Szerző: Era
2016.10.25.
Több poszt is volt már, ami az ötven fölött határátkelésről szólt, Era és férje történetében annyiban is különleges, hogy immár évek óta kényszerből külön élnek. Aligha vannak ezzel egyedül, és ami engem illet, drukkolok nekik, hogy sikerüljön a közös folytatás, amin dolgoznak.
„...1990-ben, a rendszerváltás és a német egyesülés után adódott a lehetőség a külföldi munkára. Akkoriban egy lepukkant kis lakásban laktunk Budapest egyik – akkor még – lepukkant kerületében.
Vállalta a kiutazást, a különélést a családért, a jobb jövőnkért. Ledolgozott majdnem hat évet egy bajor nyomdában, vendégmunkásként, egy erre szakosodott magyar kft alkalmazottjaként. Hazajött, egzisztenciálisan rendeződtünk (kiköltöztünk a külvárosba egy családi házba) és visszament a korábbi munkahelyére dolgozni.
Szembesülnie kellett azzal, hogy kintléte alatt a magyar nyomdaipar fenekestül felfordult: a privatizáció, a piacok átrendeződése, a nyomtatott sajtó nehezedő sorsa gyökeresen megváltoztatta a munkalehetőségeket, a munkakörülményeket.
Már közel sem beszélhettünk „kékgalléros elitről”, a régi nagy cégek lekicsinyedtek vagy megszűntek, egyre nehezebb volt nyomdászként elhelyezkedni.
A korábbi munkahelyéről a határozott idejű szerződés lejártával mennie kellett, akkor még volt hová. Pályafutása során a nyomdászat majd’ minden ágát kitanulta: rotációs ofszet, íves gépek, mélynyomás, magasnyomás és a többi.
Ez volt a szerencséje, mert így viszonylag könnyen tudott újabb és újabb állást találni. Két-három év után mindig tovább kellett állni, mert a munka csak kevesebb és kevesebb lett, leépítés leépítést követett, egymás után zártak be a nyomdák..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.