Szerző: Határátkelő
2016.11.06.
Az volt a terv, hogy egy két-három év alatt megkeresünk annyi pénzt, hogy utána hazamehessünk, és új életet kezdhessünk. Számtalan magyar vágott ezzel a gondolattal neki a határátkelésnek, hogy aztán 4-5-6 év múlva döbbenjen rá arra, hogy már bőven meghaladta a maga számára kiszabott időkeretet, mi több, nem is olyan biztos már a hazatérésben sem. Szerintem erről ma beszélgethetnénk egy jót, de a heti blogajánló másik két írása sem kevésbé érdekes: az egyikben munkát keresünk Dániában, a másik pedig anyósok és menyek viszonyt feszegeti. Szerintem erről is lehet mit beszélni… Vágjunk is bele!
Kezdjük az utat Új-Zélandon, különösen, hogy Kláriék életét majdnem a kinti életük kezdetétől nyomon követhettük. Ami azt is jelenti, hogy idén öt éve, hogy ott élnek, és írják Az új álom című blogot.
„Az eredeti terv öt év volt, és azt gondoltuk, utána mi hazamegyünk. Ehhez képest, még mindig itt vagyunk és arra jutottunk, hogy három évet várunk még, és utána beadjuk a papírjainkat, hogy megkérjük az állampolgárságit.
Pár hónapja szerencsésen meghosszabbítottuk a residencynket, így most már a státuszunk határozatlan idejű letelepedési vízum. :) Szépen nyugodtan megjártuk az ide vezető utat, kivártuk a 2 év work visát, majd jelentkeztünk residencyre, ahol is 2 évre megkaptuk, majd most meghosszabbítottuk, így már határozatlan időre kaptuk meg. A következő állomás az állampolgársági.
Azért is döntöttünk így, mert Lili kiwi lányként született itt, és gondoltuk, még ha haza is megyünk, akkor is lehessen lehetőségünk arra hogy visszajöjjünk, ha például Lili szeretne majd itt tanulni valamit.
És most mik a tervek? A terv hogy igazán nincs terv. Úgy néz ki, hogy most a közeljövőben nem megyünk haza, gyűjtögettünk, osztunk-szorzunk, hogy majd jó legyen.”
A teljes posztot itt olvashatjátok el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.