Szerző: PuPu
2016.11.05.
Része legyen benne, - mondjuk mi, akik még nem veszítettük el teljesen a józan eszünket.
Folytatta is: "az igazi hős az volt, aki fegyvert fogott a 1956-ban" - okosította fel a népet a Terror Pláza fejedelemasszonya, aki kész életveszély arra a tanintézetre nézve, mely diplomáját a tombola végén átnyújtotta neki.
Nem egy mai csirke, ideje lenni eldöntenie, hogy akar-e még ebben a büdös életben történész lenni, vagy megelégszik a történelmi bulvár műfajával, bár egyre inkább az a meggyőződésem, ma már, ha akarna, se tudna visszaevickélni választott szakmájába.
Leszögezném az elején: Nagy Imrét nem tartom jó politikusnak, sőt, kimondottan rossz politikusnak, méginkább egy sztálini bürokratának tartom, aki úgy forgolódott a történelem változó széljárásában, mint liba a viharban, koncepció és határozottság nélkül.
Mindennek dacára élete legfontosabb percében fellázadt a sztálinista-birodalmi zsarnokság ellen, jóllehet, ha valakinek, neki igazán tudnia kellett, hogy mire számíthat.
Lehet, azt hitte, hogy múltja megvédi a jövőjétől?
Ki tudja, de az biztos, hogy az akasztófához vezető útra saját elhatározásából lépett, és igazáról meg volt győződve, az utolsó percig.
Döntést hozni a következmények biztos tudatában sokkal nehezebb, mint egy ostoba embernek meghúzni a puska elsütőbillentyűjét, vagy egy fegyvertelen embert lemészárolni.
Még annál is nehezebb, mint katonákra lövöldözni a József-körúton, merthogy legalább fegyver van a kézben.
A nyúl is bátrabb lenne, ha volna mivel visszalőnie a vadászra, a vadász is óvatosabban vitézkedne, a tetejébe nyúlnak lenni - állapot, míg a nagyhatalommal miniszterelnökként szembefordulni egyéni döntés kérdése.
56 hősének lenni meglehetősen nehéz ügy, miután a számbajöhető jelöltek közül azok, akiknek egyáltalán volt valami elképzelésük a társadalomról, azok vagy kommunisták, vagy Horthy rendszeréhez vagy Szálasi nyilasaihoz voltak köthetők, a többiek vagy a tízezer börtöntöltelék közül, vagy a kalandvágyó ifjúság soraiból kerültek ki, akiket megszédített a fegyver birtoklásának lehetősége, a kaland, neadjisten a szabad rablás édes feelingje.
Hogy aztán mára az emlékek megszépültek, arra a plakáton szereplő kisfiú a nagy puskával a szép példa, akiről mára kiderült, hogy nem is az, akinek a nevét a plakátra írták, de a hősemberképzőben azt gondolták, hogy hitelesebbé tudják tenni, ha élő személyhez köthetik a képet - nem jött be.
Azon azért - biztos, ami biztos - nem gondolkodott el nyilvánosan a történész asszony, hogy milyen érzés lehet egy ilyen kisgyerek fegyverével szemben állni, meg azon sem, hogy milyen emberek lehettek azok, akik ezeket a kisgyerekeket egy benzines-palackkal nekiküldték a harckocsiknak.
Hősök, ahogy a NER propagandistái elképzelik.
Volt idejük hősöket keresni, ma mégsincs egy sem, aki érdemes lenne erre a címre...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.