Szerző: Veress Jenő
2016.10.31.
Nincs újságíró, akinek praxisában ne fordult volna elő, hogy elméjében károsodott ember kereste meg. Az ilyen kuncsaftokat rendszerint idegen hatalmak – földönkívüliek, CIA, KGB stb. – megfigyelik, zaklatják, megbetegíteni akarják. Parancsukra a házmester „sugarazza” őket és más disznóságokat is művelnek velük.
Ennek a típusnak korszerűbb, mondhatni közösségi változata szerint repülőgépekről szisztematikusan permetezik halálra az emberiséget a „tudjukkik”.
Vannak továbbá nyugtalan uralkodók – akiket a rejtői alapművel ellentétben nem ápolnak biztonságos intézményekben -, akik eljutottak már a fentebb vázolt kórtünetig. Orbán Viktor például megosztotta már a népével, hogy a pénztőke, Soros, meg az unió összeesküdött ellene, a vesztére tör – vagyis „sugarazzák”, a hazát meg permetezik.
A diagnózisban azonban szintet léptünk a Pharaon-üggyel. Tudniillik, hogy a családjával és hazánkkal is üzletelő, sőt egyenesen a szomszédjába költöző szaúdi „üzletembert” körözi a fél világ. Jelentéktelen ügyekben csak, mint terrorizmus támogatása, nukleáris üzérkedés, csalás, miegymás. Az államnak meg valahogyan nem akarózik mégsem elfogni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.