"VITAM ET SANGUINEM"

DR. SZÜDI JÁNOS BLOGJA
Szerző: Dr. Szüdi János
2016.12.12.

Az új magyar uralkodó osztály a Habsburg Birodalom hagyományait követi, amikor megpróbálja konzerválni az ország gazdasági elmaradottságát. Félnek a teremtő rombolástól, amely együtt jár a gazdaság fejlődésével. Számukra a legfontosabb, hogy biztosítsák az általuk irányított kizsákmányoló rendszerek stabilitását, a hatalmat támogató elit előjogait. Ezért nincs szükség sok diplomásra, gimnáziumban érettségizőre. Ezért bővülhet az elavult technológiát képviselő atomerőmű, és nem épülhet szélerőmű. Ezért seprűzték ki az országból az Ubert. Ezért fektetik az uniós fejlesztési pénzeket – termelő beruházások helyett a számukra jelentős hasznot hozó – városközponti rekonstrukciókba, települési villanyvilágítások cseréjébe, kihasználhatatlan stadionok felépítésébe. Ezt a célt szolgálja az olimpiai pályázat is.

„vitam et sanguinem”

Jó dolog a távolbalátó készülék. Ország-világ láthatta, hallhatta, amint egy miniszter, szokásosan jól öltözve, szokásosan jól fésülve, szokásától eltérően sállal a nyakában, egy majdnem üres, üvegajtós, antik könyvszekrény és a tátott szájú ifjúság előtt állva, a magas, boltíves, frissen fehérre festett falak közül üzen nekünk. Üzen nekünk. Nekünk, a választóknak. Egészen pontosan közvetít. Közvetíti a miniszterelnök üzenetét.

A kellékek és a kellékes

A helyszínnek, a kellékeknek jelentősége van. Mint ahogy az üzenetet átadó személynek – Lázár Jánosnak – is. Ő a kormányzati hatalom jelképe, Annak a hatalomnak, amelyre jellemző a könyörtelenség, a kíméletlenség, az elesettek iránti teljes közönyösség, a másság totális elutasítása, a ködösítés, az álszenteskedés. Annak a hatalomnak, amelyik nem az országot, hanem egy új, az általa kreált uralkodó osztály birodalmát építi. Annak a hatalomnak, amelyik több ezer milliárdot fordít – soha meg nem térülő, a miniszterelnök egyéni szeszélyeit megvalósító – presztízsberuházásokra, miközben több ezer milliárdot elvesz és elherdál a sok millió ember biztos öregségét megalapozó nyugdíjkasszából. Mellesleg és főként a közbeszerzés szabályait lenullázva, töménytelen összeget használ fel – a titkosítás szabályaival és lehetőségével visszaélve – követhetetlenül, átláthatatlanul, lehetővé téve a közpénzeken való meggazdagodását mindazoknak, akik közel állnak a tűzhöz.
 
A miniszterelnöki üzenet átadására, továbbítására – a földöntúli hatalom méltóságát, megkérdőjelezhetetlenségét sugárzó falak között – Mezőtúron, a református kollégium felújított könyvtárában került sor. Az antik, majdnem üres, üvegajtós könyvszekrény kiválasztott polcán jól láthatóan elhelyezett egyetlen nyitott könyv, feltehetően a Biblia áhítatra késztet, miközben azt sugallja: a tudás benne foglaltatik. Az ünnepi ruhákba bujtatott, odarendelt, a szónok “nagyságától” meghatódott ifjúság jelképezi: a miniszter nem a levegőbe beszél, a jövőt kézben tartják. A nyak köré – többszörösen és szorosan – tekert sál arra utal, a teremben hideg van, tovább kell emelni az egyházi intézmények fenntartására kifizetett állami támogatások összegét.

Egy üzenet margójára

Az üzenet: “A kormány meggyőződése szerint a legtöbb, amit egy diáknak adni lehet, hogy jó keresztényt, illetve keresztyént és jó magyart nevelnek belőle. Ami ezen túl van az vitatható, megkérdőjelezhető, és nem tudni, kiállja-e a következő évszázadok próbáját. Éppen ezért ez a két pillér garantálja, hogy ami ezer éven át megtartotta az országot, az a jövőben is meg fogja. A kabinet ehhez a nevelési elvhez remél szövetségest a történelmi egyházakban, ennek rendeli alá az új alaptantervet és a magyar oktatáspolitika megszervezését is. A mai magyar állam meggyőződése, hogy az oktatás legfontosabb szereplői az egyházi fenntartású intézmények.”

Az üzenet alkotmányosságát nem érdemes vitatni, miután alaptörvényünk minden rendelkezését – így az államnak az ifjúság oltalmazásával, iskoláztatásával összefüggő feladatait is – a történeti alkotmány vívmányaival összhangban kell értelmezni. [ld.: 3024/2015. (II. 9.) AB határozat] Márpedig ki vonná kétségbe az egyházak múltbéli szerepét, primátusát ezen a téren? Igaz, az oktatást érintő nemzetközi szerződésekkel ellentétes, hogy az állam a szülő akarata ellenére, az általa kiválasztott valláshoz kötődő oktatásba irányítsa a gyermeket. Ez azonban Magyarországon nem számít. Magyarország alkotmányos identitása, önazonossága az oktatásszervezéshez kapcsolódóan sem sérülhet. A mi országunknak senki ne mondja meg, ki tanulhat, s meddig, ki taníthat, hol folyjék tanítás, mit tanítsanak, s miből. [ld.: alaptörvény hetedik módosítás tervezete]

Vissza a múltba
 
Az üzenet értelme világos: nem a jövőt kell építeni, hanem a múltat kell rekonstruálni. Van
potom ezer évünk. Ebből kell választani. Van azonban iránymutató hagyományunk, amelyik majdnem töretlenül végigkísérte ezt az ezer évet: a magyar nemesség sosem a progresszióban, hanem kiváltságainak – bármi áron, akár az ország érdekeinek a feláldozásával – megőrzésében volt érdekelt. Ez az az állapot, amelyik a mai hatalomnak tökéletesen megfelel. Így a kívánatos korszak több-kevesebb bizonyossággal meghatározható: Mária Terézia uralkodásának időszaka. Ez az abszolutizmus kora, a nagybirtokok kora, a jobbágyság kora, a nemesi adómentesség kora. Ez az a kor, amelyben a politikai hatalom nagyon szűk körre koncentrálódik. Az uralkodó cselekedeteinek nincs valós korlátja. Ez az a korszak, amikor a magyar nemességnek újra és újra sikerült megerősítenie kiváltságait.

Így volt ez akkor is, amikor Poroszország megtámadta a Habsburg birodalmat és Mária Terézia 1741 szeptemberében összehívta Pozsonyba az országgyűlést, hogy a magyarok segítségét kérje a támadók elleni hadsereg felállításához. A gyászruhába öltözött királynő beszéde meghatotta a nemeseket. A királyi kérésre a „vitam et sanguinem”, „életünket és vérünket” felkiáltással válaszoltak, bajszuk alatt dünnyögve: “sed avenam non”, vagyis „de a zabunkat nem”. Nem önzetlen felajánlás volt ez. A jelenlévő nemesek megkérték az árat a segítségnyújtásért. Mária Terézia viszonzásul megerősítette a rendi és nemesi jogokat, biztosítva a nemesi birtokok adómentességét, bár a birodalom ausztriai felén a nemesség már régen adózott. A magyar rendek a későbbiek során is – például az 1751-ben megtartott országgyűlésen – a leghatározottabban és egységesen léptek fel ennek a kiváltságnak a védelmében. A nemzeti szuverenitás alapkérdésének tekintették ugyanis ennek fenntartását!

A magyar nemesség kihasználta a Mária Terézia által 1754-ben bevezetett kettős vámrendszert is. Ennek lényege: belső vámhatár húzódott Magyarország és az örökös tartományok között, alacsony vámokkal. Külső vámhatárt “vontak” a birodalom köré, magas vámokkal. Magyarország agrártermékeit a birodalmon belül alacsony kiviteli vám mellett lehetett értékesíteni. Ausztriából és Csehországból származó iparcikkek magyarországi behozatalakor is alacsony behozatali vámot kellett fizetni. E rendszer következtében Magyarországon nem fejlesztették az ipart. A birodalomból alacsony vám mellett lehetett hozni az ipari termékeket az országba. Mellesleg, Mária Terézia vámrendeletében ismételten megerősítette a magyar nemesség adómentességét. Köztudott, Mária Terézia buzgó katolikus volt. Ennek ellenére törekedett az egyházat állami kordában tartani. Nem szerette a zsidókat. Meg próbálta kitiltani őket országai területéről. Ezt az intézkedését utóbb gazdasági megfontolásból visszavonta.

Mindezek összevágnak a mai hatalom céljaival, hatalomgyakorlásával: súlytalan az országgyűlés, a miniszterelnök egymaga dönt nyugdíjról, bérezésről, beruházásokról. A gazdasági önállóság része nemzeti szuverenitásunknak. A gazdaság “motorja” az alacsonyan képzett munkaerő által végzett összeszerelő tevékenység. Megvannak az új földesurak, a földbirtokaikhoz rendelt közmunkásokkal. Bevezették a közterhekhez való hozzájárulás jelentős része alól mentesítő adórendszert. Közismert a hatalmi elit hitbuzgalma...

ITT OLVASHATÓ