2016. március 31., csütörtök

HOGYAN SIMÍTSUK EL A KONFLIKTUSOKAT?

LELKIZÓNA BLOG
Szerző: Szabó Elvira
2016.03.31.


A gyógyító beszélgetés – ahol belső valóságaink találkoznak

Igazán mély konfliktusba csak azokkal keveredhetünk, akik fontosak számunkra… Mert aki nem fontos nekünk, azzal konfliktus esetén takaréklángra vesszük a kapcsolatot – igyekszünk elkerülni az irodában, vagy mindössze három mondatot váltunk vele a családi összejövetelen. Egyszóval határt képzünk – ezzel el van intézve. De ha valaki fontos számunkra, akkor megpróbáljuk megjavítani, ami elromlott – rendbe hozni a nézeteltérést.

Tegyük fel, hogy a párunk a hétvégén egyedül hagyott, pont akkor, amikorra mi közös időtöltést terveztünk, és elment futni, belemerült a zenehallgatásba, és a világért se lehetett előhívni a bunkeréből. Ebből aztán komoly összezördülés lett, pláne, hogy ez már a sokadik eset volt egy hosszú sorozatban, amikor úgy éreztük, magunkra maradunk a társunk mellett. Ugyanez fordítva is történhetett: a párunk azt jelzi felénk, hogy nem vesszük őt komolyan. S mivel a párunk fontos számunkra, ha meg akarjuk őrizni a vele való kapcsolatot, nem emelhetünk kerítést, nem zárhatjuk le a határt: beszélgetést kell kezdenünk arról, ami van, vagyis erről a fájdalomról...
 

SZÜRET EXTRA: EKKORA RÚGÁST MÉG NEM KAPOTT JOBBOLDALRÓL POKORNI ZOLTÁN

FEKETE LYUK BLOG
Szerző: narancs.hu
2016.03.31.


Lesújtott a párt ökle! Amit Pokorni kapott ma a Magyar Időktől, azt nem felejti el, de Hoffmann Tamás és Nagy Gábor Tamás sem. Lényegében lerúgták a fejüket Mádl Ferenc miatt. Csak annyit mondunk: taposóakna!

Nehezen emésztette meg Szikszai Péter, a Magyar Idők publicistája azt, hogy épp három fideszes polgármester fúrta meg a Mádl Ferenc utat Budán (és maradt a Hegyalja út). Szerinte ez hiba volt – és akkor még finoman fogalmaztunk! De idézzük őt!

ITT OLVASHATÓ

TERÍTÉKRE KERÜLT ORBÁN VIKTOR DURVA LAKÁSÜGYE, CSAK ÚGY REPKEDNEK A KÉPTELENÜL NAGY ÖSSZEGEK

MAGYAR NARANCS BLOG
Szerző: narancs.hu
2016.03.31.


Juhász Péter szerint Orbán Viktor és Lévai Anikó havi 1000 dolcsiért adta ki azt az önkormányzati bérleményt, ahol csak lakniuk lett volna szabad. Állítja, hogy bizonyítékai is vannak!

„Orbán százszoros áron adta el a belvárosi önkormányzati lakását, amit kapcsolatai révén szerzett. Több mint 60 milliót kaszált rajta. Lévai Anikóval szereztek egy belvárosi 4 szobás lakást bérletbe. Két gyerekkel kiutaltak nekik egy 135 négyzetméteres, 4 szobás lakást.

Szerinted te megkaptad volna, vagy kellettek hozzá a politikai kapcsolatai?
 kérdi az Együtt politikusa, de a folytatás ennél sokkal súlyosabb...

ITT OLVASHATÓ

HILLER ISTVÁN TOVÁBB ROMBOL

ÖREG HARCOS BLOG
Szerző: Öreg Harcos
2016.03.31.


Sajnos a modern, magyar szociáldemokrácia korábbi fénylő csillaga leszállóágba került. Mi, öreg harcosok mély megdöbbenéssel vesszük tudomásul az újabb és újabb lesújtó híreket a volt szocialista pártelnök, volt kultuszminiszter alászállásáról a pokolba.

Hírcsokrunk csak az elmúlt hetek fejleményeit veszi sorba, és nem tér ki arra, a Hiller Istvánra régóta jellemző orrfennhordásra és arroganciára, amely már MSZP-s pártelnöki időszakát is jellemezte. Akkortájt nem lehetett hozzászólni, titkosszolgálati világból származó háttéremberei bűvkörében élve centiméterekkel járt a földi halandók felett, nyakát peckesen hátra feszítve, orrát fennhordva. E tartás és viselkedés az Országgyűlés alelnökét újra, és egyre inkább jellemzi, de nem is ez az igazi baj...

ITT OLVASHATÓ

ÚGY AKAR TÁRGYALNI A PEDAGÓGUSOKKAL A KORMÁNY, HOGY NEM AKAR TÁRGYALNI

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.03.31.


A tegnapi tanári vadsztrájk után a kormány fejesei, Palkovics oktatási államtitkár és Lázár János is közölték, nem hajlandóak teljesíteni a tegnap megfogalmazott ultimátumot, és nem hajlandóak tárgyalni sem az oktatás átalakításáról az ezért tüntető tanárokkal. Azt mondták, szépen menjenek csak el a Közoktatási kerekasztalra, és beszéljenek ott a problémáikról.

Ennél semmi se mutatja jobban, hogy az egész “a kormány nyitott a tárgyalásokra” dolog csak egy blöff.

Már most látható ugyanis, hogy a Közoktatási kerekasztalnak nincs döntési joga, például a KLIK kérdésében sem tűnik úgy, mintha ők döntenének. Rétvári szerint megszűnik a KLIK, majd utána Palkovics elmondta, hogy a közoktatási kerekasztalnak március 31-ig kell erről kiadnia egy előkészítő tanulmányt; közben a KLIK vezetője is azt mondja, ő rak le terveket az asztalra a KLIK átalakításáról; a VS.hu szerint nem fog megszünni a KLIK, hanem még nagyobb monstrum lesz; Lázár pedig ma azt mondta, még nem is beszélt a kormány a KLIK átalakításáról...

ITT OLVASHATÓ

MATOLCSY NEM LOPHAT KÖVETKEZMÉNYEK NÉLKÜL

B1 - A BLOGOLÁS ITT KEZDŐDIK
Szerző: nickgrabowszki
2016.03.31.


Zavar az Erőben, hiba a Mátrixban: időnként működnek a jogállamiság szilánkjai Magyarországon.

Áder előterjesztésére az AB például megállapította, hogy a közpénz nem veszíti el a közpénz jellegét csak attól, hogy egy alapítványhoz kerül.
Hiába pumpálta át alapítványokhoz Matolcsy az MNB pénzét, attól még nyilvánosságra kell hoznia, hogy azok pontosan mit is csináltak vele.
  • Például, hogy az államadósságot finanszírozzák-e a törvényi tiltás ellenére.
  • Vagy hogy miért költött milliárdokkal többet az Eiffel-palotára annak valós értékénél.
Hogy az ezoterikus vonzalmú jegybankelnöknek titkolnivalója van, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy maga intézte el Orbán Viktornál a jegybanki alapítványok pénzét titkosító törvény elfogadását (amit most megsemmisített az AB)...

ITT OLVASHATÓ

AZ MSZP ÉS A FIDESZ KÉT JÓ BARÁT?

BERKECZ BALÁZS BLOGJA
Szerző: Berkecz Balázs
2016.03.31.


Szigetváron legalábbis vannak erre utaló jelek, amióta egy civil szervezet szerzett többséget az önkormányzat képviselőtestületében számos megnyilvánulás egyértelműsíti, hogy az MSZP nem különb a Fidesznél, és hogy a legnyilvánvalóbb szituációkban sem tudnak disztingválni. Mit lehet várni ezek után?

Az index.hu számolt be arról, hogy 2015 jaunárjában a szigetvári önkormányzat közmeghallgatása a Fidesz és az MSZP közös támadásává vált a városi képviselő-testületben abszolút többségben lévő civil szervezet, a Szigetvári Emberekért Egyesület ellen. A közmeghallgatáson "egy fideszes és egy szocialista politikuson kívül gyakorlatilag senki nem kapott szót. A város polgármestere, az MSZP és a DK támogatásával megválasztott Vass Péter a rendezvény elején egy blokkban engedélyezett összesen 50 kérdést Madaras Zoltánnak, a Fidesz megyei önkormányzati képviselőjének és Kapronczai Józsefnének, az MSZP szigetvári elnökének.

A két – elvileg szemben álló – helyi politikus ezt követően nyilvánvalóvá tette, hogy összedolgozott, és közösen állította össze a kérdéssort, amellyel a testületben többségben lévő Szigetvári Emberekért Egyesületet bombázták. A szervezet tagjai szerint az összes kérdés a civil szervezet lejáratását célozta."

ITT OLVASHATÓ

AUDIENCIA

HUPPA BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2016.03.31.


– Hívattál, Főnök!
– Hol a francba voltál idáig, Árpád?
– Eltévedtem, Főnök. Jobban ki kellene világítani ezt a hatvanpusztai birtokot, ahol lakol. Nem látja a dzsípíesz.
– Majd szólok a vejemnek, ő szokta ezeket a világításos dolgokat intézni.
– Miről van szó, Főnök?
– Árpád: van még valami, amit nem loptunk el ebben az országban?
– Mozdítható?
– Lehet az is. De ha ingatlan, az sem baj.
– Ehhez át kellene néznem a feljegyzéseimet..
– Árpád, neked feljegyzéseid vannak arról, amit elloptunk? Meg vagy te hibbanva? És ha megtalálják?


ITT OLVASHATÓ

LESZ-E MÉG SORSA? - KERTÉSZ IMRE HALÁLÁRA

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: Göbölyös N. László
2016.03.31.


Van a napnak egy órája, ami a gyárból való hazatérés meg az esti appel ideje közé esik, egy jellegzetes, mindig mozgalmas és fölszabadult óra, amit a lágerben magam részéről mindig legjobban vártam és szerettem…”

Egészen 2001-ig csak hallottam Kertész Imréről, de egyetlen sorát sem olvastam. Abban az évben Párizsba küldött ki a hírügynökség, tudósító-helyettesnek és Kolléganőm könyvespolcán láttam meg a Sorstalanságot. „Nagy élmény lesz, olvasd el” – ajánlotta. És valóban: két este elég volt hozzá, hogy beigya agyam ezt a regényt, amely nemcsak a téma feldolgozásában megdöbbentő, hanem formájában és nyelvében is. És az is, hogy ilyen mondatokat le mert írni egy „holokauszt-regényben”, mint a fenti. (Nincsenek véletlenek. Most, hogy ezeket a sorokat írom és idézeteket keresek az írótól, éppen ennél a részről nyílt ki a Sorstalanság).

Alig egy évvel később Rómában voltunk Párommal, éppen a Nobel-díjak hetében, és barátunk autójában, az olasz hírekből hallottuk, hogy Kertész Imre kapta meg az irodalmi Nobel-díjat, ami magyar írónak eddig még soha nem sikerült. Persze, hogy nagyon örültünk, és büszkék voltunk, hogy egy honfitársunkat díjazta a nagytekintélyű stockholmi akadémia. Arra már kevésbé voltunk büszkék, amiket hazatérésünk után olvastunk és hallottunk azoktól, akik csak „Imre Kertészként” emlegették és kétségbevonták magyarságát. Többnyire olyanok, akik egy szabatos mondatot alig tudnak megfogalmazni állítólagos anyanyelvükön. És beleborzadtunk, hogy Magyarországon még mindig itt tartunk…(Ugyanez megismétlődött az idén a Saul fia Oscar-díja kapcsán, szerencsére a világméretű siker többé-kevésbé elnyomta ezeket a förtelmes hangokat)...

ITT OLVASHATÓ

A HOLOKAUSZT MINT KULTÚRA - KERTÉSZ IMRE HALÁLÁRA

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: TAMÁSGÁSPÁRMIKLÓS
2016.03.31.


Annak ellenére, hogy Kertész Imre – főleg az esszéiben, abban is, amelynek a címét e nekrológ fölé írtam – megküzdött a történelmi dilemmákkal, és olykor ingadozott is a megítélésükben, voltaképpen azt gondolta, ki is mondta, hogy a történelmi, politikai és erkölcsi ítélet (régebben ezt úgy foglalták volna össze: a filozófiai ítélet) alkalmatlan a holokauszt rejtélyének fölfejtésére. Hegel volt az utolsó, mondta, akinek effajta ítélet kimondására – az ész képzete, talán tévképzete révén – még módja nyílott, akinek mintha még joga lett volna rá.

Az ész elévült, Isten meghalt – az olyan külsődlegességek, mint az európai történelem (nem szólva a „nemzetiszocializmus”, a „fasizmus”, a „totalitarizmus”, az „antiszemitizmus” szánalmas segédfogalmairól) egyszerűen nem érnek föl ahhoz, ami Auschwitzban megtörtént. Amit Robert Antelme, Tadeusz Borowski, Primo Levi, Pilinszky János – és mindenekelőtt Kertész Imre – leírt, nem történeti leírás. Haboznám azt állítani, hogy ezek a szövegek valaminő Isten nélküli valláshoz tartoznának. Auschwitz tökéletesen föltárt, mondja Kertész, minden részlet ismert, ismerjük a hozzá vezető és a belőle elágazó utakat is – mégis megfejthetetlen, néma, kimondhatatlan titok...

ITT OLVASHATÓ

VÁRFOGLALÁS: ÚJABB KÉTSZÁZ MILLIÁRDOT KÖLTÜNK ORBÁN ÉRTELMETLEN MEGALOMÁNIÁJÁRA

TÉNYTÁR
Szerző: Franko Provolone
2016.03.31.


A Budai Vár megújításával kapcsolatos fenntartásai miatt pár napja lemondott a Nemzeti Hauszmann Tervet jegyző Hauszmann bizottság három tagja is. A döntésük fő okaként azt jelölték meg, hogy a kormány döntéseiről az újságokból értesültek, a fejlesztésekről a testület nem folytathatott vitát, és azok nem illeszkednek semmilyen hosszabb távú fejlesztési koncepcióba, továbbá teljesen átgondolatlanok.
A Várnegyed felújítása, továbbá Orbán és a kormányzat egy részének odaköltözéselegalább 200 milliárdba kerül az adófizetőknek, ebből azonban sem a szakma, és a közvélemény kutatások szerint az emberek sem kérnek. Orbánnak 2002-ben még csak a Sándor-palota kellett, most azonban, úgy, ahogy a felcsúti kisvasút esetében – amit ha támadnak, meghosszabbítjuk Bicskéig – már az egész vár kell.
ITT OLVASHATÓ

HOVA MENNEK A SZOCIALISTÁK?

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.03.31.


Szerintem tönkre.
Sajnálom nagyon, jóllehet a folyamat, melynek vége az lesz, hogy logót cserélnek - egy leveskocka lesz az új jelkép - nagyon régen kezdődött.
Tulajdonképpen az egész magyar fejlődés a rendszerváltás körüli években már magában hordozta a förtelmes jelent.

Megjelentek a jobboldali pártok, elkezdték a szerecsenmosdatást, nekikezdtek a Horthy-kultusz megteremtéséhez a Hóbagoly vezényletével.
Antall és társai hihetetlen arroganciával párosult gazdasági analfabétizmussal vágtak bele a társadalom átalakításába, mintha sok-sok Hegedűs Zsuzsa álmodta volna meg a szebb jövőt.
Pontosan lehetett látni, hogy ez a vonal a horthy-fasizmusra fut majd ki, ami Torgyánnal megspékelve ugyan viccesen festett, de az eredmény mégiscsak vérfagyasztó.

A kispolgári értelmiség is hozta a formáját, radikális ordibálói elfoglalták a közbeszédet, demagógok és doktrinerek voltak, aztán megszagolva a hatalmat és a pénzt, tettek néhány elvi engedményt saját maguk tekintetében.
Kisdobos-szervezetük - a Fidesz - azonnal kimutatta foga fehérjét, a hatalommal közös mutyiba kezdett, melynek eredményeként már akkor is említésre méltó összeget loptak, majd a zsákmányt elosztották egymás közt, ebből lett Orbán papa kőbányája is.
Mitől lettek volna jobbak a hatalom birtokában?


ITT OLVASHATÓ

THINGS I LOVE THURSDAY #299

URBAN:EVE BLOG
Szerző: Farkas Lívia 
2016.03.31.


🌤 18-19 fok, friss levegő, tárva az ablak, és be is jött az idei első légy! :D (már kitereltem) 🌤  az első idei fagyi 🌤 növénykék & zöld dolgok 🌤 vonaton olvasni 🌤 illatos ibolya 🌤 színes körmök 🌤 naptár csupa jó dologgal 🌤 isteni kávé 🌤 húsvéti kirándulás Rohoncon 🌤 fodormentás zöldtea 🌤 büszke vagyok a Hello Kalandra, és hogy már ilyen sokan jelentkeztetek, és máris szuper beszélgetések vannak a csoportban! 🌤

ITT OLVASHATÓ



SOKSZOR HALLOTTUK: MI NEM VAGYUNK CÉLPONT

VÁLASSZUNK
Szerző: válasszunk
2016.03.31.


A baloldal mond igazat, vagy a Daesh?

Millió és egy alkalommal hallottuk: A kormány hazudik amikor azt mondja, nálunk is lenne bármilyen fenyegetettség. Mert ugye miért foglalkozna velük a Daesh. Vagy ISIS / IS ha valaki megteszi nekik azt a szívességet, hogy nem az általuk gyűlölt eredeti néven nevezi a terrorszervezetet. Mindenesetre ők, Magyarországot is megnevezték célpontként. Azaz mégis foglalkoznak velünk. A baloldal oly sokszor azt mondja mennyi helyismeret kell egy merénylethez. Mindenki tegye fel magának a kérdést: Ha ő lenne a merénylő és egy ismeretlen országra kellene lecsapni, hogyan csinálná?
Nekem van egy tippem. Tudjuk, hogy Izraelben is a merényletek többségét késsel vagy más éles tárggyal, szúrófegyverrel követik el. Ez viszont a magyar metrón is működne. De akár a szigeten is. Vagy a Soundon. Vagy tetszőleges más fesztiválon. De a rossz nyelvek szerint sok más dolgot sem lenne nehéz bevinni egy fesztiválra. 
ITT OLVASHATÓ

GYÁRFÁS KEDVENC HÁZI GRAFIKUS-KÖLTŐJE TERVEZTE A VIZES VILÁGBAJNOKSÁG PLAKÁTJAIT

VASTAGBŐR 
Szerző: zero
2016.03.31.


“Ez lesz a legnagyobb sportesemény, amelyet az ország valaha rendezett. Sőt, a látogatók száma alapján kiderülhet, hogy minden tekintetben a legnagyobb esemény, amelyet valaha rendezett Magyarország. A vb valójában egy teljesítménypróba, hogy képesek vagyunk-e arra, amire rajtunk kívül senki más nem mert vállalkozni.”
Nyilatkozta Orbán Viktor egy évvel korábban, amikor aláírta 2017-es vizes világbajnokság budapesti rendezéséről szóló megállapodást.
Azóta hirtelen duplájára drágult a projekt és még tovább növekszik, az uszodát egy haver cége építi, a kabalából országos botrány lett, most pedig itt vannak a VB hivatalos plakátjai.


ITT OLVASHATÓ

A MI SULINK ÉS BANKKÁRTYÁCSKÁNK - USA

VILÁG ISKOLÁI 
Szerző: Niki
2016.03.31.


USAMa Nikitől olvashattok egy összefoglalót az ő amerikai ovijukról és iskolájukról, amiből megtudhatjuk, hogy a gyerekeknek saját bankkártyájuk van, amiből az ebédet fizetik és hogy mire is kéri az igazgató a szülőket telefonon? 
Niki blogjából még többet megtudhattok az ő iskolájukról és az életükről.Mielőtt belekezdenék, engedjétek még egy elengedhetetlen információ: Virginia állam / Mechanicsville a szóban forgó iskola földrajzi elhelyezkedése! A krónikus “általánosítás allergiá”-ban szenvedők kedvéért emelem ki külön. Nem vennem a lelkemre, ha …
Gyermekünk, Áron tavaly májusban múlt 5 éves, így 2016 szeptemberébenelkezdhette a Kindergarden-t a körzetünkhöz tartozó állami általános iskolában, amely ingyenes, hisz odatartozunk.


ITT OLVASHATÓ

HALLGATÓK, NETEZŐK, PEDAGÓGUSOK

REPUBLIKON - LIBERÁLIS SZEMMEL
Szerző: narancs.hu
2016.03.31.


A jelenlegi tiltakozási ciklust megértéséhez és esélyeinek felméréséhez érdemes összehasonlítani a korábbi Orbán-ellenes utcai mozgósításokkal.

Nem maradt válasz nélkül Pukli István március 15-i felhívása a polgári engedetlenségnek nevezett megmozdulásra. Országszerte több száz iskolában tiltakoztak tanárok, diákok, szülők, szimpatizánsok. A szerdai oktatásügyi demonstráció után Pukli István bejelentette, hogy újra akcióba lépnek, amennyiben két héten belül nem ül le velük tárgyalni a kormány. Mindezt a Köznevelési Kerekasztalon kívül, kétoldalú tárgyalások formájában képzeli el a Tanítanék mozgalom. Borítékolható, hogy erre nem lesz hajlandó a kormány, így következhetnek az újabb, nagyobb szabású akciók. Három év alatt ez a harmadik országos tiltakozási hullám – a 2012–13-as hallgatói és a 2014-es netadós tüntetések felemás eredményre vezettek. A jelenlegi tiltakozási ciklust megértéséhez és esélyeinek felméréséhez érdemes összehasonlítani a korábbi Orbán-ellenes utcai mozgósításokkal.


ITT OLVASHATÓ

TERÍTÉKRE KERÜLT ORBÁN VIKTOR DURVA LAKÁSÜGYE, CSAK ÚGY REPKEDNEK A KÉPTELENÜL NAGY ÖSSZEGEK

VILLÁMNARANCS
Szerző: narancs.hu
2016.03.31.


Juhász Péter szerint Orbán Viktor és Lévai Anikó havi 1000 dolcsiért adta ki azt az önkormányzati bérleményt, ahol csak lakniuk lett volna szabad. Állítja, hogy bizonyítékai is vannak!
„Orbán százszoros áron adta el a belvárosi önkormányzati lakását, amit kapcsolatai révén szerzett. Több mint 60 milliót kaszált rajta. Lévai Anikóval szereztek egy belvárosi 4 szobás lakást bérletbe. Két gyerekkel kiutaltak nekik egy 135 négyzetméteres, 4 szobás lakást.


ITT OLVASHATÓ

SZÜRET EXTRA: EKKORA RÚGÁST MÉG NEM KAPOTT JOBBOLDALRÓL POKORNI ZOLTÁN

NARANCS BLOG - FEKETE LYUK
Szerző: narancs.hu
2016.03.31.

Lesújtott a párt ökle! Amit Pokorni kapott ma a Magyar Időktől, azt nem felejti el, de Hoffmann Tamás és Nagy Gábor Tamás sem. Lényegében lerúgták a fejüket Mádl Ferenc miatt. Csak annyit mondunk: taposóakna!
Nehezen emésztette meg Szikszai Péter, a Magyar Idők publicistája azt, hogy épp három fideszes polgármester fúrta meg a Mádl Ferenc utat Budán (és maradt a Hegyalja út). Szerinte ez hiba volt – és akkor még finoman fogalmaztunk! De idézzük őt!
Tehát két kétharmados Fidesz-győzelem után az SZDSZ-es Göncz Árpádról, akinek megítélése finoman szólva is ambivalens, minden gátlás nélkül el fognak nevezni egy területet. Nem lesz ellene petíció, éhségsztrájk, utcai önfelgyújtás vagy zavargás. A polgári Magyarország köztársasági elnöke azonban nem érdemel meg egy utat.”

ITT OLVASHATÓ

AKIK ELVITTÉK A FŐNYEREMÉNYT A GÉNLOTTÓN: KÖLYÖKKÉPŰ FELNŐTTEK

VOUS - PONT TI
Szerző: Molnár Viola Anna
2016.03.31.

Nehéz definiálni, mikor válik valaki felnőtté. Amikor elköltözik otthonról? Amikor végleg lejár a diákigazolványa? Amikor képes nemet mondani egy péntek esti bulira? Mikor?! Az már könnyebb kérdés, mikor tűnik valaki felnőttnek: egy bizonyos testmagasság felett, bizonyos szarkalábszám felett és bizonyos öltözködési minták mellett.
Tiniként mindig idősebbnek akartam tűnni. Ha valaki tizenhatnak nézett, miközben csak tizennégy voltam, az maga volt számomra a boldogság. Kényszeresen kerestem, mivel tudnék érettebbnek látszani a koromnál. Smink, ruhák, magas sarkú cipő – amit lehetett, azt bevetettem a cél érdekében, és tudom, hogy ezzel nem voltam egyedül. Aztán jött egy pont, amikor már nem éreztem a szükségét, hogy öregítsek magamon, hiszen felnőttem és ez tagadhatatlanul tükröződött a külsőmön is.
Egy viccesre sikerült kijelentésével anyukám is elismerte a tényt:

ITT OLVASHATÓ

KISZOLGÁLTATOTTSÁG

JÓREGGELT EURÓPA!
Szerző: Benedikty Béla
2016.03.31.


Meghalt Kertész Imre. Annak idején, amikor megkapta a Nobel-díjat, beszéltem róla a rádióműsoromban, a jegyzeteimet tartalmazó kötetben meg is jelent.
Most csak közhelyeket tudnék mondani, nem ismertem őt személyesen, nincsenek róla emlékeim, remélem, igaza volt Szepes Máriának, az ember agya nem hal meg, ahogyan egy számítógép sem törlődik le, amikor megszűnik a tápfeszültség.
Ideteszek mondatokat abból a levélből, amivel a Magvető kiadó visszautasította a Sorstalanságot
  • "élményanyagának művészi megfogalmazása nem sikerült"
  • nem "válik az olvasó számára megrendítő élménnyé"
  • a főszereplőnek enyhén szólva "furcsa reakciói" vannak
  • "rosszízű" mondatokkal van tele
  • "Elhihetetlen"
  • "Magatartása, visszás megjegyzései taszítják és sértik az olvasót"
  • "Mondatainak nagy része ügyetlen, körülményesen fogalmazott"

ITT OLVASHATÓ

ISIS IRÁNYVÁLTÁS: EZÉRT KERÜLT CÉLKERESZTBE MAGYARORSZÁG

VIGYÁZÓ BLOG
Szerző: vigyázó
2016.03.31.


Al-Naba magazin: A dzsihadisták számára fontosabb Európa, mint Palesztina

Egy nappal azután, hogy az ISIS Magyarországot is megfenyegette, meglepő és nyugtalanító elemzést közölt a Commentary magazin. Mint írják, az Iszlám Állam Al-Naba című kiadványa felszólította az európai dzsihadistákat, hogy a jövőben ne az Izrael elleni harcra összpontosítsanak, hanem a “közeli ellenséget” támadják. A látszat ellenére ez nem jó hír Izrael számára sem, mert a megalkuváspárti európai vezetők fokozott anticionista politikával reagálhatnak a fenyegetésekre, hogy visszatérítsék a dzsihadistákat “eredeti céljukhoz”.

ITT OLVASHATÓ

A KITERJEDT ÁLLAMI MEGFIGYELÉS ELHALLGATTATJA A NÉPSZERŰTLEN VÉLEMÉNYEKET. NE MONDD, HOGY NINCS REJTEGETNIVALÓD!

IDŐK JELEI 
Szerző: NAGYTESTVÉR
2016.03.31.


Egy új tanulmány azt találta, hogy a kiterjedt állami megfigyel és öncenzúrára sarkallja a többséggel szembemenő véleményeket az Interneten.
Az Újságírás és Tömegkommunikáció című negyedévente megjelenő szakfolyóiratban publikált tanulmány nyomon kísérte, hogy milyen hatással volt a kísérletben résztvevők kommunikációjára, amikor az állami megfigyelésre emlékeztették őket.
A résztvevők többsége sajnos az emlékeztető hatására visszatartotta a népszerűtlennek tartott vélemények kifejezését.
„A „csendspirál” egy alapos kutatásnak alávetett jelenség, aminek lényege, hogy az emberek hajlamosak elnyomni magukban a népszerűtlen véleményeket a társadalmi elszigetelődés elkerülése érdekében. A közösségi média kontextusában megvizsgálták a „visszhangkamra” jelenséget, ami azt jelenti, hogy az emberek a Facebook és Twitter ismerőseik tetszéséhez igazítják véleményüket.


ITT OLVASHATÓ

MIT TEHETÜNK, HA A CSEMETÉNK MENTHETETLENÜL VÁLOGATÓS?

TÁPLÁLKOZÁS-NEVELDE
Szerző: Skerlecz Petra
2016.03.31.


Sziasztok!
A korábbiakban számos bejegyzésben olvashattatok arról, hogy milyen praktikákat használhatunk azokban az esetekben, amikor a gyerekek nem eszik meg az új ételeket, zöldségeket, gyümölcsöket, válogatóssá válnak és az új ízek kipróbálása valódi küzdelmet jelent. Szót ejtettünk arról, hogy hatásos lehet, ha a szülők pozitív példaként szolgálnak a kicsinek, kerülik a gyermekekre nyomást gyakorló taktikákat és igyekeznek mindig egészséges finomságokkal kínálni a kicsiket.A bejegyzések után azonban többen jeleztétek, hogy már tényleg mindent kipróbáltatok, de egyik taktika sem működött és a gyermekek ezután is a tányéron hagyták a finom falatokat. Ebből kifolyólag arra gondoltam, hogy utánanézek néhány új tanulmánynak a témában és még több ötletet keresek arra, hogyan tarthatjuk kordában a válogatást.



ITT OLVASHATÓ

ASPIRIN

24/7
Szerző: Balla Ferenc
2016.03.31.


Vagyok magam fráter Aspirin, egyszerű tanulatlan laikus barát, aki verejtékes munkával elsajátítván az írás olvasás keservesen nehéz tudományát, azt a magasztos célt tűztem magam elé, hogy többször végigbetűzvén, majd együgyű elmémen átszűrvén a legújabb tanításokat, keresetlen szavaimmal próbálom alázatos lelkű testvéreim számára béfogadhatóvá tenni a csakis a Mindenséggel mérhető Mester, Zsóti Apostol gránitba vésendő, messzi századokig hangzó mély gondolatait.Tegnapelőtt vala a napja, hogy imigyen szól a Zsóti apostol:. . .Pukli a vezéretek. Az őskomcsi felforgatás faszán a pörsenés.”
Ez a „Pukli” bizonyára egy a sátán gyülevész hadából. Nem Lucifer, Belzebub, avagy Gyurcsány, de jó lész óvatosnak lennünk, hiszen bizonyára nem afféle mikulási krampuszka, amelyik holmi virgáccsal hadonász. De hogy régi ellensége a mi Magyar Nemzeti Jobbanteljesítő hitünknek, az egészen bizonyos, hiszen a kénbűzös gonoszság zsoldosa kell légyen, hogyha „őskomcsi felforgatás”-sal próbál bennünket megkísérteni. Annyira jelentős mégsem lehet, hiszen Zsóti Apostol „pörsenés”-nek mondja. Márpedig egy „pörsenés” mégsem pattanás, nem hogy furunkulus volna.

ITT OLVASHATÓ