Szerző: Zsófi
2016.12.15.
A külföldi életet egyszer már 21 évesen kipróbáltam, akkor New York felé vettem az irányt, de 4 év után hazahozott a honvágy. Ezek után úgy gondoltam, hogy én Magyarországon akarok élni és otthon akarok sikeres lenni a munkámban és szerettem volna, ha az anyukám látja majd felnőni az unokáját.
Angol-magyar szakfordító-tolmácsként számos nagy építőipari és műszaki projekten dolgoztam Pécsett és Budapesten és az az élet úgy hozta, hogy az egyik munkahelyemen ismerkedtem meg leendő francia férjemmel is.
Eleinte Pécs és a romániai Suceava között találkoztunk félúton, majd a férjem Szlovákiából autózott át Budapestre hétvégente az albérletünkbe egy jó ideig, amikor az akkori munkahelyemen sikerült megbeszélni, hogy a budapesti irodájukban dolgozhassak a pénzügyi igazgató mellett. Mindent megtettünk azért, hogy Magyarországon maradhassunk, mert nagyon szeretjük Budapestet és ott szerettünk volna elhelyezkedni.
A férjem már jól beszélt magyarul is a francia és az angol mellett és az építőmérnöki diplomája mellé csinált közben egy MBA diplomát a Közép-Európai Egyetemen, mert a projekt menedzsment felé akart fordulni.
Nem sikerült, mert senki nem adott neki lehetőséget még egy bemutatkozásra sem a megpályázott állások közül. A fejvadász is azt javasolta neki, hogy az építőipari vonalon keressen tovább, mert az az erős az önéletrajzában. De váltani akart, viszont Magyarországon többnyire nem túl nyitottak erre a cégek.
Eközben megszületett 2013-ban a kislányunk. Ez az én elképzeléseimen sokat változtatott, ami a munkát illeti. Számomra egy 6 órás munkahely vagy egy rugalmas 8 órás állás lett volna az ideális, ami normálisan fizet, érdekes, kihívásokkal teli és ahol – ha nem is tolmács-fordítóként - de tudom használni az egy életen át megszerzett angol tudásomat.
A rugalmas munkaidőt említve sokan még mindig azt gondolják, hogy az ember lógni akar. Ez egy olyan sztereotípia, amit azok szenvednek meg, akikre nem igaz. Jó lenne, ha Magyarországon a munkáltató nem hátránynak élné meg, ha az embernek gyereke van.
A férjemmel már 4 éve éltünk Budapesten, amikor arra jutottunk, hogy ahhoz, hogy ő építőmérnökből programozó lehessen, Franciaországba kell költöznünk, mert ez volt a vágya és ott volt hozzá segítség. Én pici gyerek mellett nem akartam még napi 10 órát dolgozni és nagyon szerettem volna már rendesen megtanulni franciául, így belevágtunk...ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.