KOLOZSVÁRI SZALONNA - NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2016.09.09.
Most értettem meg igazán, hogy miért kell elmenni Magyarországról, ahogy tette ezt sokszázezer honfitársunk. Azon túl persze, hogy valaki biztonságos jelent és jövőt akar magának és családjának, normális módon akar élni és nem veszi zokon, ha a munkáltatója megbecsüli anyagilag is. Azon is túl, hogy nem kell végignéznie, ahogy szétlopják az országot a napról napra gazdagodó Mészárosok, Vajnák és hasonló ezermesterek, valamint az ismerősei nem néznek körül rémülten, ha kritizálni meri a kormányt.
Amiből ők ott – bárhol, Magyarország határain kívül – megdöbbennek, az nálunk napi valóság. Most az a döbbenet tárgya, hogy Orbán Viktor hadvezér levelet írt nekik, amelyben a népszavazáson való részvételre buzdítja őket. A külföldön élő magyarok egyrészt megdöbbentek a levél apokaliptikus hangvételén, másrészt azon, hogy sokan nem jelentették be Magyarországon a külföldi címüket, mégis megkapták a mindmeghalunk levélkét.
Na, például ezért kell külföldre költözni, hogy ilyesmin meg lehessen lepődni. Mi, akik itt szívunk a lánglelkű apostol és önjelölt Napóleon uralma alatt, már fel sem kapjuk a fejünket, bármekkora eszelős baromságot látunk is. Minket ilyesmivel óránként többször bombáznak. A PestiSrácok néven futó izét időnként meg sem lehet nyitni, mert egy beúszó marhanagy migráncsozós reklám kitakarja az alatta lévő migráncsozós reklámot. Tolják az arcunkba a televízióban, nyomják a képünkbe az utcán.
Éppen most mentem egy komolyabb kört az országban, egyik migráncsos óriásplakát összeér a másikkal. Nem akarok hencegni, de például nekem is jött egy bilikék – és iszonyúan büdös, tényszerűen – füzetke a vezértől. Több oldalon keresztül igyekeznek meggyőzni arról, hogy rajtam áll Európa jövője és ha nem megyek el szavazni, akkor jönnek ezek – vagy azok – és mindenkit megerőszakolnak. Még engem is.
Habony nagyon be lehetett állva egyébként, amikor alkotta a művet, mert a címlapon ez van, öklömnyi betűkkel:
ÜZENJÜK BRÜSSZELNEK, HOGY ŐK IS MEGÉRTSÉK! OKTÓBER 2.
Namost. Ha nem üzenjük Brüsszelnek, hogy október 2, akkor mi történik? Nem fogják tudni? Nekik kimaradt a naptárukból október 2? Október 1 után mindjárt harmadika jön? Vagy egyenesen negyedike? Náluk egy nappal előbb lesz karácsony? Előbb ér véget az év? Csak Brüsszelben, vagy egész Belgiumban?
Amúgy Brüsszel miért többes szám? Mert az egy város konkrétan, vagy én maradtam le valamiről?...
ITT OLVASHATÓ
2016. szeptember 9., péntek
A VÉLEMÉNY ÉS "AMI MÖGÖTTE VAN"
KOLOZSVÁRI SZALONNA BLOG - VENDÉG
Szerző: Világi Gyula
2016.09.09.
Mottó: „A vélemény olyan, mint a fing. Jobb, ha az ember bent tartja, mert senki nem kíváncsi rá…” (Hadházi László, Dumaszínház & Showder Klub)
A Magyar Ember, a mi Honfitársunk olyan, hogy neki véleménye van. Mindig, mindenről véleménye van. Határozottságára, egyszersmind karakterére jellemző, hogy akkor is véleménye van, ha konkrétan fogalma sincs arról, amiről véleményt alkot, s ha már megalkotta, közzé (sőt: közkinccsé!) is teszi. Egyszerűen érzi, hogy neki véleményt KELL alkotnia, és ha lehet, minél szélesebb körben publikálnia. Hiszen ha mások, az ő honfitársai, illetve szélesebb körben „embertársai” ne adj’ Isten nem szereznének tudomást arról, hogy neki miről mi a véleménye, akkor az ő gondolatai hiába születtek (volna) meg, és a mindannyiunkat körülvevő világ sem tudna róluk, következésképpen az ő véleménye elsikkadna valahol, időben és térben felfoghatatlanul… Márpedig a Magyar Ember ezt nem engedheti, hiszen ő a véleményével tud és akar kitűnni az arctalan tömegből. Más lehetősége nem maradt ebben az ellenséges világban.
Vigasztaló hír, hogy a Magyar Ember igaz barátra lelt a saját véleményéért, egyben a gonosz világ ellen vívott csatában: a Facebook lett az ő hű barátja és szövetségese. Az „arckönyv”, ahol bármikor bármit publikálhat, ha véleménye van, vagy ha nincs… Bármikor közzé teheti, hogy mit evett, mikor volt vécén, mi pedig, az ő olvasói, szinte sajnáljuk, ha nem tudjuk meg: pontosan mi is történt azon a klotyón… A lényeg, hogy minden áldott napon „posztol” valamit a mi Honfitársunk, amiből kiderül, hogy aznap miről mit gondol, legyen az „gazdaság, politika, kultúra” vagy ami még fontosabb: a bulvármédia, a „celebek” világa…
Minthogy rengetegen hiányolták volna, Hősünk nem állt meg a Facebook langyos vizében. Közkívánatra megjelent például a YouTube video-megosztó csatornán, természetesen ott is az ő karakteres véleményével, amelyet a csatornán fellelhető filmekről alkotott. Nem rettent meg attól sem, hogy – még a többi honfitársaink közül is sokan – szemére hányták tájékozatlanságát, sőt azzal gyanúsították, hogy nem tud magyarul, felemlegetve az „egy mondatban 10 helyesírási hiba” igaztalan vádját…
Az úgynevezett web2 felületek sem estek ki a Magyar Ember látóköréből! Instagram, Snapchat, satöbbi – egyik sem létezhet anélkül, hogy Honfitársunk ne jelenne meg rajta, ne közölné véleményét nap mint nap, nem hagyva magát megtéveszteni azon tények által, hogy ez utóbbi alkalmazásokat elsősorban fotók és videók megosztására hozták létre. Számára a lényeg, hogy véleményét közzé tegye, és ebben semmiféle ellenséges erő nem akadályozhatja meg!
Szinte már kényszeres vélemény-alkotó és -közlő hajlamával a Magyar Ember ügyesen és szorgalmasan segíti a Magyar Kormány propaganda-törekvéseit! Fikarcnyit sem törődik a rosszindulatú vádakkal, melyek szerint „nem te gondolkodsz, nem te alkotsz véleményt – hanem azt gondolod és mondod, amit elvárnak tőled, amit beléd sulykoltak”. Az ilyen alaptalan kritika Honfitársunkat nem zavarja. A neki tetsző (köz- és egyéb) média által közzétett, teljes mértékben hiteles információk alapján megalkotja véleményét, példának okáért a hazánkat terhelő menekült-kérdésben is, és kérlelhetetlen pontossággal, objektivitással megfogalmazott gondolatait tüstént (közvetlenül azok megszületése után) tudatja is velünk, illetve, hacsak lehet, mindenkivel...

ELMÉS VASFÜGGÖNY
NEMGOGOL BLOG
Szerző: Toadwart66
2016.09.09.
Magyarország az az ország, ahol szobrot akartak állítani Hóman Bálintnak, aki a harmincas években szorgalmazta a magyar zsidók deportálását. És az az ország, ahol állami kitüntetést adtak át Bayer Zsoltnak, egy << fertőzően antiszemita véleményírónak >>.” (Óriáspofon a kormánynak: Bayerről és Hómanról beszélt az amerikai ENSZ-nagykövet)
Magyarország szép lassan kezd karanténba kerülni. Szijjártó Péternek egyre több irányba kell szórnia az átkait. Azt, hogy Orbán Viktor sajátságos politikája hány kelet-európai országot fog az általa összetákolt vasfüggöny mögé csábítani, még kérdéses. Jelenleg a V4-es országokat meglehetősen kiszámíthatatlanul viselkedő, erősen populista vezetők irányítják, akik leginkább a saját hatalmi érdekeiket helyezik előtérbe. Emiatt okozhatnak még egészen furcsa és groteszk meglepetéseket. Mint mindig, most is izgalmas időket élünk. Érdekes és tanulságos lesz tehát nyomon követni ezen országok uralkodóinak tündöklését.
Természetesen minden gyakorló politikus a hatalmának minél szélesebb kiterjesztésével foglakozik munkaideje jelentős részében, ha nincs valaki vagy valami, ami megakadályozhatná őt teljes evilági kiteljesedésében. Egyes demokratikusan megválasztottak esetében ilyesmi azonban nem létezik.
Robert Fico szociáldemokratának, Orbán Viktor keresztény-konzervatívnak, Jarosław Kaczyński pedig csupán szerény szaktanácsadónak mondja magát. A cseheknél Miloš Zeman a király. Mindannyian ügyesen alkalmazkodtak az adott körülményekhez és gyorsan kihasználtak minden számukra kedvező lehetőséget. Egy teljesen új Európát szeretnének teremteni a maguk számára, tisztán keresztényi alapokon. Ezt nagyjából meg is fogják kapni. Persze nem a teljeset.
Az egész társaságból Kaczyński a leginkább alkalmas egy sikeres bukás véghezvitelére. Orbánt jelenleg demokratikus eszközökkel leváltani szinte lehetetlen, máshogy pedig nem érdemes. Bármiféle erőszak rendkívül káros, és a tapasztalatok szerint legfőképpen azok válnak az áldozataivá, akik nem képesek megvédeni önmagukat. Magyarországon amúgy sincs heves forradalmi felbuzdulás. A kellemes tespedés sokkal jobban kifejezi a közhangulatot.
Orbán iránt – a mesterien adagolt nacionalizmusnak hála – meglehetősen sok választópolgár érez olthatatlan rajongást és feltétel nélküli rokonszenvet. Aki az ilyesmit kedveli, az nyugodtan higgyen csak a nagyívű vízióiban és tapsoljon hozzá lelkesen, felállva, illetve ülve. Ők erre vannak rendszeresítve, tegyék tehát nyugodtan a dolgukat.
Akiknek pedig nem tetszik ez a rendszer, azok próbálják meg elviselni és amint lehetőségük adódik rá, küldjék külföldre a gyerekeiket. Ebbe a NER még nem tud beleavatkozni. Puha és korrupt diktatúráról van szó, hatalmas vízfejjel a tetején, ezért könnyű nevetségessé tenni és nem is fog örökké tartani. Az Orbán-rezsim leggyengébb pontja a gazdaságpolitikája. Valahonnan mindig pénzt kell kunyerálnia és állandó megszorításokra kényszerül, hogy folyamatosan rezsit tudjon csökkenteni, valamint megfelelően tudja táplálni az egyre éhesebb, népes rokonságot.
A Nyugat régóta nem tekinti Orbánt megbízható szövetségesének, mivel ő egyértelműen az orosz birodalmi törekvésekben látja Magyarország felvirágoztatásának lehetőségét. Ezt a meglátását nem is nagyon rejti véka alá. A kormány propagandája elfogultan oroszbarát és egyre inkább Unió-, ezen belül mostanában legfőképpen német-ellenes. Az emberek nagy része ennek hatására szintén így vélekedik. A központilag irányított kereslet tehát találkozott a kínálattal. A magyar politikusokat euroatlanti körökben már csak ott fogadják, ahol és amikor nagyon muszáj. Nem nagyon szeretik a közelségüket...

AZ ELSŐ RUGÁS A LEGNAGYOBB, A TÖBBIT LASSAN MEGSZOKOD
SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: Trombitás Alfréd
2016.9.09.
Egy éve még szinte mindenki elítélte László Petra cselekedetét, amikor a menekültek kitörésekor egy gyermekét a kezében tartó férfit gáncsolt el, majd egy kislányba is belerúgott. Tettét csak súlyosbította, hogy hivatalosan újságíróként volt jelen a röszkei réten, de egy szélsőséges nézeteiről ismert televízió operatőreként egyszerű médiamunkásból átvedlett önkéntes menekültrugdosóvá. Ha ma kérdeznénk meg az emberek véleményét a tettéről, már jóval több szimpatizánsa lenne az újságíró hölgynek, mint korábban, amit elsősorban az Orbán-kormány egyéves gyűlöletkampányának köszönhetünk.
A Jobbikhoz közel álló N1TV operatőre 2015. szeptember 8-án megelégelte, hogy csak külső szemlélője az eseményeknek, ezért, amikor a röszkei mezőn összeterelt menekültek megelégelvén a magyar hatóságok tehetetlenségét megindultak Szeged felé, egy arra futó apukát egy jól kivitelezett gánccsal a földre terített. A férfi elesett, és a karjában lévő fia is a földre zuhant. Hogy ne tűnjön véletlennek az eset, László Petra a biztonság kedvéért egy kiskorú lányt is megrúgott térdmagasságban, majd egy másik gyermekét tartó férfi felé is rúgott egyet, de őt már nem érte el. Közben persze „végezte a dolgát”, hiszen a kezében tartott kamera vette az eseményeket.
Súlyos szakmai és morális szabályokat hágott át ezzel a magyar újságíró, akinek pechére egy külföldi stáb felvette a jelenetsort. László Petra ösztönös rugdosása olyan mély gyűlöletről tanúskodott, hogy nem lehetett elkerülni az eset részletes kivizsgálását. Akkor még szinte egységesen elítélte a magyar társadalom ezt a viselkedést, hiszen egy korábban mindenki által vallott etikai norma szerint akár migránsról, akár ufóról, akár honfoglaló magyarról van szó, nem bántunk olyan embert, aki gyermekével a kezében fut, vagy akár gyalogol.
László Petrát akkor még a radikális televízió vezetői is elítélték, és gyorsan megszabadultak a kínossá vált munkatárstól. Közben az is kiderült, hogy a felbuktatott apuka Szíriában sikeres fociedző volt, aki most kisfiával boldogan él Spanyolországban. László Petra ellen ugyanakkor a napokban emelt vádat a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség. Ha itt fejeznénk be a történetet, azt is mondhatnánk, hogy a gonosz elnyerte méltó büntetését, a jók pedig élnek Hispániában, míg meg nem halnak. Sajnos azonban a dolog nem ilyen egyszerű, hiszen az Orbán-kormány migránsellenes hisztériája súlyos nyomokat hagyott a magyar társadalomban, és ennek a folyamatnak messze nincs vége.
Ellászlópetrásodott az országunk, és ma már nem is döbbenünk meg annyira, amikor visszanézzük az ominózus röszkei jelenetet...

MI A DUGÓDÍJ, ÉS KELL-E BUDAPESTNEK?
MAGYAR NARANCS - LIBERÁLIS SZEMMEL - REPUBLIKON BLOG
Szerző: Király Dávid
2016.09.09.
Ha hiszünk az önbeteljesítő jóslatokban, komolyan aggódhatunk, hogy a főváros záros határidőn belül bevezeti az évi ötezer forintos Budapest-matricát, amelyet mindenkinek meg kellene vásárolni, aki Budapest határain belül autóval közlekedik – akár a fővárosban él, akár nem. Az elképzelés valamiért az elmúlt hetekben ismét felvetődött, noha semmivel sem okosabb ötlet, mint tavaly volt, amikor először szóba került. Fontos azonban leszögezni, hogy hiába emlegetik ezt a javaslatot dugódíjként, távolról sem az.
Mi is a dugódíj? A dugódíj az úgynevezett behajtási díj közismert neve; egy világszerte elterjedt forgalomszabályozási eszköz, amelynek az elsődleges célja a nagyvárosok átmenő és belvárosi forgalmának csökkentése, az autóval utazók átszoktatása a közösségi közlekedésre; nagyobb léptékben a lég- és zajszennyezés visszaszorítása, ezáltal a nagyvárosokban élők életminőségének javítása. A legtöbb olyan városban, ahol alkalmazzák a dugódíjat, a bevételszerzés csak másodlagos cél, ráadásul az így beszedett pénzt jobbára a közösségi közlekedés fejlesztésére fordítják.
A dugódíj egy opció, amit csak akkor kell kifizetnünk, ha nem vagyunk hajlandóak az autónk használatát mellőzni vagy korlátozni, és átszállni a várost kevésbé terhelő, lényegesen környezetbarátabb közösségi közlekedésre. Ha mégis váltunk, „a metró, a busz, a villamos, odáig elvisz és visszahoz” (lásd a Bizottság Békásmegyer című dalát), dugódíjat pedig nem kell fizetnünk. Okosan használva a dugódíj tehát jó dolog.
A dugódíj egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy számos feltétel teljesülése esetén lehet csak bevezetni. Köztük az első a közösségi közlekedés megfelelő színvonalú hálózata – mindössze ez az egy feltétel adott Budapesten. Ugyanakkor javítani kell a járműállomány minőségét, a járatokat pedig nem ritkítani, hanem éppen sűríteni kell. Mindezt azért, hogy az autósok reális és vonzó alternatívaként, ne pedig szükséges rosszként tekintsenek a közösségi közlekedésre. Ekkor még nem beszéltünk a város határában kiépítendő több tízezer P+R parkolóról, amelynek jelenleg csak a töredéke áll rendelkezésre Budapesten. A dugódíj bevezetéséhez szükséges feltételek túlnyomó többsége tehát hiányzik...

BUDAVÁRI KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS
V. NASZÁLYI MÁRTA BLOGJA
Szerző:Véenem
2016.09.09.
Emlékezhetünk, hogy a közmeghallgatásra júniusban felfokozott hangulatban került sor. Kerületi lakók tömegei jelentek meg fontos kérdésekkel, mint például a tervezett Lovas úti mélygarázs. A közmeghallgatások korábban a polgármester másfél órás vetített képes prezentációival kezdődtek, és kérdéseket már csak ezután lehetett feltenni. Ez a kifárasztásos technika a demokrácia megcsúfolása, szerintem, ezért régóta szerettem volna, ha ezen változtatunk. A kerületi SZMSZ szerint képviselő nem szólalhat fel a közmeghallgatásokon, ezért táblákat nyomtattam és osztottam ki:
KEZDJÜK A KÉRDÉSEKKEL A KÖZMEGHALLGATÁST!
Ha egyetért, tartsa fel a táblát!
Párbeszéd Magyarországért
Úgy tűnik sokan voltak, akik egyetértettek...
Szerző:Véenem
2016.09.09.
Be kell-e számolni közel 10 milliárd forint közpénz elköltéséről?
A szeptember 8-i testületi ülésen foglalkoztunk a Polgármesteri Hivatal Szervezetei és Működési Szabályzatának módosításával. Ennek lényege, hogy a Budai Vár és környéke közlekedésfejlesztési operatív program (KÖZOP) befejeződése miatt a projektmenedzsment csoport (beruházási iroda) megszűnik, és a beruházási és városüzemeltetési feladatok újra egy hivatali egységben működnek majd.
Ennek kapcsán megjegyeztem, hogy a javaslatot értem, de én azt gondoltam, hogy a projektcsoportot azután oszlatják föl, hogy elkészült a KÖZOP projektről szóló, átfogó beszámoló. Ezt a beszámolót egyébként az elmúlt hónapokban mind bizottsági, mind testületi üléseken többször kértem, és mindig ígéretet is kaptam arra, hogy elkészül.
Válaszában polgármesterünk elmondta, hogy készült egy beszámoló, de azt a közmeghallgatáson nem tudták elmondani (éreztette, hogy ez az én hibám). A közmeghallgatás végén azt mondták, hogy az önkormányzat felületein nyilvánosságra hozzák. De én most égen-földön nem találom.
Emlékezhetünk, hogy a közmeghallgatásra júniusban felfokozott hangulatban került sor. Kerületi lakók tömegei jelentek meg fontos kérdésekkel, mint például a tervezett Lovas úti mélygarázs. A közmeghallgatások korábban a polgármester másfél órás vetített képes prezentációival kezdődtek, és kérdéseket már csak ezután lehetett feltenni. Ez a kifárasztásos technika a demokrácia megcsúfolása, szerintem, ezért régóta szerettem volna, ha ezen változtatunk. A kerületi SZMSZ szerint képviselő nem szólalhat fel a közmeghallgatásokon, ezért táblákat nyomtattam és osztottam ki:
KEZDJÜK A KÉRDÉSEKKEL A KÖZMEGHALLGATÁST!
Ha egyetért, tartsa fel a táblát!
Párbeszéd Magyarországért
Úgy tűnik sokan voltak, akik egyetértettek...
TERÍTETT
GÉPNARANCS - BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Vasvári G. Pál
2016.09.09.
Mostan terítette lapjait Orbanisztán NER-ura, Végvár kapitánya, a Hit őrzője. Bejelentette, hogy személyesen is beszáll a népszavazási kampányba. Négymilliót akar.
A fideszes terv szerint a plakátolás, a standolás, a fórumok százai mellett a vezetők tucatjainak országjárása is várható. Továbbá Orbán Viktor maga (!) is kampányba fog, „mert az a cél, hogy elmenjenek négymillióan, azaz érvényes és eredményes legyen a népszavazás”.
Mármost a zalaptörvényi helyzet az, hogy akkor érvényes a népszavazás, ha legalább az összes választópolgár fele + 1 fő érvényesen szavaz, és akkor eredményes, ha az érvényesen szavazóknak legalább fele + 1 fő a feltett kérdésre azonos választ ad.
Öntsünk tiszta vizet a nyílt kártyák közé! Már csak a képzavar kedvéért is, amely pontosan illik a népszavazásra feltett kérdés, és az érvényes, egyszersmind eredményes kvótareferendum várható következményei értelmességéhez.
Szóval: aki szerint kár ilyesmire fecsérelni az időt, az energiát, ráadásul utál egy botor, és az „üzenet” címezettjét semmire sem kötelező kérdésre felelni, s inkább tölti barátaival, szeretteivel közösen, kirándulással, piknikezéssel, kulturális töltekezéssel az október 2-i vasárnapot, az lazán mellőzheti a népszavazáson való részvételt. Ezzel hozzájárul, hogy kevesebben legyenek, akik Orbán Viktor személyes óhajának eleget téve „elmennek”. Így csökken az érvényesség „négymilliós” esélye...

A FIDESZ-MÉDIA SZERINT A PORTIK AZT MONDJA, ROGÁN BŰNÖZŐ, AZ HAZUGSÁG, HA PORTIK SZERINT JUHÁSZ BŰNÖZŐ, AZ IGAZ
KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.09.09.
Úgy tűnik, Orbán Viktor, Habony Árpád és Rogán Antal most indította el bosszúhadjáratát Juhász Péter, az Együtt V. kerületi önkormányzati képviselője ellen. Míg pár napja a Fidesz-média azt állította, Juhász azért költözik külön barátnőjével, mert nem tudta az anyagi biztonságot megteremteni számára, csütörtökön már ugyanezek a lapok azt írták, Juhászt Portik Tamás maffiozó pénzeli.
Csütörtök este jelent meg a Pestisrácok nevű portál cikke, amelyben azt állították, információjuk van arról, hogy egy meg nem nevezett baloldali politikust finanszírozott Portik. Ma pedig már előkerült egy volt börtönszakács, akit korábban csalás miatt ítéltek el, és aki azt állítja, Portik Tamás azt mondta neki, hogy Juhász Péter az ő embere. Az állítólagos tanú le is fordítja mit jelent az “ő embere”. Szerinte akit egy bűnöző az “emberének” tekint, az biztosan pénzt is kap tőle. Az már nem érdekelte az úgynevezet újságírókat, hogy talán az “én emberem”-ezésből nem következik az “eltartás”, illetve az sem, hogy a börtönszakácson kívül eddig senki nem támasztotta alá, hogy Portik valóban megtette volna a fenti állítást.
Pedig az ”én emberem” akár azt is jelentheti, hogy Juhász mondjuk információkat kapott Portik Tamástól, ami pedig lényegesen más, mint a lefizetés. És ha Juhász tényleg kapott volna információt Portiktól valamilyen modón (amivel kapcsolatban egyelőre szintén nem láttunk bizonyítékot), az korrupciós ügyek felderítéséről szólna. A köz meglopásáról szóló információt pedig csak nem dobhatja ki a köz szolgálatára felesküdött politikus, akkor sem, ha az információ egy maffiózótól származik. És ilyesmit még csak nem is állít, pláne nem bizonyít a Fidesz.
De hiába a légbőlkapottság, a Tv2 és az Origo is hírként hozza az esetet, sőt mindketten közreadták: Juhász bevallota, hogy Portriknak dolgozik. Ezt pedig azzal támasztják alá, hogy Juhász tegnapi facebook-videójában, miközben cáfolta, hogy pénzt kapott Portiktól, hogy neki dolgozik, sőt, hogy a tárgyalótermen kívül valaha találkoztak volna, azt is elmondja, hogy Portik egyik munkatársával találkozott, és a 2 hónappal ezelőtti per után Juhász egyik munkatársa átküldött Portik munkatársának egy sajtószemlét. És bár már ez a vallomás is kínos, távol áll attól, amit a Fidesz-média termékei melléírtak.

Juhász Péter agyarázata:
Tehát csütörtök este a szebb napokat látott Origo.hu arra az információra alapozva, hogy Juhász egyik munkatársa sajtószemlét küldött át Portik egyik segítőjének, vezető hírként hozza, hogy “Elismerte Juhász Péter, hogy Portik Tamásnak dolgozott”. Hasonló címmel ment le a Juhászról szóló anyag a Tv2 híradójában is...
NYUGDÍJ ELŐTTI PEDAGÓGUSOKON ÁLL BOSSZÚT A KORMÁNY?
CSEPELIEK ÚJSÁGA BLOG
Szerző: Tanács István
2016.09.09.
A magyar kormány még akkor is félrevezet mindenkit, amikor látszólag kegyet gyakorol. Akkor, amikor a kegyet a kegyencekkel gyakorolják milliárdos tételben, miközben a kisebb-nagyobb, kegyetlen körülmények között élő társadalmi csoportok közé aprópénzt szórnak, azt is kicsinyesen, következetlenül, ha lehet, megbélyegzően és nem ritkán bosszúállóan.
A pedagógus életpályamodellt például először úgy akarták bevezetni, hogy mindazok a tanárok és tanítok, akik föltették az életüket a rosszul fizetett tanításra egy zavaros és nehéz korszakban is, és a mostani rendszer bevezetésekor tíz évre, vagy még közelebb voltak a nyugdíjhoz, azokat lényegében eleve ki akarták zárni a minőségi munkához kapcsolódó anyagi előnyökből.
A nekivadult szakpolitikát nem érdekelte korábbi érdem vagy teljesítmény – csak az, amit az általuk előállított, áttekinthetetlen és bürokratikus minősítési eljárás teljesítése nyomán ők maguk ismernek el. A minősítési eljárás belépőjegyének megtett elektronikus portfólió kezdeti változata ugyanis több száz oldalas, írott önigazolás-gyűjtemény volt, amelyet az elhíresült „pöcsök”, a pedagógiai önellenőrző csoportokba kényszerített, egymást figyelő tanárcsoportok kötelező működése is kiegészített volna.
Csakhogy kiderült, képtelenség a minősítési eljárást 170 ezer pedagógusra belátható időn belül elvégezni – nincs rá sem elegendő szakértő, sem pénz, sem a szakmán belüli támogatás. A mértéktelenül megnövelt óraszámok mellett a minősítés abszurditásai állítottak rengeteg pedagógust a 2016 elején kibontakozott „tanárlázadás” mögé.
A számottevő erőt felsorakoztató mozgalmak hatására kényszerült tárgyalóasztalhoz a kormány, és engedett – inkább látszólagosan és időt nyerve, mint ténylegesen. Az engedmények – például a nyugdíjhoz közeli tanárok ígért automatikus átsorolása az igen előnyös pedagógus II. kategóriába –, eltörpültek a kőbe vésett dolgok: az iskolaműködtetésre is kiterjesztett államosítás, a szabad tankönyvválasztás visszaszorítása, az iskolavezetők szakmai, munkáltatói és gazdasági jogainak korlátozása mellett.
Ezekhez képest kisebb jelentőségű, de jól jelzi a káoszt, a kapkodást és bizonyos fajta bosszúállást, hogy az idősebb tanárok egy részét az egyértelmű ígéretek ellenére is kizárták a pedagógus II. kategóriába való előrelépésből, azokat, akik 2015-ben, még a tanármozgalmak előtt jelentkeztek, de nem töltöttek föl elektronikus portfóliót.
Az sem véletlen, hogy erkölcsi okokra célozgatva kiken álltak bosszút. Azokon, akik időhiány, a feladat értelmetlensége, az iskolaigazgatók félelme és cenzúrája, az informatikai rendszer gyalázatos működése, a minősítés kiterjesztésének felsejlő további értelmetlensége (például a „pöcs”) miatt úgy gondolták: ezen az áron nem kell nekik a fizetéskiegészítés. És hogy most mégis miért kellene nekik? Azért, mert azokat, akik csak lapultak és egy szalmaszálat sem tettek keresztbe, minden teljesítmény nélkül, pusztán az életkoruk alapján most áthelyezték a felső kategóriába. Mindezt pedig úgy kommunikálták, hogy a kormány figyelembe veszi a kritikát, és enged a megalapozott kéréseknek...

OLCSÓBB TÉVÉ ÉS INTERNET
KISZÁMOLÓ BLOG
Szerző: Kiszamolo
2016.09.07.
Tanácsadásokon elő szoktak kerülni a havi kiadások is, amennyiben szükséges azokat átnézni.
Az egyik rezsikiadás a tévé-internet, ami sok helyen még mindig elég drága. Ott, ahol több szolgáltató versenyez az ügyfelekért, hatezer forintnál nem igazán kerül többe egy használható tévé-internet előfizetés.
Azonban ott, ahol egy-egy szolgáltatónak monopóliuma van, gyakran annyit kérnek, amennyit nem szégyellnek. Sokan megtapasztalják, hogy milyen frusztráló érzés, hogy két utcával odébb feleannyiba kerül ugyanaz a szolgáltatás a konkurencia jelenléte miatt.
Ráadásul most több tévészolgáltató is komolyan árat emel az RTL és a TV2 miatt, akik mostantól pénzt kérnek azért, hogy minél több reklámot nézhess az adókon.
A héten is beszéltem valakivel, akinek új volt, hogy nem muszáj a helyi szolgáltatótól vennie a tévét és az internetet.
A tévére van közismert, kézenfekvő megoldás, például a Digi műholdas adása, közel 80 csatorna havi 3000 Ft-ért (plusz további tévékészülékekért is kell fizetni 300 Ft-okat). Részletek. (A kiépítés költségét fedezi, hogy az első 3 hónapban elengedik a havi díjat.)
Az internet már érdekesebb kérdés.
Szerencsére a Telenor ráfeküdt a tévé és internetszolgáltatásra is, csak ezt valamiért sokan nem tudják.
A Telenornál van tévé-internet csomag, ahol a tévé online, interneten keresztül érkezik. A kombinált csomag 5.990 Ft, 50 GB internetet (amiben nincs benne a tévéadás által fogyasztott adatmennyiség) és 50 tévéadót tartalmaz. Részletek
Az előfizetéshez kapsz egy routert, ami wifi routerként működik. Egyszerre négy eszközön lehet tévéadást nézni, notebookon, telefonon, tableten és tévén, ha HDMI-n rákötsz egy telefont vagy tabeletet, vagy amennyiben a telefonod és a tévéd is tudja a képernyő tükrözést, esetleg androidos tévéd van vagy azzá lett téve egy pár ezer forintos kütyüvel.
A szolgáltatást ingyen kipróbálhatod, mert a közszolgálati tévéket ingyen lehet rajta nézni. De akár a teljes csomagot is kérheted, az első hónap alatt visszaadhatod az előfizetést, ha a lakhelyeden nem jó a minősége.
Csak a kedvetekért előfizettem a netre, nálunk 82 Mbit-es letöltést, 39 Mbit-es feltöltést és 20 ms pinget mértem, amik igen jó értékek. Persze ettől nálad még lehet rossz a net minősége. A tévéadás is akadálytalanul jött.
(Ha csak ha a mobilnet kellene, alig olcsóbb: 50 GB 5.192 Ft. 50 GB általában elég egy átlagos családnak.)
Ha a net megoldott, a tévét külön is meg lehet venni: 1.290 Ft az alapcsomag, 18 adó van benne, ebből 3 gyerekcsatorna, ha csak a gyerekek miatt lenne tévéd (Nickelodeon, Minimax és MTV2). Az 50 adót tartalmazó csomag 3.490 Ft havonta...

VESZÉLYBEN MERKEL JÖVŐJE - NEMZETKÖZI LAPSZEMLE
KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Szelestey Lajos
2016.09.09.
Ellenforradalmat hajtana végre a visegrádi csoport az unióban. Angel Merkelnek egy több problémával kell megküzdenie, hogy fenntartsa az európai egység látszatát, de valószínűleg nem tudja majd megoldani a feladatot, Orbán Viktor eszközként használja a bevándorlást és rájátszik a polgárok félelmére.
The Times
A konzervatív lap úgy ítéli meg, hogy az egy hét múlva esedékes pozsonyi uniós csúcs feltárja majd, milyen súlyos ellentétek vannak a régi és az új tagállamok között ez EU jövője ügyében. A visegrádi csoport azért lobbizik majd, hogy a Brexitet meglovagolva ellenforradalmat hajtson végre, azaz megkontrázzon minden megállapodást a migránsok ügyében és megerősítse a nemzeti kormányok jogkörét Brüsszellel szemben. A populista Orbán Viktor azt ígérte, hogy a vitában igyekszik eltéríteni a közösséget a hagyományos liberalizmustól, éspedig olyan politika felé, ami fenntartja a történelmi, vallási és nemzeti identitást. A V4-ek egyben azt fogják hangoztatni a szlovák fővárosban, hogy a brit népszavazás megmutatta, sok államban mennyire ellenséges a lakosság az EU terveivel szemben, miután ezek az országok a történelem során eltérő tapasztalatokat szereztek a bevándorlásról és a globalizációról. Vagyis megállapodásra nemigen lehet számítani. Kulturális háború zajlik majd az unió alapértékeiről, ahogyan azt a magyarok és a lengyelek meghirdették. A veszély az, hogy Európa a négy szabadság fenntartása helyett befelé fordul, a nyitottságtól a protekcionizmus felé...

HATÁROZOTT NEM AZ ÁTALAKÍTÁSRA
GÉPNARANCS - BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Móricz Csaba
2016.09.08.
Összességében elmondható, hogy a közigazgatási és munkaügyi ítélkezés jelenleg egy csaknem négy éve jól működő rendszerben folyik, ezért a bírói kar - az Országos Bírósági Hivatallal egyetértésben - a tervezett radikális, alapjaiban történő megváltoztatással nem ért egyet, annak szakmai indoka nincs, megvalósítása, működtetése jelentős költséggel járna és társadalmi hatása is negatív lesz:
ITT OLVASHATÓ
Szerző: Móricz Csaba
2016.09.08.
ITT OLVASHATÓ
A SZÁZEZER FORINTOS KÉRDÉS
HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző:Határátkelő
2016.09.09.
Nincs szakember. A Magyarországon (és a régióban) élők egyre gyakrabban szembesülnek ezzel a mondattal, miként azzal is, hogy lassan alig marad ember a különböző ház körüli szakmunkák elvégzésére – és akkor például az egészségügyről még nem is beszéltünk. Apropó, egészségügy: pár hete olvastam egy véleményt, ami tulajdonképpen a mai posztot ihlette. Egy szakápoló mondta a következőket a tervezett béremelés kapcsán: „Nagyon jó lenne, nagyon szeretnék és egy kollégám mondta, hogy feltétlenül mondjam el, ha itthon többet fizetnének 100 ezerrel, mindenki hazajönne”. A kérdés tehát most az, te vajon hazajönnél-e (vagy el se mentél volna), ha az akkori fizetésedet megtoldották volna 100 ezer forinttal?
Kezdjük egy kicsit messzebbről: az utóbbi hónapokban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a határátkelés olyan folyamatokat indított el a régió gazdaságában (így természetesen a magyarban is), amelyre eddig még nem született meg a megfelelő válasz.
Hogy mennyire nem kizárólag magyar problémáról van szó, Csehországban például a betöltetlen álláshelyek száma az elmúlt két évben 166 százalékkal nőtt (munkanélküliség alig van), míg Lettországban az üres álláshelyek aránya háromszorozódott meg alig egy év alatt.
Lengyelországban fél év alatt ugrott a duplájára, Romániában pedig a bruttó bérek nőttek júliusban éves összehasonlításban 12,4 százalékkal nőttek. És éppen az az egyik gond, hogy a béremelkedés ugyanis meghaladja a hatékonyság növekedését, Litvániában például 2019-ig évi 6,5 százalékos béremelkedésre számítanak, ami duplája lenne a termelékenység növekedési ütemének.
Pedig egyértelmű, hogy valamilyen formában béremelésre szükség van/lesz, ha a közép-európai országok nem szeretnék, hogy a gazdaságuk komoly károkat szenvedjen a munkaerőhiány miatt.
(Márpedig szenved, hiszen maga a nemzetgazdasági miniszter nyilatkozta nemrég, hogy Magyarország bukott már el autóipari beruházást azért, mert nem tudott megfelelő számú munkaerőt biztosítani.)
Hogyan emeljünk bért?
A béremelés ugye történhet úgy, hogy a cégek mélyebben a zsebükbe nyúlnak, és megpróbálják kigazdálkodni a többlet terhet, vagy úgy, hogy a kormány csökkenti a járulékokat, az így megmaradó többletet pedig a vállalatok oda tudják adni a munkavállalóknak (ha éppen nem nyelik le, de ezzel most ne számoljunk).
Hogy mennyi az annyi, az jó kérdés, akad szakértő, aki komoly mértékű járulékcsökkentést javasol. Az ő modellje szerint egy munkavállaló akkor megy külföldre dolgozni, ha legalább kétszer annyit kap kint, mint Magyarországon.
Magyarországon az élet összességében még mindig olcsóbb ugyan, ám visszajönni már csak akkor jön vissza az, aki elment, ha a magyarországi és a kinti bére közötti különbség mondjuk a másfélszeresére csökken.
Az egyszerűség mentén ha valaki 1000 eurót keres nettóban Magyarországon, Európában pedig 3000-et, akkor elmegy. Vissza viszont csak akkor jön, ha a bérek már megemelkedtek mondjuk nettó 1500 euróig, mert addig egyszerűen nem éri meg...

MAGYAREMBER NÉNI ESETE A FIDESZES AKTIVISTÁKKAL
MOST & ITT BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2016.09.09.
Jó napot, Ön Magyarember Lajosné?
- Igen, én volnék.
- A Fidesztől jöttünk. Itt van az igazolványunk.
- Várjanak egy kicsit, hozom a szemüvegem. Tudják, szemüveg nélkül nem látok jól. Valamikor olyan volt a szemem, mint a sasé. De az már régen volt, azóta én sem lettem fiatalabb... Na, már itt is vagyok.
Igen, már látom, maguk tényleg a Fidesztől jöttek. Tessék, fáradjanak beljebb!
- Köszönjük.
- Kávé, tea? Esetleg valami üdítő? Van itthon ropi is.
- Még sok a dolgunk.
- Sör is van. Meg egy kis finom rozé. Tudják, az uram, áldott legyen az emléke, mindig azt itta. Nem sokat, mert nem volt ő iszákos, hiába mondta róla a szomszéd. Csak irigykedett rá. Mindég csak egy pohárkával ivott az uram. Ritkábban kettővel...Na, ha szabad kérdeznem, mi járatban vannak?
- A népszavazás ügyében jöttünk.
- Milyen népszavazás?
- Nem tetszett hallani róla?
- Nem voltam itthon délelőtt.
- Október 2-án lesz.
- Na, az jó, be is írom a naptáramba... Ajjaj, hogy a macska rúgja meg! Mégsem jó a dátum! Nem lehetne valamikor máskor? A fiamékhoz kell mennem. Tudják, az unokám most ment iskolába, aztán segíteni kell nekik a ház körül.
- Minden magyar embererkölcsi kötelessége, hogy elmenjen.
- Már hogy a fenébe ne mennék el! Jól is néznénk ki! Hogy nézne ki, hogy hív a fiam, aztán én meg ugye odahaza maradok?
- Nem a fiához kell menni Magyarember néni. Népszavazni!
- Népszavazni? Oszt miről?
- A migránsokról. Hogy nem akarjuk, hogy betelepítsék őket.
- A migránsokat? Be akarják őket telepíteni?
- Nem tetszett hallani a tévében?
- Nem nézek én tévét aranyoskáim! Hazudnak mind. Látástól Mikulásig. Csak a Mónika sót szoktam nézni.
- De hát annak már régen vége!
- Na, ezt mondtam én is. Azt láttam utoljára. Az nagyon jó volt. Ott mindég megmondják az igazságot. Emlékszek, egyszer az egyik fiatalembert úgy mutatták be, hogy „Itt van Béla, aki lerúgta a felesége, Aranka fejét. Tapsoljuk meg Bélát!" Na, hol is tartottunk?
- A népszavazásnál. Hogy Brüsszel migránsokat akar telepíteni Magyarországra.
- Bánom is én, telepítsenek. Csak medvét ne telepítsenek, mert attól félek. Amikor fiatal voltam, falun laktam és volt a közelünkben egy vándorcirkusz. Hát, ott volt egy hatalmas nagy medve, ha megláttuk, mind összecsináltuk magunkat.
- Magyarember néni, arra szeretnénk kérni, hogy menjen el október másodikán, és szavazzon nemmel.
- Lehet, hogy nem is medve volt, hanem tigris. Csíkjai voltak neki...
- Tetszett érteni, hogy mit kértünk magától az előbb?
- Persze, hogy értettem. És mennyit fizetnek, ha elmegyek népszavazni?
- Tessék?
- Jól hallottátok ti hülye balfékek! Hát azt hiszitek, hogy olyan hülye vagyok, mint amilyennek mutattam magam?
- Micsoda? A Magyarember néni nem hülye?
- Nem hát! És vegyétek tudomásul, hogy eszem ágában sincs szavazni.
- De hát akkor miért...
- Mit miért? Hogy miért tartóztattalak fel benneteket ilyen sokáig? Hát azért balfékek, hogy amíg itt vagytok, addig se tudjatok másokat hülyíteni.

KÖZIGAZGATÁSI BÍRÓSÁG - ÍGY TESZI LEHETETLENNÉ A FIDESZ A MUTYIK UTÁNI ELSZÁMOLTATÁST
TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.09.09.
Magyarországon a fékek és ellensúlyok rendszere soha nem látott hanyatlásnak indult az elmúlt néhány évben. A mindenkori kormányok érdeke, hogy minél szabadabban gyakorolhassák a végrehajtó hatalmat, de az már a szó cseppet sem pozitív értelemben vett hungarikum, hogy ehhez a kormány a jogállamokban szigorúan független bírói hatalmi ágat is bekebelezi, maga alá rendeli. A Fidesz mesterfokon űzi ezt a tevékenységet, a kétharmados többséget kihasználva, a rendszerváltás óta soha nem látott módon tette zsebre az Ügyészséget, az Alkotmánybíróságot és gyengítette meg a Kúriát is, illetve létrehozta az Országos Bírói Hivatalt, amelynek élére politikai kinevezettet ültettek, akinek kiterjedt jogköre nincs alávetve bírói ellenőrzésnek.
A kevés ellenőrző eszköz közül, ami működőképes maradt, néhány kedvezőtlen bírói döntés után most a közigazgatási bíráskodás intézményét szemelte ki a kormány arra, hogy a harmadik hatalmi ágat is lehetőleg teljesen beépítse a NER-be. Igaz, a 2012-ben felállított munkaügyi és közigazgatási bíróságok is a Fidesz-éra termékei, azonban a hosszú, és többnyire kihalásos alapon pótolható bírói pálya miatt a bírói függetlenség eddig többnyire fennmaradt.
Az igazságügyi minisztérium által augusztusban benyújtott javaslat a közigazgatási bíróságok és a Közigazgatási Felsőbíróság felállítására azonban az eddigiek alapján nem kevesebbet sejtet, minthogy a Fidesz mostanra a bírói döntésekre is kiterjesztené politikai befolyását a számára nagy jelentőségű politikai és gazdasági ügyekben, vagyis pont azokban az ügyekben, ahol az utóbbi időben a Fidesz számára kedvezőtlen ítéletek születtek. Gondoljunk csak a Nemzeti Bankkal kapcsolatos eljárásokra, a NAV ellen indított perekre, vagy a külügy kereskedőházainak mocskos ügyleteire. Ezekben az ügyekben mostantól mind a részben fideszes ejtőernyősökből álló közigazgatási bíróság járna el. Ez pedig egyet jelent a jogállami keretekből való kilépéssel...

ORBÁN SÚLYOS ÉVEI
KOLOZSVÁRI SZALONNA - DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2016.09.09.
Jót vigyorogtam a Magyar Időkben megjelent, Orbán éve című cikken. Miután senki ki nem találná, ezért elárulom – Orbán Viktor politikusi, emberi és hadvezéri nagyságát méltató cikken. A szerző azzal indít, hogy divat ma Orbánt szidni, de miután gyakorlatilag mindenben tökéletes, verhetetlen és utolérhetetlen, nem tudnak mit felhozni ellene. Így nem marad más az ellenzéknek – az ellenségnek sem, a kettő pedig köztudomásúlag egy és ugyanaz – mint érvek helyett a nagy embert személyében támadni.
Hogy a kormánypárt feltétlen híveként a szerző megmutassa, hogyan is kell minőségi kritikával élni, ilyen magvas és lényeglátó kritikát rittyentett a vezért éltető sorai alá:
„Az MSZP-ben rendre a szürkeségi verseny első helyezettje nyeri az elnöki posztot, hogy aztán valami törött tükör előtt állva keresse önmagát. A Jobbik egy másik tükörbe néz, de csak valami szétfolyó, formálatlan pacát lát, Vona Gábor bánatában piros rúzzsal kicsi szívecskéket rajzol a párás üvegre, s a gárdistamellény oroszlánját felfejtve cuki cicusokat hímez.
Gyurcsányék épp most jelentették be, hogy tönkretette őket Kerék-Bárczy Szabolcs, nem mintha bárki komolyan gondolná, hogy ebben az országban Gyurcsány Ferenc még egyszer miniszterelnök lehetne. Az LMP jelmondata mostanában pedig a Lehet más a politikából az lett, hogy Lehet nincs is politika. A PM (vagy már csak P?) karácsonyi szabadságát tölti évek óta, az Együttet fikázni is fölösleges, Szigetvári Viktor annyira alkalmas politikusnak, mint én úszómesternek. Elméletben nagyon tudok úszni, csak még vízben nem próbáltam.”
Nem óhajtom a fent felsorolt pártokat védeni, mert miért is tenném? Egyrészt szerintem sem működnek üzemszerűen, másrészt semmiféle ráhatásuk nincs az égvilágon semmire, ami ebben az országban történik. Akkor sem lenne, ha jól működő ellenzéki pártokról beszélnénk, bár akkor nem fajulhatott volna idáig a személyi kultuszba oltott maffiaállam, mint ahová mostanra eljutottunk.
Az a helyzet, hogy én még nem hallottam, hogy bárki – ide értve akár önmagamat is, mert én sem a tisztelet hangján szoktam megemlékezni a miniszterek elnökéről – Orbán Viktort mint férjet, apát, nagypapát, szomszédot, testvért, munkatársat – úgy értem, ha valaha, valahol dolgozott volna a politikán kívül – egy szóval is illette volna. Ugyanis ezek mind a magánügyek kategóriába esnek.
Onnantól kezdve azonban, hogy Orbán Viktor felel egy ország vezetéséért, felel az összes beosztottja, a teljes kormány és a kormány minden egyes tagjának viselt dolgaiért, felel az ország állapotáért, bizony ezer ok van a kritikára...

A CSALÁD AZ ÜGYEIT INTÉZI: TIBORCZ ISTVÁN ÚJ KOLLÉGÁT TALÁLT, ORBÁN GÁSPÁR VIDEÓT FORGATOTT
MAGYAR NARANCS - HÍRNARANCS BLOG
Szerző: narancs.hu
2016.09.08.
Tépik a plakátokat, titkolják a szakértőket, a Maldív-szigeteken krimibe illőt oknyomoztak. Hírek.
Túl sok az ellenzéki plakát
Sorban tűnnek el a Magyar Kétfarkú Kutya Párt plakátjai a budapesti közterületekről, mert állítólag valakik – állítólag önkormányzati utasításra dolgozó közmunkások – leszaggatják őket. A terézvárosi önkormányzat nem tagadta a 444-nek, hogy benne van a kezük a dologban. A Kutyapárt a híresen elfogulatlan választási bizottsághoz fordul.
Tiborcz és Mesterházy a végtelen sivatagban találkozik
A Heti Válasz arról ír, hogy Mesterházy Attilához köthető emberek is feltűnnek a Magyar Nemzeti Kereskedőház újabb pályázatának győztesei között, méghozzá pont azon a vidéken, a Közel-Keleten, ahol Tiborcz István rokonsága üzemelteti a központi irodát, a legnagyobb játékos pedig az az Andan Polat, akit tavasszal lefotóztunk, amint Orbán Ráhellel és egy magyar kormányalkalmazottal tárgyal.
Istenkirályság
A család másik tagja, Orbán Gáspár ma újabb videóval jelentkezett. Az előző Felházról itt írtunk...

OTIS REDDING LELKE ÉLETÉNÉL NAGYOBB VOLT
SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: Göbölyös N. László
2016.09.09.
45-ös fordulatszámú lemezeket ritkán hallgatok manapság, de eszembe sem jutna, hogy e kis korongoktól, amelyek szinte valamennyien a 60-as évek második feléből származnak, valaha is megváljak. Nemcsak azért, mert imádom e kor zenéjét, hanem azért is, mert e lemezek többsége ma már kultúrtörténeti ereklye. Az egyik különösen kedves nekem: a piros-fekete Atlantic címkét egy alig két és fél perces dal fonja körbe a maga sejtelmességével. (Sitting On) The Dock of The Bay. Előadója volt számomra az első elvesztett hős. Én 11 éves voltam, ő pedig alig múlt 26.
Magas volt, erőteljes, férfiasan jóképű, pokoli energia áradt belőle a színpadon, rekedtes orrhangjával különleges színfoltot jelentett a soulzene palettáján. Villanásszerű élete volt, hatása a fekete és a fehér zenére azonban máig tart. Hetvenöt éve, 1941. szeptember 9-én született Otis Redding.
Ma már nehéz pontosan kideríteni, hogy Redding azzal kezdte-e karrierjét, hogy sofőrködött Little Richard stábja mellett és közben felfedezték, mint énekest, - mert így szól róla az egyik legenda - vagy pedig azzal, hogy Little Richard utánzásával próbálkozott, és közben pilótaként kereste kenyerét...

ORBÁN ÉS AZ Ő LUKAI
REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: rezeda
2016.09.09.
A jámbor, jóllakott és dagadt óvodás lelkületével rendelkező Európai Unió most kezd rádöbbenni arra, amit a sokkal éleslátóbb Váncsa István már 2002-ben tudott. Így föstötte le ugyanis a Nyugat és az Orbánból egyre inkább előtörő keleti nomád vadember bonyolult találkozását és kapcsolatát:
„…Befogadtuk ezeket, mert azt hittük, itt a klubban majd megtanulnak viselkedni. De nem tanultak meg, ezzel szemben belehugyoznak a zongorába. Rá kell nézni Prime Minister Victor Orbanra, és mindenki látja, hogy ez így nem működik…”
Most azon panaszolkodnak az uniós a széplelkek, hogy ahol a magyar miniszterelnök megérzi a hatalmi vákuumot – lyukat észlel úgymond -, oda egyből benyomul. Ez történik most Európában, ahol ez a drága ember a véleményvezér szerepére pályázik.
Úgy mondják ezt nekünk, akik már a kezdetek óta élünk vele egy háztartásban, mintha valami nóvum lenne, pedig elég lett volna minderről továbbképzésre járni Torgyán Paprikajánoshoz, vagy Dávid Nemértekafutballhoz.
Most éppen Merkel nem jön mihozzánk, mert Orbán a zongorával vacakol. Ott tart immár a rózsás viszony, hogy a kancellárnak nehéz lett volna eladnia Németországban, hogy miért jön vendégségbe az “ősellenségéhez”. Berlinben ugyanis súlyos aggodalmat vált ki, hogy Orbán egy amúgy is kényes időszakban újabb árkokat ás az EU-n belül.
Ha mindehhez hozzátesszük a degenerált Sancho Panza, a külügyminiszterként eufemizált Szijártó egyre inkább ámokfutássá váló fungálását, akkor a kör teljesen bezárul, és újólag vissza kell utalnunk Váncsa jósdájához, mert most is épp ez van:
„…Magyarország az utóbbi hónapokban úgy jelenik meg a világpolitika színpadán, mintha a Kretén magazin valamelyik képregényéből lépett volna elő…”
Hogy mért tartunk itt, az megér egy miatyánkot legalább. Orbán szemére vetik minduntalan, hogy folyamatosan váltogatja a színeit, akárha kaméleon, holott, lófaszt, mama, hogy a másik klasszikust, Gyurcsányt idézzük...

AKKOR MOST EGY VICCPÁRT RETTEGÉSBEN TARTJA A REZSIMET, VAGY MI VAN?
KOLOZSVÁRI SZALONNA - NEHAZUGGY BLOG
Szerző: H. Andrea
2016.09.08.
Szerző: H. Andrea
2016.09.08.
Hát ez van. A hatalmas és megingathatatlan, nemrég még kétharmados, erődemonstrációra bármikor képes Fidesz-hatalom közmunkásokkal-közpénzből szedeti le a Kétfarkú Kutyapárt – összeráncolt homlokú kormányzati gyűlöletkampány ellenében – kihelyezett vicces, ironikus plakátjait.
Most azt nem kérdezem, hogy hol van ilyenkor a rendőrség, amely semleges módon végzi a munkáját és feljelenti a szabálysértést elkövetőket, mert ez a mondanivalóm szempontjából sokadrangú kérdés.
Ámazonban mivel Észak-Koreában éppen a minap tiltották be a szarkazmust/gúnyt/humort/iróniát, soha nem lehet elég időszerű erről a kérdésről beszélni. Ugyanis, bár Kim Dzsong Un-nal szemben Orbán Viktor még törvényesen nem tiltotta be ezeket a jobb helyeken kifejezetten egészségesnek számító termékeket, a lényeg ugyanaz: valószínűleg pontosan érti ő, csak éppen nem bírja elviselni.
Tehát arról van szó, hogy a magyar adófizetők, akik egyébként tudtukon kívül összedobtak ezekben a napokban egy légiparádét a Fidesz kihelyezett frakcióülésének tiszteletére, akik nem mellesleg akaratuk ellenére tartják el a fideszes holdudvar vállalkozó szellemű, baráti-haveri minőségben ügyködő léhűtőit, akik kénytelenek eltartani az összes piaci alapon működésképtelen médiacsatornát is, ezúttal önkéntes alapon dobtak össze 30 millió forintot. Tették ezt azért, hogy az uszítás kékjével beborított tapéták mellett a köztereken megjelenjen a gyűlölködés alternatívája: a humor, az irónia, a gondolkodásra ösztönző egészséges cinizmus.
Nos, ezt az alternatívát képtelen elviselni a Fidesz, ezért az önkormányzatok tépkedési megfontolásokból hadrendbe állították a közmunkásokat: tüntessék már el a viccpárt plakátjait. Amelyek egyébként jóval korlátozottabb számban virítanak, mint a többmilliárdos propagandaanyagok. Normális országban az ember a térdét csapdosná eme pitiáner, szánalmas húzás láttán. Mondhatni vinnyogna a röhögéstől, hogy egy viccpárt ellenében miként veti be a közpénzből fizetett, egyébiránt minden egyes nap kellően megalázott embereket az állampárt. Egy viccpárt ellenében. És a törvények ellenében?...

KUTYAHARAPÁS A SZKÉNÉBEN - SZÉKELY CSABA: KUTYAHARAPÁS
KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: KMH
2016.09.08.
Apropó, ti láttátok a Saul fiát?
ITT OLVASHATÓ
Szerző: KMH
2016.09.08.
Nézőművészeti Kft. – Vádli Társulás – Jászai Mari Színház – Szkéné
Mocskosszájú gengszterdráma 16 éven felülieknek!
Egy kockázatos bankrablás, és egy kockázatos rendőri akció.
Egy gengszter, aki fiaként szereti a beépített rendőrt, és egy gengszterfőnök, aki elnyomja a fiát.
Egy világ, ahol mindenki mindenkit lenéz, mindenkit szid és mindenki mindenkivel szövetkezik. Aztán mindenki rajtaveszt.
Egy film, amit mindenki látott, de senki sem tanult belőle.
Apropó, ti láttátok a Saul fiát?
- Dzsóbácsi, a góré: Fodor Tamás
- Kicsidzsó: Bercsényi Péter
- A Szerb: Nagypál Gábor
- A Román: Mucsi Zoltán
- Az Ukrán: Király Attila
- A Cigány: Kaszás Gergő
- A Tót: Katona László
- A Zsidó: Szikszai Rémusz
- A Rendőr: Kovács Krisztián
- Berkovics, ezredes: Kardos Róbert
- Halálangyal,
- a Dead Line Airlines Stewardesse: Pálmai Anna
- díszlettervező: Varga-Járó Ilona
- jelmeztervező: Kiss Julcsi
- dramaturg: Szikszai Rémusz
- video: Újvári Csaba
- fény: Mervel Miklós
- hang: Molnár Péter
- szakmai tanácsadó: Ambrus Attila
- a rendező munkatársa: Gyulay Eszter
- rendező: Szikszai Rémusz
ITT OLVASHATÓ
EGY KARRIERISTA SORSA A BOLSEVIK PÁRTBAN
AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bartus László
2016.09.08.
A 168 Órában megjelent Kerék-Bárczy Szabolcs-dolgozat a "Paradigmaváltást!" címet viseli, ugyanakkor semmiféle paradigmaváltást nem jelent. Azt mondja, hogy a nemzet érdeke "a rendszer elsöprése és a köztársaság helyreállítása", de egy mondattal később a diktatúra választásokon való leváltásáról beszél. Azt mindenki tudhatja, hogy ez képtelenség.
Paradigmaváltás az lenne, ha Kerék-Bárczy azt mondja, hogy a hazudozást fejezzék be. Azt helyesen írja, hogy "a parlamenti jelenlét egyedüli komoly nyeresége a költségvetési-pénzügyi támogatás (...) ami a mai helyzetben pusztán néhány tucat személy politikai pozíciójának biztosítása. pénzpocsékolás, sőt erkölcsi visszaélés a közjavakkal", de azt már nem teszi hozzá, hogy ez mit jelent.
Az évi 100 milliós állami támogatás, amelyet felél a Demokratikus Koalíció, erkölcsileg semmivel nem különb felhasználása a közpénzeknek, mint Mészáros Lőrinc bármelyik állami megrendelése. Ezért a pénzért a Demokratikus Koalíció is "állami megrendelést" teljesít, amely nem más, mint az Orbán-rendszer legitimációja, a demokrácia hamis látszatának fenntartása. Ez szimpla vesztegetési pénz, amely néhány megélhetési politikus érdekeit szolgálja.
Kerék-Bárczy azonban a helyes premisszákból nem von le helyes következtetéseket, hanem ugyanazt ajánlja másképp. Mint minden hazugság, ez is tele van csúsztatással, felesleges, üres fecsegéssel. Ami ebből lényeges, az nem más, mint Gyurcsány betámadása. Nem is értem, hogyan gondolhatta, hogy ezek után egy percig maradhat abban a pártban, ami Gyurcsány köré épül.
Kerék-Bárczy írása nem paradigmaváltás, de program. A Demokratikus Koalícióban pedig, mint minden rendes bolsevik pártban, programot csak a párt vezére hirdethet. Néhány száz évvel ezelőtt ezért Kerék-Bárczyt lefejezik, később száműzik, azután bebörtönzik, jégcsákánnyal agyonverik. Jelenleg ez a párt annyira jelentéktelen, hogy az ilyen lázadókat csak kizárják, és hagyják, hogy körbejárja a sajtót, és elvégezze azt a pusztítást, amit ez a párt megérdemel...

"NEM A MÁSSÁG, HANEM A HASONLÓSÁG ZAVARJA ŐKET" - CSALÁDOKAT A SZIVÁRVÁNY MINDEN SZÍNÉBEN
KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: KMÉRCE
2016.09.08.
Pár hete olvashattuk a sajtóban Adrienn és Szilvi történetét, egy pécsi leszbikus párét, akik örökbe szerettek volna fogadni egy többszörösen hátrányos helyzetből származó, másfél éves roma kislányt. Egy ideig úgy tűnt, az örökbefogadás rendben megtörténhet, Adriennt és Szilvit alkalmasnak találták arra, hogy szülők legyenek. Meg is kapták a határozatot, hogy hazavihetik a gyereket és egy család lehetnek, ám két héttel később, bármiféle szakmai indoklás nélkül a hatóságok mégis megtagadták tőlük az örökbefogadást. Szeptember 2-án a Labrisz Leszbikus Egyesület tüntetést szervezett az EMMI elé emiatt. Az alábbiakban az ott elhangzott egyik beszédet közöljük, amelyet Csekő Csilla anya mondott el:

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)