Szerző: rezeda
2016.11.26.
A műalkotás, amely miniszterelnök úr ebédjét ábrázolja, gyermeki lelket mutat. A szemek az ételre koncentrálnak, a partedli is a helyén van nagyon, csupán a két kis fülecskét nem látjuk, amint a fenséges nyakhoz rögzítették a textilt. Valószínűleg az ingnyakba gyömték. A pörkütt bőséges, köret alig mutatkozik a tányéron, a húsételt bőségesen ellátta erős paprikával a munkás kéz. Villát is használ a beteg, kést nem adtak neki, ezért csupasz baljában nyugszik az ubi. A környezet egyszerű, magyaros, a háttérben egy nőnemű választópolgár mutatkozik, a kevlárt a partedli jótékonyan eltakarja, viszont TEK és harci jármű nem látszik a fotón, mindettől bukolikus báj terül szét a képen. Az ingujj föltűrve, ahogyan hősünk nekiveselkedik a föladatnak. Csupán egy mókás kutya, valamint egy gőgicsélő kisded hibádzik a tökéletes idillhöz.
Tényleg cukorfalat miniszterelnök úr, midőn egy lepedőt teker hurkás tokája, imporodó gyohellája köré, akár egy lómai szenátor, hogy a pörkütt szaftya nehogy pettyeket hagyjon a habos, hófehér ingen. Mer’ munkát adna a ’Zanikó asszonynak a tisztogatása, pedig neki erre ideje nincsen, hiszen az év összes napjának minden órájában és percében az elesettekért munkálkodik serényen. Mármint a ’Zanikó asszony.
Nem vagyok én ördögfattya-alávaló, aki azon mesterkedik napra nap, hogy miniszterelnök urat előnytelen színben tüntesse föl, olyan, aki a kákán is keresi a csomót, hiszen erre szükség nincsen egyáltalán. Miniszterelnök úr tálcán kínálja nekünk saját esendőségét, midőn pörküttet lefetyel, kisüstit vesz magához demizsonból a vej mosolyától kísérve, gumicsizmát húz felséges csülkeire, vagy a tornácon lafogó kalbászt firtassa guvadt szemekkel, megelőlegezve mintegy a nagy zabálás minden gyönyörűségét, akárha született agytörzsi organizmus volna a lelkem.
Midőn a tegnapi ebédről megjelent a kép a világhálón, az új egység rögtön leborult az asztal lábai elé, és elmesélte az egész nyamvadt Univerzumnak, amit a királyi pörküttzabálásról gondol, ím: „Szeretem, hogy Miniszterelnökünk be tud ülni egy lakótelepi étterembe, holott megtehetné, hogy csak osztályon felüli helyeken étkezzen. Számomra ez nagyon szimpatikus, emberi, tiszteletre méltó megnyilvánulás.”
Vagy épp: „Hihetetlen, hogy még ma is milyen alázattal, gyermeki tisztasággal ül le egy terített asztalhoz. Semmi úri gőg, semmi felesleges hacacáré. Jó étvágyat Miniszterelnök Úr!” Mindez oly kerek, és annyi mindent elmond a szavazó réteg elmebéli állapotáról, hogy teljesen fölösleges ragozni, hagyni kell, hogy a szöveg betöltse hivatását. Röhögni is ér...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.