2016. november 23., szerda

EGÉSZEN ELKÉPESZTŐ

NEMGOGOL BLOG
Szerző: Toadwart66
2016.11.22.


„Egészen elképesztő adat, de Louann Brizendine, a San Franciscó-i egyetem neuropszichiátere The Female Brain (A női agy) című könyvben leírtak szerint a nők egy nap 20 ezer szót ejtenek ki a szájukon hangosan, amíg egy férfi csupán 7 ezret: tehát a nők gyakorlatilag háromszor annyit beszélnek.” (A nőt hallgatni, a férfit olvasni kell)

Ez bizony valóban egészen elképesztő adat. Mint soha, sehol sem végzett – ráadásul nem is kezdett – neuropszichiáter, akinek még a San Franciscó-i egyetemet is csak úgy nagyjából 9.532 kilométernyi távolságra sikerült megközelítenie, kénytelen vagyok teljesen megbízni a fent leírtakban és azokon egészen elképedni. Ez van. Valakikre biztos rászereltek valamilyen furfangos szószámláló szerkezetet, a statisztikai kiértékelés után pedig jött a döbbent felismerés. A nők átlagosan 20 ezer szó/nap sebességgel száguldanak át az életükön, a férfiak pedig komótosan ott dörmögnek mögöttük a maguk jelentéktelen, 7 ezres lomhaságukkal.

Minőségről az idegfeszítő cikkben nem esett szó, pedig mind a beszéd, mind az írás esetében ennek jóval nagyobb a jelentősége, mint a puszta mennyiségnek.

Egészen elképesztő volt számomra az is, amikor X. Y. (kitalált név, de valójában hímnemű) a fülem hallatára vizsgázott szervetlen kémiából Dr. P. I.-nél (Dr. Pais István). Hosszan tartó, kiválóan felépített beszédről volt szó, amivel a szónok valószínűleg hatalmas sikert aratott volna a római szenátusban is. Ez a tény teljesen elkeserített és összetörte minden maradék illúziómat. Jómagam még a legszebb nyári élményeimmel kapcsolatban sem tudtam volna ennyi érdekfeszítő kalandot elmesélni, a kihúzott tételről nem is szólva. Azzal próbáltam vigasztalni magamat, hogy ezidáig egészen jó életem volt.

Egészen elképesztő feleletről volt szó, ami lenyűgözte a teljes hallgatóságot, azaz mind a professzor urat, mind engem, a vesztes urat. Pais professzor a pompás szónoklat után nem is fukarkodott az elismeréssel:

– Gratulálok, fiatalember! Ennél szebb feleletet még életemben nem hallottam. Mivel azonban csupán marhaságokról volt benne szó, erre sajnos csak elégtelent tudok adni magának. Használja egészséggel! Nem szeretem, ha valaki feleslegesen rabolja az időmet...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.