Szerző: Csizmadia Ervin
2006.11.23.
A történelem épp olyan, mint egy ruhadarab: egy ideig szeretjük és nyüstöljük, aztán megunjuk, levetjük és kidobjuk. Ha a történelemről vitatkozunk, ezt nem árt szem előtt tartanunk.
Merthogy vannak úgynevezett „történelem-barát” és úgynevezett „történelem-ellenes” korszakok. Amikor az előbbit éli az emberiség, akkor elringatja magát a történelem habjain; amikor az utóbbit, akkor még azt is meg akarja tagadni, hogy valaha is hallott olyan fogalomról, hogy történelem.
Azt kell tehát megértenünk, mikor szeretünk ringatózni, és mikor szeretünk kimenni a városszélre és a történelmet a szemétdombra dobni.
*
Nos, akkor élünk a történelemben, amikor – úgymond – nagy dolgokat kell megoldani. Mondjuk a franciák 1789 körül nyakig a történelemben éltek. Róma lebegett a nagy forradalmárok szeme előtt. Mint ahogy Amerika alapítása sem képzelhető el történelem nélkül. Egyik esetben sem az történt, hogy nosza, nyaktilózzunk, illetve, hogy nosza, hozzunk létre egy új világot. Hanem mindkettőben vastagon ott volt az eszmény: valami nagyot kell teremtenünk, olyat, ami csak történelmi mértékkel mérhető.
Ahhoz persze, hogy emberek történelmi eszmények megvalósítását, sőt meghaladását tűzzék ki célul maguk elé, mindenekelőtt az kell, hogy a történelemnek legyen hitele. Nem csak egy párt vagy egy politikus tudja lejáratni magát, hanem a történelem is. Hogyan? Úgy, hogy olyan dolgok történnek meg benne, amelyekre senki nem büszke. Ilyenkor a történelem pillanatok alatt átsorolódik a „rossz oldalra”, ilyenkor mindenki menekül tőle. Mint például a nácizmustól vagy a fasizmustól.
A „történelem mint rossz” percepciója szükséges ahhoz, hogy a történelemben időnként ki akarjunk lépni belőle. A „múltat eltörölni” gondolat azért olyan elven, mert a történelem során mindig vannak olyan politikai szereplők, akik például korábban még nem próbálhatták ki magukat. Gondoljunk csak a kommunistákra 1945 után. Mi adta egyedülálló népszerűségüket? Az, hogy rajtuk kívül szinte mindenki más lejáratódott, és ők tudták fellépni a tisztaság és bűntelenség nevében.
Vagy gondoljunk 1989-re, amikor megint csak „nemszeretem” kategóriává vált a történelem. Megint csak miért? Mert egy csomó olyan politikába betörni igyekvő elem halmozódott fel a margón, akik betörni és meghódítani készültek a politikát. Ők voltak a „demokratikus tiszták”’, akik egy puhuló diktatúra perifériáján növesztették fel magukat, s akik fennen hirdették, hogy ki kell lépni a diktatórikus múltból és át kell lépni a demokratikus jelenbe. Kellett nekik ehhez a történelem? Nem kellett, legfeljebb dobbantóként. Nem akartak ők a történelemből semmit, de nem csak a közelmúlt történelméből, hanem a távolabbiból sem, sőt abból még kevésbé...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.