KOLOZSVÁRI SZALONNA - NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Forgács Erzsébet
2016.08.25.
...Ha valaki annak alapján ítél meg másvalakit, hogy az ehet, vagy nem ehet szalonnát, az az illető önmagáról állít ki bizonyítványt. Ahogy te is tetted, kedves Endre. Bár te valószínűleg hiányoztál a töriórákról, de ettől függetlenül elmondanám neked, hogy volt Németországban egy Adolf Hitler nevű illető, akinek szintén nagyon fontos volt az, hogy ki ehet szalonnát és ki nem ehet. Ebbe csak Európában közel negyven millió ember halt bele. Negyven millió élet, Endre! Azért, mert a Hitler nevű ember pont olyan barom volt, mint te és cimboráid. Csak sajnos ő nem a kocsma sarkában hőbörgött, mint ti szoktátok, hanem egy ország élére került.
Sokan gondoljuk úgy Endre, hogy a hozzád hasonló barmoknak kötelező lenne valamilyen vizsgát tenni, mielőtt akár csak egyetlen szavazat erejéig is beleszólhatnátok az ország sorsába. Az a nagyon nagy baj, hogy a magyar politikában is vannak ilyen barmok, mint te, Endre.
Az a szörnyű, hogy ezek nem e-mailekben hirdetik az igét, hanem vezető pozícióban vannak. Szégyenpadra állítják az országot, gyűlöletet szítanak, mégpedig a saját szaros kis érdekeik érvényesítése céljából.
Mert, hogy te egy idióta vagy Endre, az nem nagy ügy. Te egy kis senki vagy és senkik vagyunk mi is. Akár ehetünk szalonnát, akár nem. Csak ameddig neked egy ilyen kis gyűlölködő fröcsögésre telik, mi sokkal több emberhez tudunk szólni. Ez fáj neked, Endre? Hát, ezen nem tudsz változtatni. Ameddig elég embert érdekel a mondanivalónk és ameddig lesz olyan olvasó, aki úgy gondolja, hogy fizet a munkánkért, mert fontosnak tartja, amit csinálunk, addig bizony mi itt leszünk és mondjuk a véleményünket. Tudod, Endre?
Köszönjük a jókívánságodat. Egyszer meg fogunk dögleni, de még nem tervezzük. De ha már ilyen szépen összejöttünk, küldök neked egy linket. Itt tudsz hozzájárulni ahhoz, hogy még sokáig höröghessetek a cimboráiddal, mi pedig továbbra is elmesélhessük az olvasóknak, milyen szar dolog az antiszemitizmus, a rasszizmus, a homofóbia és mennyire veszélyes, ha egy ország vezetése ilyesmikre építi a hatalmát. Ha te is támogatsz minket Endre, akkor azt is elmondhatjuk, hogy mennyire gáz a huszonegyedik században, Európa közepén ilyen primitív barmokra és az ő gyűlöletükre építeni egy országot.
Úgyhogy nyugodj meg szépen és olvasgasd továbbra is azokat az oldalakat, amelyek dugig vannak állami hirdetésekkel. Ott találkozhatsz bőven hozzád hasonló Endrékkel.
ITT OLVASHATÓ
2016. augusztus 25., csütörtök
MAGYARORSZÁG MITŐL HALSZAGÚ?
MOST & ITT BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2016.08.25.
...Magyarország azért halszagú, mert itt a jogállam a legjobb indulattal is csak nyomokban lelhető fel. A demokratikus intézményrendszert lebontották, ebben az országban csak az történhet, ami O. Viktornak hasznot hoz.
A hibákat nem kijavítják, hanem megmagyarázzák.
A bűnt nem üldözik, hanem pártolják.
A közmédiában hírek helyett propagandát adnak. Nem tájékoztatják az embereket, hanem befolyásolják. Arról számolnak be, ami a hatalomnak fontos. Ami kínos, azt elhallgatják.
Ilyen utoljára a hetvenes években volt, de már akkor is szégyellték.
Ma nem szégyellnek semmit. A hatalom mai urainak az a jó, ha Magyarország halszagú. Árvalányhajas, múltba néző, hátrafelé nyilazós.
Egy olyan ország, ahol nem vita van, hanem veszekedés. Ahol a szavak már jó ideje elhagyták eredeti értelmüket.
Valamit megvédeni ma azt jelenti, hogy ellopni. A mi azt jelenti, hogy én. A közös azt, hogy nincs hozzá közöd.
Magyarország azért halszagú, mert a köztévé riportere az olimpia idején következmények nélkül megtehette, hogy a menekült válogatott úszóját meg sem említette. (Mellesleg, a 18 éves szír lány nyerte a futamot.)
Magyarország azért halszagú, mert ugyanez a riporter a magyar nők által megnyert aranyak után rendre azt találta mondani: ez férfimunka volt. Békeidőben, normális országban az ilyen akár vicces is lehetne, így azonban szánalmas volt és szomorú Gyomorforgató.
Magyarország azért halszagú, mert az ország miniszterelnöke azt nyilatkozta: nyolcszor vertük meg a világot. Holott ez nem verekedés volt, hanem verseny.
Magyarország azért halszagú, mert Áder János a köztársasági elnöke. Egy olyan ember, akinek fontos kérdésekben nincs mondanivalója. Aki, ha helyzet van, hallgat, és elmegy horgászni.
Magyarország azért halszagú, mert Rogán Antal. Mert Lázár János. Mert Semjén Zsolt. Mert Mészáros Lőrinc. Mert Garancsi István. Mert Vajna Tímea férje. Mert Mengyi Roland.
Magyarország azért halszagú, mert a fejétől bűzlik.

KÖSZÖNÖM, HOGY MEGTALÁLTAD APÁMAT!
SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: Göbölyös N. László
2016.08.24.
Roger Waters és Harry Schindler 2014. februárjában találkoztak először az olaszországi Apriliában, Eric Fletchter Waters hadnagy, a Pink Floyd-alapító édesapja emlékművének avatásán. Az idősebb Waters 1944-ben halt meg az angolszász szövetségesek anziói partraszállásakor. A 95 éves „emlékvadász” Schindler, a brit hadsereg veteránja azzal tölti napjait, hogy felkutatja a II.világháborúban elesett és eltűnt egykori harcostársait.
Schindler „Az én háborúmnak nincs vége” című könyve azokról a történetekről szól, amelyekben megtalál egy elveszett sírt, egy soha vissza nem tért bombázó maradványait, vagy olyan olaszokat, akik segítették annak idején a szövetségeseket. Waters hadnagy nyomára korabeli térképek és a brit titkos szolgálat jelentései alapján bukkant...

MÁR MOST IS CSAK A SZAKADÉK PEREMÉN KAPASZKODUNK , TÍZ KÖRÖMMEL
KOLOZSVÁRI SZALONNA - DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2016.08.25.
Ártunk és ormányunk úgy érzi, még nem telepedett rá mindenre, még most is van olyan terület, ahol nem az Orbán Viktor vezette érdekközösség mondja ki a végső szót. Ezt nem engedhetik meg maguknak, mert folyamatosan rettegnek. Mindentől rettegnek.
Ez nem zárja ki, hogy cinikus vigyorral köpjék szemen akár a – még – Magyarországon élő, akár a külföldre kényszerült honfitársainkat. Nem gátolja őket abban sem a rettegés, hogy pofátlanul kampányoljanak a külhoni magyarok között.
Hiába kotornak maguk alá mindent, hiába telepszenek rá a teljes társadalomra, hiába kebeleznek be minden létező területet a tankönyvírástól az alkotmánybíróságig, hiába korrumpálják szét a közvagyont, rabolják le az országot, tovább fosnak.
Saját bíróságot akarnak, mert ezt a területet még mindig nem sikerült teljesen letarolni, még működik a bírói függetlenség. Ez azt eredményezi, hogy Matolcsy Györgynek még mindig be kell mutatnia a szerződéseket, hogy Mészáros Lőrincnek még mindig úgy kell tennie, mintha szabályos pályázaton nyerne el minden megbízást.
A kormány – pontosabban az a jónéhány família, amelyik ráépült a társadalomra és piócaként szívja ki az életerőt – teljesen elveszített minden önkontrollt és bármit, mindent megtesznek azért, hogy hatalomban maradjanak.
Ez már nagyon régen nem politika, nem az országról szól. Ez pénzről és hatalomról szól. Nagyon kevés választja el a jelenlegi Magyarországot Törökországtól. A bíróság függetlensége talán az egyik utolsó, demokráciákra jellemző dolog, amit nem vertek teljesen szét...

ÖT TANÁCS A MORGOLÓDÓ FIDESZESEKNEK
SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: Trombitás Alfréd
2016.08.25.
1. Ha fideszes vagy, egy percig se bíráld magát a rendszert, csak annak bizonyos elemeit. Ha véletlenül arra célzol, hogy a jogállam van veszélyben Magyarországon, azonnal árulónak, liberálisnak és komcsinak bélyegeznek, ami egyenlő a politikai karriered végével. Bírálatodban kerüld a személyi felelősség kérdését, mert véletlenül olyan kormányzati potentát tyúkszemére taposol, aki védettséget élvez, és akkor finoman szólva is megszívtad. Intézményeket lehet bírálni, de lehetőleg csak nagyon általánosan. Ha például Szőcs Gézához hasonlóan a közmédia leépülésén keseregsz, véletlenül se nevezz meg műsorokat, felelős szerkesztőket, arculati elemeket, hanem csak általánosan értékeld, hogy egy rakás trágya az egész. Ezt még talán elnézik neked, és az érintettek közül senki sem veszi magára a bírálatot, hiszen mindenki azt gondolja majd, a rakás trágyáért nem ő a felelős.
2. Ne gondold, hogy meg tudod nyugtatni a lelkiismeretedet azzal, ha odapiszkálsz a rendszernek. Te is épp olyan bűnös maradsz, mint azok, akik csak mennek, és kiszolgálják a rendszert némán, és nem morognak az orruk alatt sem. Jól kitapintható a magyar sajtóban, hogy ellenzéki újságíróknak már nem kell rohangálniuk a témák után, hanem kormánypárti képviselők, kormányzati tisztségviselők szivárogtatják ki a kompromittáló információkat. Ez annak a jele, hogy még mindig vannak a kormánypárt környékén a lelkiismeretükkel küzdő figurák, aminek mi örülünk, Orbán Viktor viszont nem. Azonban attól még, hogy valaki kiborul a rendszer kíméletlenségét, igazságtalanságát és ellentmondásosságát látva, még nem feledhető a tény, hogy része volt ennek kiépítésében és fenntartásában. A rövidlátóság és a tudatlanság senkit sem ment fel a felelősség alól!
3. Ne hidd, hogy bármi is megváltozik attól, hogy kiborítod a kis bilidet. Nagyon sok bili van, tele kellemetlen szagú ürülékkel, amelyeket senki sem fog kiborítani, így a te kis bilid csak néhány napig érdekli a közvéleményt. Az Orbán-rendszer úgy van kitalálva, hogy a bűn tartja össze a benne lévő embereket, így az a szomorú igazság, hogy a morgolódó figurák akárhányan lesznek is, mindig kisebbségben maradnak. A masszív többség sem gondolja azt, hogy minden marhára rendben lenne a Fidesz háza táján, ám mindig adódik a magyarázat: ez még mindig jobb, mintha visszajönnének a kommunisták.
4. Ha bírálsz, mindig dicsérd is a rendszert, ahogy azt Kövér László vagy Szőcs Géza is tette. Lehet fikázni a szűknadrágos fiatal ficsúrokat, akik épp olyan rezzenéstelen arccal tudnak hazudni, mint lenyúlni, ám mindig tedd hozzá azt, hogy milyen fontos a menekültek elleni harc, mely témában aztán tényleg teljes az összeborulás a párton belül. Szóval, add meg a közös nevezőt, és migránsozzál egy jót a nyilatkozatod elején, aztán meg adj egy jó nagy pofont a kakinak...

MEDDIG LEHET FÁT VÁGNI MAGYARORSZÁG KANADAI BARÁTAINAK HÁTÁN?
KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Göllner András
2016.08.25.
...Miközben lassan emelkedik a függöny a montreáli magyar fesztivál helyszínein, Magyarországon már több mint száz bátor és tisztességes ember, Elie Wiesel, Nobel-díjas túlélő példáját követve, vissza adta Orbánéknak korábbi kitüntetéseit. Montreálban, a montreáli magyarok körében e cikk szerzőjén kívül egy ember sem szólalt még fel a nyilvánosság előtt, a magyar kormány, és kanadai nagykövetének sorozatos átveréseivel szemben. Zárt ajtók mögött viszont, ma már egyre többen kérdezik – miért képtelen a magyar kormány odahaza azt tenni, amit Kanadában prédikál? Miért menetel az Orbán kormány azokkal az értékekkel szemben, amelyek 1956 után, több tízezer magyar menekült előtt kitárták Kanada kapuit?
Miért húzza ki egyre gyakrabban a kanadai magyarok feneke alól a széket Orbán Viktor pártja?
Hogy meddig fogja még ezeket a kérdéseket, zárt ajtók mögött, magánlevelezésekben fontolgatni a kanadai magyarság, hogy meddig játszik még együtt Orbán nagykövetével a montreali Magyar Nagybizottság, vagy a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége, vagy éppen a Kanadai Magyar Kulturális Tanács, hogy mikor fog végleg be szakadni a jég ez alatt a játszma alatt, azt még nem lehet tudni, de azt igen, hogy az a forró levegő, amit Orbán keletről fúj Kanada felé, nem kedvez ennek a játszmának. Mindennek határa van, annak is, hogy meddig lehet fát vágni Magyarország barátainak hátán.

ÚJABB SZINTET LÉPNEK A SZABADSÁGSZERETŐ MAGYAR NÉP RETKES LÁBTÖRLŐINEK NÉZÉSÉBEN?
KOLOZSVÁRI SZALONNA - NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2016.08.25.
A mai nap híre, amire ma utaltunk már: házibíróság létrehozásán fáradozik a kormány, miután rájöttek, hogy a haveri, baráti és oligarcha-klánok közpénzekkel összefüggő ténykedései nyomán keletkezett fekáliát többé és kevésbé rendszeresen felszínre hozza a víz.
Eddig egyenként és személyre szabottan próbálták titkosítani a disznóságokat (Magyar Posta, MNB), de ez hosszú távon nem célravezető, már most sem az, úgyhogy – egy, az augusztusi pihenőszabadságok idején, a kormány számára készített igazságügyi minisztériumi előterjesztés szerint – a még foltokban, azaz más hatalmi ágakhoz, intézményekhez képest független bírósági rendszer szétbombázásával a politika számára fontos ügyek egy részét új szervezethez rendelnék.
Mivel az ügyészséggel szemben a bíróságokat még nem sikerült maradéktalanul lefejezni és zsebre tenni, és mivel a bíróságokon nem kopasz verőemberek munkálkodnak, akik kizárólag a kormány érdekeivel egyező döntéseket hoznak, jön az úgynevezett „közigazgatási bíráskodásról” szóló javaslat, amely egy csomó vérfagyasztó változtatást hozna az igazságszolgáltatásba – írja a 444.
Ez az úgynevezett közigazgatási bíróság, amely egy raklapnyi állami intézmény (MNB, Médiatanács, Közbeszerzési Döntőbizottság, stb.) döntéseinek jogszerűségét fogja vizsgálni, járulékos haszonként arról is dönteni fog, hogy mit kell feltétlenül eltitkolni az állampolgárok elől. Szerencsére a választási ügyek (lásd kopaszok akciózása) is ennek az új testületnek a hatáskörébe kerülnek majd és szakmai körökben úgy hírlik, az új szervezet élére Patyi Andrást, a Nemzeti Választási Bizottság jelenlegi vezetőjét katapultálhatják. Egy vérbeli pártkatonát, akivel nem lesz gond.
De talán a leghajmeresztőbb pontja az elképzelésnek mégiscsak az, hogy az új bírósági szervezet vezetőségének felét szándékosan nem bírókból, hanem közigazgatásban dolgozó jogászokból, például kormánytisztviselőkből állítanák össze. Hogy Patyira írták ezt a dörgedelmet, vagy sem, azt nem tudom, de az már eleve előnyt jelenthet, hogy mindössze két évig dolgozott bíróként, ide annyi is bőven elég, a szervilizmus pedig adott, tehát...

JOGÁLLAM HEKKELÉSRE KÉSZÜL A KORMÁNY: A NECCES ÜGYEKET ÚJFAJTA BÍRÓSÁGOKON KEZELNÉK
ÁTLÁTSZÓ - FALRAMENTAPARLAMENT BLOG
Szerző: Vágó Gábor
2016.08.25.
Szerző: Vágó Gábor
2016.08.25.
A közigazgatási bíróságok új rendszere erősen kockáztatja, hogy könnyedén lehet majd eltussolni korrupciós ügyeket, választási csalásokat, irányítani a közbeszerzési visszaélésekkel a gazdaságot.
A zsarnokság ellen a legjobb biztosíték évszázadok óta, hogy a törvényhozói, végrehajtói és bírói hatalom elválik egymástól, és függetlenül működnek. A Nemzeti Együttműködés Rendszere viszont nem igazán szereti a függetlenséget errefelé. Ezért a kormány a végrehajtói hatalom birtokában először a törvényhozást, a Parlamentet, züllesztette le gombnyomogatók színházává, ahol csak a süketek ordibálása zavarja meg néha a csöndet. Amikor a köztisztviselői kart kormánytisztviselővé változtatták egyértelművé tették, hogy a közszolgák nem a közérdeket, hanem a kormányt kell, hogy szolgálják.
Számos esetben azonban porszem került a gépezetbe. Hiába próbája az ügyészség eltussolni a legfontosabb ügyeket, a független bíróságok nem mindig a felcsúti huszárok füttykoncertjére táncolnak. A bíróságok döntése alapján közérdekű adatokat kellett kiadni, ami eléggé botrányos ügyeket hozott a felszínre. Például a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak a közpénzszivattyúja is felszínre került. A közbeszerzések vitás kérdéseiben a NER-ből kiátkozott Simicska Lajos is győztesen tudott kikerülni a bíróságon. Úgy fest, hogy ezeket a kilengéseket megelégelték, és megszületett a javaslat a közigazgatási bíróságok új rendszeréről.
A 444 szerint (I)gazságügyi Minisztérium javaslata alapján közigazgatási bíróságokat hoznak létre, ahová közigazgatási bírónak be lehet kerülni bírói gyakorlat nélkül is. A jogszabályi környezetet úgy alakítják át, hogy ahol a vonatkozó törvényekben eddig az szerepelt, hogy a különböző hatóságok döntései ellen a bíróságon lehet fellebbezni, majd a javaslat alapján közigazgatási pert lehet indítani az újonnan felálló közigazgatási bíróságokon...
JÖVŐBELÁTÓ GÉPECSKE
HUPPA BLOG
Szerző: Szele Tamás
2016.08.25.
Márpedig olyan nincs. Illetve, csak egy van, az is Vlagyimir Putyin nemrég kinevezett elnöki adminisztráció-vezetőjének, Andrej Vajnonak a tulajdonában áll. Vagyis ezt állítja, de még senki sem látta ezt a világcsodát, talán azért, mert körülbelül annyira létezik, mint a mindent járó malmocska. De neve, az van neki, úgy hívják, hogy nooszkóp. Nem akármekkora hazugság, az már biztos.
Vajno karrierje tipikusnak és töretlennek mondható, mostantól ő vezeti a kancelláriát is, az elnöki kabinetet is, egyszóval nagy úr, sokat megtehet, akár még a jövőt és az emberek sorsát is befolyásolhatja (végső soron a politikusok ezzel foglalkoznak nooszkóp nélkül is, nem értem, mi szüksége van neki a misztikus gépelyre). Az Index részletes életrajzot közöl róla:
„Vajno elvégezte a káderképző MGIMO-t, angol és japán nyelvtudásával a tokiói orosz nagykövetségre került. Öt év után, 2001-ben ment vissza Moszkvába, 2003-ben vették át az elnöki adminisztráció protokoll-osztályára, amelynek a következő évben már helyettes vezetője lett.
2008-ban Putyin átnyergelt a kormányfői posztra, Vajnót vitte magával, és megtette a kormányfői apparátus protokoll-osztályának vezetőjévé és miniszteri rangot adva kinevezte az kormányfői apparátus helyettes vezetőjének is. 2012-ben az ismét elnök Putyin megint csak magával vitte a Kremlbe. Vajno ismerői a diplomata megbízhatóságát, összeszedettségét, technokrata mentalitását, a napi politikától való távolságtartását emelték ki.
Az elnöki adminisztráció feladata az elnöki rendeletek, törvényjavaslatok előkészítése, kidolgozza az elnöki beszédet, ellenőrzi az elnöki utasítások végrehajtását, rajta keresztül lép kapcsolatba az államfő az állami intézményekkel. A pozíció mindenképp bizalmi, egyesek szerint Putyin már az új, minden tekintetben hozzá kötődő technokrata generáció kinevelésén dolgozva emelte magas posztra
Vajnót, aki egyfajta párhuzamos kormány, azaz az elnöki megbízottak munkájának elemzését is ellátja…”
Hoppá csak, itt is megfigyelhető a magyarországi „kettős kormányzási mód”, a dupla kabinet hatalomtechnikai módszere. Akkor már tudjuk, honnét szedte Orbán, de ez csak egy kitérő, térjünk vissza Vajnora:

JOBBAN ÉLEK, MINT EGY BEDUIN TÖRZSFŐNÖK
KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Vendégszerző
2016.08.25.
Egy héttel ezelőtt közöltük a húszéves Simai Dalma levelét, aki barátjával együtt Angliába készül költözni, reményeik szerint hosszú távra. Arra kértük az olvasókat, hogy Dalmához hasonlóan írják meg, miért maradnának, vagy mi kényszeríti őket arra, hogy elhagyják az országot. Hátha ezek a történetek is segítenek abban, hogy magyarok millióinak valós problémái, a mindennapokban megélt kilátástalanság kerüljenek a politika és a közéleti viták centrumába. A beérkezett üzenetekből állítottuk össze az alábbi cikket...

BRÜSSZEL RÉSZÉRŐL TÉVEDÉS A BÜNTETÉS - NEMZETKÖZI LAPSZEMLE
KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Szelestey Lajos
2016.08.25.
A Financial Times írása szerint a V4-ek félnek attól, hogy kimaradnak az uniós integráció jövőjének meghatározásából. Viszont Brüsszel részéről tévedés volna azt gondolni, hogy meg kell büntetni azokat, akik megsértik a szabályokat. A Frankfurter Allgemeine Zeitung cikke arról számol be, hogy Merkel német kancellár ingadiplomáciát folytat a héten, ezzel előkészítve a jövő hónapban esedékes pozsonyi uniós csúcskonferenciát.
Financial Times
Egy neves bolgár elemző szerint Közép-Európa azoknak a földje, akik kedvezően vélekednek az unióról, csak éppen borúlátóak az ügyben, hogy képes-e a túlélésre a szervezet. Ivan Krasztev, a szófiai Liberális Stratégiai Intézet vezetője emlékeztet arra, hogy a V4-eknél sokak szerint az EU sorsa jó pár dologban hasonlít a Szovjetunió szétesésére. Ugyanakkor félnek attól, hogy kimaradnak az integráció jövőjének meghatározásából. Lengyelországban pl. a konzervatív forradalom megosztotta az országot, elriasztotta a külföldi befektetőket és minimálisra csökkentette Varsó befolyását az unióban. A Jog és Igazságosság szempontjából ugyanakkor logikus, hogy a párt megpróbálja a kezében összpontosítani a hatalmat, mert ha az nem terjed ki a bíróságokra, a központi bankra és a sajtóra, akkor az ellenség vonja azt ellenőrzése alá. Ám még ez a kormány sem euroszkeptikus, azaz nem akar kilépni az EU-ból, mint ahogy a lakosság többsége sem.
Viszont Brüsszel részéről tévedés volna azt gondolni, hogy meg kell büntetni azokat, akik megsértik a szabályokat. Nem arról van szó, hogy az EU ne bíráljon, ám egyértelművé kell tennie, hogy a megújulás nem Közép-Európa rovására megy majd végbe. Mert különben a kelet-nyugati ellentétek csak gyorsítják a szétesés folyamatát. Napjaink európai politikájában azt a paradoxont tapasztalni, hogy amikor a 27-ek jövőjéről van szó, Közép-Európa az elégedetlen populisták terepeként jelenik meg a víziókban. Csakhogy ezek az erők a saját, unióbarát választóiknak tartoznak felelősséggel. Vagyis Brüsszelnek óvakodnia kell attól, hogy egyhamar leírja a régiót...

LÉTREHOZNAK EGY KÜLÖNBÍRÓSÁGOT, ÉS MÁRIS KÖNNYEBBEN ELSIKÁLHATÓK LESZNEK A KÉNYES ÜGYEK
444.HU
Szerző: erdelyip
2016.08.25.
Eddig egyenként próbáltak törvényeket hozni, mint például az MNB alapítványainál, hogy elkerüljék a botrányt, amikor a haveroknak és rokonoknak ment a közpénz. Ez nem volt hatékony, és úgy tűnik, hogy valaki megunta a dolgot.
Több jogásszal is beszélgettünk az igazságügyi minisztérium kormány számára készült előterjesztéséről, amivel új bíróságokat hoznának létre, és mindenkivel hasonló következtetésekre jutottunk.
Úgy néz ki, hogy a megbontanák az eddig egységes, és a többi hatalmi ághoz képest relatív független bírósági rendszert, és a politika számára fontos ügyek egy részét új szervezethez rendelnék.
Ennek a világnak most vége lehet, ugyanis az álmosító nevű „közigazgatási bíráskodásról” szóló javaslat egy csomó vérfagyasztó változtatást hozna az igazságszolgáltatásba.
Az augusztusban, a kormány számára készült igazságügyi minisztériumi előterjesztés szerint közigazgatási bíróság néven új szervezet jönne létre, a jövőben itt határozhatnának például a Nemzeti Bank, a Médiatanács, a Közbeszerzési Döntőbizottság és még egy rakás más állami intézmény döntéseinek jogszerűségéről.
A választási ügyek, például a kopaszok akciójának megítélése is az új bírósághoz kerülhetne.
A technika egyébként többnyire faék egyszerűségű. Ahol most a törvényekben (választási törvény, információszabadság törvény, stb.) az szerepel, hogy az ilyen-olyan hivatalok döntése ellen bíróságon lehet fellebbezni, oda a javaslat szerint az kerülne, hogy közigazgatási pert lehet indítani. Így aztán ezek az ügyek mind az új bíróságokon kötnének ki. Nem nehéz elképzelni, hogy ezekkel milyen óriási hatalom kerülhet ennek az új szervezetnek a kezébe...
ITT OLVASHATÓ
Szerző: erdelyip
2016.08.25.
Eddig egyenként próbáltak törvényeket hozni, mint például az MNB alapítványainál, hogy elkerüljék a botrányt, amikor a haveroknak és rokonoknak ment a közpénz. Ez nem volt hatékony, és úgy tűnik, hogy valaki megunta a dolgot.
Több jogásszal is beszélgettünk az igazságügyi minisztérium kormány számára készült előterjesztéséről, amivel új bíróságokat hoznának létre, és mindenkivel hasonló következtetésekre jutottunk.
Majd mi eldöntjük, oké?
Vannak a hatalom számára kiemelten fontos gazdasági, politikai ügyek.- Hogy biztosan „Mészáros Lőrinc” nyerje a közbeszerzéseket.
- Hogy Andy Vajna vásárolhasson tévécsatornát.
- Hogy a Matolcsy-klánt tömje közpénzzel a Nemzeti Bank.
- Hogy Simicska Lajos cégeit bírságolja rommá mindenféle hatóság.
- Hogy bizonyos kérdésekben ne lehessen népszavazás.
- És hogy amit ezekről el akarnak titkolni, az lehetőleg sose derüljön ki.
Ennek a világnak most vége lehet, ugyanis az álmosító nevű „közigazgatási bíráskodásról” szóló javaslat egy csomó vérfagyasztó változtatást hozna az igazságszolgáltatásba.
Az augusztusban, a kormány számára készült igazságügyi minisztériumi előterjesztés szerint közigazgatási bíróság néven új szervezet jönne létre, a jövőben itt határozhatnának például a Nemzeti Bank, a Médiatanács, a Közbeszerzési Döntőbizottság és még egy rakás más állami intézmény döntéseinek jogszerűségéről.
Sőt, arról is ez az új bíróság döntene, hogy mit lehet eltitkolni az állampolgárok elől. A tervezett szabályok szerint a közérdekű adatokért indított perek is itt dőlnek majd el.Az MNB alapítványainak eszelős pénzszórásáról például ilyen közadatos pernek köszönhetően lehet tudni, ahogy arról is, hogyan bukott milliárdokat a külügyes Magyar Nemzeti Kereskedőház.
A választási ügyek, például a kopaszok akciójának megítélése is az új bírósághoz kerülhetne.
A technika egyébként többnyire faék egyszerűségű. Ahol most a törvényekben (választási törvény, információszabadság törvény, stb.) az szerepel, hogy az ilyen-olyan hivatalok döntése ellen bíróságon lehet fellebbezni, oda a javaslat szerint az kerülne, hogy közigazgatási pert lehet indítani. Így aztán ezek az ügyek mind az új bíróságokon kötnének ki. Nem nehéz elképzelni, hogy ezekkel milyen óriási hatalom kerülhet ennek az új szervezetnek a kezébe...
ITT OLVASHATÓ
ÁTJUTMI A SZŰRŐN
HUPPA BLOG
Szerző: Bruck András
2016.08.25.
Nem Bayer a baj.
Ő csak a tünet, s egyik hordozója mindannak a rossznak, amitől Magyarország ilyen szégyenletes hellyé vált. Mert a rendszerváltó generációk elmulasztották felállítani azokat a tilalomfákat, amelyek kijelölik a határt elfogadható és elfogadhatatlan között.
Nem ragozom, beszéljen inkább Arthur Koestler.
Okos ember volt, a zseni közelében. Az 1930-as évek Berlinjében újságíróként mindazt a saját szemével látta, amit mi magunk is átéltünk az elmúlt két évtizedben. Mi a magyar, ő a német baloldal széthúzását, önző, önpusztító belső harcait – s végül mindettől nem teljesen függetlenül a nácik hatalomra jutását.
Nekünk ugyan szerencsére ebből csak a Fidesz, na meg Orbán jutott, de ebben a mérgezett légkörben teljesedhetett ki az 5-ös számú is, meg a pártja is.
S hogy hogyan?
Koestlertől tudom, hogy minden politikai rendszer szűrők sorozata, amelyeken a hatalomra törő politikusnak át kell haladnia. A szűrők szövése azonban rendszerenként eltérő. Amerikában az átjutáshoz szerinte olyan népszerű tulajdonságra van szükség, ami megragadja a tömeg képzeletét. (lásd Trump). Latin-Amerikában az ékesszólás a nyerő, Angliában pedig „bizonyos mértékű becsületesség és megbízható középszerűség” a járható út a politikusi sikerhez.
Épp ezért, mondja Koestler, Sztálinnak például nem lett volna esélye Angliában, mert „belőle a nyugati értelemben vett nagyság minden ismérve hiányzott”. És felsorolja, mik ezek: elvek, ideálok, közszónoki erények, valóság ismerete, történelmi tudás, találékonyság, személyes feddhetetlenség. Ezzel szemben Sztálin „nem ismert ideálokat, aljasul bánt a szövetségeseivel, süket volt a nép szenvedéseire, és minden határon túl meghamisította a történelmet”.
Szerinte karaktere miatt Sztálin a brit Alsóházban legfeljebb egy „groteszk különc” maradt volna.
Vagyis kisodródott volna a politika perifériájára.
És nyilvánvalóan Orbánnal is ugyanez történt volna. De nem csak az akkori Angliában, hanem a legtöbb mai, nyugati országban is. Ő azonban Sztálin összes tulajdonságával, mínusz tömeggyilkosság, nálunk mégis a csúcsra juthatott.
A szűrők hibás szövése – ez lett a demokratikus Magyarország veszte.
És ez volt egyben Bayer szerencséje. Az ő hajlandóságával az aljasságra és ordenáréságra nemhogy egy kormánypárt ünnepelt publicistája nem lehetne akárcsak egy átlagos demokráciában, de már a szakmából is rég kiszorult volna.
Csakhogy Magyarország a kezdetektől átlag alatti demokrácia volt.
A balról és liberálisként indult újságíró története így válhatott Orbán és a Fidesz, hármójuké pedig az árulás és elzüllés történetévé. Ezért is válaszolhatott Bayer tagadólag arra a kérdésre, hogy visszaadná-e a kitüntetést, ha hivatalosan kérnék tőle: „Akik ebben reménykednek, Godot-ra várnak! Nem fog semmilyen megkeresés érkezni”.
Úgyhogy írni fog tovább, hasonló modorban, mert ő már rég nem olvasóknak ír, hanem a hibás szűrőkön átjutott haverjainak.
És köztük sajnos Orbán Viktornak.

BAYER A CSALI
A KÖRÚTON KÍVÜL BLOG
Szerző: Lágler Kristóf
2016.08.25.
Természetesen nem zárható ki a lehetőség, hogy a Fidesznek annyira fontos volt elismerni Bayer Zsolt, a jobb oldalon és jobb oldalért végzett munkáját, hogy a várható következmények ellenére is ki akarták tüntetni. Azonban sokkal valószínűbb, hogy nem a várható közfelháborodás, az elhatárolódási, díjvisszaadási és hüledezési dömping dacára ítéltek neki kitüntetést hanem pontosan azért.
Kötve hiszem, hogy Orbán Viktor, Habony Árpád vagy Kubatov Gábor, most kétségbeesetten tördeli az ujjait, látva, hogy mennyi fontos és neves közszereplő támadja és vádolja a kormányt. Sokkal valószínűbb, hogy örömmámorban úsznak, hogy végrehajtották ezt a mestertervet is.
A Fidesz ereje addig terjed, ameddig a politikai párbeszédet sikerül egymás komcsizása, és nácizása köré tematizálni. Rövid távon ugyan gyengülhet a Fidesz, ha egy ilyen óriási támadási felületet kínál magán, hosszú távon viszont tökéletesen működik az „ami nem öl meg az megerősít” elmélete.
Amikor Kaltenbach és Kenyeres elindították a lovagkeresztvisszaadási cunamit, minden bizonnyal az volt az elképzelésük, hogy ezzel kifejezik nem tetszésüket, és ennek hangot adva borsot törhetnek a kormány orra alá, csakhogy borstörés helyett sokkal inkább kiszolgálták az érdekeit...

MAGYARORSZÁG NEM HALSZAGÚ, HANEM GYŰLÖLETTŐL ÉS A KÖZÉPSZERTŐL BŰZLIK
BERKECZ BALÁZS BLOGJA
Szerző: Berkecz Balázs
2016.08.25.
Szerző: Berkecz Balázs
2016.08.25.
Bayer Zsolt nem akarja visszaadni a kitüntetését, és saját blogján elkezdte összegyűjteni saját leépült szellemi közege benyallintós visszajelzéseit és kommentálni az ő kitüntetése miatt a lovagkeresztjeiket visszadók hosszú névsorát. Nagyon pitiáner ez az egész, de Bayertől értelmes ember nem várhatott semmit. De van itt még más is.
A Terror Háza Múzeum főigazgatója, a Tel Aviv-i és a jeruzsálemi Jad Vasem egyetemen is megfordult Schmidt Mária például így kommentálta a zsidóságot gyakran és gyomorforgatóan szapuló Bayer kitüntetését: „lovagkeresztet kapott a keresztes lovag, aki nem engedi, hogy értékeinket, hagyományainkat, érzéseinket és józan eszünket elveszítsük!”.
Az a Stefka István, aki az átkosban még az MSZMP belügyminisztériumával bizalmas viszonyt ápolt, ma már igazi szélsőjobbosként erősen csúsztatva magyarázza Bayer megmagyarázhatatlan bizonyítványát.
Az ilyen Bayer-féle önmagukat jobboldalinak, önmagukat értelmiséginek mondók, tudósok, művészek, politikusok, újságírók és mások, 2010 előtt balliberális összeesküvést kiáltottak, olykor zsidóztak, mondván, miattuk nem tudják megmutatni tehetségüket, szorgalmukat, tudásukat, mert "ezek mindenütt ott vannak, ezek mindent a kezükben tartanak".
Most azonban náluk van a pénz, paripa, fegyver. Náluk van minden, amit Orbán engedélyével zsebrevághattak. Ők döntenek az ellopott tévékben, köztévékben és újságjaikban, ők döntenek a hivatalokban, bizottságokban és emlékbizottságokban, ők döntenek az ellopott milliárdjaikról is. Ők döntenek mindenütt, mindenről ebben a gyűlölettel szétplakátolt országban...
OLIMPIA BUDAPESTEN? CSAK A FIDESZES OLIGARCHÁKNAK LENNEA JÓ...
TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Frankó Provolone
2016.08.25.
Orbán szerint Budapest a megfelelő város: megfelelő időben és megfelelő helyen van ahhoz, hogy 2024-ben házigazdája legyen a nyári olimpiának. Az ország gazdasági állapota miatt, továbbá a megkérdezett emberek többsége szerint azonban egyáltalán nem kéne erőltetni az olimpia hazai megrendezését.
1960 óta az olimpiák döntő része gazdaságilag veszteséges vállalkozás volt. Rió például most legkevesebb 4,6 milliárd dollárt (1280 milliárd forintot) bukik a rendezésnek köszönthetően. A kormánykörök akkor mégis miért ragaszkodnak ennyire a budapesti olimpiához? A válasz egyszerű: egy hazai rendezésű olimpia rengeteg elnyerhető pályázatot, azaz megszámlálhatatlanul sok pénzt is jelenthet Orbán oligarcháinak. Akár Garancsi István, akár Mészáros Lőrinc a rendezés ürügyén még több stadiont, sportcsarnokot vagy éppen lakóparkot építhet majd fel.
Olimpiák tanulságai – Mennyi az annyi?
Véget ért a riói olimpia, és már készülnek az összegzések arról, hogy „tokkal-vonóval” mennyibe is került az olimpia végül. Eredetileg 14 milliárd dollárt (3900 milliárd forintot) szántak az olimpiai büdzsére, a végösszeg azonban úgy 20 milliárd dollár (5600 milliárd) körül lesz.
Összehasonlításul: a budapesti olimpiai projekt hivatalos, a Pricewaterhouse Coopers (PwC) tanácsadó cég által készített megvalósíthatósági tanulmánya szerint a magyar olimpia teljes költsége 774 milliárd forint lenne. Ez az összeg azonban igen messze lehet a valós költségektől, hiszen ebben még nincsen benne egy sor egyéb, például infrastruktúrafejlesztéssel kapcsolatos kiadás. Az mindenesetre látszik, hogy jóval kevesebb pénzből készülünk megrendezni egy világeseményt, ami egyrészt lehet dicséretes (mégsem annyi pénzt dobunk ki az ablakon költünk), viszont kérdéses, hogy akkor milyen színvonalat sikerül majd produkálni a korábbi olimpiákhoz képest.
Hogy megéri-e ez az egész, ha csak az anyagiakat nézzük? A válasz egyértelműen az, hogy nem. Egy brit tanulmány szerint például Rió az olimpiának köszönthetően legkevesebb 4,6 milliárd dollárt (1280 milliárd forintot) bukott. Montreal (1976) az olimpia után 30 évvel, 2006-ban tudta csak kifizetni a játékok miatt felvett gigantikus hitelének utolsó részletét. Pekingben 3,6 milliárd dolláros bevétel állt a jóval 40 milliárd dolláros költségekkel szemben, de 2012-ben Londonban is csak 5,2 milliárd dollár jött be 18 milliárdos kiadás mellett – írja a hvg.hu. Ezen számok mellett emlékezzünk meg azokról a kormánypárti tervekről, amelyek szerint a budapesti olimpia bevételeiből tennék helyre a magyar egészségügyet...

TISZAVASVÁRI FEHÉREN, FEKETÉN - HARMADIK FEJEZET - CSAK NÉZNI, HOGY TELIK A KURVA ÉLET
ÁTLÁTSZÓ - SLEJM BLOG
Szerző: slejmshow
2016.08.24.
Első munkanapom a közmunkán Tiszavasváriban. Sokféle történés, és egy kínzó alapkérdés: van-e értelme ennek az egésznek, vagy egyáltalán lehetne-e értelme neki?
ITT OLVASHATÓ
Szerző: slejmshow
2016.08.24.
ITT OLVASHATÓ
27 ÉV UTÁN NEKEM IS VÉGET ÉRT A RENDSZERVÁLTÁS
1000 A MI HAZÁNK BLOG
Szerző: HaFr
2016.08.24.
Óriási élmény! Váradi Júlia beszélget a Klubrádióban -- mit beszélget! lelkendezik!! -- a Kádár-korszakról a valamikori demokratikusellenzéki (!) Kozák Gyulával. Ma este, ahogy hallgatom őket, amint előbb szemérmesen, majd mintegy megkönnyebbülve, végül hangos lelkesedéssel, egyesült erővel mosdatják, relativizálják, dicsérik fel és vágyják vissza a kádárizmust, hirtelen összeállt, amit eddig is tudtam valahol (mechanikusan, darabjaiban), de nem ilyen élményszerűen, hogy a Horthy-Kádár-Orbán szcénák mindössze kikristályosodásai ugyanannak a gazdára váró magyar értelmiségi/politikai léleknek, amely légmentesen illeszkedik az alsóbb (depolitizált, non-elit) rétegek mindennapi korrupciójához. Kádár és Orbán végtelenből jövő és oda tartó társasága csak két különböző szalon előkelőségei ugyanabból a házból, a terek legfeljebb néha átrendezve, de az idő az örök visszatérésé... Az a búgó játékosság és a visszamenőleges megértés, nota bene, romantikus vágyódás a diktatúrák iránt, amit ma este éppen az egyik szalonban tapasztaltam (amelyik szalon -- a kádárista -- persze öntudatosan "hány" az orbánistától, és viszont, noha a díszes társaságtól nem idegen az átjárás sem), na ez a Nagy Kontinuitás, ez a Magyar Tradíció, ami ellen nem lehet... A mi adekvát politikai rendszerünk a szétkorrumpált, slampos, "elég szabad" diktatúra, ahol a kevesek uralkodnak, az igazodó józanak megtalálják a számításukat és a komfortjukat, a hülyék és a pechesek pedig meghalnak -- innen jöttünk, ide tartunk, mindig ezen dolgozunk. Hajh, ez megérte, köszönöm, Júlia, drága. Ha valaki még egyszer kiejti a száján a "rendszerváltás" szót...

HÁROM MAGYAR, AKI LONDONBA MEGY
HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2016.08.25.
Noha a nyár eleji népszavazás után volt némi bizonytalanság, a jelek szerint mára ismét egyre többen döntenek úgy, hogy lesz, ami lesz alapon (és amíg lehet) nekivágnak Nagy-Britanniának. A történet persze élénken foglalkoztatja a brit sajtót is, a BBC nemrégiben Magyarországon forgatott riportfilmet a témában. Most lehetőség nyílt arra, hogy a teljes változatot megnézhessem, és mivel linkelni csak a rövidebb verziót lehet (egyelőre legalábbis), arra gondoltam, szóljon a mai poszt arról, miért vág neki három magyar fiatal ma Londonnak – a BBC lencséjén keresztül.
Mielőtt azonban rátérnék a BBC riportjára, pár szót érdemes szólni (ha már így alakult) a népszavazás utáni helyzetről. A június 23-át követő hetekben ugyanis akadt némi bizonytalanság, és átmenetileg csökkent is az Egyesült Királyságba indulni vágyók száma, ám mostanra (legalábbis a külföldi munkaerő-közvetítéssel foglalkozó Euwork Kft. ügyvezetője szerint) nagyjából visszaálltak a korábbi arányok.
Persze azért sokakban felmerül, hogy Nagy-Britannia helyett Németországot válasszák, ők jellemzően a magasabban képzett, több nyelven beszélő rétegből kerülnek ki. Ám mivel az emberek jellemzően nem egy-két hónapra mennek ki, hanem néhány évre, abban bíznak, hogy amikor visszaváltják a pénzüket forintra, addigra újra felértékelődik a font – tehát mennek.
Tanay Marcell szerint nem fognak visszatérni a magyarok a Brexit miatt, és a britek sem utasítják ki a már ott lévőket, hiszen a felmérések szerint még a Brexit-pártiak döntő többsége sem akarja, hogy hátrány érje a külföldi munkavállalókat Nagy-Britanniában.
Olyannyira nem, hogy egy friss felmérés szerint tízből közel nyolc megkérdezett brit nem bánná, ha a szigetországban élő európai uniós állampolgárok az Egyesült Királyság EU-ból való várható kilépése után is Nagy-Britanniában maradnának. Ráadásul csak minden tizedik gondolja úgy, hogy jó lenne, ha kevesebb bevándorló érkezne az országba...

Ó, TI DRÁGA JÓ, KERESZTÉNY, KONZERVATÍV JOBBOLDALI HONFITÁRSAINK!
GÉPNARANCS - BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Zsebesi Zsolt2016.08.24.
Mitől keresztény Orbán és az ő Fidesze, ha az EU-val izmozó muzulmán Ankara, vagy a Vatikánnal szemben álló pravoszláv Moszkva kegyeit keresi?
... hogyan lehet, hogy egy ennyire konzervatívnak és kereszténynek látszani akaró párt, mint amilyen a Fidesz a fundamentalista muzulmán állam irányába forduló Törökországban, vagy a Vatikánnal szemben álló orosz pravoszláv egyház szellemisége mögé bújó Putyin Oroszországában keresi a szövetségesét a nyugat-európai keresztény pártok helyett? Vagy Azerbajdzsánnal, ami a nemzetközi nomenklatúra szerint sehová sem sorolható be, hacsak nem a KGB utódállamai közé, hiszen mai elnöke, a súlyos szerencsejáték függő Ilham Alijev édesapja, kinek sírját Orbán Viktor hivatalos látogatása alkalmával oly áhítattal vegyült tisztelettel volt kedves a nevünkben megkoszorúzni, a KGB helyi rezidense volt a régi szép időkben, amikor a hatalmat azok gyakorolták, akiket Orbán Viktor megdönteni volt kedves egy rövidke, ámde kemény beszédben a székes főváros Hősök terének nevezett közterületén még a rendszerváltás idején. Legalábbis ő így tudja.
Szóval baj van a konzervatív jobboldallal, ha ezt a vadházasságot tűri a Vatikán ellenlábasaival, ahol az első éjszaka jogát természetesen Orbán Viktor gyakorolja. Vérfertőző násza a muzulmán és egyéb diktátorokkal ugyan némi kételyt ébreszt a keresztény széplelkekben, a Fidesz vasárnap templomba szédülő híveiben, de a perselybe dobott érmék csengése nem csak Erdő Péter, de az egyszerű hívők egyébként tiszta hallását is képes annyira megzavarni, hogy nem csak nem hallják meg Jézus szörnyülködő hangját, de elnézik farizeus egyházuknak még a gyerekek molesztálását is, mintha nem látnák a fától az Erdőt. Orbán szörnyűségét sem látják a szemükkel, pedig van nekik.
Nem látják, hogy Orbán súlyosan megsértette a keresztény értékeket, elvesztette a polgári vezérlő fonalat, rosszul tárázta az erkölcsi mércét. (Nem arról van szó, hogy tárazta, mert az azt jelenti, hogy lőfegyvert harcképes állapotba hozni, megtölteni lőszerrel. Itt még nem tartunk. Még nem.) Mert egyébként, hogyan barátkozhatna Orbán a fentebb megnevezettekkel, hiszen ezek sem nem jobboldaliak, sem nem konzervatívak, sem nem keresztények. Viszont rohadt, erkölcstelen diktátorok, kényurak és harácsolók, akiknek a pereputtya is abból él, hogy a falkavezér egy egész országot tart a kezében...
...meddig tűrik még a magyar konzervatív, keresztény, jobboldali gondolkodású, erkölcsös és tisztességes magyar polgárok, hogy egy ilyen elvetemült istentagadó, mint amilyen Orbán Viktor, a nevükben bitorolja a hatalmat, és lábbal tiporjon minden értéket, amit – hitem szerint – keresztény nemzettestvéreink őszintén a magukénak vallanak? Azokat a bizonyos polgári értékeket, amelyeket – kedves barátaim – végre elő kellene venni a láda fiából, vagy a széfből, esetleg hazahozni a svájci bankból. Minél előbb, annál jobb. Nektek mindenképpen, de nekünk is.
ITT OLVASHATÓ
ITT OLVASHATÓ
ZÁRT OSZTÁLY, HALSZAG ÉS ROTHADÁS
KOLOZSVÁRI SZALONNA - NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2016.08.25.
...Akit érdekel, valamely Habony-féle vagy nevezzük csak simán Orbán-féle médiában megtalálja, hogy Terrormariska miként verdeste a mellét azzal, hogy már 300 ezren hallgatták meg az interneten Desmond Child elementáris, elsöprő erejű, felbecsülhetetlen értékű remekművét és hogy az összefogás milyen fontos az 1956-os élmény építésében. Ebben semmi meglepő nincs, miként abban sem, hogy egyetlen szó nem esett a dal igencsak sikertelen fogadtatásával kapcsolatban.
Ha nem tudnánk, hogy Schmidt Mária az mno.hu közérdekű adatigyénylésének is képtelen volt eleget tenni és bemutatni, mi került 50 millió forintba (a Terror Háza Múzeum programigazgatója, Tallai Gábor vallotta be, hogy ennyi volt) ezen a 9 éves gagyin, mert még szerződések sincsenek (!!!!), akkor is beszélni kellene arról, hogy a megénekelt szabad országról szóló videoklip hivatalos bemutatójára nem engedik be a sajtót (!!!!).
De, a sajtót beengedik. Azt a részét, amelyik nem kérdez, nem kíváncsi, nem érdeklik a részletek, hanem benyeli a moslékot, amit eléje öntenek, majd visszabüfögi az olvasók objektív és teljeskörű tájékoztatására és örömére. Fel tudjuk ezt fogni? A hetedik éve kormányon lévő Schmidt Mária méltatlan sajtótámadások fölött siránkozik és az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján kitiltja a sajtót a Terror Házába sutyiban összehívott belterjes szeánszról úgy, hogy közben közös építkezésre szólít. Állami pénzből összecsapnak két tányért és a közérdekű, állami pénzből finanszírozott termékbemutatóra nem engedik be csak a seggnyalókat!
Mariska! Csak azért nem emlegetem Bayer Zsolt kedvenc szófordulatát, mert kultúrember soha senkinek nem szidja a felmenőit, akik valójában csak fékezett üzemmódban tehetnek arról, hogy kivé-mivé lesznek az utódaik. De azért én is elmondom a kedvedért, te nemzeti értelmiségi! Hazudtok, álszentek vagytok, hülyének néztek.
Milyen szabad ország az, ahol a botrányos szargiccs fogadtatását látva, eltüntettétek az eredeti slide-show-s verziót a többezer dislike-al és néhány száz elmarasztaló kommenttel együtt?
Milyen szabad ország az, ahol a forradalomügyi kormánybiztos a közérdekű adatigénylésre válaszul – mert semmit nem tud felmutatni, vagy a mentségére felhozni – a bíróságra irányítja a munkájukat végző újságírókat?
Milyen szabad ország az, ahol mindenki ingyen vesz részt egy produkcióban és a végén 50 millió forint közpénz tűnik el a munka hevében, és senki nem áll ki magyarázatot adni erre?
Milyen szabad ország az, ahol a kormány fosik a sajtótól, mint az ördög a szenteltvíztől és 60 évvel 1956 után fizikailag megakadályoz újságírókat abban, hogy a munkájukat végezzék? Olyan újságírókat ráadásul, akik nem az adófizetők pénzéből tájékoztatnak félre.
Ti nevezitek magatokat nemzetinek, kereszténynek és demokratának? Ti, akik autentikus ÁVH-s környezetben éneklitek, hogy ez egy szabad ország, miközben számlákkal, szerződésekkel nem tudjátok igazolni, hogy mire nyúltatok le megint több tíz milliót 1956 emlékére.
Igen, egészen konkrétan ez történt. A kormányfelszopó média akolmelegében bemutatták az 1956-os emlékév hivatalos himnuszát, amely ingyen került 50 millióba. A mű címe igen plasztikusan: Egy szabad országért. Egy olyan szabad országért, ahol a hatalmas mű klipjének bemutatójára elfelejtik meghívni, majd be sem engedik a szabad sajtó képviselőit, akikkel kapcsolatban kritikai hozzáállásra számítanak. A klipről nem szabad kérdezni, a klipet nem szabad kommentelni és végképp nem szabad megtudni, hogy akkor mégis mire ment el 50 millió forint azon kívül, hogy a halszagra. Ha ez nem szabadság, akkor semmi. És örüljünk, hogy demokrácia van, mert ha nem lenne, akkor az ilyen ellenséges, gondolkodó, számonkérő elemek mind börtönben ülnének.
1956 hősei forognak a sírjukban. Sajtószabadság? Szabadság? Szabad ország? A fenét. Zárt osztály. Halszag és rothadás.

ILYEN A NAGYVONALÚ MAGYAR KÉPVISELŐ: NEKI AZ ÁLLAMI TÁMOGATÁS NEM BEVÉTEL
ÁTLÁTSZÓ - MUTYIMONDÓ BLOG
Szerző: mutyimondo
2016.08.25.
Ha van 3 perced:
Az állami támogatás is bevétel! Avagy kinek nem?
Előszerettel hagyták ki az országgyűlési képviselők a vagyonbevallásukból az agrártámogatásokat. Az állam által nyújtott összegeket 17-en nem tüntették fel részben vagy egészben az elmúlt öt évben, akadt olyan is, aki 12 millió forintról feledkezett meg nagyvonalúan. Bár az adatlapról egyértelműen kiderül, hogy be kell vallaniuk ezeket a támogatásokat is, többen a pontatlan útmutatót hibáztatták. (Direkt36)
Szerző: mutyimondo
2016.08.25.
Ezekről ne maradj le!
Ha van 3 perced:
Megvádoltak hűtlen kezeléssel? Kössél még nekünk 70 milliós szerződést!
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolja a nyíregyházi ügyészség a helyi városüzemeltetési cég vezetőjét, Bocskai Pétert. A vádirat szerint több mint 80 millió forint kárt okozott az önkormányzatnak, de így is minden korlátozás nélkül felügyelheti a céget. A polgármester bizalma töretlen: a nyomozás kezdete óta majdnem egymilliárd forint értékben kötött szerződéseket, többek között az ügy egy másik vádlottjával is. (Átlátszó)
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolja a nyíregyházi ügyészség a helyi városüzemeltetési cég vezetőjét, Bocskai Pétert. A vádirat szerint több mint 80 millió forint kárt okozott az önkormányzatnak, de így is minden korlátozás nélkül felügyelheti a céget. A polgármester bizalma töretlen: a nyomozás kezdete óta majdnem egymilliárd forint értékben kötött szerződéseket, többek között az ügy egy másik vádlottjával is. (Átlátszó)
Előszerettel hagyták ki az országgyűlési képviselők a vagyonbevallásukból az agrártámogatásokat. Az állam által nyújtott összegeket 17-en nem tüntették fel részben vagy egészben az elmúlt öt évben, akadt olyan is, aki 12 millió forintról feledkezett meg nagyvonalúan. Bár az adatlapról egyértelműen kiderül, hogy be kell vallaniuk ezeket a támogatásokat is, többen a pontatlan útmutatót hibáztatták. (Direkt36)
Épül-szépül a királyi udvar, királyi áron
A Nemzeti Lovarda után most a Budai Várban lévő királyi Lovarda felújítását is a West Hungária Bau kapta meg. Az ára is királyi lesz, a költségvetésből finanaszírozott projektre 3,5 milliárdot szán az állam. A Nemzeti Hauszmann terv részeként megvalósuló újjáépítésben részt vesz még a Laki Épületszobrász Zrt. is, a cég legutóbb a Hild-villa felújítását nyerte el az MMA megbízásából. (Átlátszó)

Még szerződés sincs a botrányos ‘56-os emlékdalról
Az 1956-os emlékévre elkészített dal szerződéseit kérte ki a Magyar Nemzet Schmidt Máriától, aki azt válaszolta, hogy nem tudja elküldeni, mert ezek még nem léteznek. Tehát még egyszer, a dal készen van, egy szupertitkos sajtótájékoztatón be is mutatták, de a dallal villogó megrendelő azt mondja: még folynak a tárgyalások. Állítólag 50 millióba került, de a benne szereplő művészek ingyen vállalták a közreműködést. (444, MNO)

Ha van még két perced:
A NAV átlagosan az edzőtermek 20 százalékánál talált valami hiányosságot, októbertől nekik is kötelező az online pénztárgép. (Index)
Visszavonták a Quaestor könyvvizsgálójának minősítését olyan indokkal, aminek a nyomozó hatóság pont az ellenkezőjét állapította meg. (NOL)
Rengeteget költenek a minisztériumok, csak vendéglátásra 2,6 milliárd forint ment el az elmúlt 7 hónap alatt. (Bors)
Hiányos bevallás miatt kiérkező nébihesek találtak 700 kiló romlott húst egy üzemben, ami papíron zöldség- és gyümölcskereskedelemmel foglalkozott. (HVG)
Az Operettszínház kitért a kérdés elől, hogy miért rendelt 10 darabot is a csodazongorából, válaszában inkább rajongott egy sort a hangszertalálmányért. (NOL)
Garancsi István cége, a Market Építő Zrt. építheti a DHL 13 000 négyzetméternél is nagyobb logisztikai központját Ferihegyen. (HVG)
Amerikai médiaszervezetek elleni orosz hekkertámadás miatt indít nyomozást az FBI, az érintettek között olyan nagy név is van, mint a New York Times. (Index)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)