Szerző: andreaszakacs
2016.10.31.
Huszonöt évvel a rendszerváltás után is élénk vita zajlik arról, hogy mit kellett volna jobban, vagy éppen másként csinálni ahhoz, hogy a mai Magyarország versenyképesebb, gazdagabb és demokratikusabb legyen. Sorozatunk célja, hogy egy, a demokrácia jövőbeni fejlődését segítő gyakorlatot, az állampolgári nevelés témakörét járjuk körbe. A második részben az állampolgári nevelés történelmi keretét tekintjük át, felmérjük, hogy a rendszerváltáskor és utána milyen lehetőségei voltak az állampolgári nevelés kialakulásának, milyen okokra vezethető vissza a jelenlegi rendszer létrejötte.
Előzmények
Célunk, hogy feltárjuk, hogy hogyan működik az állampolgári nevelés Magyarországon, milyen állami és civil intézményrendszere épült ki a 21. századra. Kísérletet teszünk arra, hogy bemutassuk, miért fontos, illetve szükséges az állampolgári nevelés egy demokráciában.
A rendszerváltás idején, a magyarországi politikát és politikatudományt elkerülték azok a nyugati tudományos viták az állampolgári nevelésről és az „ideális” állampolgárról, amelyek az egyébként Magyarországon is felbukkanó elméleti, illetve gyakorlati problémákra, továbbá dilemmákra próbálnak rámutatni, megoldást találni. Ha megnézzük a magyar aktuálpolitikát, akkor az egyik legalapvetőbb konfliktus a jelenlegi kormánypártok és az ellenzék erői között, hogy mi is történt 1989-ben, illetve az azt követő 1989 és 2010 közötti időszakban. A Fidesz-KDNP egyértelművé tette, hogy szerinte a 89-es rendszerváltás eszméje, valamint az utána kialakuló magyar demokrácia megbukott, új rendszerváltásra, „fülkeforradalomra” volt szükség, hogy újjá születhessen. Az ellenzék azonban rendre amellett érvel, hogy a kormánypártok leváltását követően a rendszerváltás és a 2010 közötti állapotokat kell visszaállítani.
Ha a választási eredményeket és a közvélemény-kutatásokat elemezzük, akkor egyértelmű, hogy az ellenzék narratívája nem vonzó az állampolgárok számára. 2006 júniusa, azaz 119 hónapja vezeti a Fidesz-KDNP a népszerűségi listát, miközben 2010 óta a választók egyharmada nem akar, vagy nem tud választani a jelenlegi paletta pártjai között. Az állampolgári nevelés, és a politikatudományban egymástól szétváló demokráciaépítési modellek hiánya ugyanakkor magyarázatot kínálhat arra a kérdésre, hogy a társadalom miért fogadta el és, ha hallgatólagosan is, de támogatja – ellentétben a mindent visszaállítani akaró ellenzékkel –, hogy a 2006-ra alkotmányos válságba torkolló 89-es modellt a Fidesz egy új alkotmánnyal és a „reformok kritikus tömegével” kívánja megoldani.
Nincs arról tudásunk, hogy az Ellenzéki Kerekasztal munkájában, illetve a rendszerváltásban résztvevő politikai, tudományos, és társadalmi elit az átalakuláskor számba vette volna, vagy diskurzust alakított volna ki, hogy milyen modell szerint lenne érdemes elkezdeni építeni a magyar demokráciát. A szakirodalom szerint egyrészt a demokrácia építésére a politikai kultúra előtérbe helyezésével van lehetőség, más részt pedig demokrácia konszolidációját a demokrácia intézményrendszereinek a megalkotásával lehet elérni, de természetesen, ahogy sok esetben, itt is létezik a vegyes módszer, ami az állampolgári nevelésre, és a politikai kultúra fejlesztésére is hangsúlyt kíván helyezni. Ralf Dahrendorf ezt a harmadik utat ajánlotta a posztkommunista országok számára 1990-ben azzal a kitétellel, hogy bár kiépítésük párhuzamosan is elindulhat, ugyanakkor az intézményrendszer és a demokratikus társadalom eltérő időpontban fog létrejönni. Ugyanis míg a demokratikus intézmények hat hónap alatt létrehozhatóak, addig a liberális piacgazdaság kialakítása hat évet, a társadalom demokratizálása pedig akár hatvan évet is felölelhet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.