Szerző: Andrew_s
2016.12.03.
December 3-a a fogyatékkal élők világnapja. A Wikipedia szerint a rokkantak napját váltotta le a politikai korrektség (PC) jegyében. Noha valószínűleg számos szóösszetételben furcsa eredményt adna a PC-átírat, azért a fogyaték, és a hétköznapi életben használt rokkant kifejezés között tényleg jelentős az eltérés. Ahogy az „átlag” és a „fogyatékos” emberek között is.
Noha más jellegű a különbség. S az idézőjel sem véletlen. Tökéletes ember ugyanis leginkább a mesékben fordul elő. Meg a faji demagógiákat hirdetők szólamaiban. Annak ellenére ugyanis, hogy a jól látható problémák valóban első látásra megkülönböztethetővé tehetnek embereket, azért az átmenet sokszor tűnik folyamatosnak. Különösen a szellemi teljesítőképesség terén. De a para-olimpiák résztvevőit látva, más tekintetben is. Valamiért mégis igen komoly gátlások működnek. Valószínűleg mindkét oldalon. Elég ehhez, ha ki-ki leltárt csinál magában arról, hogy mikor segített utoljára egy látássérültnek, segített tolni egy kerekesszéket, illetve milyen szívesen segít valakinek, akinek kérdését a torkához tartott segédeszköz teszi érthetővé a városi forgatagban. S ebben a tekintetben egy kicsit egyet lehet érteni a Magyar Református Szeretetszolgálatnak az MTI által közreadott véleményével. Annyiban, hogy valóban létezik egy szemléleti, illetve sokszor emberi, az ő megfogalmazásukban lelki határmezsgye.
Ennek megléte valószínűleg nagyon sokszor érthetetlen, és szinte mindig felesleges. Akkor mindenképpen, amikor a másikban az embert kell(ene) tisztelni. Így az a törekvés mindenképpen indokolt lehet, amely ezt a hétköznapi, belső akadálymentesítést szolgálja. Az egyházak és a pártok részéről egyaránt. Azonban éppen a hétköznapok politikája az, amellyel igen jelentős ütközések is tapasztalhatóak ezen a téren. Az ugyanis kétségtelen, hogy a másik ember egyenrangú kezelését szolgáló szemlélet kialakításában az iskoláknak kiemelkedő szerepe lenne. Beleértve azt is, hogy azon tanulmányok esetében, amikor indokolatlan az elkülönített oktatás, akkor ez ne is következzék be. Alig valószínű ugyanis, hogy a láb elvesztése indokolhatná a szegregációt a matematika tanításakor. Már akkor, ha az iskola különben akadálymentesített. Már akkor, ha nem éppen az oktatásért felelős minisztertől hallanánk olykor olyan szólamokat, amelyek az iskolai szegregáció kritikátlan pártolását sejtetik. Az persze ez utóbbi esetben legfeljebb hab lehetne a tortán, hogy az Emmit vezető miniszter református lelkészként teszi ezt...
Noha más jellegű a különbség. S az idézőjel sem véletlen. Tökéletes ember ugyanis leginkább a mesékben fordul elő. Meg a faji demagógiákat hirdetők szólamaiban. Annak ellenére ugyanis, hogy a jól látható problémák valóban első látásra megkülönböztethetővé tehetnek embereket, azért az átmenet sokszor tűnik folyamatosnak. Különösen a szellemi teljesítőképesség terén. De a para-olimpiák résztvevőit látva, más tekintetben is. Valamiért mégis igen komoly gátlások működnek. Valószínűleg mindkét oldalon. Elég ehhez, ha ki-ki leltárt csinál magában arról, hogy mikor segített utoljára egy látássérültnek, segített tolni egy kerekesszéket, illetve milyen szívesen segít valakinek, akinek kérdését a torkához tartott segédeszköz teszi érthetővé a városi forgatagban. S ebben a tekintetben egy kicsit egyet lehet érteni a Magyar Református Szeretetszolgálatnak az MTI által közreadott véleményével. Annyiban, hogy valóban létezik egy szemléleti, illetve sokszor emberi, az ő megfogalmazásukban lelki határmezsgye.
Ennek megléte valószínűleg nagyon sokszor érthetetlen, és szinte mindig felesleges. Akkor mindenképpen, amikor a másikban az embert kell(ene) tisztelni. Így az a törekvés mindenképpen indokolt lehet, amely ezt a hétköznapi, belső akadálymentesítést szolgálja. Az egyházak és a pártok részéről egyaránt. Azonban éppen a hétköznapok politikája az, amellyel igen jelentős ütközések is tapasztalhatóak ezen a téren. Az ugyanis kétségtelen, hogy a másik ember egyenrangú kezelését szolgáló szemlélet kialakításában az iskoláknak kiemelkedő szerepe lenne. Beleértve azt is, hogy azon tanulmányok esetében, amikor indokolatlan az elkülönített oktatás, akkor ez ne is következzék be. Alig valószínű ugyanis, hogy a láb elvesztése indokolhatná a szegregációt a matematika tanításakor. Már akkor, ha az iskola különben akadálymentesített. Már akkor, ha nem éppen az oktatásért felelős minisztertől hallanánk olykor olyan szólamokat, amelyek az iskolai szegregáció kritikátlan pártolását sejtetik. Az persze ez utóbbi esetben legfeljebb hab lehetne a tortán, hogy az Emmit vezető miniszter református lelkészként teszi ezt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.