Szerző: Andor Mihály
2016.08.31.
Nehéz az életem, különösen azután, miután elfoglaltam az államot, és többé nem kijátszani kell, hanem működtetni. Ráadásul úgy, hogy közben fenn kell tartanom a törvényesség látszatát.
Az persze jelent némi könnyebbséget, hogy olyan törvényeket hozok, amilyeneket akarok. Nem kellenek védelmi pénzt szedő verőlegények, akik a szemük sarkából figyelik, jön-e a rendőr. Hozok egy törvényt, és attól kezdve azt üldözi a rendőr, aki nem fizet. Sőt, küldeni sem kell már senkit, banki átutalással jön a pénz. Trafikot, boltot, gyárat, földet sem fenyegetéssel szerzek a nagy családnak, hanem törvényhozás és pályáztatás útján. (Na jó, néha azért kell a fenyegetés, de nem töröm össze a berendezést, hanem kiküldöm az adóhatóság bőrkabátosait.) A pénzmosás is közbeszerzéssé egyszerűsödik, és hivatalosan fizetem ki strómanjaimnak. Sajnos, még így is előfordul, hogy túlbuzgó vagy vérükkel nem bíró alvezéreim saját gyártmányú törvényeinket sem tartják be, de nem fenyeget a veszély, hogy bíróság elé kerülnek. Egyszerűen őket nevezem ki belügyminiszternek, rendőrfőnöknek, főügyésznek, bírónak, és a panaszosoknak elmegy a kedvük attól, hogy jogorvoslatot keressenek. Az sem fenyeget, hogy túlkapásaik nyilvánosságra kerülnek, mert gyakorlatilag az én kezemben van az összes tévé, rádió és újság. A demokratikus látszat kedvéért meghagyott néhány ellenzéki orgánum a népesség töredékéhez jut el, nem tudja hát közhírré tenni sem hazugságaimat, sem jó embereim disznóságait. Ha naponta százszor elmondom, hogy itt van már a Kánaán, akkor a nyáj el is hiszi. Az a néhány millió pedig, aki nem így érzi, hiheti, hogy egyedül neki nem folyik a tejméz.
A nehézséget a területi és helyi kisfőnökök kiválasztása jelenti. Pontosabban nem is a kiválasztásuk, mert az remekül megy. Egy maffiafőnöknek átlagon felüli emberismerettel kell rendelkeznie, és én rendelkezem ezzel. Végül is személyesen választottam ki több száz kádert, és az országgyűlés működése nap mint nap igazolja, hogy – egy-két kivétellel – jól választottam. Szoros ellenőrzés mellett, bármilyen gondosan szájba rágott feladatot végrehajtanak. Elolvasás nélkül nyújtanak be egyéni javaslatokat, megszavazzák azt is, amiből egy szót sem értenek, és nyomják a gombot, amikor kell.
A baj az, hogy számos, egymásnak ellentmondó tulajdonsággal kell rendelkezniük. És ezek harmonikus összeegyeztetése szinte lehetetlen. Miközben fő céljaim eléréséhez kellően ostobáknak és műveletleneknek kell lenniük, hogy önálló gondolataik még véletlenül se legyenek, a helyi feladatokat maguknak kell megoldaniuk, mert mindenhol nem lehetek ott. Miközben a maffia alapkövetelménye a gátlástalanság és kíméletlenség, a külvilág felé a gondos családfő, apa és nagyapa, a hívő templomjáró képét kell közvetíteniük. Ezeken a maffialéttől idegen és voltképp lényegtelen apróságokon lehet a legtöbbet bukni. Mert azt nem érti a nép, hogyan sarcolom meg úgy, hogy közben azt hiszi, a bankok és az elektromos művek sanyargatják. De azt rögtön megérti, ha egy helyi potentát veri a feleségét, ha rendőri asszisztálás mellett ellopja a szomszéd trágyáját, ha közpénzen utat aszfaltoztat a házához, ha lézerblokkolót használ, ha részegen vezet vagy békés járókelőket rugdos. És akkor ott a dilemma: megvédjem vagy ne?...
ITT OLVASHATÓ
