Szerző: Lannert Judit
2016.12.07.
Köszönöm Lencse Máténak, hogy reagált a tanodákról szóló blogbejegyzésemre. Remélem egy termékeny szakmai vita kezdőpontja ez. Minden elismerésem azoké a tanodáké – mint, ahogy jeleztem a blogban is –, akik az állam nélkül is működnek és megpróbálnak szakmai és pedagógiai tartalmat is belecsempészni a tevékenységeikbe. Az ilyen tanodák létét, amiket a helyi közösség igényei alapján és jobb esetben a helyi közösség erőforrásaiból, vagy ha az nincs, akkor önkéntes felajánlásokból, pályázatokból lehet működtetni, egyáltalán nem vonom kétségbe. Ugyanakkor fel kell tenni azt a kérdést, amit Lencse Máté nem tesz fel. Az adófizetők pénzét tényleg itt tudja az állam legjobban elkölteni, ha a roma gyerekek problémáját meg akarja oldani? Nem reflektál a szerző arra sem, hogy a tanodákkal egyben az iskola válláról levesszük a roma tanulók minőségi oktatásának a terhét, pedig nekik kellene azt megoldaniuk a költségvetés pénzén.
Nem önmagában a tanodák létét kérdőjelezem meg tehát, hanem azt, hogy az uniós pénzekből ilyen nagy tanodaprogramot vigyen a vállán az állam, olyan céllal, ami az általános iskolák feladata lenne. A tanoda ugyanis, lehet bármilyen jó is, biztosan nem tudja kiváltani a magyar oktatási rendszer hatékony működtetését. A magyar állam viszont leginkább ezt várja el tőle. Persze a tanoda sokkal inkább hatásos lehetne a nem kognitív készségek fejlesztésére, amit fel is vállalnának, de ezek mérése nem könnyű és csak hosszú idő elteltével lehetséges. És itt sem biztos, hogy a tanoda a megoldás, a kontrollcsoportos mérés bizony kimutatta a tanoda szegregáló hatását, a kortársakkal való kapcsolatok és kommunikáció terén a tanodások elmaradtak a kontrollcsoportos társaiktól!
A temérdek uniós pénz gigaprojekteket kíván, miközben a tanodák esetében éppenséggel a lassan járj, tovább érsz igazsága érvényesül. Én éppen ezért csak kis körben támogattam volna a tanodákat az állam helyében, ráadásul csak azokat, akik már bizonyítottak azzal, hogy akkor is működtek, amikor nem volt erre pénz az államtól. Utána ezekből a tanodákból lehetett volna olyan mintatanodákat létrehozni, amelyek az iskolával való eredményes együttműködés módszereit kidolgozzák (a kognitív képességek mellett nagy hangsúlyt fektetve a nem kognitív skillek mérésére és fejlesztésére) és utána (ha kicsiben már látszik az eredmény) hálózatszerűen lehetett volna hozzájuk csatlakozni. Sajnos ehelyett nagyon más történik, az állam a látványos megoldásokat és a klientúrájának építését előtérbe helyezi a valódi problémamegoldásnak. Ez nem kis részt a feneketlen uniós források hibája, amik rövid idejű túlméretezett és túlfinanszírozott projektekben teljesülnek ki, aminek több a kára, mint a haszna. (Erről Váradi Balázs írt egy nagyon jó cikket a Magyar Narancsban nemrég.)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.