2016. április 3., vasárnap

NAPI ÉRDEKES 152.

RITKÁN LÁTHATÓ TÖRTÉNELEM
Szerző: JTom
2016.04.03.

1916. Angol katonák Írországban a Húsvéti felkelés idején, halashordók fedezékében

1966. Amerikai dohánygyár tesztje állatokon, itt épp egy beagle kutyán. A közvetlenül a légcsövébe vezetett füstöt az orrán fújja ki
1905. Gólyalábas postás Franciaországban. Nem viccből, hanem a sáros, mocsaras vidék leküzdésére használták


ITT NÉZEGETHETŐ

IMF: NYÁRON MEGBÉNULHAT AZ EU DÖNTÉSHOZATALA

ARMAGEDDON NYOMÁBAN
Szerző: Andre Lowoa
2016.04.03.


Egy a WikiLeaks által kiszivárogtatott dokumentum szerint a Nemzetközi Valutaalap annak lehetőségével számol, hogy a nyár folyamán az Európai Unió döntéshozatali folyamata teljes egészében megbénulhat.
A dokumentum szerint az EU vezetői kétfrontos harcot kell majd vívjanak, és az IMF annak lehetőségétől tart, hogy Görögország fizetésképtelenné válása egy időbe esik majd a brit kilépési referendummal, emiatt az Európai Unió hónapokon át tartó válságba süllyed és megbénulhat a döntéshozatal.
A kiszivárogtató egy az IMF vezetői közt március 19.-én lezajlott beszélgetésről adott információkat. Ennek során Poul Thomsen, az IMF európai hivatalának vezetője, és Delia Velculescu, az IMF görögországi missziójának vezetője beszélt arról, hogy a két válsághelyzet valószínűleg egybeesik, és az EU két jelentős eseménnyel egy időben kell megbirkózzon.

ITT OLVASHATÓ

A MAGYAR BELÜGY VISSZAVERTE A ZOMBIK TÁMADÁSÁT, KUBATOV PEZSGŐT BONTOTT A VERESÉG UTÁN

HÍRNARANCS
Szerző: narancs.hu
2016.04.03.


Feladta a feketeruhás nővér, feljelentették Rogánékat, bajnok lett a Ferencváros. Hétvégi híreink.
Támadás
Az elmúlt 24 órában több hullámban, ezres nagyságrendben támadás érte külföldi szerverekről a kormányzati informatikai hálózatot, a támadásokat sikerült elhárítani – közölte a Belügyminisztérium (BM) szombaton, a drámai bejelentést azonban Bakondi György televíziós fellépése tette teljessé. "Nagyfokú szervezettségre utal a magyar kormányzati rendszereket érő informatikai támadás“ – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 esti műsorában, hozzátéve, hogy a támadás jelenleg is tart és fogalma sincs, ki áll a támadás hátterében. Később a BM jelezte, hogy sikerült visszaverni a támadásokat. Ormos Zoltán internetes szakértő szerint túlterheléses támadás történt, ami egy nagyon egyszerű módszer. Olyan, mintha több mint 60 ezer felhasználó próbálná használni a kormányzati rendszert, s ezzel elérhetetlenné teszik az érintett oldalakat. A támadók jellemzően nem saját, hanem olyan "zombi" számítógépeket használtak fel, amelyekhez már korábban hozzá tudtak férni.
ITT OLVASHATÓ

NEUROMÁNC BUDAPESTEN

K.ÚR ÍR
Szerző: szeletommy
2016.04.03.


Cyberpunk történet következik, neurománc a javából, valaki vehetett egy William Gibson-összest Bakondi mesternek, ő meg elolvashatta, most pedig hallucinál… de zengenek már a harci kürtök és minden egérlyukban keresik a mindenre elszánt, több ezer digitális terroristát, aki megtámadta volna a magyar kormányt, szegénykémet.
Persze, ezt magától a magyar kormánytól tudjuk, éspedig egy roppant szűkszavú hírből, amelynek megfogalmazásakor kifejezetten ügyelhettek arra hogy műszaki ember még az épületben se tartózkodjon, nehogy véletlenül kiderüljön, mi lehet a baj. Hát lássuk, mire panaszkodik a mi kis kormányunk?
„Az elmúlt 24 órában több hullámban, ezres nagyságrendben támadás érte külföldi szerverekről a kormányzati informatikai hálózatot, annak nyilvános pontjainak kihasználásával, így például a kormányzati weboldalon és az akadémiai hálózaton keresztül.
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy megvédje az állam működését biztosító hálózatot és ezáltal a magyar emberek biztonságát. A támadások folyamatosak, ezeket a kormány intézkedéseivel elhárította és a védelem érdekében a továbbiakban is mindent megtesz.
(Belügyminisztérium)”
Ennyit tudnánk csak? Nem, azért valamivel többet, ugyanis a különös esetről nyilatkozott volt Bakondi fővírusirtó is a királyi tévében, az is kikerült a kormany.hu-ra (ami a hír szerint elérhetetlen kéne legyen, más kérdés, hogy nem az – de ha elérhetetlen, minek frissítik? Mindegy, annak az oldalnak sem a Steve Jobs a rendszergazdája…) Azt mondja a belbiztonsági főtanácsadó, aki ezek szerint informatikus is lett hirtelenjében:
„Nagyfokú szervezettségre utal a magyar kormányzati rendszereket érő informatikai támadás – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában. Bakondi György azt közölte, nem tudni ki áll a támadás hátterében.
A belbiztonsági főtanácsadó ugyanakkor hozzátette: a kormányzati adatbázisoknak fejlett informatikai védelmi rendszerük van.
A Belügyminisztérium (BM) szombat délután közölte az MTI-vel, hogy az elmúlt 24 órában több hullámban, ezres nagyságrendben támadás érte külföldi szerverekről a kormányzati informatikai hálózatot. A BM ugyanakkor jelezte: a támadásokat sikerült elhárítani.
Azt írták, a támadások a kormányzati informatikai hálózat nyilvános pontjainak kihasználásával, így például a kormányzati weboldalon és az akadémiai hálózaton keresztül történtek.
Az M1-en elhangzott, hogy egyetlen nap alatt mintegy 62 ezer támadás érte a kormányzati informatikai hálózatot, a támadók többek között a kormány és a Magyar Tudományos Akadémia honlapja is elérhetetlenné tették.
Bakondi György azt is mondta: a magyar kormányzati informatikai gerinchálózatot érő úgynevezett túlterheléses támadás jelenleg is tart.”

ITT OLVASHATÓ

COSTA RICA LEGSZEBB VÍZESÉSE

MIRADOR BLOG
Szerző: ENDIMIRADOR
2016.04.03.


Az elmúlt néhány napot a San José környéki látnivalók felfedezésével töltöttem, de a sort még nem sikerült lezárni. Két rom és egy vulkán felkeresésével lesz teljes a kaland, amit egyetlen napba sikerül belesűrítenem. Az elmúlt egy hét legnagyobb élményét azonban egy vízesés adja, aminek létezéséről a ticók sem tudnak.
A Mirador csapat néhány tagja egy nappal korábban érkezik a vártnál, és valamilyen oknál fogva nem minőségi rumokkal, hanem utazással akarják magukat akklimatizálni. Ám legyen! Olykor jó az, ha az ember csapatban utazik, mert így olyan dolgokat is megengedhet magának, amiket egyedül utazva nem. Ilyen például egy kisbusz kibérlése, amivel jelentősen lerövidül az utazással töltött idő. 
Én magam szeretek mindenhol tömegközlekedni, mert így a legkönnyebb megismerni a helyieket, de Costa Rica e téren egy kicsit más világ. Szemben a többi latin-amerikai országgal itt kőkemény menetrendek vannak, amik pont ugyanolyan jól működnek, mint odahaza, vagyis folyamatosan lecsúsznak a buszcsatlakozások egymásról. Ha az ember szeretné megnézni Ujarrás és Guayabo romjait, valamint szeretne látogatást tenni az Irazú-vulkán tetején, minimum három nappal kell készüljön. 

ITT OLVASHATÓ

CÉLKERESZTBEN A MIGRÁNSCSÓNAK: SEGÍTENEK A ROMÁNOK A FRONTEXNEK

MANDÍNER BLOG
Szerző: Zsigmond és Péterfy
2016.04.03.


Nehéz eldönteni, hogy véletlen vagy szándékos trollkodás-e az a fotó, ami pár napja került fel a román határrendőrség honlapjára. A március 30-án kelt közleményben arról számolnak be, hogy a román határőrök hogyan segítenek a Frontexnek a földközi-tengeri Triton műveletben. Az egyik illusztráló képen pedig a migránsok gumicsónakjának az orra van a célkeresztben, a képernyő jobb felső részén jól látszik a target position felirat. 

ITT OLVASHATÓ

VÉGVÁRAINK ALATT SEREGLŐ ISTENTELEN GONOSZOK

JEHU BLOGJA
Szerző: Jehu
2016.04.03.

Nagy szerencséje a mindenfelől fenyegetett magyarságnak, de Európának is, hogy van egy Kövér Lászlója! (Meg persze Orbán Viktora.) De vajon kik lehetnek azok az istentelen, profitimádó sereglők, akik fenyegetik mai végvárainkat, a nemzetállamokat?
Ezúttal Orosztonyban beszélt, s erre megvolt minden oka: kereken 445 évvel ezelőtt csalták tőrbe a magukat az EU-ba követelő törökök ősei Thury György várkapitányunkat...
Akkor is a magyarok védték a keresztény Európát, ahogy most is! Az alkalom tehát maga magát kínálta egy kis eszmefuttatásra – s Kövér László nem azért a Ház Mestere, hogy ilyen alkalmat kihagyjon.
Bevallom, nekem, aki nem vagyok, nem is lehetnék a Ház Mestere, gondot jelentett a házmesteri arany szavak értelmezése. Íme a lényeges részletek a beszámolóból:
Az országgyűlés elnöke az egykori (vár)palotai és kanizsai várkapitány, a 445 évvel ezelőtt Orosztony határában az oszmán seregek által tőrbe csalt Thury György halálának évfordulóján tartott ünnepségen azt mondta: "a végvárak alatt sereglő új ostromlók nem hisznek sem Istenben, sem hazában, csak a pénzben és a profitban, és az ebből eredő hatalomban".

ITT OLVASHATÓ

"TELEKI PÁL HALÁLAI" - KÉRDÉSEK ÉS KÉTSÉGEK

HORTHYKORSZAK BLOG
Szerző: Nyári Gábor
2016.04.02.


Április 3-án lesz Teleki Pál tragikus halálának 75. évfordulója. Bár a néhai miniszterelnök munkássága és sorsa mindig is a közbeszéd részét képezte, a közelgő évforduló miatt most még inkább a figyelem középpontjába került.
 
Jelen írás elsősorban Teleki Pál halálának körülményeivel foglalkozik. Amint közelmúltban megjelent könyvemben is leírtam, a jelenleg általam ismert információk alapján nem tartom eldönthető kérdésnek, hogy Teleki Pál önkezével vetett véget életének vagy meggyilkolták. Azaz nem azt mondom, hogy a miniszterelnököt meggyilkolták, hanem azt, hogy van helye és létjogosultsága a kételynek a halál körülményeivel kapcsolatban...
 

GONDOLATTAL, SZÓVAL, CSELEKEDETTEL

KÉNYSZERBAGOLY BLOGJA
Szerző: Kényszerbagoly
2016.04.03.


A Katolikus Keresztény Egyházat Jézus alapította, amikor Péterre bízta, azzal a feladattal, hogy hirdesse a felebaráti szeretet hitvallását. Az utolsó vacsorán a tanítványokhoz ezekkel a szavakkal fordult: "Úgy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket". Máskor így tanított: "Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!". A történelem folyamán sokszor vádolták az egyházat azzal, hogy retrográd. Ahol emberek tevékenykednek, ott hibák, sőt bűnök is előfordulhatnak. "Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak"-idézhetőek erre is Jézus szavai. De Jézus tanítása, élete és halála soha nem szorult korrigálásra, ma is a legprogresszívebb és legszabadabb gondolatokat közvetíti az emberiségnek. Ferenc pápasága idején különös szellemi élvezetet jelent Krisztus követőinek, ahogy a karizmatikus egyházfő, közvetlen elődeire támaszkodva, megszabadítja a szervezetet a felesleges sallangoktól, hogy még tisztábban ragyogjon a Tanítás.

Ferenc, a pápa szent türelmetlenséget tanúsít, amikor a szegények, elesettek, menekülők megsegítéséről van szó. A  külsőségek hangsúlyozása helyett a lényegre figyelést ajánlja a nemzeti egyházaknak. Természetesen -ahogy Erdő Péter bíboros is hangsúlyozza- az egyház reakcióiban nem mozoghat együtt a napi politikával. De amikor a jézusi tanokat naponta megbecstelenítik, és a szájkeresztény politikusok múltidéző terveik megvalósításához használják az egyházat, akkor eljön az a pillanat, amikor a magyar klérus vezetői már nem hallgathatnának, sem a csepegtetett állami juttatások elmaradása miatti félelmükben, sem az átkosban elszenvedett sérelmeik, illetve szégyeneik (III/III) miatt. Hallgatásukkal nem legitimálhatják tovább az önkényuralmat...

ITT OLVASHATÓ

MAGYAR NEMZETI INTERNET

HUPPA BLOG
Szerző: Konok Péter
2016.04.03.


– Miniszterelnök úr, baj van!
– Úristen, megsérültem?!
– Nem, nem… összeomlott a nemzeti internet!
– Figyelmezettem mindenkit, hogy ne lopják ki belőle az összes cementet.
– Nincs is benne cement.
– Miért, én nem ezt mondtam?
– Miniszterelnök úr… az internet, az olyan számítógépes dolog. Tetszik tudni, Facebook, cicás képek, Bayer Zsoci… Túlterheléses támadás ért minket.
– Ellenséges arab terroristák?
– Baráti magyar választók. Egyszerre hárman akarták tetszikelni “A magyar reformok működnek” oldalt. Ezért most nem működik.

– Ehhez én alig értek. Kerítsék elő a Tompit!

ITT OLVASHATÓ

2014-BEN V. KERÜLETI PÉNZBŐL FINANSZÍROZTÁK AZ ELLENZÉKI JELÖLT, JUHÁSZ PÉTER LEJÁRATÁSÁT?

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.04.03.


A Demokratikus Koalíció perelte ki az V. kerületi önkormányzattól azokat a szerződéseket, amelyekkel a kerület a PestiSrácok nevű internetes portált bízta meg cikkek írásával. Már korábban kiderült, hogy a PestiSrácokat sokszor közpénzből finanszírozták, a Fidesz-frakció és a Földművelésügyi Minisztérium is adott nekik pénzt, de ez a mostani eset mégis kirívó. Egyrészt azért, mert az önkormányzat egy végelszámolással megpróbálta eltüntetni a bizonyítékokat, másrészt pedig a szerződés időtartama miatt: 2014 májusa és novembere között volt érvényes, és havi egymillió forintos összegre szólt.

2014 májusa és 2014 novembere (ugye, a számlázás miatt az előző hónapra vonatkoznak a szerződések) ugyanis pontosan az önkormányzati választási kampány időszaka.

Míg a PestiSrácok archívuma szerint a 2013 január elseje és 2014 áprilisa közötti 16 hónapban 3 cikkben foglalkoztak kifejezetten Juhász Péterrel, addig a megjelölt hét hónapos időszakban 25 cikkben foglalkoztak a politikussal, előszedve akár 5-6 vagy épp 10 évvel korábbi történeteket is, amelyeket rendre Juhász Péter leleplezéseként írtak meg. Az azóta eltelt 18 hónapos időszakban egyébként 29 Juhásszal foglalkozó cikk jelent meg a PestiSrácokon, bár Juhász politikai súlya is megnőtt közben.

De létrejött a Juhászfigyelő nevű Facebook-oldal is, ami mögött többen is Huth Gergelyt, a PestiSrácok főszerkesztőjét gyanították.

Nyilvánvalóan persze lehet véletlen, hogy a Rogán Antal vezette V. kerületi önkormányzat pont akkor kötött szerződést a kampány alatt a PestiSrácokkal, amikor a portálon az V. kerületi ellenzéki polgármester-jelöltről megjelent cikkek száma havi arányban meghússzorozódik. De azért ezt a véletlent nehezen hiszi el az ember...

ITT OLVASHATÓ

MI VAN A NEM-FIDESZES ÖNKORMÁNYZATOKKAL?

BERKECZ BALÁZS BLOGJA
Szerző: Berkecz Balázs
2016.04.03.


Többeket elgondolkodtatott a hír, miszerint lemond a Felcsúttal szomszédos Óbarok-Nagyegyháza független polgármestere. Borbíró Mihály azért akar lemondani, mert szerinte politikafüggő a források elérhetősége, és vele, a független településvezetővel szemben nincs bizalma a kormányzatnak. Egyre többször hallom magam is egy független vezetésű város főépítészeként azt, hogy miattam bünteti Szigetvárt a kormányzat, de érdemes megnézni a tényeket a fejlesztési források elosztása vonatkozásában, de nem csak Óbarok és Szigetvár kapcsán.

Tavaly december végén készítettem egy mérleget 2007-2015 között felhasznált uniós fejlesztési források kapcsán, ahol sajnos azt kellett megállapítanom, hogy nem csökkentek a régiós különbségek, Budapest és Pest megye szívta fel az uniós pénzek harmadát, míg a leszakadt régiók csak alamizsnát kaptak. Nekem akkor még az uniós támogatások sorsát követni hivatott Egységes Monitoring Információs Rendszer (EMIR) adatait kellett végigmatatni, ami nagyon időigényes művelet volt, de azóta elkészült az Átlátszó nyílt forrású interaktív térképe és kereshető adatbázisa az EU-támogatásokról, így - hála Orsós Mihálynak, Krich Balázsnak és az atlatszo.hu munkatársainak - kicsit könnyebben tudtam utánanézni annak, hogy egyes településeken miként alakultak az uniós támogatások.

Nézzünk meg néhány hasonló nagyságrendű fideszes és nem fideszes települést abból a szempontból, hogy mennyi támogatást sikerült nekik 2007 és 2015 között éves átlagban lehívni és, hogy milyen tendenciát mutat a források alakulása...

ITT OLVASHATÓ

HÁNY HALOTT KELL MÉG ORBÁNNAK, HOGY STADIONOK HELYETT KÓRHÁZAKRA KÖLTSE AZ ADÓNKAT?

NYUGATI FÉNY BLOG
Szerző: Első Kézből
2016.04.03.


500-an halnak meg kórházi fertőzésekben – 4000 orvos hiányzik a rendszerből

Sándor Mária bejelentette visszalépését (bár legutóbbi nyilatkozataiban azért hagyott egy egérutat magának), de így is komoly érdemei vannak abban, hogy az emberek figyelmét a csutkáig lerohasztott magyar egészségügyre irányította.

Arra az egészségügyre, amelyben évente 500-an halnak meg olyan fertőzésekben (pl. húsevő baktérium), amelyek a 21. században már elkerülhetők lennének.

Arra az egészségügyre, amelyből orvosok és ápolók tömegesen menekülnek Nyugatra, amelyből (Éger István közlése szerint) több mint 4000 (!!) orvos hiányzik.  

Arra az egészségügyre, ahol életükben többmillió forint járulékot befizető emberek kapnak darált moslékot, gusztustalan főzelékeket, parizert enni, hogy „gyógyuljanak” tőle.

Arra az egészségügyre, amelyben ápolónők elképesztő túlhajszoltságban 80-90 ezer nettókért güriznek, és csak a lelkiismeretük, hősies munkabírásuk miatt nem omlott még össze az egész kóceráj.

Arra az egészségügyre, ahol egy sima rákszűrésre több hónapot, egy csípőprotézis-műtétre éveket kell várni. Ahol a várólisták miatt sokan leromlott vagy már gyógyíthatatlan állapotban jutnak el a terápiáig...

ITT OLVASHATÓ

KÉRDÉS EGY REKTORJELÖLTHÖZ (LÁNCZIPOSZT)

ÖRÜLÜNK, VINCENT? 
Szerző: jotunder
2016.04.03.


Holnap a Budapesti Corvinus Egyetemen zárt ajtók mögött meghallgatják Lánczi András rektorjelöltet. Ő az egyetlen jelölt, személyéről április 18-án dönt az egyetem szenátusa.

Rektori programjában Lánczi azt tűzte ki célul, hogy a Corvinus Közép-Európa vezető egyetemévé váljék.

Egyetlen kérdésem a rektorjelölthöz az lenne, hogy el tudja-e képzelni, hogy egy komoly európai egyetemen a személyes szakmai teljesítménye elegendő a professzori cím megszerzéséhez.

Ha válasza nemleges, akkor lépjen vissza a jelöléstől, ha viszont igen, akkor mutassa meg azt az egyetemet, ahol az ő eredményei elegendőek az egyetemi professzori státusz megszerzéséhez.

Magyarországon minden program úgy kezdődik, hogy "legyünk a legelső, kerüljünk be az első X-be, váljunk a régió vezető izéjévé", mintha ez politikai döntés kérdése lenne. A Corvinus Egyetemen egészen aggasztó színvonalú képzések is vannak (jogi képviselőnk írásban több példányban beadott javaslatát elfogadva nem nevezem meg őket), és aránylag kevés olyan oktatójuk van, aki nemzetközileg kiemelkedő tudományos teljesítményt mutatott fel (bajban lennék, ha fel kellene őket sorolnom)...

ITT OLVASHATÓ

A DEMOKRÁCIA (BUTA) BÉKÁJA

NÉPSZAVA ONLINE - SZÉP SZÓ
Szerző: Kuthy Csaba
2016.04.02.


Üst, üst gyűlj tele!
Férget, mérget üss bele!
Kő alatt kit harminchárom
éjjel izzaszt hideg álom,
legelőször buta béka,
te kerülsz be a fazékba!

Szikra pattan, olthatatlan,
ég a munka, forr a katlan.
(Shakespeare: Macbeth:Boszorkánydal, Szabó Lőrinc fordítása)
 
"A demokrácia ugyanúgy járt, mint a béka. Mert ha egy békát forrásban levő vízbe dobunk, akkor minden erejét megfeszítve kiugrik és így megmenekül. Ha viszont hideg vízbe tesszük, és lassan elkezdjük felmelegíteni a vizet, akkor a béka észrevétlenül hagyja magát megfőzni... Nagyon sok jelenség összhatásaként alakult ki az a helyzet, amelyben a demokrácia észrevétlenül „főzni” hagyja magát, épp fordítva, mint egy államcsíny esetében, amikor a katonák látványosan átveszik a hatalmat, az ellenzék tagjai közül sokakat, mindenki szeme láttára letartóztatnak, miközben a rádiókban megállás nélkül katonai indulókat, mondjuk a Sambre-et-Meuse-t játsszák. Ahogy nem okos dolog a forrásban levő víz buborékjait vádolnunk a béka haláláért, a demokrácia hiánya okozta károk sem tűnnek azonnal a szemünkbe.
 
Tulajdonképpen csak ellenfényben válnak láthatóvá. Már sok szó esett és részleteiben elemezték a lábas alatti tüzet tápláló éghető anyagokat. Ezzel szemben – a média jellemző gyakorlata révén – kevés szó esik a társadalmi légkört elöntő érzelmek szerepéről, miközben nem vesszük észre, milyen romboló hatása van ennek a demokráciára is, és a gondolkodási, elemző képességeinkre is." Így elemezte ezt a kérdést Anne-Cécile Robert a Le Monde diplomatique egyik 2016. februári számában...
 

SEGÉDÁPOLÓNAK ÁLLTAM - 1. NAP

SZABÓ TIMEA BLOGJA
Szerző: Szabó Timi
2016.04.03.


Pénteken reggel megkezdtem az egy hónapos kórházi munkát. A belgyógyászaton, ahol segédápoló vagyok, szinte kizárólag idős bácsik és nénik fekszenek, többen sajnos a végstádium állapotában, magatehetetlenül. Többen vannak, akiket nem látogatnak vagy csak ritkán, akiknek az ágyon és a pizsamán kívül nincs bent semmi. Az ágy melletti kisasztal üres. Nincs tányér, pohár, evőeszköz, nincs WC papír. Aki mostanában volt kórház közelében, tudja, ezeket ott senki nem kap csak úgy. A nővérek sem.
A reggeli kiosztása közben vajazom a kenyeret, az egyik nővértől kérdezem, hogy hova rakjam a kész "szendvicset", amin egy szinte felismerhetetlen eredetű felvágott volt. Nem tudom sehova rakni – mondja. A kezemből adom az idős bácsi kezébe: jó étvágyat! Szégyellem magam, hogy így kell ennie. Később kérdeztem a főnővért, nincs-e bent legalább szalvéta, mire felnézett keserűen mosolyogva: idejét sem tudja, az mikor volt itt utoljára. 
Ő az egyébként, aki bámulatosan zsonglőrködik a havi kb. 260 ezer forinttal, amit a komplett kardiológiai osztály kap eszközökre egy hónapra, hogy a részleg működőképes maradjon. Még egyszer: 260 ezer forint egy hónapra. Kevesebb, mint amennyit Lázár János a milánói hotelszobájára költött egyetlen éjszaka. Mivel pnteken április 1-je volt, azaz a hónap első napja, így az osztályon meg kellett rendelni az egy hónapra való eszközöket. A fő kérdés az volt, hogy miből rendeljenek kevesebbet, mint amennyi kell: pészméker elektródából, széklettartályból, pelenkából vagy gumikesztyűből. Mindenre nem telik. Ügyesen kell tervezni, mert, ha kifogy, 2-3 nap, amíg valahonnan kérnek még pénzt és leszállítják. Addig nincs vizsgálat. A gumikesztyűvel spórolunk, mondta az egyik nővér. Ezzel nem a betegeket, hanem magunkat veszélyeztetjük egy vizsgálatnál, de hát ez van, tette hozzá. A múltkor el is kapott egy fertőzést, 2 hétig otthon volt...

NEM IS VAGYUNK MI ILYENEK

NEMGOGOL BLOG
Szerző: Toadwart66
2016.04.02.


„Kereszténydemokrata kormány vagyunk. Sosem mondtuk, hogy a migráció egyenlő a terrorizmussal” (Szíjjártó a Foreign Policy-nek: Mi sose mondtuk, hogy a migráció egyenlő a terrorizmussal)

Ennek a határozott „sosem mondtuk”-nak a hatására néhány dél-baranyai faluban a helyiek menekülteknek nézték a lovas egyetemistákat. A Külgazdasági és Külügyminisztérium tényleg nem adott ki közleményt, hogy a déli végeken mindenre elszánt lovascsapatok portyáznak. Magát az országos harci riadót azonban a felelőtlen kormányzat adta ki. Szerencse, hogy a bepánikolt lakosságnál nem volt lőfegyver, mivel mehettek volna egyből büntetést letölteni. Szíjjártó külügyminiszter ebben az esetben is az ártatlanságát hangoztatta volna, „Fanatizált lovakról soha nem is volt szó!” felkiáltással. A megrémült lakosság valószínűleg olvasott előtte valamit a tatárjárás rémtetteiről.
 
Szíjjártóval az a legnagyobb probléma, hogy semmiért sem hajlandó vállalni a felelősséget. Nagy vidáman beutazgatta a fél világot, miközben minden égtáj felé nyitott egy jót. Itt is, meg amott is felavatott néhány, veszteséget termelő kereskedőházat, itthon pedig megdicsérte magát. Az elért eredmények siralmasak, a költségek a közönséges halandók számára nem publikusak.
 
Egy nagyjából 2.000 km hatósugarú körben majdnem minden ország vezetőjét szép sorban lehazugozta. Ban Ki Mun, ENSZ főtitkár is megtudhatta végre magáról, hogy ő egy „bizarr és felháborító véleményt képvisel, szemben a nagytiszteletű magyar külügyminiszterrel. Hatalmas szerencséje a világnak, hogy hazánk nem rendelkezik atomtöltetű robbanófejjel felszerelt interkontinentális ballisztikus rakétákkal. Füstölögne már körülöttünk minden. ..
 

ORBÁN ÉS A TERRORIZMUS

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2016.03.02.


Könnyen lehet, hogy Orbán felfestette az ördögöt a falra, és addig pattogott, amíg elérte, hogy az Iszlám Állam felfigyeljen Magyarországra. Nemcsak a hősködésével, hanem a kerítésével, a vallási gyűlöletkeltéssel és a rasszizmusával is kiprovokálhatja, hogy Magyarország valóban a terrorizmus egyik célpontja lehet.

Ez annál is inkább döbbenetes, mert Magyarország nem tényező az iszlám radikálisok szemében. Nem lenne az Iszlám Állam és a terrorizmus célpontja, ha Orbán nem provokálta volna őket. Magyarországnak nincs alkalmas repülőgépe, amely a közös szíriai légitámadásokban részt vehetne. Magyarország tagja volt az líbiai és a szíriai nemzetközi koalíciónak is, de gyakorlatilag észrevehetetlen volt.

Amikor Orbán a menekülteket a terroristákkal azonosította, akkor rasszista propagandát folytatott. Amikor a "keresztény" Európát és a "keresztény Magyarországot" védelmezte, akkor a muszlimok ellen uszított, az iszlám vallásúak kirekesztését hirdette. A vallásukat azonosította a terrorizmussal. Az Iszlám Állam fanatikusai nem ostobák, hogy ne tudnák, ez mit jelent.

Ha Magyarországon egyszer terrortámadás lesz, azt Orbán Viktornak köszönheti. Nélküle az iszlám radikalizmus azt sem tudná, hogy Magyarország létezik. Orbán nem először bizonyítja, mennyire korlátolt politikai vezető, nem először kockáztatja Magyarország biztonságát. A baltás gyilkos szabadon engedésével kevés híján háborút robbantott ki a Kaukázusban, s örmény terroristáknak kínálta fel az országot...

ITT OLVASHATÓ

SÁNDOR MÁRIA FOLYTATJA, HA AZ EGÉSZSÉGÜGYIEK ÉS A TANÁROK MELLÉ ÁLLNAK!

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.04.03.


Tegnap nagyot robbant a magyar médiában Sándor Mária blogbejegyzése, amelyben arról írt, nem tudja a magyar politika messiásaként tovább folytatni a küzdelmét. Bár azt nem írta, hogy nem fog többet politikával foglalkozni, a magyar média nagy része mégis úgy értelmezte, Mária feladja a küzdelmét. Pedig valójában a blogbejegyzésben benne volt, hogy továbbra is politizálni fog, csak nem napi 24 órában, és nem a frontvonalon.

Sándor Mária a blogbejegyzésen túl a Népszabadságnak adott interjút, ahol pontosította mondanivalóját.

Eszerint, ha április 15-én az egészségügyi dolgozók tömegesen fekete ruhát vesznek fel, tiltakozva az egészségügyben tapasztalható áldatlan állapotok miatt, és szolidaritást vállalnak a tanárok aznap következő sztrájkjával, illetve polgári engedetlenségével, akkor folytatja.

„Ha április 15-én befeketedik az ágazat, akkor van miért folytatni, ha nem, nincs.”

ITT OLVASHATÓ

MIÉRT JÁTSZIK HÁBORÚSDIT A DÉLI HATÁRNÁL A HONVÉDSÉG?

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: Trombitás Alfréd
2016.04.03.


Olyan erődemonstrációt tart a napokban a magyar haderő a déli határszakaszon, ami komoly katonai fenyegetések esetében is ritka. Mivel néhány száz civil menekült ellen küldték a páncélozott járműveket és a helikoptereket, felvetődik a kérdés, vajon milyen megfontolások állnak e finoman szólva is hangos kardcsörtetés mögött. A válasz alighanem a belpolitika komoly válságjelenségeiben kell keresni.

Bizonyára sokan gondolják még ma is azt az, hogy kettős kerítés zárja el a menekültek Magyarországra vezető útját, ezért most már tényleg realitás Szijjártó Péter külkereskedő és külügyminiszter víziója a hermetikusan lezárt határról. Ha igaz lenne, hogy valóban megépült a kettős műszaki zár, akkor miért száguldoznak páncélozott katonai járművek a határ mentén, és miért pásztázzák géppuskáikkal a túlsó oldalt? A magyar honvédség olyan harci lázban ég egy propagandafilm tanulsága szerint, mintha a harmadik világháború küszöbén állnánk.

A tények kedvéért szögezzük le, hogy már a propagandavideóból is kiderül, a határt a leginkább az úgynevezett GYODA védi, ami lényegében három egymásra helyezett szögesdrótköteg, amit felülről és alulról is könnyen le lehet küzdeni, így akár át sem kell vágniuk a menekülteknek a drótot. A civilek és politikusok közül még senki sem vette a fáradtságot és a bátorságot, hogy végigmenjen a magyar-szerb határ 175 kilométeres szakaszán, és felmérje, vajon mekkora a kettős kerítés és az egyszerű GYODA aránya a műszaki záron belül...

ITT OLVASHATÓ

A MAGYAR FIATALOK ESETE A JOBBIKKAL

ÖRÜLÜNK, VINCENT? BLOG
Szerző: jotunder
2016.04.03.


Akarunk beszélni róla?

A Foundation for European Progressive Studies nevű szervezet közvélemény-kutatást tett közzé az Y-generáció (15-34 éves fiatalok) és a politika viszonyáról. A Magyarországra vonatkozó legfontosabb adat az, hogy azon fiatalok közül, akik egyáltalán hajlandóak részt venni egy szavazáson, 53 (ötvenhárom) százalék szavazna a Jobbikra (17 százalék a FIDESZ-re, 11 százalék az LMP-re). A magyar fiatalok szignifikánsan kevésbé tűnnek boldognak, mint a többi ország hasonló korú polgárai, és sehol máshol nem tapasztalható az, hogy egy radikális szélsőjobboldali pártra sokan szavaznának. 

Érdemes azt is megnézni, hogy messze-messze Vona Gábor lett a legnépszerűbb magyar politikus...

ITT OLVASHATÓ 

"MŰVÉSZETI"

MAGYAR NARANCS - ELSŐ VÁLTOZAT BLOG
Szerző: Kálmán C. György
2016.04.02.


A „művészeti folyóiratok” kivéreztetése sokkal több, mint hogy egy-két költő, fotós vagy festő elveszíti megszokott fórumát. A kultúra és a kritikus gondolkodás van veszélyben.

Ezeken a hasábokon Hamvay Péter remekül foglalta össze, hogy milyen sanyarú sors (kevésbé finoman: megszűnés, kiszenvedés, esetleg szüneteltetés) vár a magyar folyóiratok egy jelentős szegmensére. Jó sok tetszésnyilvánítás is érkezett (nyilván nem az írás tartalmára, hanem a kiváló összefoglalásra), futótűzként söpört végig a közösségi oldalakon. Valóban elkeserítő, felháborító, vérlázító helyzetkép.

Két megjegyzést fűzök hozzá – nem is annyira a cikkhez, mint inkább az általa leírt állapothoz...

ITT OLVASHATÓ

HÚSZRA HÚZTAK HUSZONEGYET - DJABE-ÜNNEP A MOM KULTBAN

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: Göbölyös N. László
2016.04.03.


...A színfalak mögött a Djabe készül a 20-ra. Múltidézés és lemezbemutató lesz egyszerre.

Aztán kihúnynak a fények, és odafent, odafentről megjelenik Sipi és egy afrikai zenés imádsággal köszönti a hallgatóságot, miközben a zenészek csendben beosonnak a színpadra. Valami furcsa érzés uralkodik el lent, meg kellene tapsolni az Ütőst, hiszen itt van, de mégsem, mert rítust nem tapsolunk meg…És hirtelen nem tudjuk, hogy mi van: már-már elvontnak és ismeretlennek ható zene szólal meg, amelyben egy elegáns zakós férfiú játszik, elektromos hegedűn.  Talán az új lemez egyik meglepetése? Nem, éppenhogy a legrégibb darabok egyikét, az első Djabe-lemezről a Déjá Vut halljuk, a hegedűs pedig, akinek az este során még jócskán jut szerep, Karvaly Tibor, akivel Égerházi Attila már a Novus Jamben, sőt, azelőtt is játszott. Ez a jóindulatú sokk indítja el a két és fél órás hangáradatot, amelynek felépítése mindennek mondható, csak szokványosnak nem.

A Djabe nem a bevett megoldások zenekara, ezt eddig is tudtuk, ezen az estén ezt többször is bizonyítják. Először is, előreveszik a 20 év összefoglalóját, amelyből könnyedén kihagynak „tuti” slágereket, mint a Kazlakat, a Los Sipost, a Butterfly-t (nekem személy szerint hiányzott a Flying is), egyveleggé oldják a First Stepet, a Cloud Dance-et és a Dark Soup-ot, előadnak egy fergeteges, máskor a legvégére hagyott Distant Dance-et, az összes vendég részvételével, amely után még „levezetésnek” eljátsszák a Lava Lampet és a Take A Little Breath-et. Szünet nincs, de ezt sem tudja előre a nagyérdemű, néhány percig ismét Sipit látjuk-halljuk út közben bölcsességeket osztani és poénkodni (helyenként a felvétel felgyorsul, csak nem csúnyákat mondott?), majd jönnek is vissza a Fiúk, elhangzik az új lemez „tudományos előszava” és belevágnak. De csak ízelítőket kapunk belőle – a lendületes Space Castle és a melodikus Intermission máris „slágergyanús” -  azt még a „boldog nagyon kevesek” tudják, hogy igazából a 20 Dimensions nagyon is kerek egész. De a közönség, végkimerülését leküzdve, így is értékeli, hogy a Djabe, átalakítva a szólásmondást, „húszra húzott huszonegyet”...

ITT OLVASHATÓ

ORBÁN, A VAGYON MEG A BUKÁS

VARÁNUSZ BLOG
Szerző: Fabius
2016.04.02.


Aszonta nekünk a juhászpéter, hogy:

 "Orbán Viktor vagyonosodásával kezdtem foglalkozni, mert egyértelmű, hogy ez a Fidesz Achilles-ínja, ezzel senki nem mert még foglalkozni. Bevallom, nem gondoltam volna, hogy ilyen hullámot vet. De a reakciókból látszik, hogy ez milyen fontos: ha valamivel, akkor azzal lehet megborítani a Fideszt, hogy Orbán személyes vagyona mekkora, hiszen azt senki sem gondolta, hogy ekkora birtokon él. Nagyon kevesen gondolták, hogy nemcsak a "polgári Magyarország" egy politikai termék, hanem az is, hogy a miniszterelnökünk puritán életvitelt folytat egy kis parasztházban, Felcsúton."

Kicsit túlzásnak éreztem én akkor, hogy Orbán személyes vagyonának vakarásától borulna meg a Fidesz. Nem mondom, biztos kényelmetlen, hogy Nárcisz kutya lábnyomai egy dácsához vezettek és beindult a feltételezés, Viktorunk öreg napjait József főherceg egykori kúriájában kívánja majd eltölteni, de én nem éreztem, hogy ennek ekkora jelentősége lenne.

Aztán történt itt pár eltúlzott reakció, ami azért elgondolkodtatja az embert...

ITT OLVASHATÓ

IGAZAK ÉS HAZUGOK

TUAREG BLOG
Szerző: Tuareg
2016.04.03.


Aligha vitatja bárki: Sándor Mária, a Nemzet Ápolónője igaz ember. Elfáradt, erkölcsi tőkéjét kicsit sokan használták magáncélokra, kicsit sokan hagyták magára, és kicsit sokan verték át. Sorsa törvényszerű, elmondom, miért.

Először is: nem gondolom, hogy döntése egyszer s mindenkorra szól. Ki kell hevernie csalódásait, feldolgozni elárultatásait, gátlástalan kihasználását, és hogy ezt megtehesse, most egy ideig magában kell megvívnia a lélek harcait. Talpig becsületes embernek a magyar politika mindenoldali, negyedszázad alatt összehordott mocska nagy teher. Naivan, elkötelezetten, az emberekbe vetett hittel nekivág, és naponta megtapasztalja aztán: itt semmi sem az, aminek látszik, és senki sem olyan, mint amilyennek mondja magát. Sándor Mária sorsa tipikus magyar forradalmár sors. Mert bár látszólag nem a Fasiszta Diktatúra egésze ellen küzdött, hanem "csak" az egészségügyért, de biztos vagyok benne: hamar rájött, hogy egy egészében romlott rendszer egyik részét nem lehet anélkül megjavítani, hogy magát a Rendszert ne változtatnánk meg. Betegeket ápolt, pontosan tudja, hogy a teljes szervezetre kiterjedő baktériumfertőzésnél nem elég a mérges pattanásokat kenőccsel kezelgetni.

Aki találkozott élőben Vele, tudja: TŰZ jön belőle, elhivatottsága, áldozatvállalása megperzseli a környezetét. Hat az emberekre, fölébreszti bennük a jót, szégyellnivalóvá teszi a rosszat, egyszóval: forradalmár. A ma Magyarországán ugyanis a tiszta célokért hittel küzdő EMBER oly ritka, hogy akarata ellenére is forradalmárrá válik. Abban a közegben ugyanis, amit közéletnek hívnak, a mi Hazánkban a szemedbe mosolygó hátbaszúrás, a be nem tartott ígéretek, az erkölcsi tőke mások általi aprópénzre váltása az uralkodó erkölcs. Sándor Mária nem tudta ezt. Ha tudja, neki sem vág. De SZERENCSÉRE nem tudta, nekivágott, és egy ország számára lett példakép eddigi útján. Akiben ott ég a forradalmi tűz, abban az nem huny ki soha. Máriában sem fog, de most időt kell hagyni, türelmesen megvárva, míg a helyére rakja azt a rengeteg sunyiságot, amit átélt. Mert eljutott addig a pontig, hogy felismerte: itt valóban semmi sem az, aminek mutatja magát...

ITT OLVASHATÓ