Szerző: Fábián András
2016.12.25.
Most Karácsony van. Meg Hanuka. Mindenki mindenféle jókat kíván mindenkinek. Boldog a boldogtalannak, jómódú a kevésbé jómódúnak, jó a rossznak és viszont. Mert mindenki megérdemli, hogy legyen egy-két nap egy évben, amikor jó szívvel gondolnak rá, és ő is egy kedves ember arcát mutathatja mások felé, még ha megátalkodott, átkozott gazember is az illető.
Vannak persze ünneprontók is, akik azt mondják, olyan nap ez is, mint a többi, sőt rosszabb, hiszen ma már minden csak a pénzköltésről szól, meg arról, hogy mennyi a bevétel. Ez sem feltétlenül igaz. Van, ahol karácsonykor az a szokás, hogy saját kezünkkel készített ajándékkal lepjük meg egymást. Ez nem kerül sok pénzbe, de van benne érzés és odagondolás. Jó dolog. Kedves.
Hagyományosan közhelyes, hogy dagadtra fogjuk idén is zabálni magunkat, aztán mindenféle rezsim következik, de sebaj, máris itt a Szilveszter, akkor lehet tenni az úgyislefogyokjövőre szent fogadalmát, ami – borítékolhatjuk – úgysefogsikerülni. Nem muszáj zabálni sem.
Vannak azért-sem-ünneplők. Lázadók. Elutasítók.
Nem baj. Valahol meg is értem azokat, akik nem érzik úgy, hogy bármi ünnepelni való lenne. Azt már megszoktuk, hogy az egész évi gátlástalan szabadrablás elkendőzése és ellentételezése végett ilyenkor a pártállami állampárt kormánya fergeteges jó hírek özönével, a gondoskodás talmi látszatával és pótszereivel áraszt el bennünket. Mindenféle szócsövek szórják ránk az igét, hogy van minek örülni, s mi több, lesz minek örülni a jövőben is. Itt van mindjárt az Erzsébet utalvány körüli nemzetivé duzzadt társasjáték és a hozzá kapcsolódó találós kérdések (adózik-e, nem-e, mennyi az annyi, mi van, ha nem vagyok otthon, mi van, ha beteg vagyok, és nem tudok elmenni érte?). Sok hülye nyugger teljesen belefeledkezik, miközben – állítólag – nagyon hálásak érte a kormánynak. Minden esetre elvannak vele egy ideig. Mire eljön a választások ideje, már csak a szép emlékek maradnak, meg a hivatkozási alap...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.