2016. május 10., kedd

MAGYAROK VAGYUNK

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.05.10.


Tehát tótok, svábok, bunyevácok, románok és sokácok, rácok, zsidók, örmények és cigányok, a hadak útján erre járó győztesek leszármazottai (márpedig aki fegyverrel erre járt, az mind és mindig győzött...) - egyszóval magyarok.
Persze sohasem egyszerre, mert legalább egyikünk mindig kiválasztott közülünk, őt a többiek ütik-verik, időnként kísérletet tesznek fizikai megsemmisítésére, és ha az adott népcsoportnak nincs szerencséje, nem jár erre valami épeszű népség lóháton vagy tankokkal, hát véghez is visszük visszataszító tervünket.
Mikor kiderül a lámpavasakon lógó elkövetők bokacsattogtatásából, hogy kérlekszépen méltóságos uram, ezt elcsesztük, akkor gyorsan rátoljuk a felelősséget valakire, majd kiválasztjuk a következő áldozatot, nemzetiségi vagy osztályalapon.

Mi magyarok arról vagyunk nevezetesek, hogy agyunk halálunk napján is olyan, mint az új, ki sincs fordítva, alig használt állapotban tartjuk életünk végéig.
Mi ugyanis nem az agyunkkal gondolkodunk, hanem a szívünkkel és/vagy a hasunkkal, és ha egyszer megszeretünk valakit, hát akkor az azt csinálhat velünk, amit csak akar.
Mily szerencse, hogy általában megelégszik azzal, hogy nem túl nagy energiaráfordítással hülyét csinál belőlünk.
A birkák már tiltakoztak a téves összehasonlítás miatt, mint mondták, ők csak akkor ballagnak végtelenül békésen, ha a puli időnként mordul egyet, de ha nincs puli, hát akkor huss - szétszalad a nyáj is, mint csigabiga öregapó kosárkájából, csigagyűjtés idején.
Hogy aztán időnként a mi is megkergülünk, az nem enyhítő körülmény, mert ezt hihetetlen tűrőképességgel ellensúlyozzuk.



ITT OLVASHATÓ

HATVANMILLIÓ FORINTOT KÖLTÖTTEK A FEL NEM ÉPÜLŐ KECSKEMÉTI STADION TERVEIRE

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Csepregi Botond

2016.05.10.


A jelek szerint Kecskemét lesz a harmadik város, amelyik bukja a stadionfejlesztést. Egy közgyűlési kérdésre adott válaszban Szemereyné Pataki Klaudia polgármester azt mondta, 80 százalék, hogy nem valósul meg a tervezett fejlesztés. Eredetileg 800 millió forint, a legutóbbi állapot szerint 560 millió forint állami támogatás ment volna a jelenleg megyei I. osztályú csapat pályájára. Maradtak a látványtervek 60 millió forintért, 140 millió forintot vissza kell fizetnie a városnak. Mégsem marad stadionfejlesztés nélkül a környék: a harminc kilométerre fekvő Tiszakécskén 1,5 milliárd forintot költenek a Duna Aszfalt nevét viselő, szintén megyei I.-es futballcsapat otthonára.

„Ahogy jelen pillanatban állnak a tárgyalások, nem biztos, hogy a város fel tudja vállalni a stadionfejlesztést.
Egyeztettünk az MLSZ-szel, és olyan koncepciót állított fel a szövetség, amely ebből a forrásból nem megvalósítható, és ráadásul egy félbehagyott beruházás lenne, ami további terhet ró a város költségvetésére” – jelentette ki a baon.hu tudósítása szerint Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a kecskeméti közgyűlés április végi ülésén a városba tervezett stadionfejlesztéssel kapcsolatban.
Az LMP-s Falusi Norbert kérdezett rá, lesz-e valami a Széktói Stadion már legalább kétszer bejelentett felújításából.

ITT OLVASHATÓ

AMIÉRT AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ÚJ ELNÖKÉT NEM HILLARY CLINTONNAK FOGJÁK HÍVNI…

ALAPBLOG
Szerző: zentuccio
2016.05.10.


Soha korábban nem volt még akkora a szakadék a GDP és a munkabérek növekedési üteme között, mint amilyet napjainkban mérhetünk. Ugyanakkor szintén példátlan, hogy egyidejűleg zuhant történelmi mélypontjára és nem mozdul onnan az infláció, a kamat, a foglalkoztatási ráta, az új beruházás, a tőkekihelyezés, a produktivitás.Mindezzel hozza összefüggésbe az alábbi interjúban Steen Jakobsen, a Saxo Bank közgazdásza az európai és az amerikai kispolgárok elitellenes lázadását. Az egyik következmény – Jakobsen előrejelzése szerint – hogy az amerikaiak nem Hillary Clintont fogják új elnökükké választani.
Zentai Péter: Ön állítja, hogy Hillary Clinton nem lesz képes győzedelmeskedni az amerikai elnökválasztáson. A vezető üzleti tévécsatornának, a CNBC-nek adott interjúban e prognózisát nem csak amerikai, hanem globális gazdasági-pénzügyi összefüggésbe helyezi. Mire alapozza előrejelzését az amerikai elnökválasztás kimenetelét illetően?Steen Jakobsen: Nézzünk körül a nyugati világban: Írországban a nép megbuktatta a kormányfőt. De miért kell leváltani egy olyan kormányt, amely nyolc (!) százalékos növekedést hozott az országnak tavaly? Nos, azért, mert az írek többsége így kívánt hangot adni annak, hogy elege van azokból, akik az országot évtizedek óta uralják. Ausztriában az elnökválasztáson a nép a leghatározottabban nemet mondott minden olyan jelöltre, aki személyesen vagy pártján keresztül az elmúlt harminc-negyven év kormányzásához köthető. 

ITT OLVASHATÓ

A KÖVETKEZŐ FELADAT: BENT MARADNI AZ UNIÓBAN

PKP BLOG
Szerző: Fehér Balázs
2016.05.10.


Az amerikai alternatív jobboldalról szóló összefoglaló  a nemrég közölt Tölgyessy-interjúval, számomra valahogy összecseng. Az egyikben a polkorrekt beszéd kritikája, a másikban Magyarország jelenlegi állapota a téma.

Mindkettőről a Nyugat és a Kelet harca jut eszembe, meg az a sajátos átmenet, amiben nyakig benne vagyunk. Míg a nyugati rendszerekben ott lapul a korrekció és a véleményszabadság lehetősége, keleten ignorálás, lejárató kampányok, adóhivatal, gumibot, rosszabb esetben börtön vagy halál vár arra, aki a rendszert megkérdőjelezi. Mi ennek most nagyjából a közepénél tartunk. Jelen összehasonlításnak „csak” annyi a relevanciája, hogy egyre jobban érződik, hová tart az ország jó ideje. Itt már nem csak rossz kormányzásról, itt-ott lecsorgó milliárdokról van szó. Egy országot hajtanak az uralmuk alá és nagyon nem finnyásak. Ne legyenek kétségeink: a fideszes hatalomgyakorlók pontosan addig a pontig fognak elmenni, ameddig a választók ezt hagyják. Addig a már-már diktatúrára hajazó állapotig, amíg mi meg nem állítjuk őket – lásd terror-törvény. A képlet egyszerű: ha a holland miniszterelnök sógora véletlenül állami megbízást nyer, a miniszterelnök másnap lemond. Ha az angol külügyminiszter fia ittasan elgázol valakit, börtönbe megy. Faymann kancellár pedig épp tegnap mondott le az időközi sikertelenség miatt. Emellett szabadon lehet rajtuk röhögni, karikatúrákat rajzolni, oknyomozni, ellenzékben politizálni, és vitatkozni. Az ezzel szembeni képlet Keleten némileg egyszerűbb: ha a belső körhöz tartozol, bizton számíthatsz állami pozícióra, trafikra, földre, nagykövetségre, kutatóintézetre. Ha lopsz, a rendszer összezár, újságíróknak kuss, iratokat kiperelni évek munkája, nyilvánosságot, szabad választást, demokratikus rendszert, ellenvéleményt pusztítani, ahol csak lehetséges. Közben pedig igába, egzisztenciális függésbe szorítani, akit csak lehet. Ezek volnának a kezdeti módszerek...

ITT OLVASHATÓ

A MEGTÉVESZTÉS MELEGÁGYA - ÚJ NÉPSZAVAZÁSI SZABÁLYOZÁS KÉSZÜL

A TASZ JELENTI BLOG
Szerző: Mráz Attila
2016.05.10.


A Kormány a népszavazási eljárás módosítását kezdeményezte, javaslata már csak a zárószavazásra vár. Az új népszavazási eljárás látszólag megkönnyíti az országos népszavazások kezdeményezését. A TASZ álláspontja szerint azonban ezután semmivel sem lesz könnyebb a népszavazást kezdeményezők dolga – sőt. A várhatóan ezen a héten megszavazott új népszavazási eljárásrendről szóló blogsorozatunk első részében elmondjuk, az új szabályozás ezúttal hogyan ásná alá a népszavazás kezdeményezéséhez való jogot....

...A Kormány úgy módosítaná a népszavazási eljárást, hogy azonos tárgykörben egyszerre több szervező is gyűjthessen aláírást a saját kérdéséhez. Például a vasárnapi zárvatartás elkötelezett népi támogatói és a kötelező zárvatartás elszánt ellenzői egyszerre gyűjthetnének aláírást. A "befutó" nem az lesz, aki először benyújtotta a népszavazási kérdést hitelesítésre, hanem az, aki a hitelesített népszavazási kérdéséhez először megszerzi a 200.000 támogató aláírást. Ez első ránézésre vonzónak tűnik: miért legyen valami nehéz, ha könnyíteni is lehet? Miért ne gyűjthetne mindenki aláírást? Győzzön a jobb!

ITT OLVASHATÓ

PANAMA-AKTÁK: A DEMOKRÁCIA VÉGJÁTÉKA

JÁVOR BENEDEK BLOGJA
Szerző: Jávor Benedek
2016.05.10.


A Panama-akták nem csupán offshore cégekről, vagy egyesek adóoptimalizáló tevékenységéről szólnak. Hanem arról a beteg rendszerről, amellyé mára az egymással összefonódó politikai és gazdasági elitek, mindenre kapható jogászok közreműködésével demokratikus berendezkedésünket és a piacgazdaságot változtatták. Azokról a vereségekről, amelyeket a demokratikus intézmények, a média, a jog, végső soron társadalmaink elszenvedtek, hogy a nyomukban példátlan jövedelmi különbségek, arcátlan cinizmus, kiszolgáltatottság sarjadjanak. Ellenállás mindezzel szemben alig tapasztalható, a rendszer elszenvedői legtöbbször még azokat a romokat sem látják, amelyek demokratikus ideáinkból maradtak.

Többek közt erről szól "John Doe", a Panama-aktákat nyilvánosságra hozó ismeretlen informátor kiáltványa, amely az offshore-botrányt kirobbantó Süddeutsche Zeitungban jelent meg a napokban. Azé a "John Doe"-é, aki okkal maradt névtelen, látva, hogy mi történt más, hozzá hasonló közérdekű bejelentővel. Pedig a kiáltvány megírásakor még nem is tudhatta, hogy a luxemburgi ügyészség ma másfél év börtönt kért a LuxLeaks botrányt elindító közérdekű bejelentőre, Antoine Deltourra. Éppen ezért van elengedhetetlenül nagy szükség többek közt olyan szigorú bejelentővédelmi szabályokra, amilyet a múlt héten mutattunk be az európai bejelentővédelmi direktíva tervezetünkről szóló konferencián.
 
John Doe kiáltványa fájdalmas olvasmány, de elmondhatatlanul fontos. Alábbiakban a szöveg fordítása olvasható, a Süddeutsche Zeitung alapján...
 

KÓSA LAJOS SZERINT AZ ÉLSPORTBAN AZ ERŐSZAK OLYAN, MINT A SZABÁLYTALANSÁG A FOCIBAN

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2016.05.10.


Hát tessék, megszólalt végre a kormány is a Kiss László-ügyben, most először, amióta kirobbant a botrány. Hogy a gyengébbek is értsék, Kósa Lajos focis hasonlattal magyarázta a magyarázhatatlant. És szokás szerint minden szavával ártott.
 
Kósa Lajos, mint a Fidesz frakcióvezetője állt a kamerák elé, miután a Demokratikus Koalíció lépéskényszerbe hozta a kormánypártot. A DK ugyanis már tegnap bejelentette, hogy parlamenti vizsgálóbizottságot állítanának fel a versenysportban tapasztalható bántalmazások és szexuális bűncselekmények kivizsgálására. Kósa Lajos ezt képtelenségnek nevezte, illetve azzal érvelt: „a versenysportokra más szabályok vonatkoznak”.
 
Mi is a baj Kósa szavaival? Leginkább az, hogy rettenetesen elkéstek. Az országot kormányzó pártnak ugyanis, akkor amikor milliárdos TAO-pénzekkel tömnek ki látványsportokat egy ilyen szintű sportot érintő botrány idején, nem szabad hetekig némán lapulnia a fűben. Főleg, ha eme látványsport egyik legfontosabb alakja kerül a botrány középpontjába. Nők ellen elkövetett erőszakról beszélünk – nincs egy szava sem a kormánynak? Hogy lehetséges ez?

ITT OLVASHATÓ

FIX VASÁRNAPI BÉRPÓTLÉK HELYETT SÁVOS RENDSZERREL RENDEZNÉK A KERESKEDELMI DOLGOZÓK HELYZETÉT?

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.05.10.


A vasárnapi boltzár eltörlése nem mindenkinek okozott örömet, a kiskereskedelmi dolgozók kiszolgáltatottnak érzik magukat.  Új szabályokat szeretnének lefektetni a munkaidőt és a bérüket tekintve. A munkaadói érdekképviseletek már előálltak egy ajánlatcsomaggal: többek között azt kérik, hogy a munkavállalót vasárnapi munkavégzés esetén 100 százalék bérpótlék illesse meg.  

A penzcentrum.hu információi szerint a kormány egy másik megoldáson is töri a fejét: a fix vasárnapi bérpótlék helyett sávos rendszerrel rendeznék kereskedelmi dolgozók helyzetét, úgy, hogy a vasárnapi bérpótlék időarányosan változna, azaz a reggeli nyitáskor például még 50 százalék plusz járna a dolgozóknak, déltől viszont akár már 200 százalék. A boltoknak azonban ez a lépés komoly érvágást jelentene, többségük nagy valószínűséggel már vasárnap délben kénytelen lenne bezárni. A sávos bérpótlékról már megint „csak” szakmai szervezetet nem sikerült megkérdezni...

ITT OLVASHATÓ

MILLIÁRDOK MÁGUSAI - AVAGY HOGYAN BESZÉLJÜNK BONYOLULT ÜGYEKRŐL ÉRTHETŐEN?

LIBERÁLIS SZEMMEL - REBUBLIKON BLOG
Szerző: Madlovics Bálint
2016.05.10.


Amíg az ellenzék nem tud erre választ adni, addig nincs semmi esélye.

A cím első felét Mong Attila és György Bence oknyomozó újságíróktól kölcsönöztem. 13 éve adtak ki ezzel a címmel egy kitűnő könyvet a brókerbotrányokról, illetve ahogy valószínűleg a legtöbben emlékeznek rá: a Kulcsár-ügyről. A könyv, mint a meleg hangú ajánlók fogalmaznak, okos és lényegre törő. A két szerző arra vállalkozott, hogy végigvezeti az olvasót a rendkívül szövevényes, politikai és gazdasági szálakkal tarkított ügyön, lépésről lépésre. A közérthetőség viszont egy ilyen ügynél korántsem egyszerű feladat, lévén az eset természetéből adódóan rengeteg számmal, névvel és egyéb adattal kell, hogy megismertessék az olvasót. A könyvben több mint kétszáz oldalon keresztül csak úgy röpködnek a milliárdok – olyan összegek, amiket egy normális ember aligha tud az életében bármihez is kötni, így jószerivel föl sem nagyon fogja ezek súlyát vagy jelentőségét.

Mit tud kezdeni egy ilyen bonyolult üggyel egy politikus? Hogy magyarázza el a választóinak? Elméleti válaszok helyett nézzük meg, mi történt a gyakorlatban. A tartalmas oknyomozó munkából a legnagyobb karriert egy mindössze két oldalon (110–111. o.) kifejtett legenda futotta be. Ez szólt az ún. 70-30-as megállapodásról, vagyis arról, hogy a Fidesz és az MSZP, az akkor két legnagyobb párt pártpénztárnokai megegyeztek abban, hogy a mindenkori kormányhoz és ellenzékhez köthető gazdasági körök rendre 70 és 30 százalékos arányban nyerik el az állami közbeszerzéseket. Egy évvel a könyv megjelenése után, 2004-ben Dávid Ibolya, az akkor még parlamenti párt MDF elnöke zászlajára tűzte ezt a számarányt, mutatva a két nagypárt korruptságát. Ezt persze Dávid más ügyekkel is bizonygathatta volna. Akár Mongék könyvéből, de akár a korábbi kormányzati időszakok emlékezetesebb ügyeit fölemlegetve is számos sokmilliós, sőt milliárdos tételt előhozhatott volna ellenfelei hiteltelenítése céljából. A Kulcsár-ügy maga is számos ponton gyanúba keverte mind az MSZP-t, mind a Fideszt. Ő mégis a 70-30 mellett döntött...

ITT OLVASHATÓ

EGY BESZÉLŐ PÉNISZ HÁBORÚJA

VARÁNUSZ BLOG
Szerző: Fabius
2016.05.10.


Aczél Endre végleg meghülyült. Az ámokfutása után szeretném ezt hinni. Kényelmesebb lenne, mint azon gondolkodni, egy épeszű embert mi késztet arra, hogy úgy tegyen, mintha direkt állt volna a szopórollerre, és őszintén hiszi, hogy a vad skírózás után majd valamiféle győzelem várja?

Mi kell ahhoz, hogy egy nemi erőszak áldozatát annak megszólalása után ismét kutyázni kezdje valaki?

Nem volt ott, személyesen nem ismeri az áldozatot, de neki egyszer mesélt valaki valamit valahogy. Abból a daliás, hősi időkből, mikor az uszodában Kiss és alkalmi társai lányokat igyekeztek megerőszakolni. Mer'hogy mint azóta kiderült, Kissnek nem Takáts Zsuzsanna volt az első áldozata, a "sikeres akciót" megelőzte legalább egy ismert - és ki tudja mennyi nem ismert - hasonló próbálkozás. Kisst kitiltották akkor az összes uszodából, eltiltották a sporttevékenységtől, mert "szeretett kefélni". A maga módján.

Azon a módon, amit mások nem annyira akartak önként...

ITT OLVASHATÓ

A GYURCSÁNY-PÁRT ALKALMATLAN KÉPVISELŐI

ÖREGHARCOS BLOG
Szerző: Öreg Harcos
2016.05.10.


A mai napon szavazott az Országgyűlés Orbán Viktor miniszterelnök kvóta-referendum kezdeményezéséről. A populista politikai kampánytevékenység közben minden ellenzéki pártnak és álellenzéki szervezetnek kiváló lehetősége nyílt arra, hogy saját politikáját világossá tegye.
 
Az Index tudósítása szerint csak 5 független képviselő szavazott nemmel. Sem a DK, sem az LMP, sem az MSZP nem vett részt a szavazáson.
A Jobbik igen szavazata nem meglepő, Putyin szövetségeseként e párt sem gárda egyenruhában, sem cicás képekkel ékesítve nem tehet mást, mint amit Moszkvából kérnek. És ilyen ügyekben Orbán és Vona ugyanazon eligazításokra jár: gyenge Európát akar Putyin, ők pedig tudják a dolgukat.
Az LMP és az MSZP téblábolása ezügyben nem meglepő. Az MSZP folytatja fontos kezdeményezését a földlopások és a magas állami fizetések ellen, Schiffer András pedig újabb két év elteltével újra le akarja cserélni pártja szavazóbázisát. 
Az igazán érdekes dolog a mai szavazásban a DK távolmaradása. Parlamenti forrásaink szerint a Gyurcsány-párt képviselői nem azért nem vettek részt, mert ne akartak volna nemmel szavazni a javaslatra, hanem azért, mert nem értek be időben az ülésterembe...
 

A MENEKÜLTEK FOKOZOTT VÉDELMÉRE SZÓLÍTOTT FEL AZ ENSZ FŐTITKÁRA

KLUBRÁDIÓ BLOGJA
Szerző: Szelestey Lajos
2016.05.10.


Ban Ki Mun a világszervezet legfrissebb jelentésében tette közzé véleményét, hangsúlyozva, hogy egyre erősödik az idegengyűlölet és a rasszizmus a migránsokkal szemben.

Európában több ország kerítést emelt, illetve lezárta a határait. A politikus figyelmeztet, hogy nem fogja lefékezni az emberáradatot az sem, ha törvénysértésnek nyilvánítják az illegális határátlépést - tudósít a Voice of America. Inkább csak arra kényszeríti a tömegeket, hogy még kockázatosabb utakkal próbálkozzanak. A Nemzetközi Migrációs Szervezet úgy becsüli, hogy az év eleje óta a tenger felől csaknem 200 ezren jutottak be a földrészre. Közben 1357-en vesztették életüket. Ám az ENSZ úgy gondolja, hogy a bevándorlás folytatódik, mert fennmaradtak a kiváltó okok. A főtitkár éppen ezért sürgeti, hogy az államok adják fel az elutasító álláspontjukat mind a politikában, mind a közbeszédben és a bajbajutottak védelmére összpontosítsanak. A világszervezet különben szükségesnek tartja, hogy a minden évben telepítsék át a menekültek legalább 10 %-át, ami hozzávetőleg 2 millió embert jelent...

ITT OLVASHATÓ

HÍRES SPORTCSALÁDBAN ÉL KISS ERŐSZAKOLÓ TÁRSA

B1 - A BLOGOLÁS ITT KEZDŐDIK
Szerző: Egyenlítő blog
2016.05.10.


Előkerült Lantos László, Kiss László úszó- és erőszakoló társa, és rögtön nem is fogta vissza magát. A Népszabadságnak azt nyilatkozta, örülne, ha a hölgy (az RTL-nek interjút adó Takáts Zsuzsanna) elmondaná a teljes igazságot, mert "így végre kiderülne, hogy bennünket, hármunkat ártatlanul ítéltek el. Kiss Lacit egy becsületes, sikeres élet után két nap alatt keresztre feszítették, mint Jézus Krisztust"...

ITT OLVASHATÓ



KIŰZNI A KUFÁROKAT A NEMZET TEMPLOMÁBÓL

LIBERÁTOR BLOG
Szerző: naphegyi vince
2016.05.10.


Az MNB-botrány kirobbanásával egy újabb fekete mérföldkőhöz érkeztünk, nyilvánvalóan ismét morálisan minden korábbinál mélyebbre süllyedt a fideszes pártállam. Mivel a Fidesz népszerűségi mutatói még viszonylag jó eredményeket mutatnak, ezért még nincs elég ok a korrekcióra, jó eséllyel ez még nem a mélypont, amíg tehetik még mennek lejjebb is. 
 
A tájékozottabb, és becsületes magyar polgárok meg elképedve bámulhatnak bele a rendszer szintű korrupció szempontjából minden korábbinál csúnyábban rohadó Magyarországába. Pedig az orbánizmust megelőző MSZP-Gyurcsány-SZDSZ időszak után már joggal várhatta az ember, hogy az akkori állapotoknál sokkal mélyebbre nem mehetünk. De rémülten kellett az elmúlt 6 évben tudomásul vennünk, hogy a 2010 utáni lenyúlások és lopások mértéke legalább egy nagyságrenddel múlja felül az előző klientúra szintjét.
 
Hol vannak az MSZP-s, SZDSZ-es Simicska Lajosok, Mészáros Lőrincek, Andy Vajnák? Voltak, csak éppen nem 10 milliárdokban, hanem 100 milliókban, de legfeljebb milliárdos tétekben volt mérhető a mutyi. A nagyságrendi különbségekre jól világít rá, hogy ha összehasonlításképpen hozzávesszük, hogy 323 Tocsik-ügy fér bele a Matolcsy hitbizományba adott MNB nyereségbe. Ez még akkor is hatalmas szám, hogy ha egy nagyvonalúan azt feltételezzük, hogy az alapítványi vagyonelemekből eddig csak 40 Tocsik-ügynyi közpénz ment el a Matolcsy-klientúra hizlalására...
 

JOBBKÉZZEL A PIROSPONTOS POPSIKBAN

GÉPNARANCS BLOG
Szerző: percaso
2016.05.09.


Nem azért mondom, de ha egy központi nemzeti bankvezér ilyeneket beszélt, akkor annak sütnivalójáról alkotott képünket az alábbiak csak befolyásolják némiképp:

"Mi büszkék vagyunk, hogy Ázsiából jöttünk. Kisgyermekeink fenekén 100-ból 30 esetben hat hétig kis, piros pont van, mint a japán kisgyermekek fenekén".

Hogy piros-e az un. mongolfolt, azt most hagyjuk, nem ez a lényeg, hanem az, hogy miként jutott eszébe a jobbkéznek annak idején, pont egy lakossági fórumon mindez.

Még a pulpituson mellette ülő, volt vásárhelyi előember is fülig érő szájjal vigyorogva hallgatta...

ITT OLVASHATÓ

DARABJAIRA SZEDTE PÉTERFALVI A KORMÁNY LEGÚJABB TITKOSÍTÁSI TERVÉT

MAGYAR NARANCS ONLINE
Szerző: Keller-Alánt Ákos
2016.05.10.


Az adatvédelmi biztos 14 oldalon keresztül sorolja, mi a baj a kormány újabb lopáskönnyítő tervével.

Az adatvédelmi biztos szerint alkotmányellenes az a törvényjavaslat, mely tovább szűkítené a közérdekű adatok megismerhetőségét.

A 2017-es költségvetést megalapozó törvényjavaslatba tette bele a kormány azt a passzust, mely gyakorlatilag az összes állami és önkormányzati vállalatot kivonná az információszabadság hatálya alól. A beadvány kimondja, hogy mostantól nem ismerhető meg az állami cégek egyetlen olyan adata sem, mely „sérti vagy veszélyezteti a köztulajdonban álló gazdasági társaság, vagy az általa irányított vállalkozás jogos pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekeit”. A törvény az állami energetikai cégek esetében még tovább megy. Ezeknél a cégeknél ugyanis semmilyen szerződés, vagy ahhoz kapcsolódó döntés-előkészítő adat nem ismerhető meg a szerződés hatálya alatt, és onnantól még legalább öt évig. Ráadásul, ha a cég úgy érzi, hogy különösen érzékeny adatról van szó,

akár 30 évre is „titkosíthatja” azt.

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke állásfoglalásában kifejti, hogy a közérdekű és közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jogot az Alaptörvény is kimondja. A közérdekű adatok megismerhetősége azért különösen fontos, mert lehetővé teszi a közpénzek felhasználásának ellenőrzését, és a nyilvánosságnak már önmagában visszatartó ereje van az esetleges visszaélésekkel szemben. A most titkosítani kívánt adatok jelentős részéről pedig az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy azok nyilvánosságához jelentős közérdek fűződik – hívja fel a figyelmet Péterfalvi...

ITT OLVASHATÓ

LAKITELEK AJTÓT MUTATOTT NAGY FIÁNAK, LEZSÉKNAK, S PERSZE A FIDESZNEK IS

MAGYAR NARANCS - NARANCS BLOG
Szerző: narancsblog
2016.05.09.


Nincs ezen mit szépíteni, Lakitelek népe vasárnap felkerekedett Lezsák Sándor és a Fidesz ellen.

Soha annyian nem vettek még részt Lakitelken a polgármester-választáson, mint a tegnapi időközin. Az eddig többségben lévő fideszes városvezetés ment a levesbe. Mi lesz most a város szent emberével, Lezsák Sándorral?

Lakitelken, a 2014-es választás után lényegében a 2010–2014 közötti „esztergomi helyzet” alakult ki: a független jelölt, Zobokiné Kiss Anita mindössze 72 szavazattal, de legyőzte a Fidesz polgármesterjelöltjét, ám a testületben megmaradt a kormánypárti többség. Noha Zobokiné kompromisszumkésznek mutatkozott, ám a fideszes alpolgármester, Madari Andor január végén kezdeményezte a közgyűlés feloszlatását és új választás kiírását, mert szerinte a testület és Zobokiné nem tud együttműködni.

„Pedig nem lehet azt mondani a független polgármester asszonyra, hogy nem szeretett volna békét, mert a választási győzelmét követően felhívta Lezsák Sándort, de csak fél év múlva kapott időpontot. Akkor sem négyszemközt, hanem a helyi nemzeti fórumosokkal együtt találkoztak, ahol kiderült, hiába győzött a mosolygós anyakönyvvezető, nem fogadják el a győzelmét, és nem is segítették a munkáját. Ami annyit tesz, hogy a képviselő-testületi üléseken nem fogadták el az előterjesztéseit, napirendre sem vették. Ilyen volt például a falu javát szolgáló kommunális adócsökkentés. Néhány hónap múlva viszont pont azok, akik leszavazták, szórólapokon követelték a polgármester asszonytól. Az előző ciklusban született és a falu számára hátrányos szerződések felülvizsgálatára így esély sem nyílt” – írta az előzményekről a Bács-Kiskun megyei Hírösvény portál, tegnap pedig megtartották a választást...

ITT OLVASHATÓ

ÍZLELGETJÜK, DE CSONTOS

NÉPSZAVA ONLINE - NYÜZSI
Szerző: Nyüzsi
2016.05.10.


Összecsapnak a civilizációk a Magyar Időkben: a londoni muszlim polgármester, meg a keresztény, magyar bunkó.

Csontos János irodalmár és külpolitikai szakértő, akinek mérhetetlen és szilárd tárgyi tudásáról eddig is meggyőződhettünk, kommentárt írt a Magyar Időkbe a londoni főpolgármester-választásokról. Mondatonként elemezzük, a rövidség kedvéért csak az elejét.

ITT OLVASHATÓ

VÁSÁROLNI NEM, CSAK BÉRELNI AKARJA AZ ÁLLAMI FÖLDEKET MÉSZÁROS

NOLVIDEO BLOG
Szerző: NOL
2016.05.10..


Nem akarja megvásárolni, inkább még 15 évig bérelni szeretné azokat a földeket Mészáros Lőrinc, amelyeket a Nemzeti Földalap (NFA) a napokban „technikai problémákra” hivatkozva visszavont az árverés alól. Az Átlátszó szúrta ki, hogy néhány órával azután vették ki az árverési listából a Vál környéki földeket, hogy Mészáros Lőrinc a földügyekért felelős államtitkárral kávézott a Népszabadság újságíróinak szeme láttára. A Felcsút NB1-es kieséséről pedig azt mondta: "átgondoljuk a jövőt, szerintem fogunk megoldást találni".

ITT NÉZHETŐ MEG

6+1 DOLOG MAGYARORSZÁGRÓL HOLLAND SZEMMEL

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2016.05.10.


Méghozzá egy Hollandiában élő, magyar-holland vegyespáros magyar tagjának tolmácsolásában. Nanáék éltek egy ideig Magyarországon is, ő pedig a minapi felhívás nyomán megírta, hogyan is látta az ő párja a magyar életet, mi volt neki furcsa, milyen pozitív (és negatív) élményekkel gazdagodott.

„Olvastam a posztotokat egy Magyarországon élő amerikai tapasztalatairól, és gondoltam, megosztom veletek az én párom tapasztalatait. Mi magyar-holland páros vagyunk és pár éve költöztünk el Magyarországról":

ITT OLVASHATÓ

TISZTA HASZON - NÉPSZAVAZÁS ÉS VIASZSZOBOR

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2016.05.10.


Ötmilliárd forint vagy nagyon kevés pénz, vagy rohadt sok. Mondjuk egy Mészáros-gázosnak nem igazán, négyhavi közbeszerzés csupán, mint az kiderült legutóbb, amikor a kurvagazdag magyarok aktuális listája elkészült.
 
A gázszerelő pénzét vagy a ládafiában őrzi, vagy földet vesz belőle, esetleg külhoni futballcsapatot. Másba nem nagyon invesztál, mert annak ellenére, hogy szorgalmas tevékenységét a jóisten és orbánviktor ilyen bőségesen jutalmazza, nem szaladt el vele a ló.

Hol van ő attól a dekadens nyugattól, ahol jódógában az ismeretlen pénzes ember teljesen értelmetlen dolgokra veri el a konyhapénzt. Például perverz Hitler szoborra, aminek nincs sokkal több haszna, mint egy futballcsapatnak, de mégis jelzi, honnan ered a világ romlása...

ITT OLVASHATÓ

SZÜRET EXTRA: BIZTOSAN KEVESEN JÖNNÉNEK EL, NEM KELL BÉKEMENET

MAGYAR NARANCS - FEKETE LYUK
Szerző: NARANCS.HU
2016.05.09.


Elillant Bencsik András harci kedve.

„Jelenleg nem látom indokát annak, hogy újabb békemenetet hirdessünk, nem fenyegeti olyan veszély az országot, amely ezt indokolttá tenné” – nyilatkozta a Népszabadságnak a Demokrata főszerkesztője, az első soros békemenetelő...

ITT OLVASHATÓ

MEGBILLENT A FÖLD EGYENSÚLYA

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: Göbölyös N. László
2016.05.10.


Ha meg tudnánk figyelni a Föld forgását, észrevennénk, hogy billeg és megugrik. Ehhez a természetes ingadozáshoz járulnak újabban olyanok is, amelyeket a felmelegedés okoz. A Sarkokon olvadó jegek, a csökkenő vizek a Földön megváltoztatják tömegének eloszlását, változást idéznek elő a forgásában, mint ahogy egy felemelt kar vagy láb megváltoztatja a korcsolyázást...

ITT OLVASHATÓ

FIZESS A VÉLEMÉNYEDÉRT, VAGY INKÁBB TARTSD MEG MAGADNAK

LUMENS BLOG
Szerző: lumens
2016.05.10.


Az újságírók és a kommentelők viszonya az online lapok létezése óta mindig is dinamikus volt. A néhány konstruktív és hozzáértő komment mellett nagyon sok a trollkodás és a teljesen irreleváns megjegyzés. Az elmúlt hetekben több külföldi hírportál döntött úgy, hogy fizetőssé teszi a kommentelést – a gesztus nem teljesen új, 2014 novemberében több híroldal teljesen eltörölte a hozzászólás lehetőségét.
 
Pénzt vagy kommentet
 
A kommentelőkkel mindig csak a baj van – ezen az elven törölte el teljes kommentszekcióját többek között a Bloomberg, a Reuters és a The Week is másfél évvel ezelőtt. Az eset akkor nagy port kavart, a hozzászólókat a közösségi médiás felületekre terelték és a fórumok is megteltek, hiszen az emberek véleménynyilvánítási igénye ezzel ugye nem csökkent – mely egyébként különösen magas az online térben, ahol gyakran anonim módon tehetik ezt meg.
 
A teljes kiirtás helyett a SolidOpinion.com nevű startupvállalat Michael Robertson vezetésével innovatívabb ötlettel állt elő: tegyék fizetőssé a kommentelést. Az elképzelés: trollkodásból bevételt – ez pedig a hírportálok számára is is vonzóbbá teszi a hozzászólások megtartását. A Tribune Publishing – egyelőre ugyan csak kisebb oldalaival – de máris átállt a rendszerre. Az oldal látogatói pontokat vásárolhatnak, valamint nyerhetnek is hozzászólással és az oldal rendszeres látogatásával, melyeket aztán újabb kommentelésekre tudnak felhasználni. A SolidOpinion szoftvere pedig moderálja is a hozzászólásokat, és a használati díj előzetes megfizetése helyett a tranzakciókból vonják le részüket. A híroldalak pedig örülnek, hogy nem kell többet külön moderátort fizetniük. Léteznek kiemelt kommenthelyek is, amiben Robertson a hirdetői szponzoráció lehetőségét látja. Egyébként a fizetőssé tétel sem teljesen új gondolat: a New York-i Tablet online magazin oldalán az olvasók napi, havi, vagy éves díjat fizetnek véleményük megosztásának lehetőségéért...
 

KISS ÉS ACZÉL ORSZÁGA

MENTÁLIS DEFICIT BLOG
Szerző: Szárnyathy Géza
2016.05.10.


Összekeverte. Van ilyen. Elvégre rohadt régen volt, egyik lány olyan, mint a másik, főleg, ha ő csak háromcentis pöccsel nézte a hideg vízből, épp melyik csajszi ül a lelátón. Szóval nem is a kis kefélni szerető kurva miatt ült Kiss. "Ezt benéztem" - mondta a pártállami rendszer nagy publicistája. De nyilván nagyon szarul érezte magát emiatt a tévedés miatt, szóval enyhíteni kellett valamivel a szorítást a gyomra tájékán. Úgyhogy jött a kifogáskeresés, a de mi a fasznak ment oda a lány, mit gondolt és hasonlók...

...Persze nagyon nem kell csodálkozni. Elég nagy divat tökig sárosan arról ugatni, hogy kérem, én tiszta vagyok, mint a hó. És hát lássuk be, az ilyen figurák nem is szívják meg olyan nagyon. Kivéve az olyan nyomorult lúzereket, mint Bakács Tibor, aki elcsórt egy Picket és azóta büdösebb lett, mint az ázott csirke. De Schmitt Palkó ezzel szemben a nemzet sportolója lett, miután Grosics Gyula végleg szögre tette a kesztyűt, s emellett egy uniós gittegyletben is helyet kapott, nyilván nem ingyen.

S mielőtt azt mondanánk, hogy ilyen aljasságra csak a Fidesz képes, jusson eszünkbe az erkölcsi megkérdőjelezhetetlenség Csimborasszója, a Népszabadság egykori főszerkesztője is, aki el akarta sunnyogni, hogy halálos kimenetelű közúti balesetet okozott, majd először az öcsikéje lett az utódja - tisztára mint a Matolcsyak - aztán a volt munkahelye visszavette tanácsadónak. Szóval ilyen közegben miért csodálkozunk Aczél Endrén és Kiss Lászlón?

ITT OLVASHATÓ