HOZZÁTOK SZÓLOK

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Kenéz Sándor
2016.12.18.

Megkövetlek benneteket mert gyáva voltam, féltem és féltettem magunkat, nem szóltam, eltűrtem, másokra vártam, hagytam, hogy mindez megtörténjék, és mire felocsúdtam, már késő volt. Ha kurucokat láttok a Város határán gyülekezni, szóljatok nekem, és tegyetek félre egy egyenes kaszát!

Atyámfiai,

Balogok, Kenézek, Szűcsök, és Ti mindannyian, akiknek a nevét sem tudom már,

     de akikkel egy vérből valók vagyunk,

     akikkel egyformán szorul el a torkunk, ha messziről megtérvén először pillantjuk meg a        Város tornyait, a Tisza árterének erdeit, akik számára mindez ugyanazt jelenti;         

     hazaértünk, itthon vagyunk,

hozzátok szólok,

hozzátok, akik itt nyugszotok a református temetőben,

      vagy itt porladnak csontjaitok – hiába fohászkodván irgalomért, – tatártól, töröktől feldúlt       portáitok romjai alatt,

      vagy messze réteken fogadott benneteket magába a föld, ahol Hunyadi katonájaként,    

      harcokban elesve védtetek asszonyt, gyermeket, házat és hazát,

hozzátok,

      akik jobbágyterheitek súlya alatt roskadozva „sirattátok a másét”, 

      majd Kálvin szavaiból merítettetek erőt és hitet, hogy egyszer eljöhet az idő,

      valóság lehet az álom, véget érhet majd a jobbágy sanyarúság;

      ez a remény, ez a hit adott erőt nektek ahhoz, hogy gúzsba kötve,

      magatok sanyargatva gyarapodjatok,

      hogy megválthassátok családotok a jobbágysors alól,

      majd földhöz földet szerezve pár emberöltő után már felemelhettétek fejeteket,

      és parasztpolgárként felelősséget vállalhattatok egyházatokért, városotokért,

és hozzád Nagyapám,

      ki tovább gyarapítva őseitől örökölt jussát, már kőházat építhettél, közszerepet     

      vállalhattál, gyermekeidet iskoláztatni tudtad, értük vállaltad sorsod minden      

      megpróbáltatását,

      megjártad a „málenkij robot” poklait is, mikor elfogtak vörös katonák,

      akiktől Brassó alól szöktél haza, éhezve, félve, mindig a jobbat remélve,

      és át kellett élned új tatárdúlásként, amikor –mert nem álltál közéjük – lesújtott rád a      

      sztálini „demokrácia”,

      elvették megküzdve szerzett javaid, a város házának pincéjében pofonokkal győzködtek       arról, hogy a megmaradt semmiből még fizess a béke kölcsönére,

      generációk munkájának gyümölcsét fújta el a bolsevik szél, és még az járt jól, aki az    

      életét menthette,

hozzád,

      aki már nem élhetted meg, amikor – keserves évtizedek után – magunkba szívhattuk 

      újra

      a szabadság levegőjét, mi lettünk az első szabad nemzedék,

      ám még fel sem ocsúdtunk, ismét csak jöttek és jöttek újabb sztálinok,

      a magunk véréből valók, kegyetlenek és féktelenek, zsebük a hazájuk,

      és jött nyomukban beriják sokasága, kik morzsákért lettek árulóink,

      nyakunkba szakadt ismét a jobbágyiga; tized, dézsma, úri ajándék,

      és menetelünk vissza Ázsiába,

megidézlek és megkövetlek benneteket,

      megkövetlek,

      mert gyáva voltam, féltem és féltettem magunkat, nem szóltam, eltűrtem, másokra      

      vártam, hagytam, hogy mindez megtörténjék, és mire felocsúdtam, már késő volt,     

      lehajtott fejjel emlékezhetem csak rátok, lehajtott fejjel oldaloghatok el a református 

      templom márványtáblája alatt, ahol a dédapám bevésett nevét olvashatom, mert nem 

      vagyok méltó unokátok, csak a szégyen maradt nekem, a szégyen és a gyűlölet.

Ám mégis, ha kurucokat láttok a Város határán gyülekezni, szóljatok nekem, és tegyetek félre egy egyenes kaszát!

méltatlan utódotok:

Kenéz Sándor

ITT OLVASHATÓ