A FÉRJEM A FÜGGŐ, DE ÉN SZENVEDEK

ADDICTUS BLOG
Szerző: Marjai Kamilla
2016.12.15.

Amikor függőségről esik szó, többnyire azt tapasztaljuk, hogy adott egy kémiai szer vagy addiktív viselkedés, ami behálózza az egyént és nem engedi a kötelék szorításából. Ez a csapdahelyzet távolítja el őt az életképes kapcsolatoktól épp úgy, mint a mindennapi kötelességektől és az egykor szívesen végzett tevékenységektől. Persze ebben a folyamatban a szenvedélybeteg nem passzív résztvevő, hanem olyan aktív cselekvő, aki észrevétlenül maga szőtte függősége hálóját, melynek csapdájába esett. És a függőségből történő felépülés is csak aktív cselekvéssel vihető végbe a szükséges segítség igénybevételével. Látszólag ezzel dióhéjban össze is foglaltuk a függőség természetét, persze itt még korántsem ér véget a történet. Hiszen mi a helyzet a hozzátartozókkal és családtagokkal, akik valamiért ugyanennek a hálónak a fogságában érzik magukat azért, mert egy számukra fontos személy függő?

A hozzátartozó mellékszerepre ítéltetett?

Levélírónk arról mesél, hogy párja szokása saját és gyermeke életét is nagy mértékben befolyásolja, átrendezi a családon belüli feladatvállalásokat, és kihat a családtagok közti kapcsolatokra is.

„Hozzátartozói oldalról írok, ezáltal mégis érintettként. A párom gyerekkora óta számítógépeket épít és számítógépes játékokkal játszik. A foglalkozása is programozó, tehát a munkája a hobbija is egyben. Egész nap a számítógép előtt ül, majd hazaérve az itthoni gépet kapcsolja be. Itthon is programokat ír, hobbiból, majd online játszik - megeteti a hőseit, csatázik, várat épít. Zenéket gyűjt és a számítógépen meghallgatja fejhallgatóval, (...), megveszi a legújabb játékokat és végigjátssza. A leírtakból szerintem kiderül, hogy én, mint a párja, valamint a közös gyermekünk leginkább csak a hátát látjuk. Ilyenkor nem is zavarjuk, nem beszélünk hozzá, hagyjuk kikapcsolódni. Sajnos azonban a közös programokra is csak ketten megyünk a lányommal, állatkertbe, játszóházba, arborétumba, rokonlátogatóba. Azt gondolom, hogy ez már kóros, de ha megemlítem, akkor azt mondja, hogy ebben nincs semmi kivetnivaló, és ő nem beteg. (...) Természetesen nincs betegségtudata, és tulajdonképpen ez még a legelviselhetőbb függőség. Inkább ez, mint az alkoholizmus, dohányzás, játékgépezés...stb. Azonban ez is a társas kapcsolatok rovására megy. Elfogadjuk így, de ha lehetne ezen javítani, akkor nem érezném magam a gyermekét egyedül nevelő anyukának, hiszen évnyitóra, évzáróra, farsangra, sehova nem jön el. A lányunknak sem lesz egészséges lelke emiatt. (...) Várom szíves segítségüket, hogy mit lehet tenni ilyen esetben. Szerintem sok hasonló gonddal küzdő sorstársam van, mert az internet használat elfogadott, a társadalom nem nézi rossz szemmel, nem veti ki magából, nem bélyegzi meg ezt a függőséget. De a tapasztalatom azt mutatja, hogy a romboló hatása legalább akkora.”...

ITT OLVASHATÓ