ANGOL MUNKAMORÁL ÉS MAGYAR SZEXIZMUS

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2016.11.13.

Bizonyos értelemben az erkölcs az eheti blogajánló vezérszála, a kérdést így vagy úgy feldolgozó írásokról alighanem jót lehet majd vitatkozni. Járunk majd Angliában, Svédországban és Belgiumban is, és a posztok legalább olyan változatosak lesznek, mint a helyszínek

Elsőként rögtön látogassunk el a brit fővárosba a London Budapest Metro blog segítségével, melynek szerzője meglehetősen markáns véleménnyel bír a bennszülöttek munkamoráljáról.

„Angliát nem az uniós tagsági könyv visszavonása fogja hazavágni, hanem az elburjánzott, esztelen segélyrendszer és az ebből fajzott csodálatos brit munkamorál. Ez utóbbiról mesélnék kis szemelvényeket, felhasználva a munkahelyemen tapasztaltakat (SZTK rendelő).

Dióhéjban a hozzáállásuk a kenyérkereséshez a következő: minél kevesebb szellemi- és fizikai erőbefektetéssel minél több pénzre igényt tartani abban a hiszemben, hogy náluk értékesebb, különlegesebb kis hópehely nincs.

Ez jellemző más népekre is, de itt, minden munkáltató keserűségére, még a jogrendszer is védi a herevere pancsmunkát és kétoldali munkaundort, mert is az a lényeg, hogy ,,olyan keményen küzd és akarja” szegény lelkem. (...)

Kérem szépen, itt minálunk a rendelőben szerintem a management nem túl bölcs módon túlfizeti az alkalmazottakat (belértve engem is, de én legalább idegeskedem eleget a pénzemért).

Óránként £12-£13 is dukál a recepciósnak, főnővérnek, akik szentül hiszik, hogy kiváló munkájukkal minden pennyjét megérdemlik a zsetonnak, és pechemre ilyen juttatás mellett meg sem fordul a fejükben, hogy felmondjanak.

Recepciósaink, ha éppen kiemelik a buksijukat a telefonjukból (Facebook és Candy Crush a napi diéta, és érik az ideje, hogy reggelente egy dobozba elkobozzam a telcsiket, mint a dedóban), nem igazán képesek egy emailt tisztesen megírni, pedig mindkettő anyanyelvű angol/ír.

Mit várjak az olyan mufftól, aki 29 éves koráig a commute és communicate, azaz ingázni és kommunikálni igéket egy és ugyanannak a szónak hitte (,,Miért, nem csak a szlenges, rövid változata?"), illetve nekem, kelet-európainak kell felvilágosítanom az igeidők harmadik alakjáról és hogy az angolban nincs kettős tagadás? (...)

Képtelenek a nevük bemondani a telefonba, kulturáltan, kellemmel beszélni a betegekkel és kiszellőztetni ebéd után, mikor az egész rendelő sültcsirkétől bűzlik. Ezeket sajna ha az anyjuk nem tanította meg nekik kiskorukban, én már most nem fogom tudni, fegyelmi eljárást meg ilyenekért nem indíthatunk. (...)

Na most, az én egyik problémám Angliával az, hogy nem lehet nevükön nevezni a dolgokat, és ha bárki őszintén megkérdez, nem válaszolhatom, hogy ez a nő egy gyökér. Ostoba, szerény agyi képességű, pupák, stb.

Merthogy ha valakinek gondot okoz, hogy elemi dolgokat betegyen az agyába és aztán később előhúzza az információt amikor arra szükség van, az az értelmező szótár szerinti butaság!

Nem a Pitagorasz-tétel levezetéséről beszélek, hanem hogy olvassa el, mit ír ki a nyomtató, vagy hogy mindig ellenőrizze a páciens nevének helyesírását, ilyenek. Egyik sem megy, de vigasztaljon, hogy ezek itt jobb körülmények között élnek, mint nálunk egy orvos. (...)..."

ITT OLVASHATÓ