- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2016.11.22.
Kósa Lajos – egyemmegaszívét – amolyan univerzális zseni lett mostanság. Mindenfélét bejelent, kijelent, tájékoztat. És nem ám olyan doorstep-stílben, mint nemrégen, hanem mint egy komoly felnőtt. Leírják neki és vagy felolvassa, vagy – igen, hiába röhögsz, képes rá – megtanulja fejből. És mondja és mondja és mondja.
Most éppen a béremelést lelkendezte el, de miután nem létezik egy fideszkormányos hír sem ekézés és visszamutogatós halandzsa nélkül, most sem maradt ki a szavalatból a hétéve-elmútnyócév.
„A képviselő aláhúzta, a béremelési csomag Magyarország versenyképességét szolgálja, segít a magyar munkaerő megtartásában, és abban, hogy megkezdjük a bérfelzárkózást. Kósa Lajos hangsúlyozta, a béremelések annak köszönhetőek, hogy a magyarok 2010-től egy szétvert, szétzüllesztett országból hat év alatt egy csodát csináltak”. (fidesz.hu)
Azt, Lajos, azt. Egy csodát. Egy tündérmese-országot. A magyar emberek, de abból is csak az a 3,3 millió, amiből 1,6 millió fideszes és 98 százalék. Mármint 98 százalékuk nyugdíjas. Egy valóságos csoda, ami ebben az országban történik, komolyan mondom. Itt már mindenki gyűlöl mindenkit, de nem ám olyan sunyigeci polkorrekt-módon, hanem rendesen. Velőből.
Tiszta szerencse, hogy azért vagytok egy páran ügyes üzletemberek, akiknek bejött az élet, Lali. Hogy nagyon messzire ne is menjünk, például neked is bejött, ugye, kisbogár? Hol tudnál még ilyen karriert csinálni ennyi ésszel? Na, ugyehogy ugye? Mutasson nekem bárki egy országot (persze a közmunkaalapú csodán kívül), ahol egy szarosseggű kis Mitugrász – pláne, hogy nem egy, mert sokan vagytok, hála legyen az égnek – helikopterre pattan, ha Kovács Béla férjhez megy Mucsaröcsögén és Dínomdánom Dönci nyomja a talp alá valót, Mitugrászné pedig nyafog, hogy lemaradnak a nagy-bazdmegről! Ami még nem nagy ügy, de hogy Mitugrász még bele is hazudik kamerába-mikrofonba-kaputelefonba, hogy ő még életében sem látott helikoptert, aztán meg azt hazudja, hogy ő nem is hazudott.
Hát hol lehetne még ezt megtenni úgy, hogy a feldühödött polgár ne csomózza a hazudós miniszterúr farkincáját a propeller véghez? Hát itt, Csodaországban! Itt lehet...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.