Szerző: ANIKÓ
2016.12.22.
Épp csak 100 éve készülök megsütni, hogy eddig miért nem, ne is kérdezzétek, nincs válasz.
Gyermekkorom minden karácsonyán, húsvétján ott volt a süteményes asztalon a többi között, mindig degeszre ettem magam belőle, megunhatatlan.
Jó ideje kerestem ezt a diós ízt ami ebben a kifliben benne van, még álmodtam is vele, na ezekután még szép, hogy ma nekiálltam.
"Különben is sokszor álmodom anyai Nagyanyám főztjével, csodás süteményeivel, fantasztikus szakácsnő volt, minden vasárnap délben náluk ebédeltünk, ha esett-ha fújt, pedig nem laktunk közel hozzájuk, de ez törvény volt a családunkban. Már nagyon öregek voltak Papával együtt, amikor még mindig mentünk, én már a férjemmel, gyerekeimmel, vagy csak a szüleim mentek, de akkor már ők főztek nekik egész hétre, hogy mamának ne kelljen."
Tudom, azért ódzkodtam a kifli sütésétől, mert én nem szeretem ezeket az aprólékos, pepecselős, formázgatós munkálatokat, nem, ettől én kicsit ideges leszek.
Pedig nem tartott sokáig...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.