KURVÁRA BELEFÁRADTAM EBBE AZ EGÉSZ RAGACSOS, GUSZTUSTALAN, KISSTÍLŰ, AVITT, SAVANYÚ SZAGÚ POFÁTLANSÁGBA

KOLOZSVÁRI SZALONNA BLOG
Vendégszerző: Boda András
2016.11.03.

Ötszázezer magyar dolgozik külföldön. A legtöbben, ezt még a három szólamban felharsanó hazaárulózás elé bocsátanám, nem igazán jókedvükben: hanem azért, mert megfeszített politikusi közakarattal lassan sikerül tényleg emberi tartózkodásra tökéletesen alkalmatlanná tenni ezt az országot – pedig húszpár éve még kicsit másképp festett a dolog.

Azt is elmondom gyorsan, nem a kabrió Ferrarimat kérném számon lassan negyedszázad lassan összes úgynevezett politikusán, azaz puhatestű, lelketlen és lelkiismeretlen, cinikus kóklerén, gátlástalan, hazug, uszító szemfényvesztőjén, köpönyegforgató, gerincmentes, semmirevaló alkalmatlanján, elvtelen, lapuló, gyáva seggnyalóján: csupán egy emberhez méltó életet várnék el.

Amit most, legyünk pontosak, ezen a héten épp 2020 környékére ígérnek. Ha jól emlékszem. Ígérnek: a századik játékszabály-módosítás után. Én – és kétlem, hogy egyedül lennék ezzel a nem ma született óhajommal – csak normálisan szeretnék élni: ha lehetne, ha egy árva, picurka kis mód lenne rá, itt és most. Itt, mert minden ellentétes híreszteléssel szemben bizony nekem is ez a hazám; és most, mert nem igazán bízom mondjuk a lélekvándorlásban, ráadásul sokkal jobban szeretném motorozással és más hasznos cselekvésekkel tölteni az időmet, mint ötszáz évre reinkarnálódni vécéülőkeként, amilyen az én formám.

És legalább ugyanennyire nem bízom a három, nyolc, tizenkét év múlva most már tényleg isten bizony beváló jóslatokban. Mellesleg, megjegyezném, soha nem is bíztam bennük – csak a nyolcvanas években, bár hülye nem, de fiatal voltam, most viszont egyre inkább azt érzem, rútul és viharsebesen fogy az időm. De minimum az a része, amiben még igazán örömömet lelhetem.

Éppen ezért baromira nem érdekel már, ki és hol cseszte/cseszi el ezt az egészet, legszívesebben azt mondanám, ha rajtam állna, legyen egy hét teljes parlamenti amnesztia, fusson innen mindenki, az összes (oldaltól, színtől, elhivatottságtól, nemtől függetlenül – az egy százalék mérsékelten becstelen így járt, őszintén sajnálom, tetszettél volna valami szakmát tanulni), büntetlenül, hótisztán, csak induljon már végre az egész társaság, húzzanak a tökéletesen törvényesen körbebástyázott, lassan huszonöt éven át egyetlen ellenszavazat nélkül önmaguknak megszavazott lakhatási-utazási-étkezési támogatásukból, bizottsági főteremburai tiszteletdíjukból, a nemzetképviselői jövedelmükből, kormánytanácsnoki járandóságukból, alsófelügyelőbizottság-helyettesi javadalmazásukból, az általános örökös jussaikból Barbadosra, Kolumbiába, Szaúd-Arábiába, Ausztráliába vagy Örményországba, nekem tényleg fukszmindegy, csak itt ne lássam már őket, ne halljam a hangjukat, ne olvassam a csak magukra szabott, de kizárólag minket telibe szopató törvényeiket…

ITT OLVASHATÓ