Szerző: RECORDER
2016.12.28.
Rúzsa Magdi tíz év alatt a hazai zenei élet élmezőnyébe jutott a Megasztárból, amiért néha megveregeti a saját vállát, de igazán soha nem elégedett magával. Interjúnkban a sikerek és elismerések mellett kétségeiről és félelmeiről is őszintén beszél a mindig kiegyensúlyozottnak látszó énekesnő. Ahogyan arról is, hogy mi tartotta egyensúlyban meredeken emelkedő pályáján és hogy hová szeretne még továbblépni, miután idén megtöltötte az Arénát.
- Idén kétszer is megkaptad az év legjobb női előadója címet: a Petőfi Zenei Díj után a Comet-gömböt is átvehetted. Fontosak neked az ilyen elismerések?
- Hogy is fogalmazzak? Nagyon megtisztelő és jólesik, ha az ember kap egy-egy díjat, és persze ha a közönség szavaz ezekről a díjakról, az mindig még értékesebb, de számomra a siker egy picit összetettebb. Nekem sokat számít, hogy hányan vannak a koncerteken, hogy amikor kitartom a mikrofont, éneklik-e a dalaimat az emberek. Abban a világban, amiben élek, az a cél, hogy a zenét eljuttassuk az emberekhez, nekem az a fontos, hogy eljut-e hozzájuk és mond-e nekik bármit mindaz, amit megalkottam.
- Mi volt a legnagyobb elismerés, amit zenei pályád során kaptál?
- Ez az idén februári Aréna-koncert volt. Az, hogy eljött tizennyolcezer ember, azt bizonyítja, hogy jó úton járok és hogy valamit adhattam is nekik, ha ennyien kíváncsiak voltak rám. Nekem ez sokkal fontosabb visszajelzés annál, hogy megkapok-e időről-időre egy-egy díjat vagy sem. A díj is kell az egónak, de az igazi visszajelzés az, hogy hányan veszik meg a lemezedet, hányan veszik meg a koncertedre a belépőt. Nekem az a legnagyobb flash, vagy katartikus élménynek is mondhatnám, amikor az Arénában vagy a Budapest Parkban a közönség akár két percig énekli szóról szóra a dalokat, akkor is, amikor én nem éneklek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.