2016. december 23., péntek

A SAJTÓTERROR HÁZA

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Hargitai Miklós
2016.12.22.


Nekünk, akik tulajdonosok voltunk benne – a Népszabadságban és a Bécsi úti székházban is, amíg mindkettőt ki nem húzták alólunk –, nehéz megszokni a jelenlegi helyzetet. Szokatlan, hogy nincs már a felirat a homlokzaton, és furcsa arra gondolni, hogy azokon a folyosókon, ahol korábban Eötvös Pál, Vörös T. Károly vagy Tamás Ervin sétált, most Csermely Péter vagy Liszkay Gábor jön szembe az emberrel.

Mindent meg lehet magyarázni (nem tartom véletlennek, hogy az Orbán-közelbe került Mediaworks a „balliberális médiatúlsúly” fellegvárába költözött: biztos vagyok benne, hogy győzelmi jelképnek gondolják, vae victis), ami azonban a felirattal történt, az megmagyarázhatatlan – ha csak nem tekintjük a Népszabadság ellen irányuló, immár bírósági ítélet szerint is jogtalan sajtóterror szimbólumának.

Számítottunk rá, hogy a táblát el fogják távolítani, készültünk rá, hogy elkérjük, ám arra nem voltunk felkészülve, hogy a Terror Házában köt ki. Biztosan hosszan töprengtek rajta a Népszabadság bezárásának ötletgazdái, hogy mi lenne vajon a legmegalázóbb – talán az is fölmerült, hogy darabokra törve eltüntethetnék egy emésztőben, végül azonban a történelemhamisítás pöcegödrébe vitték.
 
A Terror Háza önmeghatározása szerint a XX. századi terror áldozatainak állít emléket. A Népszabadság cégfelirata az indoklása szerint mint „a Kádár-rendszer jelképe” került volna oda. Gondolom, a Terror Háza környékén akad néhány történész – ha nem, akkor nagyobb a baj, mint hinnénk –, legalább nekik szólniuk kellett volna, hogy szarvashibák csúsztak a számításba. Kádár János 1989-ben halt meg, nagyjából tehát a Kádár-rendszer is akkor érhetett véget.

A jelenlegi alkotmány szerint Magyarország 1990 májusában visszanyerte az önrendelkezését, vagyis akkortól még a Fidesz-időszámítás szerint sem beszélhetünk semmiféle terroról. A Népszabadság Rt. (később Zrt.) 1990 szeptemberében jött létre, a vállalat és a szerkesztőség 1992-ben költözött a Bécsi útra. A most a szocreál épületről leráncigált felirat is a részvénytársaság számára, az új épület megjelölésére készült, a rendszerváltás utáni („felegyenesedett”) betűtípussal és logóval...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.