HATÁRÁTKELÉS GYEREKSZEMMEL

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Gabuschka
2016.12.07.

Nagyon régi vágyam volt, hogy valahogy sikerüljön megmutatni, milyen is egy új országban letelepedni és új életet kezdeni – gyerekszemmel. Hiszen a felnőttek már rengeteg posztot írtak, sok mindent elmondtunk, de a gyerekek friss, őszinte látásmódja nekem hiányzott – eddig. Mert a Frankfurti mesék blog szerzője, Gabuschka bevállalta, hogy közösen végre megpróbáljuk megmutatni, milyen is a határátkelés gyerekszemmel. Hatalmas munkája van benne, de szerintem megérte, mer tényleg egészen különleges tartalom született. (És természetesen köszönet a megszólaló gyerekeknek, és szüleiknek, akik bevállaltak, hogy válaszolnak a kérdésekre!)

„Egy ideje foglalkoztat a téma, hogy vajon a határátkelő szülők gyermekei hogyan élik meg egy másik országba való költözéssel együtt járó változást. Vajon kalandnak fogják-e fel az új életüket, vagy egy, a szülők által kötelezővé tett szükséges rossznak?

A 2004-es Európai Uniós csatlakozással a magyar állampolgárok számára is lehetővé vált, hogy eldöntsék, melyik Uniós államban szeretnének dolgozni, így sok gyerek a szüleikkel útra kelve nagyon fiatalon tapasztalta meg, hogy milyen egy másik országban élni.

Ennek természetesen vannak előnyei, mint például még egy nyelv magas - az ott töltött idő függvényében akár anyanyelvi - szintű elsajátítása, vagy annak a személyes megtapasztalása, hogy a világ sokszínű; változatos és egymástól különböző kultúrákból áll, amelyek (szerencsés esetben) békésen megférnek egymás mellett.

Hátránya akkor lehet, ha a gyermek traumaként éli meg, hogy kiszakadt a megszokott környezetéből. Ahogy a felnőttek, úgy már a gyerekek is különbözőek, van, aki jól fogadja a változásokat, vagy legalábbis nem bánja, de sokan nem szeretik, ha hirtelen egy másik kultúrába csöppennek.

Személy szerint én nagyon támogatom, hogy akinek van lehetősége, az költözzön a családjával akár csak egy évre külföldre, mert nem csak saját maga, hanem a gyerekek is értékes élettapasztalattal lesznek gazdagabbak.

A fent említett nyelvismeret mellett magabiztosabbak lesznek, hiszen nem csak az „új gyerekek” lesznek az óvodában vagy az iskolában, hanem az „új külföldi gyerekek”, akinek úgy kell megtalálniuk a helyüket a közösségben, hogy sem a szokásokat, sem a nyelvet nem ismerik igazán jól.

Szerettem volna, ha megszólalnak az érintett gyerekek, és elmesélik, hogy milyen benyomásokat szereztek a költözés és a beilleszkedés során, ezért összeállítottam egy kérdőívet. A beérkezett válaszok alapján készült ez a posztsorozat.

A gyerekek Brazíliától Ausztráliáig több országból is jelentkeztek (vagy a szüleik a nevükben), összesen tizenhatan töltötték ki az elküldött kérdőívet. A legfiatalabb válaszadó 4, a legidősebb 17 éves, így a képzeletbeli választóvonalat 13 évnél húztam meg, majd két részre csoportosítottam a résztvevő gyerekeket. A sorozat első két részében a 13 évesnél fiatalabb gyerekek mesélnek, a második kettőben pedig a 13 évesnél idősebbek válaszait ismerhetjük meg.

A visszaérkezett kérdőíveket olvasgatva a legszembetűnőbb különbség az a két csoport között, hogy míg a kisebbek inkább kalandnak fogják fel a költözést, és nem bánják a változásokat - amíg a mikrokörnyezetük változatlan marad (tehát a szűk család együtt van)-, addig az idősebb gyerekek már szeretnék saját maguk eldönteni, hogy hol éljenek.

Az ő esetükben a barátok, és a megszokott életük akár még fontosabb is lehet, mint az, hogy a családjuk közelében legyenek. Természetesen ez gyerekenként is eltérő, tehát nem minden egyes válaszadóra igaz egyenként.

A sorozat mostani, azaz első részében tehát a kicsiké lesz a szó - a legfiatalabb megkérdezett négy, a legidősebb tizenegy éves – akik ebben a részben mesélnek a kiutazásról, az első napokról és hogy mit találnak furcsának vagy szokatlannak az új otthonukban.

Volt, aki bőbeszédűen válaszolt, volt, aki csak egy-egy szóval, ám összességében számomra nagyon szórakoztató volt olvasni, hogy ki hogyan élte meg az első napokat, heteket és hónapokat. Először néhány szóban bemutatnám a válaszadó gyerekeket:

ITT OLVASHATÓ