2016. november 16., szerda

SE KELETEN, SE NYUGATON NEM JÓ AZ IRÁNY - FABINY TAMÁS BESZÉDE NEMZETKÖZI VITÁT VÁLTOTT KI

KÖTŐSZÓ
- EVANGÉLIKUS KÖZÉLETI BLOG
Szerző: KötőSzó
2016.11.16.


Úgy tűnik, mintha sok nyugat-európai egyház szégyellné a keresztet és a bibliai/keresztény értékeket – ezt a benyomását osztotta meg Fabiny Tamás evangélikus püspök, a Lutheránus Világszövetség alelnöke 2016. november 4-én, a Németországi Egyesült Evangélikus-Lutheránus Egyház zsinati ülésén, Magdeburgban. Sajátos kelet-közép-európai nézőpontjával komoly vitát váltott ki Németországban. A püspök a hazai helyzetet is értékelte: beszélt a kvótanépszavazásról, valamint állam és egyház viszonyáról is.
 
„Ezekben a hónapokban mindannyiunkat foglalkoztat Európa, azon belül pedig Európa és a keresztyénség sorsa. Úgy szeretnék ma nektek erről az egyetemes kérdésről szólni, hogy abba egyértelműen belevigyem a magam kelet-közép-európai perspektíváját.
 
Negyedszázaddal ezelőtt azt hittük, hogy a visszanyert szabadságban helyébe az ember méltósága kerülhet, de meg kellett tapasztalnunk Bill Lomax angol történész mondásának igazát: »A kommunizmusban az a legrosszabb, ami utána következik«. A közelmúltban elhunyt Esterházy Péter a maga szarkazmusával így fogalmazott: »Az oroszok ugyan elmentek, de mi itt maradtunk«. Így lett Magyarország az egykori »legvidámabb barakk« a legszomorúbb szupermarket. A rendszerváltás idején szívesen használtuk azt a metaforát, hogy túl vagyunk a 40 éves pusztai vándorláson, még a Vörös tengeren is átkeltünk, de a Kánaánt nem találtuk meg.” kezdte beszédét a püspök.

Majd így folytatta: „A csalódott emberek pedig könnyen manipulálhatók: az indulatokat könnyen egy bizonyos csoport ellen lehet fordítani. Könnyen bűnbak lesz a romából, aki úgymond nem akar dolgozni, de menekültből is, aki el akarja venni munkánkat és hagyományainkat. A menekültkvóta ügyében történt népszavazáshoz kapcsolódó kormányzati kampány egyoldalú, leegyszerűsítő üzeneteivel pontosan ilyen asszociációkat piszkált fel. Ha a migránsokról volt szó, a kormány mindig csak a terrorizmusról és az integráció lehetetlenségéről beszélt. Ez legitimálta a bevándorlókhoz való negatív hozzáállást. Az érvénytelen népszavazás eredménye reménységet kelt bennem, hogy a magyarok többsége nem idegengyűlölő és intoleráns.
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.