NYUGDÍJAS NYOMOR

SZÉKELY SZABOLCS (TARSKI) BLOGJA
Szerző: Tarski
2016.11.23.

Orbán Viktor az egyik rádióinterjújában megpendítette azt, hogy a korábban beígért 0,9%-os szégyenletesen alacsony nyugdíjemelést felvihetik akár 1,6%-ra. Mindezt attól tette függővé, hogyan sikerül-e megállapodnia a vállalkozókkal, aminek egy többszörös áttételen keresztül majd inflációnövelő hatása lehet, s ez felhatalmazást adhat számára a nyugdíjak további emelésére. Mindezt természetesen szigorúan feltételes módban mondotta, ami azonban nem csupán egy politikusi óvatosságnak tudható be, hanem az egész nyugdíjas problémáról szóló álláspontját is tükrözi. Ugyanígy maga az nyugdíjak emelésének az inflációhoz való kötése a Fidesznek azt a felfogását tükrözi, hogy miként gondolkodik a társadalmi igazságosságról. Ezzel szemben nekem egészen más a felfogásom erről a kérdésről, amit az alábbiakban próbálok kifejteni.

Az eredendő probléma abból ered, hogy a nyugdíjak emelését az infláció várható értékéhez tervezik be és ezt hajtják végre. Már ma is látható az, hogy ez mennyire igazságtalan éppen a nyugdíjasokkal szemben, hiszen míg korábban a 2017-es évre csak 0,9%-osra, vagy annál alacsonyabbra tették az infláció mértékét, addig ma már egyes vélemények szerint ez várhatóan 2,3%, vagy annál magasabb lesz. Tehát nem mindegy az, hogy mikor és milyen előrejelzést vesznek alapul a tervezésnél, hiszen az alapvetően befolyásolja a nyugdíjemelés mértékét. De ez csak az egyik probléma ezzel a rendszerrel kapcsolatban. Tételezzük fel, hogy a tervezett infláció mértékét meghaladja a tényleges infláció mértéke. Ilyenkor, ugye, a kettő közötti különbséget a nyugdíjasnak kell fizetnie, hogy úgy mondjam megelőlegezi a költségvetésnek azt a pénzt, amit sohasem, jobb esetben pedig csak később kaphat vissza. Ezt a gavallér tettet nem várhatja el a kormány azoktól, akik a létminimum alatt élnek. Természetesen az is előfordulhat, hogy a tervezett infláció alatti érték következik be, ami természetesen a nyugdíjasoknak kedvez. Nyilván a költségvetés ezt nem kéri vissza, amit helyesen is tesz, hiszen ő a nyugdíjasokkal szemben felvállalhatja ezt a gavallér cselekményt. S végül előfordulhat olyan is, hogy évek során az előbbi két eset felváltva következik be, tehát hol többet, hol kevesebbet kap a nyugdíjas a tényleges infláció mértékéhez viszonyított nyugdíjemelésnél, ami hosszabb távon kiegyenlítheti egymást. Ez utóbbira, tehát csupán a valószínűségre alapozni egy nyugdíjrendszert, minimum hazardírozásnak tekinthető, mindamellett, hogy belátható a nyugdíjemelés erre való alapozásának a szükségszerűsége.

Ennél azért sokkal fontosabb szempont az, hogy ez a nyugdíjrendszer mennyire tükrözi a társadalmi igazságosságot. Abszolút tisztában vagyok azzal, hogy ha az „igazságosság” kérdését vetem fel, akkor egy méhkasba dugom a kezem. De ma már kell lennie egy olyan általánosan elfogadott elvrendszernek, amelynek mentén minden parlamenti párt hasonlóan gondolkodik, mert a nyugdíjasok esetében csak ez vezethet egy kiszámítható életvitelhez. Nem gondolom azt, hogy a nyugdíjemelésnek csupán az inflációhoz való kötése megfelelő lenne. Az előbb elmondottakon túl azért rossz módszer, mert a nyugdíjemelés mértékét százalékban adja meg. Ez kifejezetten a magas nyugdíjjal rendelkezőknek kedvez, amelyek mértéke némelyik esetben akár a több milliót is elérheti. Belátom, hogy ez a módszer is egyfajta társadalmi igazságosságot fejez ki, hiszen azon alapszik, hogy korábban a most magas nyugdíjjal rendelkezők több járulékot fizettek be, ami magas fizetés esetén nominálisan is sokkal több nyugdíjjárulékot jelentett, mint az alacsony fizetéssel rendelkezők esetén, ezért „jogos” az, hogy több nyugdíjat kapjanak. Ez látszólag igaz, de máris kétségessé teszi ennek az igazságtartalmát az a tény, hogy a Fidesz kormány maximalizálta a járulékok mértékét, ami pedig máris megszüntette ennek a fajta társadalmi igazságosságnak a jóságát. De van ennek egy további hibája is. Ha ugyanis feltételezzük azt, hogy az infláció mértékénél nagyobb nyugdíjemelést ad a kormány, például azért, mert ezt a gazdaság fejlődése megengedi, akkor a magas nyugdíjjal rendelkezők többet fognak kapni, mint amennyit a befizetett járulék nyomán az elvárható lenne, ami már szintén megkérdőjelezi ennek a társadalmi igazságosságnak a jóságát. Az nem tekinthető igazságosnak, hogy a javuló társadalmi, gazdasági feltételekből adódóan az egyik nyugdíjas csoport arányosan többet kapjon, mint a másik...

ITT OLVASHATÓ