PACKÁZÁS UTÁNI LEVÉL A MAGYAR MINISZTERELNÖKHÖZ

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2016.11.21.

Nem egyszer volt már szó az ügyintézés és a bürokrácia okozta nehézségekről, a sokszor feleslegesnek tűnő csuklóztatásokról, ami különösen akkor felháborító, amikor egészen kis gyerekek is a szenvedő alanyai. A mai poszt (ami tulajdonképpen egy nyílt levél Orbán Viktor kormányfőhöz) is ilyen, ráadásul Dé történetét olvasva bennem jó párszor felmerült a kérdés: biztos, hogy nem lehetne egyszerűbben?



Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Ha jól hallottam, Önnek nemrég született egy unokája. Ezúton is szeretnék sok egészséget és boldogságot kívánni neki. Tudja, nálunk is született egy baba júliusban. Kisse messzebb, Franciaországban, ahol jelenleg dolgozunk.

Magyarok vagyunk, mindig is azok leszünk, nem politikai / gazdasági menekültek, hanem európai polgárok, akik jelenleg a szabad munkaerőáramlást kihasználva Magyarországtól távol élnek.

Meg szeretnem kérni a Tisztelt Miniszterelnök Urat, hogy fogja meg a lányát és újszülött unokáját, és autózzon kétszer ötszáz kilométert Budapest és a pesti dugó érintésével, úgy munkaidő vége körül.

Elmondom, miért az az elszánt vágyam, hogy Ön és boldog kis családja vezetgessen egy országon keresztül és a dugóban.

Nyilvánvalóan tudja, hogy a külföldön született magyaroknak Franciahonban nem jár automatikusan francia állampolgársági státusz. Ezzel nem is lenne baj. Viszont az a tény, hogy a babának semmilyen magyar irata sincsen, csak egy francia többnyelvű anyakönyvi kivonat, az már elszomorítóbb! Gondolom, vannak olyan országok, ahol mindent lehet interneten intézni, de nem kesergek, nálunk is be lesz ez vezetve idővel.

Hogyan kellett nekünk eljárni, hogy lányunk megkaphassa azokat az iratokat, melyekkel hazautazhatunk? Hogy a család is láthassa a kis jövevényt és a dédszülők is láthassák első dédunokájukat?

Legfontosabb lépés a konzulátus félkeresése. Természetesen személyesen, mivel másképp nem lehet. Hadd jegyezzem meg, hogy a tiszteletbeli konzulátusok száma Franciaországban 9 db, és hadd kérdezzem meg, mi célt szolgálnak? Merthogy náluk érdemben nem lehet semmit intézni.

Az már csak hab a tortán, hogy nem is válaszoltak a megkereséseimre. Nem tudom, milyen juttatásokkal dolgoznak, de én anno azt tanultam az előző rendszerben (38 éves vagyok), hogy aki nem dolgozik, az ne is egyék.

Szóval reggel 10:30-ra egyeztettünk egy személyes találkozót a párizsi magyar konzulátussal, ami pontosan 501 km-re van lakhelyünktől. Tekintettel a nagy távolságra, Párizs túlzsúfoltságára, a nemrég szült anyukára és a 2 hónapos lányomra, nem kockáztattuk meg a közvetlen, órákig tartó utazást a nagykövetségre. Egy ismerős párnál szálltunk meg előző este Párizs mellett.

Kislányom mar ezt a 6-7 órás utat is nehezen viselte, két hónaposan meg nincs erre felkészülve a szervezet.

Ön, Miniszterelnök Úr, bizonyára azt gondolja, hogy házasként elég, ha csak a férj megy el a nagykövetségre és a feleség otthon maradhat a szoptatós babával. Teljesen igaza van!

Viszont mi nem vagyunk házasok, hivatalosan is élettársi kapcsolatban élünk. Ezen élettársi kapcsolatot, a PACS-t Franciaországban, a régiós bíróság előtt kötöttük meg, EU-n belül elismerik. Azaz mégsem, mert a szülőhazámban nem.

Elgondolkodtató, hogy lehet az, hogy itt kinn az otthoni, 2009-ben szerzett mérnöki diplomámmal mérnöki munkát kaphatok, de az EU egyik bölcsőjének számító ország által elismert élettársi szerződést nem fogadja el Magyarország?

Tehát az ismerősöknél történt éjszakai szállás után reggel irány Párizs, a konzulátus. Kora reggeli indulás, nagy dugó, egy órával később értünk oda. Már az odaúton telefonon előre jeleztük, hogy sajnos késni fogunk. Megérkezünk, az akkor mar síró, éhes gyermekkel.

A konzulátuson több hölgy is dolgozott, voltak megértőek, gondolom már anyukák, és voltak olyanok, akik a síró gyerekkel kapcsolatban azt a tanácsot adták, hogy „Anyuka, előbb intézzük el a papírokat és utána etesse meg a gyereket”. Kíváncsi vagyok, hogy a szoptatós anyukák mit szolnak hozza, ha a csecsemő etetése kitolódik egy órával azért, hogy a hivatali ebed ne késsen?

Szerencsére a másik két kollegina megértőbb volt, és kaptunk egy kis szobát, ahol meg lehetett etetni a gyermeket. Ez azután történt, hogy az ügyfelfogadó teremben (3*4m) egy másik, tisztaságában némi kívánnivalót hagyó férfi ügyfél előtt tisztába tettük a formanyomtatványok dokumentumain a kislányunkat, mert ő biza’ bekakilt.

Végül is nagyjából egy-másfél óra alatt elintéztünk mindent, szorgos „Anyuka, ezt nem így kell aláírni”, „Apuka, kérem, szebben írjon” kioktató felszólítások és hogy is mondjam, „fapofa” vágások közepette.

Megjegyezném, hogy párom diplomás gyógytornász, én négydiplomás mérnök vagyok, életünk során többször találkoztunk már hivatalos, aláírandó dokumentumokkal.

Kicsit mar belecsúsztunk a konzulátus dolgozóinak ebédidejébe, amikor elindultunk az autónk felé. A szakadt parkolóházban lévő arab biztonsági őrök készséges mosolya szerencsére visszaállította a dolgozó emberekbe vetett bizalmamat.

A 6-7 órás folyamatos hazaút már jóformán esélytelen volt. Az első két megálló meg jól ment, csak az utolsó másfél óra vált kaotikussá az akkora már rendesen elfáradó, üvöltő kislányommal.

Az útlevelet azóta megkaptuk (köszönjük!), bar a konzulasszony némileg felsőbbséges arccal megjegyezte, hogy az aláírásaim nem egyeznek az összes dokumentumon (nagyjából 60 aláírásról van szó, elnézést kérek, siettem, hogy le ne maradjanak az ebédről).

A kérdésem ennyi lenne Tisztelt Miniszterelnök Úr: Megtenné ezt az utat a kisunokájával vagy minden áron azon lenne, hogy más megoldás bevezetésére ösztönözze az illetékeseket?

Ui.: Egy egészen profán dolgot majd elfelejtettem! Magyar állampolgári ügyeimet intéző ügyfélként miért nincs lehetőségem a magyar állam konzulátusán a WC használatra? Miért kell a több óráig ott tartózkodó ügyfeleket az utcai toalett-kapszulába kiküldeni? Hazánkban már minden ügyfélbarát közhivatalban kötelező a WC biztosítása az ügyfelek számára.

Köszönettel,
Dé

ITT OLVASHATÓ