TÍZ ÉV HÁROM KONTINENSEN

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Péter
2016.10.20.

Péter egészen fiatalon, egy családi örökség segítségével vágott neki a nagyvilágnak, és azóta nem aprózta el, hiszen az Egyesült Államok mellett élt és dolgozott Indonéziában és most a Közel-Keleten is. Ráadásul elég gyakran jár haza Magyarországra is, amit most már más szemmel lát. (A képeket köszönöm szépen.)

„A történetem valamivel több, mint 9 éve kezdődött. Akkor lettem 21 éves, amikor is olyan nulla élettapasztalattal nyakamba vettem a világot.

A szívem mélyén még kisgyerekkoromban választottam magamnak egy szakmát. Részleteibe menően mondhatni semmit nem tudtam róla, csak azt, hogy azzá akarok válni, abban szeretnék elhelyezkedni, élni és dolgozni.

Nem a családomból, de még az ismeretségi körömből sem volt olyan, aki ezzel foglalkozott volna. Nem adódott meg a kitaposott út kényelme, és azon tudás, ami ahhoz kellett volna, hogy a legrövidebb és legegyszerűbb utat járjam be.

Akkoriban Magyarországon az ide tartozó felsőoktatási képzésbe évente 4-6 embert vettek fel. Középiskolai eredményeim tükrében ez azonnal kiesett. A magánúton történő tanulás egyrészről költségesebb volt, mint a világban sok helyen máshol - amin nagyon meglepődtem -, másrészt akkoriban valahogy direkt úgy voltak beállítva a viszonyok, hogy a képzésről kapott magyar okmányokat csak otthon fogadták volna el.

Mivel egy olyan szakmáról beszélünk, amivel szinte a világ bármely országában el lehet helyezkedni - és a más országokban szerzett képesítést széles körben elismerik -, így ezt a lehető legnagyobb hátránynak, mondhatni igazságtalanságnak éreztem.

Átlagos budapesti család, alkalmazott szülők. Annyi előnyöm volt talán, hogy szüleim beszélnek nyelveket és néha dolgoztak külföldön, ergo utaztunk együtt párszor. Ez egy picit segített abban, hogyan kell elindulni, mire kell figyelni.

Hogy kell túlélni az első napokat és heteket, amikor egy teljesen új környezetbe csöppen bele az ember gyermeke úgy, hogy előtte egyedül még szinte sehol nem járt.

Kevés megtakarított pénzemen felül a nagyszülőktől örököltem egy lakást, amit - előbb családi közfelháborodásra, később aggódó beleegyezésre - eladtam, és ebből próbáltam finanszírozni külföldi tanulmányaimat.

Körülbelül egy bő fél év volt, amíg hosszas informálódások, levelezések, fórumok és a szokásos „hogyan induljunk az ismeretlenbe” keresgélések után nyakamba vettem a világot. Egyedül. Szülők, család, ott váró rokon vagy velem tartó barátok nélkül..."

ITT OLVASHATÓ