NEKROLÓG AZ ELVESZETT TISZTESSÉGRŐL, EMBERSÉGRŐL

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Budácsik Lajos
2016.11.01.

Egy cinikus, gátlástalan hatalom foglya az ország. Egy hatalomé, amelyet a pénz imádata tart egyben. Minden egyéb üres fecsegés, népkábítás. Úgy látszik, olyan világban élünk, ahol már a legszegényebbeket is meglophatják azok, akik megfelelő kapcsolatokkal rendelkeznek a politika magas köreiben. A szegénybe a hatalmasságok bármikor belerúghatnak, a nyomorban élők kiszolgáltatva élnek. Esélyük sincs az emberhez méltó életre. Számkivetve tengődnek.

Az elmúlt hetekben talán többen olvasták a képzeletbeli ESZOSZ károsult monológját, amely  „Életmese” címmel jelent meg. Sokat gondolkodtam, hogyan is tudnám befejezni a történetet – egyáltalán érdemes-e még bármit hozzátenni a leírtakhoz. Nem igazán tudtam dűlőre jutni magammal. Végül a „halotti beszéd” formát választottam.

Tudom, tisztában vagyok azzal, hogy soraim nem váltják meg a világot, nem jut több kenyér a családok asztalára. De talán  kiadom magamból azt a tehetetlen dühöt, amelyet azóta érzek, mióta először találkoztam a palira vett károsultakkal. Az idők folyamán ez az érzés csak erősödött , hiszen láthattam, hogy nincs erő, nincs akarat, amely hatni tudna azokra, akik akár „pár perc” alatt is segíteni tudnának. A gátlástalanságnak, a cinizmusnak, a szegény emberek semmibe vételének olyan fokával találkoztam, amelyet korábban  el sem tudtam volna képzelni. Kegyetlen érzés volt megélni, hogy tehetetlenek vagyunk!

Úgy hiszem, hogy a csaknem 3000 család kálváriájában a maga  teljes valójában benne van napjaink Magyarországa. Hazánkban sok százezer olyan ember él, aki még a nyolc általánost sem végezte el, így a munkaerőpiacról gyakorlatilag kiszorult. Sokan közülük talán még sohasem dolgoztak, nem volt valódi munkahelyük. Egyik napról a másikra élnek, gyakran emberhez méltatlan körülmények között vegetálnak. Rajtuk, a társadalom talán legelesettebbjein próbált segíteni az elmúlt években több olyan projekt, amelyet EU-s pénzekből finanszíroztak. Erős a gyanúm, hogy a pályázatokat személyre, cégre, szövetkezetre szabottan írták ki; a nyertes előre adott volt. Csak így lehetséges, hogy több milliárdot verhettek el valakik, anélkül, hogy az érintettek – döntően romák – helyzete egy jottányit is javult volna. A rengeteg pénz nagy része kézen-közön vándorolva eltűnt, a közpénzt valószínűleg magánosították. A védhetetlennek látszó Voldemort ügyön kívül a magyar hatóságok egy csigát is megszégyenítő lassúsággal „teszik a dolgukat”. Így van az ESZOSZ esetében is; az illetékes testületek „munkája” mindössze az akták áthelyezése egyik helyről a másikra. A felelősök pedig röhögnek a markukba, élnek mint Marci Hevesen. Nincs kifizetődőbb ma Magyarországon, mint a Fidesz csókosának, strómanjának, netán a „nemzet gázszerelőjének” lenni...

ITT OLVASHATÓ