Szerző: Tabunyitogató
2016.12.19.
A gyermekkori elhanyagolás és bántalmazás ugyanis – attól függetlenül, hogy egy csapásra megszűnik az átemeléssel -, a gyermek még fejlődésben lévő személyiségének maradandó károsodásával, torzulásával jár, ami végigkíséri őt egész életében. Mert az átemelés nem az észlelés és tudomásra jutás pillanatában történik meg, hanem csak hosszú évek múlva. A rendszer ugyanis ráér biztonságba helyezni a gyermeket. Ezt hívjuk rendszerabúzusnak.
Ha „szerencsés” esetről beszélünk, az észlelés és az átemelés között „csak” egy év telik el, akkor az így szerzett sérülések hatásait diagnosztizálják, és célirányos kezeléssel akár teljes életet is élhet az abuzált gyermek, felnőttként. Ha azonban nem, akkor nemcsak a gyermek- és kamaszkorát veszíti el, de felnőttként sem fog tudni beilleszkedni a társadalomba, még a legnagyobb jószándék ellenére sem.
Ebben az írásban nem azokról a gyermekekről lesz szó, akiket a szülőktől hatósági gondozásba emeltek, hanem azokról a gyermekekről, akiket az addig „gondozó” szülőtől emelt át a rendszer az addig külön élő szülőhöz.
Ezen gyermekek elhelyezésének megváltoztatása soha nincs ok nélkül. Minden egyes esetben a „gondozó” szülő viselkedése, életvitele, a gyermekhez való viszonyulása az az ok, ami miatt megváltozik a gyermek elhelyezése. Ezekben az esetekben ugyanakkor, és kivétel nélkül beszélhetünk a szülői bántalmazás és elhanyagolás mellett a gyermeket ért rendszerabúzusról is, tekintettel arra, hogy úgy a gyermekelhelyezést megváltoztató bírósági eljárások, mint az azt megelőző, illetve végigkövető gyermekvédelmi-, rendőrségi eljárások 3-5-7 évig, de akár még tovább is elhúzódnak, érdemi gyermekvédelmi lépések megtétele nélkül. S bár, miközben az összes hatóságnak tudomása van a gyermek elhanyagolásáról, és/vagy bántalmazásáról, egyik gyermekvédelmi szerv sem tesz semmit, annak érdekében, hogy a gyermeket azonnal megvédje.
Minden egyes gyermekek védelmére szakosodott szerv vár a bíróság jogerős döntésére – ami az első jelzéstől számítottan még évekig nem történik meg.
Kijelenthető, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszer bár nem működik, ugyanakkor és ezzel együtt az összes gyermekek védelmével foglalkozó hatóság sem hajlandó tudomásul venni azt a tényt: az ő késlekedésük a gyermek hosszú távú, maradandó pszichés károsodását okozza. A rendszerabúzus kifejezés ezt jelenti: a szülő által okozott kárt a gyermekvédelmi rendszer még tovább fokozza, felerősítve azt, és így beteljesíti az elhanyagoló-bántalmazó szülő eredeti törekvését: elpusztítja a gyermek lelkét.
Hiszen a gyermek, bár életben marad, de elveszíti annak az esélyét is, hogy majd felnőttként teljes értékű életet élhessen, a számára megfelelő életminőséggel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.