AMIKOR KÜLFÖLDRE MEGY A GYEREK

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2016.12.12.

Néha eszembe jut, milyen jó lenne most egyetemistának lenni, hiszen a különböző programok segítségével rengeteg külföldi lehetőség nyitva áll előttük, akár csak egy évre is. Itt, a blogon is többször olvashattatok már beszámolókat arról, miben különbözik egy hollandiai, dániai vagy brit egyetem a magyartól, hogyan élték meg a fiatalok a kiköltözést. Arról azonban kevesebb szó esik, hogy élik meg mindezt a szülők. Ma erről olvashattok.

Az angol Jessi Wells francia nyelvet és történelmet tanult az Oxford Egyetemen, majd egy évet a franciaországi Dreux-ban található Lyceé Edouard Branly-ban töltött nyelvi asszisztensként. Édesanyja a Global Graduates oldalon arról beszélt, hogyan élte meg lánya külföldre távozását, hogyan költöztették le Franciaországba, hogyan változott meg a lánya a tőlük távol töltött idő alatt, és mit tanácsolna a hasonló helyzetben lévő szülőknek.

Hova költözött a lányod és mit csinált ott? 
Jessi egy Párizs közeli kisvárosba, Dreux-ba költözött, ahol középiskolás gyerekeknek tanított angolt a British Council nyelvi asszisztensi programjának keretén belül. 

Hogyan zajlott a jelentkezés, és ti, szülőként, miként segítettetek neki? 
Jessi egyetemistaként teljesen egyedül intézte a jelentkezést, de természetesen megkérdezte a véleményünket, és megvitattuk a lehetőségeket – különösen azt, hogy Franciaország mely részeit helyezze előtérbe a jelentkezési lapon. Utánakeresett az időjárásnak, az ételeknek, tényleg mindennek, aztán kikért a mi véleményünket is. Mielőtt elküldte, elolvastuk a jelentkezési lapját, és segítettünk neki a különböző szükséges dokumentumok beszerzésében is. 

Mi aggasztott a költözése előtt? Hogyan segítettetek neki? 
Rengeteg minden aggasztott! Aggasztott, hogy hol lakik majd, és segítenek-e majd neki az emberek. Aggasztott, hogy miként tud alkalmazkodni a tanítás jelentette elvárásokhoz egy másik országban – azt gondoltam, túl nagyok az elvárások vele szemben, bár soha nem kételkedtem abban, hogy felnő a kihívásokhoz. Mindenekelőtt persze azt akartam, hogy épen és boldogan éljen majd új otthonában. 

Mi volt az első benyomásod, amikor megláttad a lakását és a munkahelyét?
Emlékszem, hogy autóval vittük Jessi holmijait, és kicsit rosszul voltam a gondolattól, hogy ott kell hagynom. Dreux egy átlagos észak-francia kisváros, és rémes nap volt: a lakás sötét volt és cigarettától bűzlött. Kicsit megnyugodtam, amikor találkoztunk Corinne-nal, a francia tanárnővel, aki az iskolában fogadott minket: barátságos volt és segítőkész...

ITT OLVASHATÓ