KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Bruck András
2016.03.24.
Mert mi nem vagyunk olyanok.
Ezt úgy tíz évvel ezelőtt egy szocialista polgármestertől hallottam, miután az utcán azzal szólítottam meg, hogy miért nem szabadulnak meg a Fidesz hivatalban maradt néhány fontos emberétől.
Említettem pár nevet, talán már nem is emlékszem rájuk.
Emlékszem viszont arra a demokratikus gőgre, amivel a polgármester visszautasította a felvetésem. Bár akkoriban már ellenzékből is lényegében Orbán Viktor diktált, de a mégiscsak hatalmon lévő MSZP egyik ismert embere úgy vélte, hogy „mi nem lehetünk olyanok, mint ők”.
Büszkén ásták a saját és a mi sírunkat.
Ugyanakkor kétezer márciusában Áder csak belesúgott valamit Györgyi Kálmán legfőbb ügyész fülébe, mire az egy perc alatt lemondott, s kezdetét vehette a Polt-korszak. A Magyar Narancs ezt akkor így kommentálta: „Alaptalannak tűnik az a prejudikáció is, miszerint a poszt legesélyesebb várományosa, Polt Péter pártkatona lenne”.
Á, tényleg, soha nem volt az , csak a magánpassziója, hogy a demokrácia szétverésének és a diktatúra kiépítésének minden egyes percéhez azóta is asszisztál...
ITT OLVASHATÓK
2016. március 24., csütörtök
LEKEVERTE A HÍRTV PUKLIÉK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJÁT!
POLDI BÁCSI MEGMONDÓJA
Szerző: Poldi bá
2016.03.24.
Nem jött bocsánatkérés, nem kaptak semmilyen gesztust a pedagógus-tiltakozási mozgalom vezetői (illetve kaptak, de abban nem volt köszönet, csak kockás alsónemű), ezért Pukli István és Törley Katalin csütörtökön délben kiállt a Parlament elé, a Kossuth térre, szembenézett a meghívott újságírókkal, tévés stábokkal és elmondta, mit tehet a társadalom a kialakult helyzetben a pedagógusokért, a gyermekekért.
A Hírtévé déli híradójának megkezdésekor azonnal kapcsolta a helyszínt és élő adásban közvetítette, mit mond a két szónok. Nem volt hosszú, Pukli István alig több mint két perc alatt végzett, Törley Katalin vette át a szót, s éppen arról beszélt, mit tehetnek az egyszerű magyar emberek annak érdekében, hogy erősítsék a március 30-án reggel nyolc órakor kezdődő demonstrációt, amikor osztott kép formájában megjelent a képernyőn a műsorvezető, majd mondat közben lekeverték a szónokot...
ITT OLVASHATÓ

KÓRHÁZI FERTŐZÉSEK: ÖZÖNLENEK A TÖRTÉNETEK A CSALÁDI TRAGÉDIÁKRÓL
A TASZ JELENTI
Szerző: TASZ
2016.03.24.
Szerző: TASZ
2016.03.24.
Munkatársunk a múlt héten az Egyenes Beszéd vendégeként beszélt a kórházi fertőzésekről. Azt is elmondta: lehetőség van a jogérvényesítésére, így a TASZ ügyfeleket keres. Az elmúlt napokban özönlöttek a történetek a családi tragédiákról. Munkatársunk személyes beszámolójából viszont kiderül: a családtagok többsége csak egyvalamit szeretne.
„Rutin infúziós kezelésre vittük be a kórházba az édesanyámat” – kezdi a történetet egy hölgy, aki telefonon keresett meg. Életerős asszony volt, aznap is bevásárolt és elment a postára. A kórházban bélfertőzést kapott, amit nem diagnosztizáltak rendesen. Nem kapott megfelelő kezelést, így végül a kiszáradásba halt bele. „Nem szerettük volna, hogy felboncolják. Ezt csak úgy engedték, ha aláírunk egy papírt, hogy nem fogunk perelni. Aláírtuk” – folytatja az asszony; abból, hogy az intézmény el akarta végezni a boncolást, világos, hogy ők sem tudták egyértelműen megállapítani, mi vezetett a halálhoz. „A zárójelentést azóta sem kaptam meg, pedig többször kértem. Szerintem nem tudták, mit írjanak bele. Többet nem próbálkozom, végülis a zárójelentés sem hozza vissza az édesanyámat.”
MIRE UTAL, HOGY A TEK LÖVÉSZPÁNCÉLOSSAL VÉDI FERIHEGYET?
B1 - A BLOGOLÁS ITT KEZDŐDIK
Szerző: nickgrabowszki
2016.03.24.
A teljes fogalmatlanság. Parasztvakítás 2.
Magyarországon nincsenek migránsok.
Épeszű ember nem választja ezt az országot még a polgárháború alternatívájaként se.
Ha volnának is migránsok, a Pintér idézte pesszimista német becslés is csak legfeljebb 1 százalékukat tekintené potenciális terroristának.
Magyarországon nem él több évtizede bevándorolt muszlim közösség, pedig szervezők és tervezők helyiek kell, hogy legyenek, ahogy Pintér fogalmazott: migránseredetű családból származnak.
Röviden: egyszerűen semmi nem utal arra, hogy Magyarországon nőtt volna a terrorfenyegetettség.
Ami amúgy mindig is létezett. A 91-es ferihegyi RAF-akciótól a 90-es évek maffialeszámolásaiig, a Torgyán és Szájer lakása előtti robbantásokig. Azóta Magyarország biztonságosabb hellyé vált...
ITT OLVASHATÓ
Szerző: nickgrabowszki
2016.03.24.
A teljes fogalmatlanság. Parasztvakítás 2.
Röviden: egyszerűen semmi nem utal arra, hogy Magyarországon nőtt volna a terrorfenyegetettség.
Ami amúgy mindig is létezett. A 91-es ferihegyi RAF-akciótól a 90-es évek maffialeszámolásaiig, a Torgyán és Szájer lakása előtti robbantásokig. Azóta Magyarország biztonságosabb hellyé vált...
ITT OLVASHATÓ
MEGHALT AZ EURÓPAI ÁLOM
POLIPRAKTIKA BLOG
Szerző: Herczeg Sándor
2016.03.24.
Szép volt. Sőt. Gyönyörű. Aki megtehette, élvezte is a korlátlanul átjárható határokat, a kommunista diktatúrák utáni szabad levegővételt, s azt, hogy bármikor mehettünk kivehető ajtós turmixgépet venni Németországba. De ha továbbra is csupán tétlen szemlélődéssel nézzük a történéseket és farizeus beszédekben csillogtatjuk meg ezeket az értékeket, akkor pontosan azok malmára hajtjuk a vizet, akik bárkit felakasztanának az első fára, amennyiben sötétebb a bőre az övékénél.
Paradox módon az a helyzet állt elő, hogy eljött az ideje a szabadságjogok korlátozásának. Azokat a kivívott eszméket kell most egy időre karanténba csuknunk, amelyek létrehozták az Európai Uniót. Talán sírva, de mégis azért kell megtennünk, mert különben az álom mellett a valóságot is beletemethetjük abba a sírba, ahol a tavaly novemberi párizsi terrortámadások áldozatai nyugszanak a hétfői brüsszeli robbantások halottaival együtt. A jelenlegi, magukat liberálisnak nevezett, de szövegeikben a más véleményen lévőket a leginkább demagóg módon ostorozó politikusok lesznek a legnagyobb mértékben bűnösök abban, ha Európában még a mostaninál is szélesebb körben fognak teret nyerni a szélsőségesek, valamint a populista, idegengyűlölő és rasszista megnyilvánulások. A semmittevés ideje már Párizsban lejárt. Akkor kellett volna rájönni, hogy az Iszlám Állam terroristái nem csupán kívülről érkeznek, hanem második, netán harmadik generációs európai állampolgárok, akik a menekülthullám kaotikus zűrzavarában bőven kapnak szellemi és emberi utánpótlást. A brüsszeli merénylők között van belga-bahamai kettős állampolgár, de akad olyan is, aki a magyar-osztrák határon hamis útlevéllel csusszant át...

MEGFÉLEMLÍTÉSSEL ÉS FENYEGETÉSSELKÉSZÜL A HATALOM A TANÁROK MÁRCIUS 30-I POLGÁRI ENGEDETLENSÉGÉRE
KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: DIOSZEGIHORVÁTHNÓRA
2016.03.24.
Hát, elkezdődött.
Miután március 15-én a Kossuth téren tízezrek tapsoltak és éljeneztek, amikor Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója polgári engedetlenségi akciót hirdetett, úgy tűnt, hogy a kormány nem igazán foglalkozik azzal, mit szerveznek éppen a pedagógusok. Orbán Viktor szerint egy vicc volt csupán, hogy a mozgalom bocsánatkérést vár mindazoktól, akik az ágazati dolgozókat semmibe veszik és szétrombolják a teljes oktatást (már ez a mondat külön bocsánatkérést érdemelne, ugyebár), az azonnali követelésként megfogalmazott 12 pontra pedig egyáltalán nem reagáltak. Vagyis úgy tűnt, hogy itt senkit se foglalkoztat igazán, hogy mit is követelt az a több tízezer ember a nemzeti ünnepen...

MIÉRT CSAK HORRORSZÜLÉSEKRŐL LEHET OLVASNI?
BEZZEGANYA BLOG
Szerző: É.
2016.03.24.
ITT OLVASHATÓ
Szerző: É.
2016.03.24.
Épp most estem túl a magát megerőszakoltnak érző friss anyuka cikkén. Az említett cikket nem óhajtom minősíteni, privát véleményem természetesen van, de erre mindenkinek joga van, ahogy arra is, hogy a saját szemszögéből írja meg a saját élményeit. Ugyanakkor mégiscsak ez a cikk késztetett arra, hogy klaviatúrát ragadjak, mert szöget ütött a fejembe, vajon miért csak olyan írásokat olvasok úton-útfélen, ami a szülést horrorba öltözteti, és azoknak, akik még csak most készülnek erre a fantasztikus élményre, az életkedvét is elveszik, mintsem, hogy a szüléshez való kedvüket meghozza… Ne értsenek félre. A szüléshez való kedvet nem kell meghozni (a magas szinten teljesítendő női princípiumot most hagyjuk), aki saját gyermeket szeretne, és nőnemű, túl kell esnie rajta, és punktum, ezen nemigen lehet vitatkozni, és a béranyákat most hagyjuk ki a témából.
Hogy az interneten csak ilyen történetek fellelhetőek, ennek is oka van, méghozzá az, hogy a normális lefolyású szülésekről a kutya nem ír, hiszen minden rendben volt, minek írni róla. A nagyon komplikált szülésekről sem hiszem, hogy szívesen írnak, hiszen örülnek, hogy túlélték, így maradnak azok a sztorik, melyekben az elvárthoz képest marhára nem arról szólt a dolog, amit a kedves anyuka várt volna, nincs ezzel semmi gond, ám én szeretném hozzátenni, hogy az így, vagy úgy megélt szülések történetei a valós szüléseknek csak kis számát teszik ki, legalábbis a józan ész ezt diktálja, mert hogy is nézne ki az internet, ha tényleg minden anyuka megírná a maga sztoriját, minden bitsarkon összefutnánk egy történettel, és még a varázsa is elveszne.
ITT OLVASHATÓ
VAN-E AZ MSZP-NEK ERKÖLCSI ALAPJA A FIDESZ ÖNKÉNYE ELLEN?
BERKECZ BALÁZS BLOGJA
Szerző: BerkeczBalázs
2016.03.24.
Nehéz ma az MSZP helyzete, hiszen rengeteg hitelességi problémával küzdenek, amit csak nehezít az a körülmény, hogy adott helyzetekben nem tudnak gyors és korrekt válaszokat adni. Erre példa Szigetvár MSZP-DK támogatással megválasztott polgármesterének elfogadhatatlan kijelentésiből gerjedt vita, amelynek keretében a szigetvári MSZP elnöke, Kapronczai Zsuzsa tetszését fejezte ki a Mengeléket megszégyenítő, undorító megnyilvánulás iránt, majd elnézően, mi több, kedélyesen kvaterkázott a megszólalóval. Ma már jogosan merül fel a kérdés: van-e az MSZP-nek erkölcsi alapja fellépni a Fidesz önkénye ellen?

Vegyük át tényszerűen mi is történt:
- Szigetvár MSZP-DK támogatással megválasztott polgármestere elfogadhatatlan kijelentéseket tett a felzárkóztatást igénylő gyerekek kapcsán. Szerinte a nem százszázalékos, hátrányos helyzetű gyerekeket "a beteg malacokhoz" hasonló módon elkülönítetten, nem pedig integráltan kellene tanítani. A polgármester nagy visszhangot kiváltó, visszataszító kijelentéseire sem az országos, sem pedig a helyi MSZP részéről nem érkezett tiltakozó vagy elítélő, elhatárolódó nyilatkozat.
- Majd a város egyik nem közszereplő polgára még tovább lépett, és egy nyílt levél-szerű posztban kelt a polgármester védelmére kifejtvén, hogy ő nem csak hogy elkülöníteni a "beteg" gyerekeket, de még a tömeges lemészárlásukat is kívánná.
- Ezt követően a szigetvári MSZP elnöke, Kapronczai Zsuzsa tetszését fejezte ki a Mengeléket megszégyenítő, undorító megnyilvánulás iránt, majd elnézően, mi több, kedélyesen kvaterkázott a megszólalóval.
PUTYIN NÉLKÜL NEM FOG MENNI
BEKIÁLTÁS BLOG
Szerző: Kabai Domokos Lajos
2016.03.23.
A brüsszeli merényletek ismét azt bizonyítják: kolosszális hiba volt, hogy a nyugati titkosszolgálatok lényegében beszüntették az oroszországiakkal való együttműködést.

A brüsszeli robbantásos merényletek lehetséges hátteréről elmélkedve, az iszlámállamista-szervezet mellett, Oroszország érdekeltségét is felvetette a Klubrádió március 22-ei, keddi, kora délutáni adásában a műsorvezető. Néhány órával az események után azt mondá a gyors beszédű újságíró:Oroszországnak érdeke valamiképpen gyengíteni az Európai Unió egységét. A riporter Tálas Péter egyetemi tanárt, biztonságpolitikai szakértőt sokkolta a felvetéssel.
Az utóbbit szinte kizárnám – hangzott a válasz lélegzetvételnyi szünet után. Nem gondolom, hogy Oroszország terrortámadások… „Nem, nem, nem nem – vágott közbe a műsorvezető. – Nem az hangzott el, hogy Oroszország terrortámadásokat szervezett volna, de hogy a haszonélvezője, vagy politikai haszonélvezője, esetleg… Így hangzottak el a találgatások”.
Ezzel az aznapra rendelt, az oroszokkal rémisztgető feladat kipipáltatott:
ITT OLVASHATÓ
NEM TARTJÁK MEG TÖBBÉ A TV2 RIPORTRÉNEK KURZUSÁT A CORVINUSON
ÁTLÁTSZÓ OKTATÁS
Szerző: átlátszóoktatás
2016.03.24.
Nem kívánja többet megbízni korábbi tárgyának oktatására a Corvinus a botrányos Juhász-interjút készítő TV2-s riportert, Kunfalvi Nórát, aki korábban oknyomozó újságírást tanított, sőt a kurzust sem tervezik a jövőben elindítani.
A múlt hét pénteken Juhász Péter politikus és a TV2 között kirobbant botrány miatt reflektorfénybe került Kunfalvi Nóráról, a csatorna riporteréről kiderült, hogy a 2015-2016-os tanév őszi félévében a Budapesti Corvinus Egyetem Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézetében tartott kurzust „Az oknyomozó-tényfeltáró újságírás” címmel.

A 168 Óra cikkéből tudtuk megi, hogy Kunfalvi Nóra a kurzus korábbi oktatójának, Wisinger Istvánnak a szintén „Az oknyomozó-tényfeltáró újságírás” néven futó tantárgyi adatlapját tüntették fel az egyetemi honlapon, kicserélve Wisinger nevét Kunfalvira, de meghagyva a tárgy leírását és olvasmánylistáját. Wisinger a lapnak elmondta, hogy korábban az intézetvezető Aczél Petra telefonon mondott fel neki pénzhiányra hivatkozva, majd ezt követően a TV2 jelenlegi riportere Kunfalvi Nóra vette át a tárgy oktatását. Azóta a honlapon közzétett tanulmányi adatlapot megváltoztatták.
ITT OLVASHATÓ
ARMAGEDDON NYOMÁBAN
Szerző: Andre Lowoa
2016.03.24.
ITT OLVASHATÓ
Szerző: Andre Lowoa
2016.03.24.
A Brüsszelben történt terrortámadást követően a politikai elemzők annak esélyeit latolgatják, hogy az immár rendszeressé váló esetek milyen hatást gyakorolnak majd Európa jövőjére. A Stratfor elemzői szerint a terrorfenyegetés mindennapossá válik, a támadássorozat az Európai Unió alapjait rengetheti meg.
A globális elemzőintézet értékelése szerint első lépésben a nemzeti határellenőrzés teljes visszaállítása várható szerte az Európai Unióban, ami immár nem átmeneti jelleggel történik, hanem egy állandó megoldás részeként. Az utóbbi három, nagy visszhangot kiváltó támadás utólagos elemzése során bebizonyosodott; a merényletek kitervelőit annak okán nem sikerült időben elfogni, hogy szabadon mozoghattak a tagállamok közt, miközben a különböző országok hatóságai közt nem volt megfelelő koordináció a keresett személyek elfogására vonatkozóan.
“A schengeni egyezményre 2015. eleje óta, a migrációs válság kezdetétől össztűz zúdul. A Párizsban történtek csak tovább fokozták az ellentmondásos helyzet körüli feszültséget, mert az elkövetők szabadon mozoghattak Belgium és Franciaország közt, anélkül, hogy erről a hatóságok tudomást szerezhettek volna. Következésképp, Franciaország és más országok egyaránt lépéseket tettek a határellenőrzés fokozására.”
A Stratfor szakértője szerint a terrortámadások hatására az iszlámmal és a muszlimokkal szembeni ellenérzések is fokozódtak Európa-szerte, ami immár nem pusztán belső társadalmi feszültségeket jelent, hanem elgáncsolhatja a bevándorlás terén Törökországgal folytatott együttműködést, és a török vízummentességet, illetve Törökország uniós csatlakozását. Ennek okán elmondható, hogy a terrortámadások az Európai Unió további bővítése elé is akadályt állítottak.
ITT OLVASHATÓ
EZEK A ROBOTOK MENTHETIK MEG A MEZŐGAZDASÁGOT
ALAPBLOG
Szerző: Alapblog
2016.03.24.
Szerző: Alapblog
2016.03.24.
Ma még természetesnek vesszük, hogy a mezőgazdaságban dolgozók fáradságos munkájának köszönhetően fogyaszthatunk el egy finom görögdinnyét nyáron, vagy ehetünk salátát az ebédünk mellé. A tendenciák azonban azt mutatják, hogy lassan elfogynak azok az emberek, akik ezt a munkát elvégezhetnék számunkra. Szerencsére minden jel arra utal, hogy ez nem okoz majd gondot. Mindössze hozzá kell szoknunk a gondolathoz, hogy a munkát robotok végzik el helyettünk a jövőben. A probléma megoldása az ún. agribotok piacát is felrobbantja, ami a nagy növekedési sztorikat kereső befektetőknek is jó hírt jelenthet.
Komoly kihívásoknak néz elébe a mezőgazdaság. Elég, ha csak a Föld egyre növekvő népességére vagy a klímaváltozásra gondolunk: egyik oldalról a mezőgazdasági termelés fokozására lenne szükség, az éghajlatváltozás viszont éppen ezt nehezíti meg. Ez azonban még nem minden. Ugyancsak óriási problémát jelent a mezőgazdaságban dolgozók létszámának csökkenése, illetve fokozatos elöregedése.
2,5 MILLIÁRD FORINTÉRT ÚJÍTJA FEL A NEMZETI LOVARDÁT MÉSZÁROS LŐRINC CSALÁDI CÉGE ÉS A WEST BAU
ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: ErdélyiK
2016.03.24.
A „Nemzeti Lovarda területén meglévő épületek átalakítása és bővítése, továbbá új épületek építésének megvalósítása” tárgyú projektre kapott megbízást a két kormányközeli cég az eredetileg becsültnél 700 millió forinttal drágábban.

HelyreigazitásCikkünk egy korábbi verziójában a Budai Várban építendő lovardával kevertük össze a Kerepesi úti Nemzeti Lovarda felújítását célzó projektet, a tévedésért elnézést kérünk.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő 2015 októberében nyílt közbeszerzést írt ki a beruházás kivitelezésére, március 24-én pedig megjelent az EU-s közbeszerzési értesítőben, hogy megszületett az eredmény a “Nemzeti Lovarda területén meglévő épületek átalakítása és bővítése, továbbá új épületek építésének megvalósítása” tárgyú projekt kivitelezése és az ehhez szükséges kiviteli tervek elkészítése, tervezői művezetés elvégzése” címet viselő tenderen
ITT OLVASHATÓ
KÓRHÁZI FERTŐZÉSEK: ÖZÖNLENEK A TÖRTÉNETEK A CSALÁDI TRAGÉDIÁKRÓL
A TASZ JELENTI
Szerző: Asboth Márton
2016.03.24.
ITT OLVASHATÓ
Szerző: Asboth Márton
2016.03.24.
Munkatársunk a múlt héten az Egyenes Beszéd vendégeként beszélt a kórházi fertőzésekről. Azt is elmondta: lehetőség van a jogérvényesítésére, így a TASZ ügyfeleket keres. Az elmúlt napokban özönlöttek a történetek a családi tragédiákról. Munkatársunk személyes beszámolójából viszont kiderül: a családtagok többsége csak egyvalamit szeretne.
„Rutin infúziós kezelésre vittük be a kórházba az édesanyámat” – kezdi a történetet egy hölgy, aki telefonon keresett meg. Életerős asszony volt, aznap is bevásárolt és elment a postára. A kórházban bélfertőzést kapott, amit nem diagnosztizáltak rendesen. Nem kapott megfelelő kezelést, így végül a kiszáradásba halt bele. „Nem szerettük volna, hogy felboncolják. Ezt csak úgy engedték, ha aláírunk egy papírt, hogy nem fogunk perelni. Aláírtuk” – folytatja az asszony; abból, hogy az intézmény el akarta végezni a boncolást, világos, hogy ők sem tudták egyértelműen megállapítani, mi vezetett a halálhoz. „A zárójelentést azóta sem kaptam meg, pedig többször kértem. Szerintem nem tudták, mit írjanak bele. Többet nem próbálkozom, végülis a zárójelentés sem hozza vissza az édesanyámat.”
„A fiam több egészségügyi problémától szenvedett, de dolgozott, és épp a munkahelyén lett rosszul” – meséli egy édesanya. „Már úgy tűnt, hogy meggyógyult, amikor elkapott eg
ITT OLVASHATÓ
ANGELA MERKEL A HIBÁS, A TÖRÖKÖK FOGLYAI LESZÜNK
HIR24 - POSZT ITT
Szerző: Zsolt Péter
2016.03.24.
ITT OLVASHATÓ
Szerző: Zsolt Péter
2016.03.24.
Angela Merkel egy személyben testesíti meg a problémát és a megoldást. Miközben szaporodnak a terrortámadások Európában, egyre többen vannak olyanok, akik számára Merkel az egyetlen remény, meg persze olyanok is, akik benne látják a támadások okát. Mindkettő tévedés, ezért is furcsa az a fajta polarizáció, ami először az unió keleti felén volt megfigyelhető, de aztán mintha ez terjedne nyugat felé is.
Ahogy az arab országokból menekülők előtt megjelenik Merkel, az is megér egy imát (misét), mert hogy számukra ő egy szeretni való anya, aki a megmentőjük. Természetesen Merkel még ez sem. Bár sokan gondolhatják úgy, hogy a befogadás humanista élharcosa, Ferenc pápa kinyújtott keze, de megmenteni nem képes és nem is akar mindenkit, ráadásul komoly elképzelései vannak Németországnak arra vonatkozóan is, hogy sokakat kiutasítsanak egészen Törökországig.
Merkel hibájául azt szokták felhozni, hogy nem számokhoz, hanem helyzethez kötötte a befogadás mértékét. Ezzel szemben a józan politikus ugye a befogadói kapacitáshoz igazodna. Az aggódás és a xenofóbia különböző mértékétől függően eljuthatunk egészen odáig, hogy azok közül, aki az iszlám térségből jön, senkit semmilyen körülmények közt nem szabad befogadni.
ITT OLVASHATÓ
NEM TUD TARTÓSAN GYENGÜLNI A FORINT
ALAPBLOG
Szerző: CITADELLA
2016.03.23.
ITT OLVASHATÓ
Szerző: CITADELLA
2016.03.23.
Habár a jegybank láthatóan nagyon szeretné, véleményem szerint nem fogja tudni tartósan gyengíteni a forintot még a kamatok nullába csökkentésével sem.
Nyilvánvalóan egy jegybank akkor tudja jól mozgatni a deviza árfolyamát a kamatemelésekkel/csökkentésekkel, ha sok a kamatérzékeny befektető, de szerintem jelenleg Magyarországon nem ez a helyzet. Az ún. carry-befektetők már rég elhagyták Magyarországot, ami jól látszik az ÁKK kimutatásaiból is: habár a külföldiek által tartott állampapírállomány folyamatosan csökken (az Önfinanszírozási program miatt), de eközben az átlagos hátralévő futamidő nőtt, ami azt mutatja, hogy a rövid távú kamatjátékosok elhagytak/elhagynak minket, és egyre inkább csak a hosszú távú, 5-10-15 éves papírokat tartó, valószínűleg strukturálisan itt lévő befektetők maradtak (olyan alapok, akik a benchmark miatt muszáj hogy tartsanak magyar kötvényeket, ETF-ek, passzív jellegű befektetők, akik nem gondolkoznak, csak ülnek a magyar államkötvényben).
ITT OLVASHATÓ
A KORMÁNY AZ EU-RA HAGYTA A DROGSTRATÉGIA TEVÉKENYSÉGEINEK FINANSZÍROZÁSÁT
A TASZ JELENTI BLOGSzerző: Kardos Tamás
2016.03.23.
2016.03.23.
„Nehéz év lesz, résen kell lenni, hogy mikor írják ki a pályázatokat” – többek között ezt a tanácsot kapták a szakmai szervezetek képviselői az év első Kábítószerügyi Tanács ülésén, március 22-én. A tanács elnöke, Nyitrai Imre helyettes államtitkár korábbi rutinjához híven ezúttal sem jelent meg az ülésen.
Ahhoz képest, hogy a szakmai szervezetek öt éve várják a Drogstratégiában foglaltak végrehajtásáról rendelkező szakpolitikai programot, a végső dokumentum nemcsak több szempontból csalódást keltő (több alapvető fontosságú program kikerült belőle és nélkülözi az egyes tevékenységekhez fűzött forrásokat), de az idei évben végrehajthatatlannak is tűnik. A 2016-ra szóló pályázatok kiírási ideje bizonytalan és az ülésen elhangzottak alapján egy tapasztalt pályázó úgy számolt, hogy ideális esetben ősz végére lesznek lehívhatók a pályázati források az idei tevékenységekre. Drogügyben a helyzet pedig minden, csak nem ideális.
Müller Éva főosztályvezető-helyettes említette, hogy a szakmai szervezetek nehezményezték, amiért nem voltak források feltüntetve a szakpolitikai programban felsorolt tevékenységek mellett és ennek okaként arra hivatkozott, hogy az országgyűlési határozatok esetén alkalmazott bevett gyakorlat szerint ez nem szokta ezeknek a dokumentumoknak a részét képezni.
ITT OLVASHATÓ
BRÜSSZEL NEM KÜLÖNLEGES, BRÜSSZEL MOSTANTÓL AZ ÁTLAG
HÍR24 - POSZT ITT
Szerző: Jászberényi Sándor
2016.03.23.
Pont úgy történik minden, ahogyan az Iszlám Állam/Ál-Kaida/Al-Kaida Jemenben/Al-Shebab terrorszervezet szeretné, hogy történjen. Zsigeri reakcióink, melyek kiszámolásához egyébként nem kell atomfizikusnak lenni, a terrorszervezet malmára hajtja a vizet. Úgy viselkedünk, mint egy színdarabban a szereplők, melyet az Al-Kaida írt és rendezett.

A mai napon négy pokolgép robbant fel Brüsszelben. Kettő a Zaventem repülőtéren, kettő pedig a Maalbeek metróállomáson. A magyar média, beleértve minket is, leszakadt emberi testrészekről számolt be, a sikoltozó pánikba esett sebesültek képei bejárták a világsajtót. Már beindult a mémgyár, hogy kifejezzük szolidaritásunkat Brüsszellel, a Facebook pedig ismét megpromózta a „biztonságban vagyok” gombját.
Az EU politikusai nyomják a szokásos dumákat, Magyarország kormánya kettes szintre emelte a biztonsági készültséget. TEK-es kommandósok fotózkodnak a reptéren, a brüsszeli merényletről szóló beszámolók alatt pedig komment formájában felgyülemlik az emberek éjfekete és zsigeri gyűlölete, mely a félelemből táplálkozik.
Pont úgy történik minden, ahogyan az Iszlám Állam/Al-Kaida/Al-Kaida Jemenben/Al-Shebab terrorszervezet szeretné, hogy történjen. Zsigeri reakcióink, melyek kiszámolásához egyébként nem kell atomfizikusnak lenni a terrorszervezet malmára hajtja a vizet. Úgy viselkedünk, mint egy szindarabban a szereplők, melyet az Al-Kaida írt és rendezett.
ITT OLVASHATÓ
A KÍNZÁSTÓL AZ ŐRIZETIG
CORDELIA ALAPÍTVÁNY
Szerző: Barna Mária (Cordelia Alapítvány) - Gyulai Gábor (Magyar Helsinki Bizottság)
2016.03.
A legfőbb feltárt hiányosságok az alábbiak szerint összegezhetők:
ITT OLVASHATÓ (PDF)
Szerző: Barna Mária (Cordelia Alapítvány) - Gyulai Gábor (Magyar Helsinki Bizottság)
2016.03.
Az Európai Unióba érkező menedékkérők jelentős része kínzástúlélő. Különösen magas a kínzástúlélők aránya azok között, akik fegyveres konfliktusok elől menekülnek, vagy működésképtelen államokból érkeztek, mint például Szíria, Afganisztán vagy Szomália. A kínzás áldozatai Európába érkezésüket követően sürgős segítségre szorulnak: a különleges szükségleteik korai felismerésétől kezdve a szakszerű orvosi ellátáson, pszichoszociális és jogi segítésnyújtáson át a teljes rehabilitációig. E célok elősegítése érdekében indította két magyar és két bolgár civil szervezet a „STRENGTH” (Rehabilitation and Empowerment – a Need and Goal for Treatment and Help) projektet, amely 2014 júliusától 2016 januárjáig tartott. A projekt célja az volt, hogy biztosítsa, hogy a kínzástúlélő menedékkérők mindkét
országban megkapják az őket megillető nemzetközi védelmet és jogi, valamint pszichoterápiás segítséget, így támogatva teljes rehabilitációjukat. A projekt fellépett emellett a kínzásáldozat menedékkérők szükségtelen és jogellenes fogvatartása ellen is. A pszichoterápiás és a rehabilitációt célzó segítségnyújtást Magyarországon a Cordelia Alapítvány, Bulgáriában az ACET Központ (Assistance Centre for Torture Survivors) végezte, a jogi segítségnyújtásért a Magyar Helsinki Bizottság és Bulgáriában a FAR Alapítvány (Foundation for Access to Rights) volt felelős.
A projekt keretében zajló komplex segítségnyújtás részeként a partnerszervezetek rendszeres monitorozó látogatásokat tettek azokban a menekültügyi őrzött befogadó központokban, ahol a fogvatartottak között kínzástúlélők is előfordultak. E látogatások során a jogászokból és mentálhigiénés szakemberekből álló szakértő munkacsoport Beazonosította a kínzás áldozatait, felmérte és dokumentálta az őrizet pszichés állapotukra gyakorolt hatását, majd a jog eszközeivel kifogást emelt a kifejezetten sérülékeny csoporthoz tartozó menedékkérők őrizetben tartása ellen. Ez a jelentés a látogatások során feltárt főbb megállapításokat mutatja be, valamint mindegyik megállapítás kapcsán konkrét ajánlásokat tesz.
A kutatás számos súlyos és rendszerszintű hiányosságot tárt fel mindkét országban, néhány esetben olyanokat is, amelyek közvetlenül sértik az uniós jogból eredő tagállami kötelezettségeket.
A legfőbb feltárt hiányosságok az alábbiak szerint összegezhetők:
ITT OLVASHATÓ (PDF)
3 FORINTOT ROMLOTT EGYETLEN NAP ALATT
MOMA BLOG
Szerző: Modern Magyarország Mozgalom
2016.03.23.
3 forintot romlott egyetlen nap alatt a magyar nemzeti valuta az euróhoz képest. Miért? Azért, mert az MNB kedden csökkentette az irányadó jegybanki kamatlábat 1,35%-ról 1,2%-ra.
Ez a kamatcsökkentés nemcsak teljesen fölösleges, hanem kifejezetten káros. Előre lehetett tudni, hogy a forint árfolyama romlani fog, hiszen múlt héten éppen azért nem kapta meg a magyar állam a kormány által régóta várt felminősítést, mert a hitelminősítők példátlan őszinteséggel kijelentették, hogy a magyar kormány gazdaságpolitikája kiszámíthatatlan és hiteltelen.
Normális kormány ilyenkor vagy javít a gazdaságpolitikán, vagy a jegybank kamatot emel. De az egyszerűen példátlan, hogy kamatot csökkent. Ezt nem lehet másképp minősíteni, mint a nemzeti valuta tudatos és szándékos rontásának.

SAULKÉNT ÉLNI 6. - DIKTATÚRA ÉS MEFÉLEMLÍTÉS
TARSKI BLOGJA
Szerző: Tarski
2016.03.23.
Szerző: Tarski
2016.03.23.
A sikertelen sörpuccs után a német bíróság Hitlert 5 év börtönre ítélte, amiből csak egy évet kellett leülnie a landsbergi börtönben. De, ami különösen figyelemre méltó, itt is már főúri körülmények között élhetett, és ekkor írta meg Rudolf Hess közreműködésével a Mein Kampf című zagyvalékának az első kötetét.
Hitler 1924 decemberében szabadult és utána kinyilatkoztatta azt, hogy a továbbiakban a Weimari Alkotmány szellemében fog politizálni. De sokszor tett már ilyet, de szinte sohasem tartotta be az ígéretét, most se tette azt. Tény és való, hogy az NSDAP, amelyik most már ismét törvényesen működhetett, fokozatosan jött fel a pártpreferenciák listáján, aminek egyebek mellett az is oka lehetett, hogy jelentős anyagi és eszmei támogatottságot élvezett. Ennek sok előfeltétele volt, ezt most nem részletezem. A lényeg itt most az, hogy az 1920-as évek végére már olyan párttá vált, amelyiket a hatalmi torta elosztásánál nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Ezt mutatják egyebek mellett a választásokon elért eredményei is...
FIDELITAS: AMILYEN A FA, OLYAN A GYÜMÖLCSE?
TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.03.23.
Egy volt fidelitasos véleménye szerint az ifjúsági szervezetben nem történik valós káderképzés, és vannak, akik csak azért jelentkeznek oda, hogy jó politikai kapcsolatokhoz jussanak, könnyebben érvényesüljenek.
Korábban a kormánypárt ifjúsági szervezetének tagjai fontos pozíciókat tölthettek be: többek között például 2010-ben a Fidelitas színeiben még hét képviselő jutott országgyűlési mandátumhoz, illetve olyan nevek fémjelezték a szervezetet, mint Rogán Antal vagy Szijjártó Péter. Mostanra azonban már úgy tűnik, a kormánypárt egyáltalán nem számít a saját utánpótlására.

PUTYIN KOTTÁJÁBÓL JÁTSZIK A MAGYAR KÖZMÉDIA?
SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: Trombitás Alfréd
2016.03.23.
Az oroszok közvetve már a közszolgálati híradót is a befolyásuk alá vonták, hiszen lényegében átvette az M1 azt a dezinformációt, melyet Putyin propagandagépezete terjeszt. A brüsszeli terrortámadás elkövetőiről ugyanis egy Sógor Dániel nevű szakértő azt állította, hogy fehéroroszok, ami pontosan megegyezik az orosz rezsimhez közel álló médiák légből kapott információival.
A napokban megjelent egy interjú Török Gáborral, a janus arcú politológussal, aki amellett, hogy az Orbán-rezsim bukását vizionálta, tett egy sejtelmes megjegyzést. A migrációs válság kormányzati kezeléséről a következőket nyilatkozta a Magyar Nemzetnek: „Felmerül a kérdés, mi választja el a magyar kormány gondolatvilágát a nyugat-európai szélsőjobbétól. Ezeket a határokat eddig mindig ügyesen tudta tologatni, a háborús retorika azonban annyira szembe fog menni a valósággal, hogy a racionalitás látszata már nem lesz fenntartható. Kivéve persze, ha Orbán Viktor tud valamit a migrációs válság folytatásáról, amit mi nem.” Török céloz arra, hogy Orbán Putyin kedvenc uniós miniszterelnökeként sok olyan információhoz jut, melyekhez más európai politikusok nem. Távol álljon tőlünk az összeesküvés-elméletek fabrikálása, de az tény, hogy az orosz elnök a szíriai beavatkozással lényegében közvetlenül tudta befolyásolni a kontinensünk felé irányuló migráció irányát és mértékét...

TÉNYLEG NEM SZÓL SENKI ORBÁNNAK: HALOTTAKBÓL NEM HÚZUNK POLITIKAI HASZNOT
KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.03.24.
Szerda reggel, egy nappal a 34 halálos áldozatot követelő Brüsszeli terrormerényletek után, Orbán Viktor utasította Pintér Sándort, vegyenek elő minden kormánypárti (!) tervezetet, amely szerintük a terrorizmus elleni küzdelmet szolgálja, így a hatodik alaptörvénymódosítást is.
Az a szándék természetes és érthető, hogy egy ilyen terrortámadás után az állam megerősítse a polgárok védelmét. Az a mondat amely szerint Orbán többet költene a titkosszolgálatok munkájára, és Európa élvonalába vezényelné a magyar titkosszolgálatot, is üdvözlendő. (Persze, ha ez tényleg szakmai munkára megy, és nem mondjuk a TEK szolgálati wellness-üdülésére, mint szeptemberben a szerb határon; és a terrorizmus elleni harcot nem propagadnának, hanem valós munkának értékeljük a kijelentésben.)
Viszont a hatodik alaptörvénymódosítás elővétele felháborító lépés, és hazánk biztonságát a jelenlegi formájában nem szolgálja, csupán a Fidesz túlhatalmát. Ha még emlékszünk a hatodik alaptörvénymódosítás kontroll nélküli teljhatalmat adna a Fidesznek. Maga a kormány döntene egy terror-vészhelyzet bevezetéséről, ezt senki nem írhatná felül; rendeleti kormányzást tenne lehetővé, a média elhallgattatását, a civil szervezetek betiltását, az internet lekapcsolását. Nem ezzekkel az eszközökkel kell és lehet megelőzni a terrort, nem a szabadság és a demokrácia feladásával, azaz épp azzal, amit a terroristák akarnak...

VAN VÁLASZ
REÁGÁLÓ BLOG
Szerző: Treuga Mei
2016.03.24.
A TEK csúfos kudarcot vallott. Úgy szambáznak át Magyarországon a terroristák, hogy még élőzenekart is fizethetnének hozzá. A sok milliárdnyi adóforint a semmibe hullott. És kerítés ide vagy oda, amiért fölhúzták, arra láthatóan nem alkalmas. Csak a szerencsétlen, nyomorból, háborúból, rettegésből menekülő, biztonságot kereső menekültek nyomorúságának fokozására alkalmas Orbán eddigi tevékenysége. Bár az is igaz, a szellemi terror, amit MMA-stul, MTVA-stul, külpolitikástul ránk és az EU-ra kényszerít, esztétikailag kezd versenyben lenni a robbantók színvonalával.
Persze, ez az EU sem egy leányálom. Nem átlátható, nem demokratikus a működése, ezen mielőbb változtatni kell. Jogosak az aggodalmak, hogy egy ilyen szerkezetű Európai Unió nem lehet soha kellő demokratikus kontroll alatt. Annál is sürgetőbb az átalakítása, mivel ahhoz, hogy az egymáshoz ezer szállal kötődő tagállamok működőképesek legyenek, hogy az EU geopolitikai szerepét betöltse a térségben, hogy polgárainak jóléte, szabadsága és biztonsága végre biztosított legyen, számos téren egységesülnie kell...

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)