Szerző: Szele Tamás
2016.12.27.
Értem én, hogy sokak tetszését elnyerte a diákos csíny, amivel egy (vagy több) ismeretlen beleírt az Orbán-interjúba. Tagadhatatlanul van egy kicsit népies, Ludas Matyira hajazó íze a történetnek. De azt az egyre jobban terjedő véleményt, mely szerint „bárki is volt, többet tett, mint a teljes magyar ellenzék az elmúlt hat évben” csak egészen kétségbeesett, ráadásul sajtótól fényévnyi távolságban élő emberek képesek visszhangozni.
És az a Ludas Matyi-hangulat is csak első hallásra igaz. Aki látott már közelről készülő nyomtatott napilapot, tudja, hogy „csak úgy” nem lehet kész szövegbe belenyúlni. Sőt, ennek van egy jól kidolgozott rendszere, hogy ez a kormánypárti lapcsaládnál hogy működik, abban nincs praxisom, de máshol úgy, hogy úr ír, aztán elolvassa. Javítja. Megint elolvassa. Stilizálja. Átküldi a szerkesztőnek, az is elolvassa. Ha gond van, konzultál a szerzővel (ha nagy gond van, ordít). De mondjuk nincs gond. Akkor a szerkesztő átküldi a tördelésre, hogy tegyék be a megtervezett oldalba. Jó esetben a tördelők is elolvassák, de ez nekik nem kötelező. Régebben tördelés előtt volt még a korrektúra és az olvasószerkesztő, de ma már kispórolják ezt a sajtóból – meg is látszik. Mikor kész az oldal, kinyomtatják, és kitűzik a falra. Ez az oldaltükör, okos szerző, szerkesztő ebben is megnézi, elolvassa, ugyanis itt még szólhat, ha valami cvikli netán benne maradt. Na, ez a tükör megy el lapzártakor a nyomdába, ahol már nem lehet belényúlni, nincs is hogyan – illetve, csak nagyon drágán és nehezen, úgy, hogy újat készítenek helyette.
Mármost ez a rendszer (amit természetesen csak nagyjából vázoltam) igen hosszú idő alatt alakult ki, és nem is sok gyenge pontja van. Oldalba igazából csak a szerkesztő képes belenyúlni, tehát üdítően balladisztikus az az elképzelés, hogy egy névtelen hős előtűnt a semmiből, belefirkált, majd köddé vált és most éppen bottal ütik a nyomát, mi meg jót mulattunk. Pedig mintha a Pannon Lapok Társasága is ezt a verziót erősítené – ügyvezető igazgatójuk, Kázmér Judit azt nyilatkozta az RTL Klubnak, miszerint: „Vagy egy dolgozó volt, vagy kívülről hekkelték meg a számítógépes rendszerüket.”
Hát igen. Valamint az elkövető vagy férfi volt, vagy nő. Az egyetlen harmadik lehetőség, hogy a Majomkirály tette, de ezt úgyszólván kizárhatjuk.
Miért lehetetlenség a külső hackelés elmélete?
Mert ahhoz két dolog kellett volna. Egyrészt teljes hozzáférés valahonnan kintről a belső szerkesztőségi hálózathoz, ami többnyire nem is internet-alapú, hanem helyi. Másodszor, és ez fontosabb, teljes rálátás az eseményekre. Ugyanis csak egyetlen pillanatban lehetett volna kívülről belenyúlni a már kész szövegbe annak esélyével, hogy a változtatásokat – talán – nem veszik észre, éspedig abban a szakaszban, amikor a szerkesztő már elolvasta, de még nem küldte át a tördelésre. És ez az intervallum lehet két perc, lehet két óra, nem tudni, mikor kezdődik, mikor ér véget… tehát a mesebeli külső hackernek egyrészt tudnia kellett volna arról, hogy készül egy ilyen anyag, másrészt percre pontosan követnie kellett volna a szerkesztő mozgását és munkáját. Ez pedig belső segítség nélkül elképzelhetetlen. És ha mondjuk sikerül is elkapni ezt a kényes momentumot, akkor is van még esély arra, hogy egy jószemű kolléga a falon lógó tükörben felfedezi a változtatásokat.
Egyszóval, az biztos, hogy sem Rúzsa Sándor, sem Ludas Matyi nem lehetett a kópé. De más szegénylegények sem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.