Szerző: Szabó Szabolcs
2016.10.18.
A Kulturális bizottság hozta a szokásos formáját, melynek mai ülésén az egyik legérdekesebb napirendi pont a Médiatanács 2015.évi tevékenységéről szóló beszámoló megvitatása volt. Karas Mónika bevezetőjében megragadta az egész szervezet működésének a „lényeget”, mondhatnám azt is, hogy a szarva között a tőgyit: értő elemzése szerint a médiaszolgáltatókra jellemző a jogkövető magatartás, hiszen a Médiatanács 2015-ben mindössze 9 esetben indított eljárást a gyűlöletbeszéddel vagy az emberi méltóság megsértésével kapcsolatban, és csupán egyszer talált jogsértőnek egy műsorszámot. Valamilyen Éden Hotel című műsort említve név szerint. Tehát kedves érdeklődő állampolgár, egyből meg is van a magyar média rákfenéje, a sajtószabadság korlátozója, a kiegyensúlyozatlan tájékoztatás csimborasszója, az arcátlanul hazudó és hamisító állami média mételye: az Éden Hotel, hogy pusztuljon el a nyavalyás! Csak azt az egy apró, ámbár jelentéktelen dolgot nem említette Karas Mónika, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatást, a sajtószabadság érvényesülését az általa vezetett Médiatanácsnak kellene ellenőrizni és biztosítani, és sajnos ezt nem teszi. Mondjuk, ezek hiánya őt különösebben nem érdekli.
Persze nem csupán a mai szóbeli beszámoló volt érdekes, hanem maga a szöveges előterjesztés is, amit a Médiatanács benyújtott az Országgyűlésnek. Eme kitűnő szöveg egy elnöki köszöntővel kezdődik, mégpedig a következő idézettel: „A környezet megváltoztatásával a média egyedi arányokat létesít érzékeink között. Bármely érzékünk kiterjesztése megváltoztatja gondolkodásunk és cselekedeteink módját.” Karas Mónika nem kertel, hiszen az állami média pont ezt a célt szolgálja. Láthattuk például az állami televíziós és rádiós csatornák elmúlt hónapokban nyújtott teljesítményét, mely nagyjából az idegengyűlölet kimaxolásában, valamint a menekültek démonizálásában merült ki, évi 91 milliárd forintból. Kínomban nevettem azon is, amikor azt írják, hogy „a Médiatanács függetlenségének a záloga, hogy széles körű parlamenti konszenzust igényel a tagok megválasztása, mert kétharmados többség kell hozzá”. Azt mondjuk elfelejtették beleírni, hogy ugyebár a megválasztott tagokat mind a Fidesz jelölte, az ellenzéki jelöltek már fel se kerülhettek a szavazólapra. Normális ember egy ilyen húzás után legalább annyira szégyellné magát, hogy nem hozza szóba a dolgot, de ők nem ilyenek. Ha ők egyszer belepisilek a medencébe, akkor azt nem sunnyogva teszik, hanem kiállnak a trambulinra, oszt had’ menjen!
És akkor térjünk rá az általam firtatott és egyértelműen legnagyobb problémára, a sajtószabadság érvényesülésére. A médiatörvény szerint a médiatanács feladata és hatásköre (132. §, „a)), hogy „ellenőrzi és biztosítja a sajtószabadság érvényesülését e törvény és az Smtv. keretei között” valamint évente beszámolót készít, melyben értékeli (133.§, 1)) „a szólás-, vélemény- és sajtószabadság, a tájékoztatás kiegyensúlyozottságának helyzetét”. A kérdés az, hogy ezt a feladatát miként végzi el a hatóság? Ezt a kérdést fel is tettem az elnök asszonynak, bár költői volt a kérdés, hiszen köztudomásúlag sehogy sem látja el. A Médiatanács vezetője nem is lepett meg, hiszen az ő válasza minderre az, hogy a szerkesztői szabadságba nincs joga beleszólni a hatóságnak. Ennyike. Mondjuk, van egy nagy csavar az ügyben, hiszen a Médiatanács írásos beszámolója is kénytelen szó szerinte ezt megállapítani: „a programok majd mindegyikében – a Magyarország Ma kivételével – az ellenzék térvesztése volt megfigyelhető. A kormányoldal előretörése a Ma reggelben volt a legszembetűnőbb (54,5% vs. 81,4%), amihez az M1 új műsorstruktúrája is hozzájárult.” A politikai magazinműsorok esetében is konkrétan leírják, hogy „a pártkötődéssel rendelkező politikusok körében a kormányzati oldal aránya elérte a kétharmadot (66,4%)”. Ráadásul nem csak arról van szó, hogy a kormányzati oldal „médiahasználata” terén figyelhető meg egy egyértelmű túlsúly, hanem az egész állami média egy szimpla propagandagépezet, ami leplezetlenül Fideszes pártpropagandát folytat. Amikor felolvastam, a kormányzati túlsúlyról szóló részeket, a szemben ülő kormánypárti képviselők arckifejezésén látni lehetett „a tetszettek volna győzni” típusú kaján mosolyt. Karas Mónika válasza pedig a szerkesztői szabadságra hivatkozva…….na, itt gondoljon mindenki arra, amire akar. Éljen a szerkesztői szabadság, meg a Fidesz! A szerkesztői szabadság ugyanis elveszíti valódi jelentését, ha átalakul politikai és gazdasági érdekké, hogy így hallgattassa el a kritikát, hogy így szüntessen meg napilapokat...
