A MAGYAR NYUGDÍJRENDSZER SAJÁTOSSÁGAI ÉS KIHÍVÁSAI

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Rátesi Margit
2016.12.06.

Beszélünk, vitázunk – ki-ki vérmérséklete szerint – a nyugdíjakról, és van egy olyan benyomásom, hogy a megszólalók nagyobbik részének (már bocsánat), gőze nincs, miről beszél. És nemcsak a laikus érintett: a hivatásos kérdezők, megmondók jó része sincs tisztában pl. a magyar nyugdíjrendszer sajátosságaival. Az alábbiakban arra teszek kísérletet, hogy alapot teremtsek a valódi kérdések megvitatásának.

Ehhez nagy vonalakban fel kell vázolni a létező nyugdíjrendszerek sajátosságait.

A fejlett országokban (mert a „fejlődő” világban többnyire semmilyen időskori gondoskodás nincs) két rendszer létezik: a biztosítás alapú és a szolidaritás alapú nyugdíjrendszer. A biztosításra épülő rendszer alapelve, hogy a munkás évek alatt összegyűjtött befizetéseket üzleti befektetők fialtatják, és a nyugdíjakat ebből a haszonból fizetik ki. Nagy hátránya, hogy a befektetések értéke ingadozó, így a hasznuk sem állandó. Úgy tudom, a 2008-as világgazdasági válság nyomán az USA-ban százezrek maradtak mindenféle nyugellátás nélkül a bedőlt nyugdíjalapok miatt. Előnye viszont, hogy az átmenetileg (a befizető nyugdíjas korának eléréséig) szabad pénzek segítik a gazdaság növekedésének finanszírozását.

Magyarországon az ötvenes évek eleje óta a szolidaritás alapú nyugdíjrendszer működik. Nézzük ezt kicsit részletesebben, mielőtt azon háborgunk – vagy épp lelkendezünk -, hogy milyen az időskorúak helyzete.

A szolidaritás alapú rendszer annyit jelent, hogy a beszedett járulékokat azon nyomban kifizetik az épp nyugdíjban lévőknek. Magyarországon ugyan Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságnak hívták az intézményt, de a biztosításhoz nincs semmi köze. Leegyszerűsítve: csupán beszedi a járulékokat és kiosztja azokat az épp nyugdíjasoknak. Ebben a rendszerben a nyugdíj összegét a ledolgozott évek száma, és az elért életkereset alapján számítják ki. (Van persze néhány módosító tényező, de ezt most ne részletezzük.) Jellegzetessége még, hogy az ellátások feltételeit törvényben határozzák meg, amelyeket a mindenkori parlamenti többség hoz, így az időskorúak helyzete nagymértékben függ az aktuális törvényhozás többségétől.

Magyarországon csaknem negyven évig működött ez a rendszer, és nem is volt semmi baj, amíg a teljes foglalkoztatottság mellett ismeretlen volt a járulékfizetés elkerülése. Ráadásul az akkori idősek jó része nem volt nyugdíjjogosult. A hatvanas években például nem számították a munkás évek közé az 1945 előtt ledolgozott éveket, így pl. apukám alig tudta összeszedni a nyugdíjjogosultsághoz elég 10 évet. A falusi lakosságról nem is beszélve, akiknek döntő többsége csak a hatvanas, hetvenes években volt képes összeszedni a vidéki ipartelepítés kapcsán ezt a bűvös évtizedet. Igaz, rendkívül alacsony összegekkel, de a nyolcvanas évekre teljessé vált a nyugdíjrendszer. Ráadásul úgy, hogy az ekkorra már a szakszervezetek (SZOT) kezelésébe került társadalombiztosítási alapok jelentős többlettel rendelkeztek – vagyis több járulékot szedtek be, mint amennyit ki kellett fizetni a nyugdíjakra. Hová került a többlet? Kevesen tudják, de pl. a hetvenes években a nyugdíjkassza kötelezően jegyzett ún. lakásalap-kötvényeket (5%-os kamattal, amikor a létező infláció már a 10%-ot közelítette), amelyekből a lakótelepek építését finanszírozták.

Erre jött a rendszerváltás, amelynek rögtön az első öt évében megszűnt másfél millió munkahely. Ezzel persze a dolgozóktól levont járulék is. Nehezítette a helyzetet, hogy lehetővé vált a járulékok elkerülése a vállalkozásba való kényszerítéssel. De az is, hogy mintegy 300 ezer munkanélkülit – teljesen érthető és méltányolható módon – „szociális” indokokkal százalékoltak le. Így természetes, hogy brutálisan emelkedni kezdtek a befizetendő járulékok: ez ma 30% körüli. (2017-től valamelyest csökken.) Minden számítás, előrejelzés azt mutatja: a rendszer nem tartható...

ITT OLVASHATÓ