Szerző: VÁGÓGÁBOR
2016.12.11.
Egy olyan környezetben, ahol a képviseleti demokrácia válságban van, a politikai elitbe vetett bizalom mélyen megrendült, mennyire okos dolog a saját elitpozíció megkérdőjelezhetetlenségére való hivatkozás? Mennyire hatékony stratégia, hogy az együtt is édeskevés támogatottsággal bíró pártok leosztják a lapokat egymás között, majd utána esetleg kinyitják a lehetőséget a kibickedésre másoknak is? Tényleg nyerni akarnak? Vagy betliznek, és csak annyi a céljuk, hogy a saját elitpozíciójukat megtartsák a harmadik vereség után is?
...Ahhoz, hogy az állampolgárok visszanyerjék a hitüket abban, hogy ők a saját tetteikkel tudnak változtatni a közélet válságán, nem önjelölt megváltókra van szükség, hanem kitartó közösségépítő munkára. Nem elég a politikus komfort zónáján belül lévő budai piacra kimenni, és a politikát egyébként is követő ellenzéki szavazókkal beszélgetni az összefogásról. Ott kell lenni a kistelepüléseken is, és támogatni a helyben változást akarókat a helyi Döbrögi elleni küzdelemben. Nekik kell vissza adni Magyarország megváltoztatásába vetett hitet.
Az elitisták ellenségnek tekintenek mindenkit, aki nem az ő stratégiájukat követi. (“Aki nincs velünk, az Orbánnal van”) A népiek szövetségesként gondolnak mindenkire, aki változtatást akar, és nem az Orbán előtti világot sírja vissza. A két irány csak akkor egyeztethető össze, ha az elitisták leszállnak a magas lóról, és kockára teszik a saját elitpozíciójukat is a változás érdekében, egy nyitott, alulról induló folyamatban.
Lehet a háromszázezer jólétben nosztalgiázó honpolgárnak politizálni, csak nem elég. Mert abból még önmagában soha nem lesz rendszerváltás. Az Orbán-rendszer leváltásához szükséges szavazókat nem Bokros Lajos elitizmusa fogja megszólítani, hanem egy olyan mozgalom, ami segíti az elnyomottak most még kilátástalannak tűnő mindennapi küzdelmeit.
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.