FIATALSÁG BOLONDSÁG?

DR. SZÜDI JÁNOS BLOGJA
Szerző: Dr. Szüdi János
2016.12.03.

Az országban élők nem először merülnek alá, nem először játszanak a kivárásra. Zsigeri ösztönévé vált az itt élőknek: túl kell élni, ki kell játszani a hatalmat, ezt a mait is. Szívesebben hordjuk a láncot, mint a kardot? Nem akarjuk észrevenni a zsarnokságot az épülő szögesdrótban, a könyvsorokban, a szögesdrótnál jobban butító szólamokban? Még mindig a hőkölő harcok népe lennénk? A magyar költök – Petőfi Sándor, Ady Endre, Illyés Gyula – figyelmeztetései terméketlen talajra hullottak? A kérdések adottak. És a válaszok?

Fiatalság bolondság?

A rendszerváltás óta a hatalom nem vette magának azt bátorságot, hogy beleszóljon a diákparlament munkájába. A minisztériumnak a feladata ez ideig nem terjedt tovább annál, minthogy megfelelő helyet, szállást, és ellátást biztosítson a küldötteknek. Így volt ez már a puha diktatúra végnapjaiban, 1988-ban is, a rendszerváltás előtti utolsó, a Zánkai Úttörőtáborban megtartott diákparlamenten, amelynek központi témája a FIDESZ megalakulása, a KISZ monopolhelyzetének megszűnése volt. Az akkori diákküldöttek szentül hitték, korosztályuk megforgatja az egész világot. Nem tévedtek nagyot. Csupán arra nem gondoltak, hogy az 1990-es változásokat másik is követi, mivel az akkor önmagukat fiatal demokratának kikiáltók húsz esztendő eltelte után – a hatalomtól megmámorosodott öregurakként – visszaforgatják az időt saját nagyapjuk korába.

Miért rossz demokráciában élni?
Komolyan azt gondolja Lázár János, hogy az oktatásban leginkább érdekeltek – a diákság – legfőbb fórumának az a feladata, hogy illedelmesen megdicsérje azokat az intézkedéseket, amelyeknek eredményeképpen Magyarországon megszűnt a tanítás szabadsága, a tanuláshoz való szabad hozzáférés joga? Persze, hogy azt gondolja! Persze, hogy komolyan gondolja! Mert – bár nem tartozik a mai kormánypárt alapító atyái közé – abban egyetért főnökével, akinek mindent köszönhet: a demokrácia rossz dolog. Miért? Egyszerű a válasz. Ott nem érzik jól magukat a hatalom mai birtokosai. A demokrácia ugyanis olyan, mint kora tavaszi hajnalon egy völgy a mediterrán hegyek között, amelyet fokozatosan bevilágít a kék égből áradó napsugár. Langyos eső áztatja a sarjadó növényeket, tölti fel a kristálytiszta csermelyeket. A legfontosabb mégis a mindig lengedező, enyhe szellő, amelyik garantálja a tiszta, friss levegőt. Itt könnyű a madarak szárnyalása. Könnyű, mert a szellő segíti a szabad szárnyalást! A demokrácia friss levegőjét, a kék ég alatti szárnyalás szabadságát a független, szabad sajtó, a szólásszabadság, és a tanulás szabadsága biztosítja. A független, szabad sajtó, amelyik tájékoztat, felvilágosít, informál, számon kér, leleplez, kordában tart. A szólás szabadsága, amelyik megkönnyíti, felszabadítja a lelkeket.

A tanulás szabadsága, amelyik felkészít arra, hogy élni tudjunk jogainkkal. A demokrácia ellensége mindenki, aki úgy gondolja, nincs szükség a friss levegőre, a szabad sajtóra, mivel az nem a gondolkodást, nem a szárnyalást segíti, hanem fejfájást, meghűlést okoz. Nincs szükség szólásszabadságra, mert hangzavart eredményez. Nincs szükség a tanulás szabadságára, mert a hatalom tudja, mi kell az embereknek. Dönt is helyettük. Ahol nincs demokrácia, ott az információkat elzárják a nyilvánosság elől, a sajtót, az oktatást államosítják és a hatalom szolgálatába állítják, a szóra nyíló szájakat betapasztják. Ettől áporodott lesz a levegő. Az áporodott levegőből leülepszik a por, amely egyre vastagabb rétegekben telepedik rá az agyakra, a lelkekre. Az eltompult agyak, eltompult lelkek nem látnak tovább az orruknál. Ők lesznek az alattvalók. Felettük lehet uralkodni. Uralkodni mámorító. Aki uralkodni akar, nem szeretheti a demokráciát.
 
Ahol demokrácia van, ott a gyors meggazdagodás nem kizárt, csak tudni és akarni kell igazolni a vagyonosodás jogszerűségét. Márpedig ebben a kurzusban nem divat annak tisztázása, fedezi-e a politikusi fizetés a luxus életvitelt, a földbirtokvételt, a villavásárlást.
Ahol demokrácia van, ott a magas beosztású közszolga nem önmaga érdekeit, hanem a közét szolgálja. Ezért a kormánytájékoztatónak nem az a legfontosabb célja, hogy mindenki tudtára adják, a hatalom nem ismer korlátokat, azt tesz, amit akar. A szóvivő miniszternek, aki egyébként is minden kérdésben a legtájékozottabb, ez az igazi játszóterepe. Hétről-hétre lenéz a pulpitusról a megjelentekre, és cinikus mosollyal, látható élvezettel, ördögien villogó szemekkel kioktatja az ország éppen arra érdemes csoportját, például az ifjúságot. A kioktatás soha nem atyai jó tanács a részéről. Célja mindig annak közlése, kitől, mit vár el a miniszterelnök. Ez a kioktatás, egyszersmind fenyegetés: “ha nem tudod, hol a helyed, mi majd megmutatjuk”. Ez a kioktatás jelen esetben üzenet a diákságnak: “csak nem gondolod, hogy felvesznek bármelyik felsőoktatási intézménybe”? “Csak nem gondolod, hogy lesz olyan munkáltató, aki foglalkoztat?” Más a helyzet, ha a megszólított érti a szót...

ITT OLVASHATÓ