TGM: MEGHALT FIDEL CASTRO, AZ ISTEN NYUGOSZTALJA

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: TAMÁSGÁSPÁRMIKLÓS
2016.11.26.

1959, a kubai forradalom előtt Havanna óriási kupleráj volt, amelyet az észak-amerikai maffia, a United Fruit Company meg a CIA igazgatott. Kuba gazdasága monokultúra volt, ma is az: nádcukrot exportált meg a belőle kinyert rumot. Az észak-amerikai turistáknak a játékkaszinók jutottak meg a zsenge prostituáltak mindkét nemből, meg koktél meg kokain.

Most, hogy a forradalom véget ért, és már Fidel Castro is meghalt, szegény kubaiak megint arra vágynak, hogy legyen ismét óriási kupleráj meg $$$. Szívesen be is vándorolnának az Egyesült Államokba, de ez most – úgy látszik – nem fog menni.

A kubai forradalom, mint minden forradalom a periférián, sok ideig nem volt egyéb, mint bosszú: az erkölcsileg fölháborodott fiatal balos értelmiségiek meg az elnyomott és megvetett szegények bosszúja a korábbi uralkodó osztályon. (Ne higgyük, hogy a nagybirtokosok, nagytőkések, főpapok, főtisztek csúfos bukásának nem örült a magyar nép 1945 után. De örült, és teljes joggal.)

Bosszút álltak a komprádor uralkodó osztályon és a rohadt katonai-rendőri diktatúra maradványain.

Jött a testvériség meg a szegénység meg a forradalmi lelkesedés meg az egyenlőség meg a diktatúra.

Ahogy szokott.

A világ ifjúsága lelkesedett – mindez köztudomású – , ahogyan lelkesedett a vietnami szabadságharcért: persze a rémséges vietnami rendszer, amely végül győzött, nem igazolja az Egyesült Államok pokoli hadviselését és dél-vietnami szövetségeseinek a vége felé már tisztán fasiszta terrorját. A fölháborodás jogos volt (a Kuba elleni amerikai blokád miatt is), a lelkesedés nem annyira.

A tiszta szívű, ám persze jócskán kegyetlen forradalmárok, mint Che Guevara, a világforradalom legendájába és gerillamozgalmaiba menekültek saját rendszerük kopottas dicsősége elől. Minden, ami szép volt, friss volt, őszinte volt, fölszabadító volt, igazságos volt, mindaz, ami méltóságot adott egy pillanatra a népnek, aztán megbukott, elsilányult, tönkrement.

Ahogy szokott.

Most majd jön – föltehetőleg – a félgyarmati kapitalizmus valamiféle zűrös, de azért antidemokratikus és tekintélyelvű változata (ezt ugyebár ismerjük, de baseball és Cuba Libre rumkoktél nélkül, Dreherrel), és akkor majd keserű nosztalgia formájában fölmerül a ködből a forradalom fiatal, gyönyörű, fölszabadító és testvéries eszménye meg a forradalom petőfies lírája. Ennek pedig mindig igaza van, tekintet nélkül arra, hogy Fidel Castro hogyan lett lázadóból zsarnok, ahogy már lenni szokott...

ITT OLVASHATÓ