mivel a budapesti forradalom kitörésének hírére a bál félbeszakad. Ekkorra már Juli, a helyi ávós parancsnok lánya és Robi, a fővárosból kitelepített színész fia egymásba szeret. Lehet-e ebben a forradalmi helyzetben a két ellentétes oldalon álló szerelmes szív egymásé?"
színes, magyar musical, 90 perc, 2007
rendező: Bokor Attila
forgatókönyvíró: Réz András, Bokor Attila
zeneszerző: Mihály Tamás
operatőr: Szalai András, Pintér András
jelmeztervező: Csík György
vágó: Szatori Tibor
szereplők:
Kaszás Attila (Lőrinc)
Palcsó Tamás (Robi)
Veres Mónika (Juli)
Miller Zoltán (Mercutió)
Miller Lajos (Lear)
Alföldi Róbert (Aporius)
Keresztes Ildikó (Hostess)
Seress Zoltán (Herceg)
Puskás Péter (Genya)
AZ 56 CSEPP VÉR HONLAPJA
Szerző: Mihály Tamás, Réz András, Bokor Attila
2013.10.21
színes, magyar musical, 90 perc, 2007
rendező: Bokor Attila
forgatókönyvíró: Réz András, Bokor Attila
zeneszerző: Mihály Tamás
operatőr: Szalai András, Pintér András
jelmeztervező: Csík György
vágó: Szatori Tibor
szereplők:
Kaszás Attila (Lőrinc)
Palcsó Tamás (Robi)
Veres Mónika (Juli)
Miller Zoltán (Mercutió)
Miller Lajos (Lear)
Alföldi Róbert (Aporius)
Keresztes Ildikó (Hostess)
Seress Zoltán (Herceg)
Puskás Péter (Genya)
AZ 56 CSEPP VÉR HONLAPJA
KAZAMATÁK (TRAGÉDIA)
MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁR
Szerzők: Papp András és Térey János
A Kazamaták tehát több szempontból is a mai magyar dráma egyik legnagyobb teljesítménye, amelynek sok érdeme közül ma alighanem az a legnagyobb, hogy kényes problematikához nyúl, mer sebeket feltépni és mély ellentmondásokkal szembesíteni — olyan bátorság és becsületesség ez, amilyenre régen nem volt példa a magyar drámairodalomban.
Mindkét szerző mögött jelentős irodalmi teljesítmények állnak: Papp Andrásnak már két elbeszéléskötete és egy kisregénye jelent meg, Térey Jánosnak több verseskötete, egy verses regénye (Paulus) és egy monumentális, nagyfontosságú drámaciklusa, a Nibelung lakópark, amelynek előadása — miként Puskin Borisz Godunovjának fordításáé is — visszaigazolta, hogy a verses dráma újrateremtőjét is tisztelhetjük benne.
INNEN LETÖLTHETŐ ÉS OLVASHATÓ (PDF-BEN)
A DARAB ELOLVASHATÓ A HOLMI FOLYÓIRATBAN IS
Szerzők: Papp András és Térey János
„A Köztársaság téren bűnhődésből az is hőssé kénytelenedik lenni, aki bűnös vagy csak ártatlanul az.”
A Kazamaták történelmi tragédia, s tárgya a magyar történelem egy fájdalmas eseménye, az 1956-os forradalom egyik neuralgikus epizódja. Budapesten, október 30-án a Köztársaság téri Pártbizottság ostroma után került sor lincselésekre, amelyek során két honvédtiszt, egy fodrász és 14 rendőregyenruhába átöltözött ÁVH-s karhatalmista lelte halálát. A Kazamaták ennek a napnak az eseményeit dolgozza fel, egyfelől tényszerűen történelmi hitelességgel, másfelől mindkét oldal szereplőinek lelkét-tudatát művészi kreativitással és nagyfokú beleéléssel rekonstruálva, felidézve. A tragédia nagyszabású és sikeres kísérlet arra, hogy a történelmi dráma legmagasabb rendű modelljét, Shakespeare krónikás játékainak dramaturgiáját újrateremtse. Ez a dramaturgia lehetővé teszi egyrészt a pártházon belüli, illetve a kinti, a Köztársaság téri figurák nézőpontjának, perspektívájának állandó szembesítését—ütköztetését, másrészt a különböző tudati szinten álló figurák árnyalt karakterizálását. Mindebből a drámai ábrázolás magas fokú objektivitása következik, a műfajnak e legnagyobb értéke nem csupán irodalmi, hanem színházi érték is a dráma nyelvi—költői minősége, amely meggyőzően bizonyítja, hogy a költői nyelv színházi erővé válhat.
A Kazamaták tehát több szempontból is a mai magyar dráma egyik legnagyobb teljesítménye, amelynek sok érdeme közül ma alighanem az a legnagyobb, hogy kényes problematikához nyúl, mer sebeket feltépni és mély ellentmondásokkal szembesíteni — olyan bátorság és becsületesség ez, amilyenre régen nem volt példa a magyar drámairodalomban.
Mindkét szerző mögött jelentős irodalmi teljesítmények állnak: Papp Andrásnak már két elbeszéléskötete és egy kisregénye jelent meg, Térey Jánosnak több verseskötete, egy verses regénye (Paulus) és egy monumentális, nagyfontosságú drámaciklusa, a Nibelung lakópark, amelynek előadása — miként Puskin Borisz Godunovjának fordításáé is — visszaigazolta, hogy a verses dráma újrateremtőjét is tisztelhetjük benne.
INNEN LETÖLTHETŐ ÉS OLVASHATÓ (PDF-BEN)
A DARAB ELOLVASHATÓ A HOLMI FOLYÓIRATBAN IS
PANNON TÖREDÉK
INDAVIDEO
Szerző: Mészöly Miklós-Sólyom András
Egy fiú rácsodálkozik a világra, és megtapasztalja a szex és a halál közelségét. Az 1956-os forradalom szokatlan feldolgozása Sólyom Andrástól Mészöly Miklós írása alapján.
Főszerepben Almási Sándor és Marozsán Erika...
ITT NÉZHETŐ MEG (ANGOL FELIRATTAL)
Szerző: Mészöly Miklós-Sólyom András
Egy fiú rácsodálkozik a világra, és megtapasztalja a szex és a halál közelségét. Az 1956-os forradalom szokatlan feldolgozása Sólyom Andrástól Mészöly Miklós írása alapján. Főszerepben Almási Sándor és Marozsán Erika...
ITT NÉZHETŐ MEG (ANGOL FELIRATTAL)
AZ 1956-OS FORRADALOM ÉS A NŐK
KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Vendégszerző
2016.10.22.
Az 1956-os forradalmat a szabadságért, a nemzeti függetlenségért, és egyidejűleg a „állami feminizmus” ellen is vívták. Az 1956-os forradalom társadalmi nemek szerinti elemzését azzal a kijelentéssel kell kezdeni, hogy a forradalom az „anyai alapú gondolkodás” egyeduralma helyreállításáért harcolt. A forradalom jól ismert követelései mellett - mint a pl. szovjet csapatok visszavonása - a helyi forradalmi csoportok férfitagjai követelték a "laza" abortusz-jogszabályok megszigorítását, s ezzel a II. világháborút követő emancipációs folyamat visszafordítását. A nőket mint nőket a forradalomban való részvételre nem bátorították különösebben, de ha már ott voltak, akkor a hagyományos és jól ismert női szerepeket szánták nekik: a gondoskodó és gyászoló anyafiguráét. Azok a nők kerültek valamennyire az érdeklődés középpontjába, akik hosszú börtönbüntetést szenvedtek el vagy kivégezték őket. A következőkben az ’56-os női szerepeket vesszük sorra a “Fel a tettek mezejére, polgártársnőim!’ Nők és a férfiak esélyegyenlősége Magyarországon" című kiadvány alapján:
ITT OLVASHATÓ
Szerző: Vendégszerző
2016.10.22.
ITT OLVASHATÓ
NÉZŐPONTOK - AZ 1956-OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC A BRIT KÖVETSÉG SZEMSZÖGÉBŐL
NÉZŐPONTOK BLOG
Szerzők: a Brit Követség munkatársai
2016.10.
1956 októberének végén és novemberének elején a magyar nép szabadságáért és függetlenségéért szállt harcba a kommunista totalitarizmussal és a moszkvai uralommal szemben. Az 1956-os forradalom és szabadságharc története jól ismert Magyarországon és szerte a világon. E történelmi esemény 60. évfordulójának alkalmából szeretnénk újra elmesélni az 1956-ban zajló történéseket a budapesti, Harmincad utcai Brit Követség magyar és brit munkatársainak szemszögéből. Az idővonalon végighaladva az ő szavaikon keresztül ismerhetik meg a forradalom és szabadságharc legfontosabb pillanatait, kezdve a forradalom kitörésétől az orosz erők pusztító erejű ellentámadásáig:
ITT OLVASHATÓ
Szerzők: a Brit Követség munkatársai
2016.10.
ITT OLVASHATÓ
FÉSZBUKORSZÁG HÜLYE NÉPE ÉS A KOMMANDÓ
KOLOZSVÁRI SZALONNA
- DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2016.10.22.
- DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2016.10.22.
...Az a nagy büdös helyzet, hogy Fészbukország kíváncsi népe fizeti ezt az egész cécót. Ők fizetik a kis páncélozott autót (az összeset) és a többi harminc járművet, amivel sikerült felvonulni. Fészbukország népe fizeti továbbá a tokától-bokáig marconába öltözött erős fiúk bérét, tébéjét, a benzint az autókba, a maszkot, valamint az alsógatyájukat is.
Ez idáig teljesen rendben is van, mert Fészbukország népének az a dolga, hogy ezt fizesse, erős fiúknak az a dolguk, hogy végezzék a feladatukat. Tehát véletlenül sem az a dolguk, hogy eltévedjenek, a szomszéd ajtaját rúgják be, tökön lőjék egymást és ráhozzák a frászt egy komplett falura. Továbbá az sem dolguk, hogy a seggüket vakarásszák, miközben egy köpésre tőlük valaki kirabol egy bankot. Az sem dolguk, hogy háborúsat játsszanak az aktuális miniszterelnök nagyobb örömére, bár erről nem ők döntenek nyilván, ez alól ezennel fel is mentem őket.
Azonban az erős fiúknak feltétlenül nem dolga (nyilván folyamatosan és kiemelten nem a beosztottakról beszélek, hanem a főhülyékről, akik a parancsokat osztják), hogy baromságokat nyilatkozzon anyuról, DNS-ről, agyafurmányos nyomozásról. Főkemény maximum annyit mondhat, hogy nem mondhat semmit. Minden más: azoknak a fészbuklakóknak a hülyének nézése, akik fizetik a cirkuszt. Tetszik tudni?
Márpedig Fészbukország lakói nem idióták, hanem orvosok, fodrászok, tanárok, bolti eladók, mérnökök és például hozzáértő kommentelők. Ezért nem célszerű sem le-, sem hülyének nézni őket. Gúnyolni sem, egyébként.
Ha a főkemény ennyire hülye, akkor le kell váltani a francba és nem kell közösségbe engedni. Fészbukország népének nem dolga tisztában lenni a nyomozás, helyszínelés, felderítés, informátor bevonásának, a gyanúsított elfogásának minden részletével. Akár egyetlen részletével sem dolga tisztában lenni. Nem Fészbukország népe tájékoztatta a kormánysajtót baromságokról. Nem is Fészbukország népe csinálta a végtelenül röhejes videót az elfogásról, masírozásról, nem Fészbukország népe bohóckodott negyvenedmagával az egy gyanúsított elfogásánál.
Ellenben Fészbukország fizeti a számlát és ha már így van, joggal várja el, hogy profi módon működjön a TEK, ne cirkuszt rendezzenek, hanem csendben, hatékonyan és jól végezzék a dolgukat. A dolguk pedig nem a kormány erejének demonstrálása, hanem a polgárok védelme. Amennyiben egy feladat elvégzéséhez nem szükséges 30 darab luxusautóval felvonulást rendezni – márpedig a feltételezett robbantó elfogása után, a házkutatás megtartásához garantáltan nem szükséges – akkor ne rendezzenek.
Ameddig azonban azért fizetünk, hogy néhány hülyegyerek kiélhesse kamaszkori álmát és kommandósosat játszhasson, addig a minimum, hogy röhögni fogunk. A pénzünkért.
A tiszteletet kevés követelni. Azt ki kell érdemelni. Tecciktudni?
Ez idáig teljesen rendben is van, mert Fészbukország népének az a dolga, hogy ezt fizesse, erős fiúknak az a dolguk, hogy végezzék a feladatukat. Tehát véletlenül sem az a dolguk, hogy eltévedjenek, a szomszéd ajtaját rúgják be, tökön lőjék egymást és ráhozzák a frászt egy komplett falura. Továbbá az sem dolguk, hogy a seggüket vakarásszák, miközben egy köpésre tőlük valaki kirabol egy bankot. Az sem dolguk, hogy háborúsat játsszanak az aktuális miniszterelnök nagyobb örömére, bár erről nem ők döntenek nyilván, ez alól ezennel fel is mentem őket.
Azonban az erős fiúknak feltétlenül nem dolga (nyilván folyamatosan és kiemelten nem a beosztottakról beszélek, hanem a főhülyékről, akik a parancsokat osztják), hogy baromságokat nyilatkozzon anyuról, DNS-ről, agyafurmányos nyomozásról. Főkemény maximum annyit mondhat, hogy nem mondhat semmit. Minden más: azoknak a fészbuklakóknak a hülyének nézése, akik fizetik a cirkuszt. Tetszik tudni?
Márpedig Fészbukország lakói nem idióták, hanem orvosok, fodrászok, tanárok, bolti eladók, mérnökök és például hozzáértő kommentelők. Ezért nem célszerű sem le-, sem hülyének nézni őket. Gúnyolni sem, egyébként.
Ha a főkemény ennyire hülye, akkor le kell váltani a francba és nem kell közösségbe engedni. Fészbukország népének nem dolga tisztában lenni a nyomozás, helyszínelés, felderítés, informátor bevonásának, a gyanúsított elfogásának minden részletével. Akár egyetlen részletével sem dolga tisztában lenni. Nem Fészbukország népe tájékoztatta a kormánysajtót baromságokról. Nem is Fészbukország népe csinálta a végtelenül röhejes videót az elfogásról, masírozásról, nem Fészbukország népe bohóckodott negyvenedmagával az egy gyanúsított elfogásánál.
Ellenben Fészbukország fizeti a számlát és ha már így van, joggal várja el, hogy profi módon működjön a TEK, ne cirkuszt rendezzenek, hanem csendben, hatékonyan és jól végezzék a dolgukat. A dolguk pedig nem a kormány erejének demonstrálása, hanem a polgárok védelme. Amennyiben egy feladat elvégzéséhez nem szükséges 30 darab luxusautóval felvonulást rendezni – márpedig a feltételezett robbantó elfogása után, a házkutatás megtartásához garantáltan nem szükséges – akkor ne rendezzenek.
Ameddig azonban azért fizetünk, hogy néhány hülyegyerek kiélhesse kamaszkori álmát és kommandósosat játszhasson, addig a minimum, hogy röhögni fogunk. A pénzünkért.
A tiszteletet kevés követelni. Azt ki kell érdemelni. Tecciktudni?
ÉLJEN A NAGY OKTÓBERI KLEPTOKRATA FORRADALOM LEVERÉSÉNEK TIZEDIK ÉVFORDULÓJA
PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.10.22.
Jeles nap lesz holnap.
Október 23.-ra emlékezünk, 2006. október 23.-ra.
Emlékezhetnénk éppen 1956 október 23.-ra is, de ennek objektív akadályai vannak, hiszen emlékezni az tud, akinek vannak emlékei az adott eseményről, és ilyenek egyre kevesebben vagyunk, meg aztán ez egy speciális nap, a nemzet megosztottságának ünnepe.
Lehetett volna éppen a nemzeti méltóság ünnepe is, hiszen a forradalom és ellenforradalom hívei között abban azért egyetértés volt, hogy Rákosi Magyarországa igencsak túltolta az igazodást a Nagy Testvérhez, emellett példásan teljesítette Sztálin személyi kultuszának magyar verzióját, a kor köpcösének vastapssal megerősített személyi kultuszát.
Sajnos, ez a nap az idők folyamán teljességgel alkalmatlanná vált az ünneplésre, melynek oka az aktuálpolitikán túl az is, hogy a korabeli történések mindennek mondhatók, csak szépnek és emelkedettnek nem.
Akinek ebben kételyei vannak, az nézzen utána, kiket kellene hősként tisztelnünk, és szörnyedjen el, - a mai liturgia szerint egy szerencsétlen kis deviánst, egy gyilkos orvostanhallgatót, a pesti srác névre hallgató sosemvolt, idealizált figurát, meg a nemzet durva anyját, aki mára már rózsakeresztes hölgyként tetszeleg.
Maradjunk annyiban: ha ők szimbolizálják ötvenhatot, akkor nekem nehezen megy az áhítat, de lehetünk ezzel így néhányan, akik viszolyogva nézzük a mai potentátok hazudozásait, erőlködéseit.
Viszont ha már ünnep, hát keressük meg, mit lehet megünnepelni?
Adja magát a Nagy Októberi Kleptokrata Forradalom tizedik évfordulója, melynek leverését valóban ünnepelni lehetne.
1956 ötvenedik évfordulójára a világ számos országából vezető politikusok, államfők és miniszterelnökök látogattak el hozzánk, hogy kifejezzék tiszteletüket a magyar nép iránt, mely szembe mert szállni egy világhatalommal.
A Nyugat szeret ez ügyben velünk ünnepelni, hiszen ha ő mondja az ünnepi beszédet, könnyen el lehet felejteni, hogy az események tragikusra fordulását részben ők okozták azzal, hogy felelőtlenül és cinikus módon nekiküldték az embereket a szovjet tankoknak, jóllehet pontosan tudták, hogy Zsukov Vörös Hadseregének nem lehetünk ellenfele.
Mégis, azt a benyomást keltették, hogy adott esetben számíthatunk majd a segítségükre, akár fegyveres segítségre is.
Illúzió volt, Jalta rendelkezett és a Nyugat tartotta magát a megállapodáshoz, de némi lelkiismeretfurdalása azért volt és van is.
Úgy ötven ország vezetői jöttek el hozzánk, gondolom, a következő ötven évben ilyesmire nemigen fog sor kerülni.
A vendégeket óriási cirkusz várta, melynek oka az volt, hogy a Fidesz elvesztette a választásokat, és arra jutott, hogy az egyébként idiótaságokkal felkorbácsolt tömeghangulat alkalmas arra, hogy a gyűlölt Gyurcsányt, aki a választási vitában porig alázta Orbánt, azonnal el lehet kergetni...
ITT OLVASHATÓ
Szerző: PuPu
2016.10.22.
Október 23.-ra emlékezünk, 2006. október 23.-ra.
Emlékezhetnénk éppen 1956 október 23.-ra is, de ennek objektív akadályai vannak, hiszen emlékezni az tud, akinek vannak emlékei az adott eseményről, és ilyenek egyre kevesebben vagyunk, meg aztán ez egy speciális nap, a nemzet megosztottságának ünnepe.
Lehetett volna éppen a nemzeti méltóság ünnepe is, hiszen a forradalom és ellenforradalom hívei között abban azért egyetértés volt, hogy Rákosi Magyarországa igencsak túltolta az igazodást a Nagy Testvérhez, emellett példásan teljesítette Sztálin személyi kultuszának magyar verzióját, a kor köpcösének vastapssal megerősített személyi kultuszát.
Sajnos, ez a nap az idők folyamán teljességgel alkalmatlanná vált az ünneplésre, melynek oka az aktuálpolitikán túl az is, hogy a korabeli történések mindennek mondhatók, csak szépnek és emelkedettnek nem.
Akinek ebben kételyei vannak, az nézzen utána, kiket kellene hősként tisztelnünk, és szörnyedjen el, - a mai liturgia szerint egy szerencsétlen kis deviánst, egy gyilkos orvostanhallgatót, a pesti srác névre hallgató sosemvolt, idealizált figurát, meg a nemzet durva anyját, aki mára már rózsakeresztes hölgyként tetszeleg.
Maradjunk annyiban: ha ők szimbolizálják ötvenhatot, akkor nekem nehezen megy az áhítat, de lehetünk ezzel így néhányan, akik viszolyogva nézzük a mai potentátok hazudozásait, erőlködéseit.
Viszont ha már ünnep, hát keressük meg, mit lehet megünnepelni?
Adja magát a Nagy Októberi Kleptokrata Forradalom tizedik évfordulója, melynek leverését valóban ünnepelni lehetne.
1956 ötvenedik évfordulójára a világ számos országából vezető politikusok, államfők és miniszterelnökök látogattak el hozzánk, hogy kifejezzék tiszteletüket a magyar nép iránt, mely szembe mert szállni egy világhatalommal.
A Nyugat szeret ez ügyben velünk ünnepelni, hiszen ha ő mondja az ünnepi beszédet, könnyen el lehet felejteni, hogy az események tragikusra fordulását részben ők okozták azzal, hogy felelőtlenül és cinikus módon nekiküldték az embereket a szovjet tankoknak, jóllehet pontosan tudták, hogy Zsukov Vörös Hadseregének nem lehetünk ellenfele.
Mégis, azt a benyomást keltették, hogy adott esetben számíthatunk majd a segítségükre, akár fegyveres segítségre is.
Illúzió volt, Jalta rendelkezett és a Nyugat tartotta magát a megállapodáshoz, de némi lelkiismeretfurdalása azért volt és van is.
Úgy ötven ország vezetői jöttek el hozzánk, gondolom, a következő ötven évben ilyesmire nemigen fog sor kerülni.
A vendégeket óriási cirkusz várta, melynek oka az volt, hogy a Fidesz elvesztette a választásokat, és arra jutott, hogy az egyébként idiótaságokkal felkorbácsolt tömeghangulat alkalmas arra, hogy a gyűlölt Gyurcsányt, aki a választási vitában porig alázta Orbánt, azonnal el lehet kergetni...
ITT OLVASHATÓ
1956: KOLLEKTÍV TUDATTALAN
MAGYAR NEMZET ONLINE
Szerző: Körmendy Zsuzsanna
2016.10.22.
Szerző: Körmendy Zsuzsanna
2016.10.22.
Tele van a város ’56-os plakátokkal, rajtuk a forradalom hősei és hőssé válni nem akaró áldozatai. Beszélnek hozzánk ezek az arcok. Nekem a legtöbbet eddig egy tizennégy éves, de tizenegynek sem látszó fiúcskáról (Dózsa László) készült fénykép mondta el. Tiszta gyerekarcán felnőtteken látott elszántság; kabátja, akár fölvállalt szerepe, nagy neki. Hátán puska, de a kabát válla lelóg, ujja oly hosszú, hogy eltűnik benne a gyerekkéz, jobb is, hiszen kesztyű biztosan nincs a fiún. Ahogy sál sincs a nyakában, csak a gallérján egy biztosítótű. Ennyi volt, és nem több, ami az ő életét a biztonsággal összetűzte. Arcán a korai, felnőttes elhivatottság mellett fáradtság, amit talán táplálhatott az éhség és a kialvatlanság is, nem tudjuk.
Régi fotókat nézegetni 1956-ról különös, a nem múló seb okozta fájdalomra emlékeztető érzés. Nyugtalanító gondolatokat kelt, aminek az is oka lehet, hogy tudjuk, a fényképeken, amelyeken mi egy szabadsághiányos kor szenvedéslenyomatait keressük, az állambiztonság emberei a megtorlás idején egészen mást kutattak: ezekről a felvételekről azonosítottak számos felkelőt, akiket később bebörtönöztek, kivégeztek.
Sokszor csak később látjuk tisztán, hogy az idő értünk vagy ellenünk dolgozott. 1956 emléke szívdobbanásaink visszhangjaként lüktet bennünk, mert minden magyar embernek, aki akár csak gyerekfejjel átélte, homályos lelkiismeret-furdalást okoz pusztán azért, mert ő életben maradt, a többiek meg meghaltak. Hiszen még gyerekek is odavesztek. Ne ünnepeljük oly diadalmasan a „pesti srácokat”! Gyerekeket tankok elé engedni benzinespalackkal halálos bűn, nagy szégyen. Ugyanolyan halálos bűn, ugyanakkora szégyen, mint Európának és az egész rátarti Nyugatnak az, hogy megengedte: csak a magyarok vére folyjon a senki által nem akart szovjet tömb megbontásáért.
1956-ról torokelszorulás nélkül szónokolni csak azok tudnak, akik se felnőttként, se gyerekként nem élték át, mert jóval utána születtek. Minél később, annál szabadabban szárnyal a hangjuk. Mert 1956-ról hallgatni tanult meg egy ország. Hallgatni mélyen, a szív csöndjére fülelni csak, szó nélkül ünnepelni, baráti tekintetekbe merülten, és közben bízva abban, hogy botorul nem egy állambiztonsági ember mímelt együttérzésében kerestünk megértést.
És mivel a diktatúrában 34 éven át a hallgatást szoktuk meg, ez mélyebb nyomokat hagyott, mint az utóbbi 26 évben elmondott mégoly gondosan megírt, hangzatos beszédek. Mert le lehet gyártani ügyesen a mára utaló politikai beszédeket, lehet szörfözni egy merészet ’56 vérhullámain. De aktuálpolitikai üzenetek soha nem fognak leszivárogni a kollektív tudattalanba. Ott nagyobb és komolyabb erők működnek....
Régi fotókat nézegetni 1956-ról különös, a nem múló seb okozta fájdalomra emlékeztető érzés. Nyugtalanító gondolatokat kelt, aminek az is oka lehet, hogy tudjuk, a fényképeken, amelyeken mi egy szabadsághiányos kor szenvedéslenyomatait keressük, az állambiztonság emberei a megtorlás idején egészen mást kutattak: ezekről a felvételekről azonosítottak számos felkelőt, akiket később bebörtönöztek, kivégeztek.
Sokszor csak később látjuk tisztán, hogy az idő értünk vagy ellenünk dolgozott. 1956 emléke szívdobbanásaink visszhangjaként lüktet bennünk, mert minden magyar embernek, aki akár csak gyerekfejjel átélte, homályos lelkiismeret-furdalást okoz pusztán azért, mert ő életben maradt, a többiek meg meghaltak. Hiszen még gyerekek is odavesztek. Ne ünnepeljük oly diadalmasan a „pesti srácokat”! Gyerekeket tankok elé engedni benzinespalackkal halálos bűn, nagy szégyen. Ugyanolyan halálos bűn, ugyanakkora szégyen, mint Európának és az egész rátarti Nyugatnak az, hogy megengedte: csak a magyarok vére folyjon a senki által nem akart szovjet tömb megbontásáért.
1956-ról torokelszorulás nélkül szónokolni csak azok tudnak, akik se felnőttként, se gyerekként nem élték át, mert jóval utána születtek. Minél később, annál szabadabban szárnyal a hangjuk. Mert 1956-ról hallgatni tanult meg egy ország. Hallgatni mélyen, a szív csöndjére fülelni csak, szó nélkül ünnepelni, baráti tekintetekbe merülten, és közben bízva abban, hogy botorul nem egy állambiztonsági ember mímelt együttérzésében kerestünk megértést.
És mivel a diktatúrában 34 éven át a hallgatást szoktuk meg, ez mélyebb nyomokat hagyott, mint az utóbbi 26 évben elmondott mégoly gondosan megírt, hangzatos beszédek. Mert le lehet gyártani ügyesen a mára utaló politikai beszédeket, lehet szörfözni egy merészet ’56 vérhullámain. De aktuálpolitikai üzenetek soha nem fognak leszivárogni a kollektív tudattalanba. Ott nagyobb és komolyabb erők működnek....
ÜNNEPI HÉTVÉGE
JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: Benedikty Béla
2016.10.23.
Már megint ünnepelünk. Olyanokat is hallottam-olvastam, hogy mi lesz az "ünnepi hétvégén". Meg hogy "méltóképpen" ünnepeljünk.
Mit? Tessék mondani, mit? Az elbukott, meggyalázott, oltott mésszel leöntött, értelmetlen, véres csatát, amit néhány ezren harcoltunk végig? Amiről még ma is összevissza hazudozik minden hőzöngő, akinek fogalma sincs róla, mi történt akkor? Amiről hatvan éve beszél mindenki, aki otthon, a pincében húzta meg magát, vagy "politikusként" tépte a száját, és tette mindinkább lehetetlenné a helyzet ésszerű megoldását? Amiről éppen csak azok nem beszélnek hatvan éve, akik az utcán, fegyverrel a kezükben csinálták végig azokat a "dicsőséges napokat", vagy mert nem tudnak beszélni, vagy mert nem akarnak?
Mit ünnepeljek? A szabadságszerető magyar népet, amelyik kizavart a fáskamrájából, ahová az utcáról lecsúsztam a háború óta kitört és megjavítatlan ablakán át, hogy aludjak egy-két órát? Amelyik zsidózott, amikor bementünk a vasajtóval elzárt légóbunkerébe, hogy segítséget kérjünk, mert barikádot akartunk építeni például a Baross utca Kálvária téri torkolatánál, hogy mi, naiv, ostoba gyerekek, prolik és cigányok megállítsuk a közeledő szovjet hadsereget? Mit gondolnak, hányan jöttek segíteni csak ebben az egy esetben? Legalább három bérházba mentünk be, abból legalább kettőben hallottam (igaz, csak hátulról, a sötétből), hogy takarodjunk ki, már megint a rohadt zsidók csinálják a felfordulást. El tetszett találni, egyetlen egy ember sem jött velünk.
A szabadságszerető magyar népet ünnepeljem, amelyik 1957. május 1-én megtöltötte a Hősök terét és a Dózsa György utat, és millió nyálas torok üvöltötte, hogy éljen Kádár? Ha fene költői akarnék lenni, azt mondanám, úgy üvöltöttek, hogy a börtönbe is behallatszott, dehát az nem volna igaz, mert én onnan túl messze voltam, a Fő utcában (bár akkor nem tudtam, hol vagyok), három emelettel a Duna szintje alatt. Azt a szabadságszerető magyar népet, amelyiknek a leszármazottai most éppen a magyar történelem leggusztustalanabb rablóbandáját élteti, szolgálja és imádja? Hallgatja áhítattal egy hatalmi tébolyban tomboló elmebeteg hazudozásait, nézi a lopást, tűri a megalázást, és még tetszik is neki?
...
ITT OLVASHATÓ
Szerző: Benedikty Béla
2016.10.23.
Mit? Tessék mondani, mit? Az elbukott, meggyalázott, oltott mésszel leöntött, értelmetlen, véres csatát, amit néhány ezren harcoltunk végig? Amiről még ma is összevissza hazudozik minden hőzöngő, akinek fogalma sincs róla, mi történt akkor? Amiről hatvan éve beszél mindenki, aki otthon, a pincében húzta meg magát, vagy "politikusként" tépte a száját, és tette mindinkább lehetetlenné a helyzet ésszerű megoldását? Amiről éppen csak azok nem beszélnek hatvan éve, akik az utcán, fegyverrel a kezükben csinálták végig azokat a "dicsőséges napokat", vagy mert nem tudnak beszélni, vagy mert nem akarnak?
Mit ünnepeljek? A szabadságszerető magyar népet, amelyik kizavart a fáskamrájából, ahová az utcáról lecsúsztam a háború óta kitört és megjavítatlan ablakán át, hogy aludjak egy-két órát? Amelyik zsidózott, amikor bementünk a vasajtóval elzárt légóbunkerébe, hogy segítséget kérjünk, mert barikádot akartunk építeni például a Baross utca Kálvária téri torkolatánál, hogy mi, naiv, ostoba gyerekek, prolik és cigányok megállítsuk a közeledő szovjet hadsereget? Mit gondolnak, hányan jöttek segíteni csak ebben az egy esetben? Legalább három bérházba mentünk be, abból legalább kettőben hallottam (igaz, csak hátulról, a sötétből), hogy takarodjunk ki, már megint a rohadt zsidók csinálják a felfordulást. El tetszett találni, egyetlen egy ember sem jött velünk.
A szabadságszerető magyar népet ünnepeljem, amelyik 1957. május 1-én megtöltötte a Hősök terét és a Dózsa György utat, és millió nyálas torok üvöltötte, hogy éljen Kádár? Ha fene költői akarnék lenni, azt mondanám, úgy üvöltöttek, hogy a börtönbe is behallatszott, dehát az nem volna igaz, mert én onnan túl messze voltam, a Fő utcában (bár akkor nem tudtam, hol vagyok), három emelettel a Duna szintje alatt. Azt a szabadságszerető magyar népet, amelyiknek a leszármazottai most éppen a magyar történelem leggusztustalanabb rablóbandáját élteti, szolgálja és imádja? Hallgatja áhítattal egy hatalmi tébolyban tomboló elmebeteg hazudozásait, nézi a lopást, tűri a megalázást, és még tetszik is neki?
...
ITT OLVASHATÓ
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)