2016. február 3., szerda

VISSZASZERZETT BECSÜLET

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.02.03.


Nézem a pedagógusok miskolci tüntetését, és hosszú évek óta először érzek irántuk és szakszervezeti vezetőik iránt feltételek nélküli tiszteletet.
Természetesen ezidáig is tiszteltem gyermekekért végzett munkájukat, a településekért végzett tevékenységüket, de ezeket az érzéseket mindig beárnyékolták folyamatos megalkuvásaik, melyek kétségbe vonták alkalmasságukat a jövő nemzedékeinek oktatására, nevelésére.
Hiszen milyen példát ad az, akivel szinte mindent meg lehet csinálni, akinek a legnagyobb baromságokat is le lehet tuszkolni a torkán, aki képtelen a rá bízott fiatalok érdekeinek következetes képviseletére?Aki szó nélkül eltűri, hogy elvegyék a beleszólása lehetőségét intézménye tevékenységébe, akit máról-holnapra alattvalói létbe kényszeríthetnek, akinek a kezéből úgy csavarják ki évtizedek munkájával megszerzett jogait, hogy még csak ellenállást sem tanusít, akiknek minden porcikája félelmet sugároz - hát hogy lesz az ilyen emberből példakép és minta a jövő generációi előtt?
Jó, elismerem, volt egy-két pozitív példa is, de a többség tűrt és beletörődött, mondván, majd csak lesz valahogy.

Aztán mára kiderült: nem lesz sehogy.
Ott dolgoznak egy szétvert és ellehetetlenített oktatási rendszerben, mint a gályarabok a léket kapott hajón, ahol felére csökkentett ételadagok mellett dupla csapásszámmal kellene húzni az evezőt, mert a kapitány vizisízni akar
.
Hogy erre ráébredjenek, idő kellett, sok idő, tán túl sok idő is, hiszen ha az első alkalommal a mostanihoz hasonlóképpen reagálnak, akkor a hatalom is meggondolta volna, hogy merjen-e ujjat húzni a talán legbefolyásosabb választói csoporttal, kiknek minden megmozdulása országos jelentőségű és országos visszhangot vált ki.
Ehhez persze meg kell mozdulni, méghozzá dühhel és haraggal, mert a hatalom olyan, mint a kutya, megérzi azt is, ha félnek tőle, de megérzi azt is, ha erővel és elszántsággal áll szemben.
Most utóbbit érezheti.
Jóllehet még ugat, de kezdi már a farkát a lába közé húzni.
A pedagógusok felemelték a fejüket és dühösek.

És ami felettébb rokonszenves bennük az az, hogy nem csak és nem főként önmagukért dühösek, hanem tanítványaikért, a jövőért állnak ki.
Ez az igazi hazafiság, nem pedig az a néphülyítő hazudozás, mellyel a hatalom iparkodik elkendőzni a bajokat, melyek ugyan ma az iskolák környékén tapasztalhatók, de valójában égető társadalmi problémák.


ITT OLVASHATÓ

ÓGÖRÖG SOFŐRÖK

REZEDA VILÁGA
Szerző: rezeda
2016.02.03.


Mindösszesen semmi, zéró, azaz nulla, mai görögüsül egyszerűen „midén” százalékos bérfejlesztést javasolnak a munkáltatók a Volán-dolgozóknak, akiknek azonban egy csöpp humorérzéket nem juttatott a hatalmas Zeusz onnan az elvarázsolt és ködülte Olymposról, amely esetünkben nem fényképezőgépet jelent, ugye. Se nem digitális diktafont.
Mert mit tesznek ezek a jóemberek, ezek a sofőrök? Ahelyett, hogy elégedetten mosolyognának, számba veszik, hogy ez a nulla ez nem egy megfogható valami, az még csak egy kiflicsücsök sincsen, és azonnal rohannak az óvó nénihez legörbült szájjal, kezükben a műanyag járgánnyal (dömper oder motor, busz kiszerelésben ilyen nem létezik), és panaszolják, hogy sztjájkóni akajok! Ugyan már. Vannak rafkósabb módok is a világban.
Javaslatunk volna. Öltsék fel khitónjukat, amely ugyan így február elején hűvös egy ruhadarab, de megteszi, s miután egy elhaló kurvaanyátok hagyja el ajkaikat, magyarázzák el a világ folyását a munkát adóknak, nem győzve dicsérni gondolkodásuk kiművelt egzaktságát. Nulla ugyanis nem volt mindig, ez már egy szint, az absztrakció oly foka, amely mindenképpen elismerésre méltó.
ITT OLVASHATÓ

EZÉRT SZERETEK KÉTGYEREKES ANYA LENNI

ÖRÖMTERV
Szerző: ur.anita
2016.02.03.

Nyugalom, nem lesz propagandaszöveg. Nagyon nem. Személyes vallomás lesz, ami így kezdődik: nem bírom a cukormázas anyaságot.
Nem bírom a cukormázas anyaságot. Tényleg nem. Illetve egészen pontosan azt nem bírom, ha (mások szerint) nekem úgy kéne tennem, mintha az anyaság valami megkérdőjelezhetetlenül, evidensen és minden körülmények között valami egészen csodálatos dolog lenne. Nem vonom kétségbe, ha más azt érzi, minden perce az anyaságának egy vattacukor-könnyűségű és édességű mámor. Szuper, örülök, hogy így érzi. Más meg máshogyan. Nekem például gyakran hullámvasút, talán egyre kevésbé az, egyre jobban belakom ezt a szerepemet az életben - de így is igaz, hogy mindamellett, hogy imádom a gyerekeimet, ezt gondolom a világ egyik legfárasztóbb melójának. Továbbá nem hiszem, hogy az anyaság, és a mostanában piedesztálra emelt többgyerekes anyaság lenne az élet kizárólagos értelme, az egyetlen dolog, amiben ki lehet teljesedni, amiért érdemes élni, ami meghozza a várva várt boldogságot és elégedettséget. Ez is lehet, meg más is lehet boldogító.
ITT OLVASHATÓ

HAJRÁ TANÁROK

ÖREG HARCOS BLOG
Szerző: Öreg Harcos
2016.02.03.


MARABÚ RAJZA
Fontos dolog történik most a magyarországi tanárok körében. Reméljük, a Fidesz sem felszalámizni, sem megalázni nem fogja őket. A mostani tiltakozási hullám legfontosabb eleme, hogy sokan, egységesen és progresszív célokért küzdenek. Ritka az ilyen Magyarországon.
A szakszervezeti tüntetések elmúlt évtizedekben elszenvedett összes kudarcát ismerhetjük. Védték szakszervezetek fenntarthatatlan privilégiumaikat az állammal és a piaci tulajdonosokkal szemben. Védték az alkalmazottakat a fogyasztókkal szemben. Védték önmaguk túlélését az elkerülhetetlen változásokkal szemben. És volt, hogy szolgálták egyik vagy másik pártot, szemben saját tagjaik és a közösség érdekével.
ITT OLVASHATÓ

ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓ A DUNAPARTON

ORGANIKUS KÁOSZ BLOG
Szerző: Mach Péter
2016.02.03.


Szemét lepi el a Gubacsi híd lábánál a Duna-partot. Az illegális lerakót egy felelőtlen vállalkozásnak "köszönhetik" az itt lakók és erre kirándulók. Az Önkormányzat egyelőre tehetetlen, a Kormányhivatal pedig nem tesz semmit.
Tavaly májusban, a "Dunaparty Összefogás" rendezvényén takarítottuk ki a Duna-partot. Az országos takarítási naphoz a Duna-part számos települése csatlakozott, így Pesterzsébet is. A szervezést a Pesterzsébeti Szociális Foglalkoztató vállalta fel, de számos pesterzsébeti civil egyesület is részt vett benne, így az Átalakuló Duna-part is.
Akkor sikerrel jártunk: sikerült megtisztítanunk a rendkívül szennyezetté vált Duna-partot és környékét. Ráadásul nemcsak a partot tisztítottuk meg a szeméttől, de két fűzfát is ültettünk és új szemeteseket is elhelyeztünk a sétány mellé.

ITT OLVASHATÓ

SZÁMÍT, AMIT TESZEL?

NAPI REMÉNY BLOG
Szerző: hofgartekesnoemi
2016.02.03.

"Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát!" (Lukács 9:60)
Amikor Krisztus követője leszel, Isten betölt téged a Szentlélekkel. A bizonyítéka ennek nem valamiféle érzelmi megtapasztalás, nem a nyelveken szólás, és nem is az, hogy milyen magasra vagy képes ugrani.
A bizonyíték az, hogy mész. És elmondod valakinek a Jó Hírt. Ez igaz a te esetedben?
Jézus ezt mondja a Lukács könyvében: "Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát!" (Lukács 9:60)
De vajon mit jelent ez? Első hallásra még kicsit szívtelennek is hangzik. Jézus itt azt mondja, hogy tegyük azt, amiben nélkülözhetetlenek vagyunk. Vannak munkák, amiket bárki el tud végezni, és vannak olyanok, amiket csak egy hívő képes elvégezni. Csak egy keresztény tud az embereknek Krisztusról beszélni. 
ITT OLVASHATÓ:

EMLÉKSZEL MÉG, MIKOR SIMORT MAJDNEM "KARÓBA HÚZTÁK" KÉT MILLIÓÉRT?

ÁTLÁTSZÓ - MUTYIMONDÓ Szerző: Mutyimondó
2016.01.03.

Ezekről ne maradj le!
Emlékszel még, amikor Simort majdnem „karóba húzták” 2 millióért? (HVG)
Itt az Ákos-féle szájkarate újabb felvonása: a HM is szerződött a Telekommal (Átlátszó)
Tovább csilingelnek Felcsúton a taós fociforintok (MNO)
Ha van 3 perced:
Emlékszel még, amikor Simort majdnem „karóba húzták” 2 millióért?
Az akkori jegybankelnök bűne az volt, hogy pofátlanul sokat vitt haza, így 2010-ben a hatalomra került Orbán-kormány sokat támadta ezért. Az akkor havi rongyos kétmilla volt, aztán jött a fideszes bérplafon, ami most már éppen 5 millió forint az állami cégvezetők esetében. De ez csak papíron van így: a jogszabályok simán megengedik nekik, hogy ennél nagyságrendekkel többet is hazavigyenek. (HVG)
Itt az Ákos-féle szájkarate újabb felvonása!

ITT OLVASHATÓ

KLIK, TANÁROK, SZÜLŐK, SOROS, MI LESZ A KÖZOKTATÁS TÚLTOLT BICIKLIJÉVEL?

MANDÍNER BLOG
Szerző: nénike
2016.02.03.



A centralizációval sokkal jobban járnak az iskolák, a tanárok, a diákok és a szülők is – ez a cél vezérelte a Klik létrehozását. A központosítási akarat intézménye 2013 szeptemberétől élesben működik, ám alig egy év alatt kiderült (maga a közoktatási ügyekért felelős államtitkár ismerte el), hogyKlik nem egy sikertörténet.
Ez lehetett az a pont, ahol politikai presztízskérdéssé vált a Klik védelme. Míg a diskurzust a döntéshozók részéről a kompetens állam bizonyításának (mundér becsülete) kényszere dominálta, addig a szakma, s mára a közoktatásban érintettek jelentős része oldaláról a földhözragadt napi tapasztalatok. Csaknem két év telt el ezzel a terméketlen egymás mellett elbeszéléssel, miközben a szakma részéről egyetlen ember nem volt az országban (a kormányzat által kijelölt szakmai szervezet elnöke sem!), aki szerint a jelenlegi struktúrájában működőképes lenne a Klik, és betartható az általa közvetített szabályrendszer. Akkor mégis mivel telt el több mint másfél év? Ideggörccsel és csendes portfólióírással.
ITT OLVASHATÓ

EZ DRÁGA MULATSÁG LEHET - AKÁR 4 MILLIÁRDOT IS VISSZAFIZETHETÜNK

JÁVOR BENEDEK BLOGJA
Szerző: Jávor Benedek
2016.02.03.


A közelmúltban bejárta a magyar sajtót a hír, hogy Magyarországon még azt a pénzt is ellopják, amit a lopás megelőzésére kapunk. Az ügyben, amelyen hosszabb ideje dolgozom, az EU Csalás Elleni Hivatalával (OLAF) folytatott és nyilvánosságra hozott levelezésem szerint az OLAF olyan súlyos hiányosságokat tapasztalt, hogy a teljes támogatási összeg visszafizetésének előírását javasolta az Európai Bizottság számára - ez 2,4 milliárd forintot jelenthet.

Van egy másik ügy is, amelyben szintén hosszú ideje kapcsolatban vagyok az OLAF-fal. A Budapest Szíve program vizsgálata szintén súlyos szabálytalanságokat tárt fel. Itt nincs pontos információnk a potenciálisan visszakövetelt pénzről, de a korábbi hírek minimum 900-900 millió forintról szóltak, mint amit a projekt kapcsán a fővárosnak és az V. kerületnek vissza kellhet fizetnie.

ITT OLVASHATÓ

KOMMENT, NO KOMMENT...

K.ÚR.ÍR BLOG
Szerző: szeletommy
2016.02.03.


Csak ne tessünk annyira ünnepelni a „kommentszabadságot”, kérném tisztelettel, mert szó sincs róla, finom nüanszokról van szó, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága nem hirdetett sem szabad zsidózgatást, sem örökön fennmaradó, kötelező jelleggel meghagyott kommentáradatot az Unióban, szóval nem árt elolvasni a minapi végzést, mielőtt az érintettek levágják a hízott tulkot.

Miről van szó? Tessenek figyelni, mert nem lesz egyszerű. Tehát, az úgy volt, hogy:

„A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága kedden közzétett döntésében kimondta, hogy a magyar bíróságok megsértették a véleménynyilvánítás szabadságához fűződő jogot, amikor az Index kiadóját és a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületét felelőssé tették a cikkeik alatt megjelent kommentekért.
 

2010-ben egy cégnek nem tetszett, hogy a szolgáltatásáról szóló cikkekhez fűzött kommentekben az olvasók elég durván beszóltak neki.
 

Az emiatt indult perekben a magyar bíróságok úgy ítélték, hogy az online lapok felelősek a moderálatlan olvasói hozzászólásokért.
 

Strasbourgban ma azt mondták ki, hogy ezek a döntések alapjogsértők voltak.
Más lett volna a helyzet, ha a sérelmesnek ítélt kommenteket nem távolítják el azonnal, amint azokról tudomást szereznek, ez azonban megtörtént.
 

Ez a döntés komoly változást hozhat az online sajtóban megjelenő olvasói hozzászólások kezelésében. Sok lap évekkel ezelőtt jelentős részben épp e miatt az ügy miatt állította le a kommentelés lehetőségét.” (Index)

Hát igen, csúnya ügy volt ez, de a strasbourgi döntés korántsem jelenti azt, hogy ezentúl a kedves bértrollnokok nyugodtan írhatnak a cikkek alá, amit csak akarnak, és azt a szerkesztőségek kötelesek otthagyni – ennek ugyanis semmi köze sem a sajtó-, sem a véleményszabadsághoz...

ITT OLVASHATÓ

AZONNALI HATÁLLYAL (JE SUIS LAJOS II.)

KAPITALIZMUS BLOG
Szerző: neocohn
2016.02.03.


Tegnap életemben először ubereztem, kétszer is, és ez végképp meggyőzőtt arról, hogy ha bármiért szükség lesz rá, én bizony őket fogom hívni, nem a piaci irigységtől besárgult, kartellbe tömörült, állami-önkormányzati piacvédelemért könyörgő taxikat. Felhasználóbarát app, gyors és remek szolgáltatás, a szokványos ár max. kétharmadáért, ráadásul a végén áfás számlát is kaptam – nem tudom, a NAV-nak vagy bárkinek mi kéne még (ezért az ingyen reklámért remélem kapok bónusz kódot.)

A “rendes”, katás vállalkozókként dolgozó sofőrök egybehangzóan állították, hogy ezzel nem voltam egyedül, a minősíthetetlen taxissztrájk után az égbe szökött az Uber iránti kereslet. Ám hiába, hogy a cég nemcsak technológiában és szolgáltatási minőségben alkalmazkodik rugalmasan a kor elvárásaihoz, de a lehetetlen magyar kormány minden lehetetlen kívánságának is igyekszik eleget tenni, az egyik sofőr arról beszélt, hogy jó-jó, de mindennek dacára az Ubernek lényegében vége. “Ki fognak minket csinálni, mint mindenkit, aki sikeres.” Az Uber szerinte túl jó és túl innovatív ehhez az országhoz...

ITT OLVASHATÓ

MISKOLCRÓL INDULT, ORSZÁGOS LETT...

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Kettősc Mérce
2016.02.03.


Összesen 11 városban tartanak szolidaritási tüntetést ma a pedagógusok, hogy felhívják a figyelmet az oktatás katasztrofális helyzetére. A ma induló demonstráció-hullámot a miskolci Herman Ottó Gimnázium nyílt levele indította el január elején. A segélykiáltásként megfogalmazott levélben a tantestület jelezte: immár az egész oktatási rendszert veszélyben érzik, és azonnali változásokat követelnek. A kezdeményezéshez azóta több mint 29 ezer magánszemély és 500-nál is több iskola csatlakozott országszerte. A Fogadóóra címet viselő fáklyás felvonulásra csak Miskolcon ezreket várnak (az oktatási szféra dolgozói mellett kifejezik szolidaritásukat a közlekedési szakszervezetek is), emellett Békéscsaba, Budaörs, Budapest, Győr, Hajdúszoboszló, Pécs, Sopron, Szeged, Szombathely és Veszprém városában is hirdettek demonstrációkat február 3-án délutánra. Percről percre - videókkal és képekkel is - közvetítjük az eseményeket!

ITT OLVASHATÓ

MEKKORA BARMOK VAGYUNK, HOGY ILYEN LÚZEREKRE BÍZTUK AZ ORSZÁGOT

24 HU - POSZT ITT
Szerző: Nagy Bandó András
2016.02.02.


A médiából megismerhettem pár adatot, láttam megtakarításokat, adósságokat, és csak hervadoztam, fejcsóváltam, és kínnal-keservvel mosolyogtam. Nevethetnékem is lehetett volna, ha nem tűnt volna az egész siratni valónak, ha nem éreztem volna: mindez keserű, szomorú, kesergésre okot adó, érzékenyebb lelkületű ember számára pedig könnyeztető.

Hát milyen emberek ezek, kérdeztem magamtól, magamban, milyen emberek azok, akik negyedszázad alatt csak adósságot halmoztak föl (persze, csak papíron, nem vagyok hülye!), és a szüleiktől fölvett kölcsönöket törlesztik mostanság (persze, csak papíron, még most sem lettem hülye!), és arra sem voltak képesek, hogy ennyi (annyi, amennyi) pénzből sem voltak képesek fölmutatni pár milliós megtakarítást (persze, papíron, nem leszek hülye!). Milyen emberek azok, akiknek nem több, mindössze fél garázsuk van (esténként csak az Audijuk orrát dugják belülre), luxusvillájukból mindössze pár százalék a tulajdonrészük, Wartburggal járnak (illetve Wartburgjuk van, de nem azzal járnak), szóval semmijük nincs, de adósságuk sokmilliós, ami azt jelenti, rohadt gazdagok a nekik kölcsönző rokonaik, az csoda, hogy nem ők indultak el a választásokon.
Persze egy szót ne szóljunk, legtöbbjének tíz-húsz ingatlanja, befektetése, birtoka, földje, szőlője, borászata van, vagy nekik nincs, akkor van a feleségüknek, nem egy, nem kettő, tizenakárhány. Aki érti, hogy csinálják, hangszórót nyerhet, küldje be a megfejtést a Parlamentbe.

Hogy mekkora barmok vagyunk mi, választópolgárok, amikor ilyen lúzerekre, ilyen semmit érő, eladósodott senkiháziakra bíztuk az országot! A saját anyagi helyzetüket sem képesek egyenesben tartani, hát hogy lennének képesek az ország dolgait, gondjait, bajait megoldani? Az jár a fejemben, hogy lehet ilyen Janus-arcú életet élni, olyat, hogy azzal büszkélkedhetnek, hogy elrendezték az ország dolgait, csökkent az államadósságunk, törlesztettük, amit kellett, és közben ők maguk adósodtak el?

ITT OLVASHATÓ

HOGYAN LEHETÜNK SIKERES ORSZÁG?

1000 A MI HAZÁNK BLOG
Szerző: HaFr
2016.02.03.


...egy kormány akkor végzi jól a feladatát, ha egy nép értékteremtő tevékenységét a lehető legjobban támogatja. Ez a kormány feladata. Biztosítania kell a törvényességet, hogy az élet kiszámíthatóan folyjék, ne kelljen senkinek félnie visszaélésektől, méltánytalanságoktól, meglepetésszerű büntetésektől. A törvényesség biztosítása mellett a kormánynak gondoskodnia kell minden gyerek egyenlő színvonalú oktatásáról, hogy az ország minden pontján ki tudjon bontakozni a tehetség, ami aztán emeli az értékteremtést. Nem csak Budapest előkelő kerületeiben, hanem az ország legeldugottabb falvaiban is, ahol ma is születnek tehetségek, csak éppen elvesznek maguk, az ország és a világ számára. A törvényesség és az oktatás mellett a kormány feladata a mindenki számára elérhető, színvonalas egészségügyi ellátás és az egészséges környezet biztosítása, hogy a betegségeink korán kiszűrhetők, az életünk hosszabb és egészségesebb, az emberi méltóságunk minél hosszabban megőrizhető legyen.

... a világ azokat a társadalmakat jutalmazza magasabb életszínvonallal és nagyobb boldogsággal, ahol magasabb értékteremtés folyik, és a kormányok ennek az értékteremtésnek – az értékes emberi élet alapfeltételeinek – szolgálatában állnak. Értékteremtés és értékteremtő kormány. Két dolog, amely ma Magyarországon nyilvánvalóan nincs, vagy csak dirib-darabjaiban van meg...

ITT OLVASHATÓ

NYÍLT LEVÉL A TÜNTETŐ PEDAGÓGUSOKHOZ

MENTÁLIS DEFICIT BLOG
Szerző: Hakapeszi Miki
2016.02.03.


Kedves barátaim! Mindenekelőtt kalapot emelek előttetek a miatt, hogy ki mertek állni a magatokért, a szakmátokért,  a becsületetekért. Lényegében mindenkinek egyértelmű, hogy a közoktatási rendszer központosított átalakítása nem csak elhibázott volt, de egész egyszerűen megalázta a pedagógusokat. Nagyon jó, hogy Miskolcon kipattant az a szikra, ami kinyitotta a szemeket és felbátorította a teljesen jogos tiltakozásra azokat is, akik eddig csak magukban zúgolódtak. 

A mai nap valami igen fontos kezdődik el nem csak a ti életetekben, hanem az egész országéban. Igen, a mai tüntetéseket újabbak fogják követni, ez nem kérdés. Mert már most borítékolható, hogy semmit, de semmit nem fognak elsőre teljesíteni a kérések, követelések közül. Egy velejéig elbaszott rendszerszintű átalakítást kellene visszacsinálni, itt nem lehet kis változásoknál megállni, nincs olyan, amiben meg lehetne egyezni.

Eltökéltnek kell lennetek és egységesen kell fellépnetek, amire több oldalról is veszélyek leselkednek. A kormány a legaljasabb trükkökkel próbálkozik majd, ízelítőt már kaptunk eddig is: egyezkedés saját hívekkel feltöltött kamuszervezetekkel, hazudozás a bérekről, ordenáré lejáratókampány Soros Mumus György nevének bevonásával a játszmába. Meg akarnak majd osztani benneteket és karatkergyilkolni mindenkit, aki mellétek áll...

ITT OLVASHATÓ

A SPIDERWOMAN

MAGYAR NARANCS - KOMPLETT
Szerző: Karafiáth Orsolya
2016.02.03.


"Nem mertem megmoccanni sem, előttem a tenyeremnél sokkal nagyobb pók, egy rém, aki ráadásul hirtelen megiramodott..." - Karafiáth Orsolya esete egy pókóriással és Simicska szánkójával.

Már épp nyugovóra tértem volna, kifáradva a naptól és a sok ringatózástól. Nyúltam a fogmosó poharamért, mikor is a tekintetem egy pillanatra félresiklott. Félresiklott, majd visszafutott a kispolcra, az agyamhoz csak ekkor ért el az információ, padlóba gyökerezett láb, fej vissza, dermedt bámulás vagy fél percig. A fél percből kettő lett, nem mertem megmoccanni sem, előttem a tenyeremnél sokkal nagyobb pók, egy rém, aki ráadásul hirtelen megiramodott, a tekintetem rángva követte, majd ismét megpihent a mosdó mellett.
Talán most az jár a fejében, milyen szögből csapjon le rám, cikáztak a gondolataim, de még mindig képtelen voltam a cselekvésre. Hátrébb araszoltam, becsuktam a fürdő ajtaját, elő a telefonnal, hívom Matyit. Ha Matyi az ex-em lett volna, tiszta Annie Hall az egész, ekkor már kezdődött a hisztéria, de a történet több szempontból sem illett a filmbe. Kapásból azért, mert a fenevad Matyit is lepszichózta, most már ketten álltunk ott gutaütötten. „Te tartsd szemmel a dögöt, én lemegyek a személyzethez” – jött a mentő ötlet, és már sprinteltem is. Lefelé mászva imádkoztam, nehogy az állat kimásszon a hálóba, meglapuljon valahol, hogy megvárhassa, álomra hajtom a fejem, és aztán bumm, adja a mérget. A fiúk felfegyverkezve követtek, ez reményt adott. Benyomultak a házikóba, én kintről kiabáltam. Hallottam a harcot, és megnyugtatott a végén a csend. 
ITT OLVASHATÓ

MEGÉRKEZIK-E AZ IOWAI GYORS?

MAGYAR NARANCS-REPUBLIKON
Szerző: Tóth Csaba
2016.02.02.



Az Egyesült Államokban tegnap megkezdődött előválasztási küzdelem máris sok tanulsággal szolgál az előválasztás magyarországi megvalósíthatóságával kapcsolatban.
Az Egyesült Államokban hagyományosan Iowa államban tartják az első előválasztást. A most rendelkezésünkre álló információk szerint a republikánus oldalon Ted Cruz szenátor győzött 28 százalékkal. A küzdelmet a médiában és az országos kutatásokban domináló Donald Trump második helyet ért el 24 százalékkal, a harmadik Marco Rubio lett 23 százalékos eredményt elérve. A demokrata oldalon a favoritnak gondolt Hillary Clinton hotlversenyben látszik végezni a magát demokratikus szocialistának nevező Bernie Sanderssel.
A Republikon Intézet 2015-ben komoly erőfeszítéseket tett, hogy bemutassa: az előválasztás a magyarországi széttagolt baloldalon is az egyik legjobb eszköz a megfelelő miniszterelnök-jelölt és egyéni jelöltek kiválasztására, egy komoly politikai program kidolgozására és a baloldali-liberális választók motiválására. Az iowai verseny konkrétan megmutatja, hogy mit jelentenek ezek az elemek.


ITT OLVASHATÓ

VAN IZLANDON NAGYON DURVA ZENE BJÖRKÖN KÍVÜL IS - ZHRINE-DALPREMIER

LÁNGOLÓ GITÁROK
Szerző: Dankó Gábor
2016.02.02.


Nem hallottál még a Zhrine nevű zenekarról? Nem baj, majd most fogsz, nem is lesz benne köszönet. Szóval Zhrine Izlandról jött, úgynevezett blackened death metalt játszanak, szóval black metalos death metalt. Még egy darab lemezük nem jelent meg, az alábbi dal pedig az első kislemez az első lemezről. Szóval ez egy nagy bemutatkozás most. Nem rossz amúgy, hozzák a zsánert, jobb kedve nem lesz tőle az embernek. Viszont a zenéhez képest meglepően jólfélsültek a srácok, lehet hipsztert kiáltani.


ITT OLVASHATÓ

ROALD DAHL: MATILDA

KÖNYVUTCA
Szerző: Bea
2016.02.03.


Matildával sok a baj. Falja a betűket, könyvtárnyi olvasnivalót cipel haza, valóságos fejszámoló művész. Szülei szörnyülködve szemlélik leányuk különcségeit, s megpróbálják rávenni az egyetlen értelmes elfoglaltságra, a televízió bámulására. Matildával azonban nem sokra mennek. Iskolába akar járni és tanulni szeretne. Itt találkozik a tündéri tanító nénivel, Édess kisasszonnyal, és a félelmetes igazgatónővel, Ordass kisasszonnyal. Számtalan torokszorító és mulatságos kaland közben döbben rá, hogy csodatevő képességgel is rendelkezik...Roald Dahl-lal szemben meglehetősen elfogult vagyok, kedvenc íróim közé sorolom. A Matilda egy ifjúsági regény, de felnőtt szemmel olvasva színtiszta irónia. Ahogy az író mindent eltúloz, nemtörődöm, buta szülők, ijesztő, félelmetesen gonosz igazgatónő, Matilda sanyarú sorsa, majd  Édess kisasszony története. 

ITT OLVASHATÓ

TANKERÜLETI FÓRUMOKKAL BLOKKOLJA A MINISZTÉRIUM A PEDAGÓGUSOKAT A TÜNTETÉSEK IDEJÉRE

KETTŐSMÉRCE BLOG
Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2016.02.02.
Időzavarba kerülhetett az Emberi Erőforrások Minisztériuma: nem találtak a naptárban olyan napot, amikorra úgy lehetne kijelölni a tankerületi fórumokat, hogy az ne ütközzön véletlenül a pedagógusok országos demonstrációjának időpontjával…
Miután a múlt héten Balog Zoltán Miskolcon nekilátott felmérni, hogy mi is tulajdonképpen a pedagógusok baja, most úgy tűnik, hirtelen sürgőssé vált, hogy mind a 198 tankerületben megtartsák azt a fórumot, ahol elmondhatják az iskolák képviselői a problémáikat.
Véletlennek semmiképp se érezzük, hogy erre épp azt a február 3-at sikerült kiszemelni, amikorra a miskolci Herman Ottó Gimnázium által szervezett, és immár tíz városra (Békéscsaba, Budaörs, Budapest, Győr, Hajdúszoboszló, Pécs, Sopron, Szeged, Szombathely, Veszprém) kiterjedő szolidaritási tüntetést szervezték.

ITT OLVASHATÓ

HOGYAN LEGYÉL MAGABIZTOS?

BUSINESS & CAFÉ
Szerző: Business and Café
2016.02.03.


Szeretnél magabiztosabb lenni, nagyobb célokkal rendelkezni? Mit tehetsz ennek érdekében?

Az önbizalom sugárzik. Ragyogsz. Nem döntés kérdése, az úgy nem működik, hogy egyszer csak eldöntöd, innentől most magabiztos vagy. Mégis, egy döntésen és következetes lépéseken keresztül egyre növelheted az önbecsülésed. Így is tanulsz meg ismét álmodni. Hogyan juthatsz el idáig, mit csinálj hozzá?

ITT OLVASHATÓ

A NEW YORK-I METRO 3. - MEGÚJULÁS

A TENGERENTÚLRÓL JELENTEM BLOG
Szerző: Ismeretlen
2016.02.02.


New York City legendás metróhálózata (olvasnivaló a New York-i metró használatáról ITT és ITT) a metropolis vérkeringése. A működtető MTA (Metropolitan Transport Authority), a New York-i Közlekedési Hivatal napi küzdelmet folytat a megnövekedett forgalommal, a feltornyosuló javítási munkálatokkal, valamint az utazóközönség igényeinek kielégítésével.

Az Internet az utóbbi hetekben a "New York-i Közlekedési Megújulás" tervtől hangos. A Penn Station felújításának beharangozása után napvilágot láttak a metróhálózatra vonatkozó tervek is...

ITT OLVASHATÓ

A BUDAPESTI REPÜLŐTÉR TÖMEGKÖZLEKEDÉSI KAPCSOLATAI 1.

HOVA MEGY A VONAT BLOG
Szerző: Angol vasutas
2016.02.02.


A budapesti nemzetközi repülőtér kiszolgálása és tömegközlekedési kapcsolata olyan, időről-időre a sajtóban is visszaköszönő téma, melynek ügyében nem történik érdemi előrelépés. Abban talán egyetérthetünk, hogy a jelenlegi állapot messze van az ideálistól, az ország legjelentősebb repterét egy helyi buszjárat szolgálja ki, amely ráadásul a belváros közelébe sem biztosít eljutást, csak egy külvárosi átszállópontig közlekedik. Az igény valami másra, valami jobbra rendszeresen előkerült. Lássuk, milyen tervek születtek és haltak el a repülőtér több mint fél évszázados története során.

Az 1930-as években a Budaörsi Repülőtér volt az ország legfontosabb légiforgalmi létesítménye, azonban korlátai már az évtized végére megmutatkoztak. Kedvezőtlen fekvése és a helyhiány lehetetlenné tette a további fejlesztéseket, így hamar világossá vált, hogy teljesen új repteret kell építeni a növekvő forgalom kiszolgálására. Szóba került a Csepel-sziget északi része, de a figyelem hamarosan a Pestszentlőrinc melletti sík, üres terület felé irányult, ahol 1939-ben megkezdték az építkezés előkészítését. Az eredeti tervek szerint a reptér polgári, katonai és sportrepülőtér is lett volna egyben. A világháború során a félkész létesítmény komoly károkat szenvedett, a helyreállítás után tisztán polgári reptérként nyílt meg 1950-ben, ekkor még csak egy futópályával (a mai 13R/31L pálya) és terminállal (a mai 1-es terminál). Eleinte csak a “baráti” szocialista országokba közlekedtek repülőjáratok, az első “nyugati” légitársaság mely Budapestre indított járatot, a KLM volt, 1956-ban. A 60-as évekre a magyar légikikötő Közép-Európa legmodernebb repülőtere lett leszállást segítő fényekkel, radarberendezéssel, tranzitváróval. A 70-es évek elején évi 1 millió utas használta a repülőteret, a bővítésre már akkor szükség volt, a második futópálya és a második terminál viszont csak a 80-as évek közepére készültek el. A következő mérföldkő a repülőtér történetében 1993 volt, amikor a MALÉV elindította első tengeren túli járatát New Yorkba. Robbanásszerű forgalom és utasszám növekedés az ezredforduló körül történt, míg a 2B terminál átadásakor, 1998-ban még csak évi 3,5 millió utast regisztráltak a budapesti repülőtéren, addig 2005-ben már 8,1 milliót. Az új terminál átadásával a MALÉV megkapta a 2A terminált, amelyen egy időben egyeduralkodó volt, miután az olcsó légitársaságokat átköltöztették a felújított 1-es terminálra. Ezzel egy érdekes helyzet állt elő akkor, a "fapadosok" ugyanis többek között úgy tudnak alacsony árakat biztosítani, hogy nem az adott város első számú repülőterét használják, hanem egy kisebb légikikötőt, gyakran távolabb a városközponttól, spórolva ezzel a gépkiszolgálás díján. Erre jó példák London Luton vagy Stnasted, Párizs Beauvais vagy Stockholm Skavsta, Budapesten viszont a régi-új terminálba helyezéssel az olcsó légitársaságok közelebb kerültek a belvároshoz. A privatizáció 2005-ben érte el a repülőteret, akkor a brit BAA vásárolt 75%-os tulajdonrészt, melyet másfél évvel később tovább értékesített a jelenlegi német tulajdonosnak, 2011-ben pedig az állam a megmaradt tulajdonrészét is eladta...

ITT OLVASHATÓ

BÁRDDAL MENTEK NEKI A GYERMEKVÉDELMI RENDSZERNEK II.

A TASZ JELENTI BLOG
Szerző: Boros Ilona
2016.02.01.


2016. január 1-jétől egyesítik a családsegítő központokat és a gyermekjóléti szolgáltatókat. A pár hete hatályba lépett, teljesen új gyermekvédelmi alapellátási rendszer a szegénységben élő családoknak az életét jelentősen befolyásolja, tehát érdemes áttekinteni, mire számíthatunk. Blogsorozatunk első része az összevonási koncepció elvi lehetőségeit, második része pedig a megvalósult jogszabálymódosítások révén létrejött új rendszert vázolja...

ITT OLVASHATÓ

ELKÉPESZTŐ CIKK SZÜLETETT A HÁLAPÉNZ ILLEMTANÁRÓL

24 HU - POSZT ITT
Szerző: Medvegy Gábor
2016.02.02.


A megkérdezett orvosok ráadásul készséggel segédkeztek is az összeállításban.

Az alulfinanszírozottság következtében nemcsak a rossz körülmények, az alacsony bérek, hanem az ennek kompenzálására a rendszerbe épült hálapénz is mérgezi a légkört az egészségügyben. A Délmagyarország szerint „nem árt tudni”, hogyan adjuk át a borítékot, ha már egyszer ez a helyzet.

„Természetes, hogy elfogadják”

Ami igazán megdöbbentő, hogy a lap által megkérdezett orvosok, ha név nélkül is, de készségesen segédkeztek a „hálapénzillemtan” összeállításában. „A magyar szakemberek valóban kiteszik a lelküket a betegeikért, így ha ezt valaki meg akarja nekik köszönni, természetes, hogy elfogadják” – mondta egy „neves szegedi orvos”, aki „senkit nem sért meg azzal, hogy visszautasítja háláját”. „Tévhit, hogy ciki az ajándékkosár vagy egy jó ital a készpénz helyett. Aki orvosként az ilyen ajándékokat lebecsüli, az ne fogadjon el mást sem!” – jelentette ki...

ITT OLVASHATÓ